https://verskucko.com

Címke: közösség

  • Áprily Lajos – Biztató vers magányosságtól irtózó léleknek

    Tudom, hogy hull a nap,
    örömök szállanak,
    kedves fők hullanak,
    sírdombok mállanak.
    Egy-egy kéz, drága kéz,
    mindegyre elereszt,
    mindennap vereség,
    mindennap új kereszt.
    Szem mögött, szó mögött
    gondárnyék feketül.
    És mégis: ne remegj –
    nem maradsz egyedül.

    Ködödben csillag ég,
    gondodból fény terem:
    vers-lelkek lengenek
    nyomodban ezeren.
    Zászlós és halk csapat,
    elszánt és bús-szelíd
    vers-lelkek, viharos
    vad korban tetteid.

    S szűkülő kör mögött,
    halkuló ház körül,
    mélyülő bú felett
    hűség áll őrödül.
    Jó lelkek, annyian,
    árvák és elesők,
    szépséget szomjazók,
    kútfődet keresők.
    Szédülni nem szabad,
    zuhannod nem lehet:
    szirten is rózsaág
    vigyázza lelkedet.
    Tudom, hogy két kezem
    nem part és nem erő:
    maholnap aszu ág,
    szélvert és remegő.
    Mentésre ingatag,
    tartásnak nem elég –
    síkon át, hegyen át
    kinyújtom tefeléd.

    Örömök szállanak,
    kedves fők hullanak,
    vén sírok mállanak,
    estébe hull a nap.
    Szem mögött, szó mögött
    gondárnyék feketül.
    És mégis – ne remegj:
    lélek van teveled,
    nem maradsz egyedül.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kányádi Sándor – Az asztal és a székek

    Ha egyszer ülni is elfelejtenének az emberek,
    valamikor, amikor az ülést is kinőjük, mint ahogy
    kinőttük a négykézláb járást, mondom, ha egyszer
    ülni is elfelejtenének az emberek, s eddigi ülő-
    alkalmatosságainkat már csak múzeumokban mutogatnák,
    s végül már ott sem; s ha mégis az öregedő
    emberiséget megkísértené az ülni-vágyás, mint valami
    megmagyarázhatatlan atavisztikus reflex, hogy körül-
    üljünk egy asztalt szótlanul, csak azért, hogy
    együtt legyünk, ki-ki a maga öntörvényű magányával,
    de mégis együtt: csak el kell mennünk majd a Zsíl
    partjára, a Hallgatás asztalához – ott várnak a székek.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • George Matthew Adams – Idézetek

    „Senki sem magától lett olyan, ami.
    Mind ezernyi más emberből vagyunk.
    Bárki, aki valaha is kedvességet tett nekünk
    vagy bátorítóan szólt hozzánk,
    része lett a mi karakterünknek,
    gondolatainknak, és sikereinknek is.”

  • Reményik Sándor – Heten

    Egy bükki kirándulás emlékére

    Egy szénaboglya tövén heverésztünk:
    Kicsiny társaság, heten, magyarok,
    Nők, férfiak – s a csillagokba néztünk,
    Néztük: a Göncölszekér hogy ragyog.
    Szállt, szállongott a sarjú friss szaga,
    S a lelkeink úgy összehangolódtak
    Mint a Göncölszekér hét csillaga.

    Derült este volt. Búját, baját, gondját
    Egy pillanatra ki-ki levetette,
    Becsomagolta töprengéseit,
    S hátizsákjában feje alá tette.
    Ott fenn fénylett a nagy Harmónia,
    Egy csöpp belőle szíveinkbe tévedt,
    S szívünk betelt – nem volt több óhaja.

