https://verskucko.com

Címke: lemondás

  • Illyés Gyula: Önző

    Ha a szerzéshez még nem is,
    az eldobáshoz már e tájon
    volt erőm, hitem, ravaszságom,
    becsapva éber lelkem is.

    Egyenként s titkon, mint aki
    lopni készül, úgy tapogattam
    s vetettem el mind hamarabban,
    mi züllesztett reményleni.

    Munkálkodom, az idő sürget,
    tudjak még jókor megtagadni
    mindent, hogy meg tudjak maradni
    embernek, bár vaknak-süketnek!

    Ritkul a táj, akár vonatban
    a száműzött körül honán túl.
    Szállok szédülten a világból
    egy helyben állva, mozdulatlan.

    Tudok már jól feledni, jól
    csak állni, hű arccal előre,
    súlyos csönddel tömörre tömve,
    önzően, mint a kőszobor.

    Keményedem, mint mag körül
    a csontház. Mit kell megőriznem?
    Ha feltör, megtudja majd isten,
    keserűt nyelvén, emberül.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ady Endre: Kár volna érted

    Futó sorból rontva kidőlten,
    Nem is vagyok talán már,
    Nem is lehetek az Időben.

    Jóság rohamaim is fogytán
    S úgy nézek messzeségbe,
    Mint vén juhász hajolva botján.

    Igen: bot, egy kicsit koldusbot,
    Hideg és fáradt nézés
    S otthagyott, szegény ősi jussok.

    Ki társam lenne, nekem nem kell
    S vágyottam nem vágy társul
    S aggulok éhes szerelemmel.

    Se jó, se rossz, se bús, se víg már:
    Becsületes válasz megy:
    Kár volna érted, hogyha bíznál.

    Engem kinullázott az Élet,
    Én már dacból se adnék
    Bárkinek is meleg hűséget.

    Csoda-percnek kellene jönni
    S mert nem bízok csodákban:
    Csókollak, de el kell köszönni.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Farkas István: Megváltás haiku

    Egyetlen egyszer
    halhattam csak meg érted.
    Élned neked kell.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: Versenyen kívül

    Én nem futok.
    Nincs mért. Nem kápráztat a pálma-ág.
    Útszélen; árokparton,
    A versenyen kívül
    Szedem a novemberi ibolyát.
    Én nem futok,
    Távol a sértő zajtól, bántó fénytől
    A Janus-arcú dicsőségtől,
    Rendezgetem csokorba ibolyámat,
    Ha valakit tarlómra fúj a szél,
    A vágy, a nyugtalanság, vagy a bánat:
    Más virág híján, mutatom neki
    Novemberben kinyílott ibolyámat.
    Ha kell: jó, ha nem: békesség neki.
    Én nem futok.
    Én nem akarok senkit utolérni.
    Nem hatalomért, csak egy morzsa szívért
    Vágyom a virágomat kicserélni.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hatos Márta: Akartam

    Akartam lenni én
    a pokol ördöge,
    máskor meg egy csillag
    a fénynek üstöke.
    Voltam már angyal is
    jóságnak hírnöke,
    lázadban hűs szellő,
    bánatodban vigasz,
    könnyeid letörlő
    szertelen kis kamasz,
    a mámort is rejtő
    hideg és büszke nő,
    álltam én viharban,
    mint egy ős sziklakő.
    Megtörten vártam még
    egyetlen kis jelet,
    mondatlan szavakkal,
    hogy a szíved szeret,
    de másért élsz már te
    és másért élek én,
    ez a nap most mégis,
    csak így lehet miénk…
    S ha jő éjre hajnal,
    lelkemben pirkadat,
    nem fogom veszteni,
    miattad magamat.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kosztolányi Dezső Csomagold be mind

    Csomagold be mind, ami volt, ami régen
    volt, ami édes, mind csomagold be,
    ami több, mint játék, szerelem, több, mint
    élet is, a kincseim csomagold be,
    régi szavam, az aranyt, kevélyen
    csengõ rímeim, melyekkel magasan
    röpültem a többi fölött, s ékes igéim,
    mind-mind csomagold e batyuba,
    abba, amit hoztam, s hagyd az úton másnak,
    hogy hõsi-igazul járjak egyedül,
    egyszerû ember az egyszerû földön,
    s meztelenül legyek, amint megszülettem,
    meztelenül legyek, amint meghalok.

    Nyugtalanok az én reggeleim, és éjjel
    hatalmas hang kiabál újra belõlem.
    Ruhátlan és hústalan zúg el a lelkem,
    nem illik hozzá az ifjúi parádé.
    Úgyse soká tart már számomra e földi
    vándorlás, tíz évig vagy húsz évig, aztán
    elromlik a test, mely zárja hüvelyében
    lelkemet, és egészen lélek leszek. Adj hát
    vetkõzni most erõt, érezni e kevés
    idõre magamat s a világot, te nagy
    igazság, szeretet s még nagyobb igazság,
    fájdalom. Te adj a szemeimre könnyet,
    mert könny nélkül én csak nem-látó, vak vagyok.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Elizabeth Barrett Browning – Nem illek hozzád

    (Kardos László fordítása)

    Nem illek hozzád. Fejedelmi Szív!
    Más a te sorsod, más az én utam.
    Ha szárnyuk egymás mellett átsuhan,
    ámuló szemmel néznek össze hív

    angyalaink. Királynők kegye hív
    vendégül téged, gondold meg, uram,
    mesterhez illő fény vár magasan,
    s izzóbb szemek, mint az én primitív,

    könny-fényű pillám. Hagyj el, ne keresd
    e fáradt, kóbor, koldus énekest,
    akit az éj s egy ciprus árnya fed be, –

    ragyogj a lámpák lángkörébe fenn –
    fölkent homlokod s harmatos fejem
    már csak a halál kapálhatja egybe.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Rainer Maria Rilke – Végső töredék

    Te jöjj, te végső: elismerlek téged,
    gyógyíthatatlan kín, testembe szőtt.
    Ahogy lélekben égtem, benned égek:
    a fahasáb sokáig küszködött
    lángoddal: nem hagytam, hogy elemésszen,
    de most táplállak, benned égek én,
    s e rémség poklában lesz szelíd lényem
    e földön túlvilági rém.

    Tisztán, már terv nélkül, jövőtlenül
    és szabadon a kín-máglyára léptem.
    Mert nincs hol vennem jövendőt cserében
    a szívemért, mely némán kimerül.
    Még az vagyok valóban, aki ég?
    Emlékeket sem tűrök idebenn.
    Ó élet, élet: kinti lét.
    S a lángban én. Nem ismer senki sem.

    (Lemondás. Most nem úgy mint gyerekkorban
    ha betegség jött. Haladék. Ürügy:
    nagyobbá válni. Hangok, suttogások.
    Ne keverd ebbe régi ámulásod.)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Farkas István: Koldus szívem

    Csak egy széttaposott,
    üres kalap a
    sárban.

    Senki sem adhatja vissza,
    amit elvettél
    tőlem.

    Már Te
    sem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Alekszandr Szergejevics Puskin: (Szeretem önt: szívemnek tiszta mélyén)

    Szeretem önt: szívemnek tiszta mélyén
    parázslik még a régi tűz talán,
    de ne bánkódjon híve szenvedésén –
    úgy bántana, ha szomorítanám!
    Szerettem szótlanul, semmit se várva,
    S most bennem félénk, féltő óhaj ég:
    ily gyengéd s tiszta légyen lángolása
    annak, ki önt szeretni fogja még.

    Forrás: Lélektől lélekig