A kínba még csak most fogunk, mi restek,
de te már aláírtad művedet.
Mint gondolatjel, vízszintes a tested.
Téged már csak a féreg fal, szeret,
mint mi a csirkét, bort… Senkim, barátom!
Testvérünk voltál és lettél apánk.
Gyémánt szavaid nem méred karáton –
nincs egyéb súly, ha föld zuhog reánk.
Ezt onnan tudom, hogy letörtem vágyva,
ahogy letört a halál tégedet.
Reméltél; én is. Tudtuk, hogy hiába,
mint tudja, ki halottat költöget.
1936. nov. eleje