    Elfeledtük, hogy innen menni kell,
    A következő perc már szétszakít,
    Eltörik a csillagtelt csend-tükör,
    S mi kereshetjük tört darabjait.
    Hét csillag-hajó összehangolódhat
    Egy ezüstfényű örök béke-útra, –
    De más az útja hét magyar hajónak.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kányádi Sándor – Sirálytánc

    Sirályok táncoltak, keringőztek
    a víz fölött.
    S az öreg tenger – a maga módján –
    gyönyörködött,

    gyönyörködött bennük, s olykor egy-egy
    bárány-szép habot
    a kecsesen reálibbenő sirályok
    alá ringatott.

    Szép is volt ez a szinte magáért való
    lengő játék.
    Ha sirály volnék – gondoltam –, én is
    így csinálnék.

    Mert szép is az: a magasság s mélység
    peremén
    táncolni, keringőzni kecsesen,
    könnyedén.

    Megbűvölten csodáltam én is ez
    ördögi, víg
    kenyérkereset szórakoztató,
    új cseleit.

    És értettem már az egész táncos
    ceremóniát:
    ki-ki megfogta véle a maga
    kis vagy nagy halát.

    De nem bántott e szép haszonlesés,
    csak akkor szomorodtam el,
    mikor a tenger birkózni kezdett
    a szelek seregeivel,

    s a sirályok, ó, a sirályság, össze-
    s szétriadt;
    jóllakottan és veszekedve keresték
    az árbocokat.

    Tágult, s majd elfért egy vitorlában
    az egész láthatár.
    Nem volt köztük egy égre kiáltó bátor
    viharmadár.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Wass Albert – A disznók szolidaritása

    Tudják, én szegény fiú voltam, és gyermekkoromban anyám elszegődtetett a községhez disznópásztornak. Maguk most nevetnek, pedig a disznók előtt megemelheti a kalapját minden ember. Tudják-e, milyen jó szándékú, becsületes állatok azok?

    Három éven át jártam ki a legelőre velük, tavasztól őszig. Megismertem őket. Hűségesek, tisztességesek. Értik? Szerettek engem! Pedig én nem is voltam disznó, csak ember…

    Nyelt egyet, és egy pillanatig maga elé bámult a padlóra. Aztán folytatta:

    – Egy őszön makkoltatni küldtek föl a hegyekbe. Akkor történt, hogy farkasok kezdték kerülgetni a kondát.

    Volt a rám bízott állatok között egy, amelyik mindig külön járt a többitől. Egy rühes, sovány kis süldő. A többi nem tűrte meg maga között, mert maga alá piszkolt, fektiben. Mert a disznó nagyon tiszta állat, tudják-e, az elveri magától az ilyet. A konda szégyene volt ez a süldő. És éppen erre mentek rá a farkasok.

    – Reggel történt, alig valamivel virradat után. Éppen kitereltem az állatokat a karámból, s álmosan dűtöttem neki hátamat egy bükkfának, amikor a visítást meghallottam. A kis rühes süldő megint valamivel távolabb túrt a többitől, s azt cserkészték be a farkasok. Négyen támadtak reá egyszerre. De amikor én felütöttem fejemet a sivalkodásra, már valamennyi disznónak fönt volt a feje, és a következő pillanatban az egész konda összeröffent, s mint egy roppant fekete henger rohant reá a farkasokra.

    Képzeljenek csak el kétszázegynéhány disznót, tömötten egymás mellett, fölemelt ormánnyal rohanni, fújva és fogcsattogtatva! Szempillantás alatt elkergették a farkasokat, s a kis rühes süldőnek néhány harapáson kívül semmi baja nem történt.

    Én pedig sokat gondolkoztam akkoriban azon, hogy miért is védte meg a falka ezt az egyet, akit amúgy is kitaszított maga közül, s akit azután sem fogadott vissza soha. De csak most jöttem rá: azért, mert disznó volt az is.

    – Hát látják, ezért szeretnék disznó lenni. Mert irigylem a disznóktól a szolidaritást, ami az én emberi falkámból hiányzik. Mi tanokat hirdetünk és jelszavakat halmozunk jelszavakra, de közben mindenki csak önmagával törődik, nemhogy a kisujját is mozdítaná másért.

    Ha akkor, ott az erdőn, az én disznófalkám is úgy viselkedik, mint ma az emberi társadalom: rendre az egész falkát fölfalhatták volna a farkasok.

    Mint ahogy az embereket is fölfalja rendre a gonoszság és az önzés.

    Forrás: FB

  • Hans Bender – Együtt

    Késünk kenyerünkből
    egyenlő két karajt nyes.
    Hol a poháron ajkad nyoma,
    ott iszom a második kortyot.
    Járj az én cipőmben!
    S télen a te köpenyed
    melegít engem is.
    Sírunk egyetlen szemünkkel,
    s este bezárjuk az ajtót,
    hogy egyedül legyünk. Ha alszunk,
    álmaink összetevődnek.

    (Jánosy István fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sík Sándor – Embernek lenni

    Bosszúsan, mint a bibliában
    A morgó Isten-embere,
    Húzódom e bokor tövébe,
    És keserű daccal tele.
    És fájdalommal, hisz a lelkem
    Még most is érettük remeg:
    Én jót akartam, én jót akartam,
    Miért hogy mégsem értenek!

    Szellőcske surran át. Fölöttem
    Az orgonafa lombjai
    Bizalmasan egymáshoz bújva
    Kezdenek összezsongani.
    Úgy együtt vannak! Lomb a lombot
    Olyan meghitten fogja át.
    Lehet-e, hogy levél ne értse
    A szomszédos levél szavát?

    Por az úton. A legelőről
    Megtérőben a birkanyáj:
    Összetorló gyapjas fejekből
    Kondorodó tengerdagály.
    A szél egyhangú bégetésnek
    Foszlányait hozza felém.
    Ha báránynak születtem volna,
    Bizonyhogy én is érteném!

    A ház előtt a gyér homokban
    Sikongatnak a gyerekek,
    Kavicskáznak és hempergőznek,
    Hányják a cigánykereket.
    Kettőn közülük csipkegallér,
    Mezítláboska két gyerek,
    De egy almának négy gerezdje
    Nem lehet náluk ikerebb.

    Olyan irígyen nézem őket:
    Hogy értik egymást mindezek!
    Ó én is, én is, minden embert,
    Csak engem ők nem értenek.
    Az egyiknek csak a tanár úr,
    A másiknak író vagyok,
    Ez csak a férfit érzi bennem,
    A negyedik csak a papot.

    Durva szemünk hát csak a felszínt,
    A tarka köntöst látja meg?
    Az emberösztön meg nem érzi
    Azt ami ember, ami egy?
    A buta bari bölcsebb nálunk,
    És emberebb a kisgyerek.
    Embernek lenni emberek közt
    Mi nem tudunk csak, emberek?

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sik Sándor: Embernek lenni

    Bosszúsan, mint a bibliában
    A morgó Isten-embere,
    Húzódom e bokor tövébe,
    És keserű daccal tele.
    És fájdalommal, hisz a lelkem
    Még most is érettük remeg:
    Én jót akartam, én jót akartam,
    Miért hogy mégsem értenek!

    Szellőcske surran át. Fölöttem
    Az orgonafa lombjai
    Bizalmasan egymáshoz bújva
    Kezdenek összezsongani.
    Úgy együtt vannak! Lomb a lombot
    Olyan meghitten fogja át.
    Lehet-e, hogy levél ne értse
    A szomszédos levél szavát?

    Por az úton. A legelőről
    Megtérőben a birkanyáj:
    Összetorló gyapjas fejekből
    Kondorodó tengerdagály.
    A szél egyhangú bégetésnek
    Foszlányait hozza felém.
    Ha báránynak születtem volna,
    Bizonyhogy én is érteném!

    A ház előtt a gyér homokban
    Sikongatnak a gyerekek,
    Kavicskáznak és hempergőznek,
    Hányják a cigánykereket.
    Kettőn közülük csipkegallér,
    Mezítláboska két gyerek,
    De egy almának négy gerezdje
    Nem lehet náluk ikerebb.

    Olyan irigyen nézem őket:
    Hogy értik egymást mindezek!
    Ó én is, én is, minden embert,
    Csak engem ők nem értenek.
    Az egyiknek csak a tanár úr,
    A másiknak író vagyok,
    Ez csak a férfit érzi bennem,
    A negyedik csak a papot.

    Durva szemünk hát csak a felszínt,
    A tarka köntöst látja meg?
    Az emberösztön meg nem érzi
    Azt ami ember, ami egy?
    A buta bari bölcsebb nálunk,
    És emberebb a kisgyerek.
    Embernek lenni emberek közt
    Mi nem tudunk csak, emberek?

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Heltai Jenő – Szabadság

    Tudd meg: szabad csak az, akit
    szó nem butít, fény nem vakít,
    se rang, se kincs nem veszteget meg,
    az, aki nyíltan gyűlölhet, szerethet,
    a látszatot lenézi, meg nem óvja,
    nincs letagadni, titkolni valója.

    Tudd meg: szabad csak az, kinek
    ajkát hazugság nem fertőzi meg,
    aki üres jelszókat nem visít,
    nem áltat, nem ígér, nem hamisít.
    Nem alkuszik meg, hű becsületéhez,
    bátran kimondja, mit gondol, mit érez.

    Nem nézi azt, hogy tetszetős-e,
    sem azt, kinek ki volt, és volt-e őse,
    nem bámul görnyedőn a kutyabőrre
    s embernek nézi azt is, aki pőre.
    Tudd meg: szabad csak az, aki
    ha neve nincs is, mégis valaki,

    vagy forró, vagy hideg, de sose langyos,
    tüzet fölöslegesen nem harangoz,
    van mindene, ha nincs is semmije,
    mert nem szorul rá soha senkire.
    Nem áll szemébe húzott vaskalappal,
    mindég kevélyen szembe néz a Nappal,

    vállalja azt, amit jó társa vállal,
    és győzi szívvel, győzi vállal.
    Helyét megállja mindég, mindenütt,
    többször cirógat, mint ahányszor üt,
    de megmutatja olykor, hogy van ökle…
    szabad akar maradni mindörökre.

    Szabadság! Ezt a megszentelt nevet
    könnyelműen, ingyen ajkadra ne vedd!
    Tudd meg: szabad csak az,
    aki oly áhítattal mondja ki,
    mint Istenének szent nevét a jó pap.
    Szabad csak az, kit nem rettent a holnap.

    Ínség, veszély, kín meg nem tántorít
    és lelki béklyó többé nem szorít.
    Hiába őrzi porkoláb s lakat,
    az sose rab, ki lélekben szabad.
    Az akkor is, ha koldus, nincstelen,
    gazdag, hatalmas, mert bilincstelen.

    Ez nem ajándék. Ingyen ezt nem adják,
    hol áldozat nincs, nincs szabadság.
    Ott van csupán, ahol szavát megértve
    meghalni tudnak, és élni mernek érte.
    De nem azért dúlt érte harc,
    hogy azt csináld, amit akarsz,

    s mindazt, miért más robotolt,
    magad javára letarold,
    mert szabadabb akarsz lenni másnál.
    A szabadság nem perzsavásár.
    Nem a te árud. Milliók kincse az,
    mint a reménység, napsugár, tavasz,

    mint a virág, mely dús kelyhét kitárva
    ráönti illatát a szomjazó világra,
    hogy abból jótestvéri jusson
    minden szegénynek ugyanannyi jusson.
    Míg több jut egynek, másnak kevesebb,
    nincs még szabadság, éget még a seb.

    Amíg te is csak másnál szabadabb vagy,
    te sem vagy még szabad, te is csak…
    gyáva rab vagy.

    Forrás: Lélektől lélekig