https://verskucko.com

Címke: lemondás

  • Farkas István: Koldus szívem

    Csak egy széttaposott,
    üres kalap a
    sárban.

    Senki sem adhatja vissza,
    amit elvettél
    tőlem.

    Már Te
    sem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Alekszandr Szergejevics Puskin: (Szeretem önt: szívemnek tiszta mélyén)

    Szeretem önt: szívemnek tiszta mélyén
    parázslik még a régi tűz talán,
    de ne bánkódjon híve szenvedésén –
    úgy bántana, ha szomorítanám!
    Szerettem szótlanul, semmit se várva,
    S most bennem félénk, féltő óhaj ég:
    ily gyengéd s tiszta légyen lángolása
    annak, ki önt szeretni fogja még.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Rainer Maria Rilke – Végső töredék

    Te jöjj, te végső: elismerlek téged,
    gyógyíthatatlan kín, testembe szőtt.
    Ahogy lélekben égtem, benned égek:
    a fahasáb sokáig küszködött
    lángoddal: nem hagytam, hogy elemésszen,
    de most táplállak, benned égek én,
    s e rémség poklában lesz szelíd lényem
    e földön túlvilági rém.

    Tisztán, már terv nélkül, jövőtlenül
    és szabadon a kín-máglyára léptem.
    Mert nincs hol vennem jövendőt cserében
    a szívemért, mely némán kimerül.
    Még az vagyok valóban, aki ég?
    Emlékeket sem tűrök idebenn.
    Ó élet, élet: kinti lét.
    S a lángban én. Nem ismer senki sem.

    (Lemondás. Most nem úgy mint gyerekkorban
    ha betegség jött. Haladék. Ürügy:
    nagyobbá válni. Hangok, suttogások.
    Ne keverd ebbe régi ámulásod.)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Dsida Jenő – Száraz ág

    Szép, lankadt novemberi gally,
    jó bánat tiszta, lassú míve,
    kiről levált a röpke raj
    s alatta hajló, száraz íve
    maradt hűs, haldokló kezeknek,
    magánnyal dús és koldus ág,
    melyen csak emlékek rezegnek:
    elvégezett szomorúság! –

    miért vettelek észre ma
    talán először életemben,
    mint sokszor elhadart ima
    szavát, amely az értelemben
    tartalmat nyer és felvilágol?
    Miért nincs más rajtad kívül
    szememben ebből a világból,
    mely elsötétül és kihűl?

    Forrás: arcanum.com/hu

  • Szergej Jeszenyin – A kék tüzeső

    A kék tüzeső hamu lett.
    Lemondtam a kóborlásról.
    Legelőször most szeretek,
    búcsúzva duhajkodástól.

    Kívántam a bort, a leányt,
    s mi voltam? Elgazosult kert.
    De most az ivást-mulatást
    megutáltam: rontja az embert.

    Csak téged lássalak én,
    az örvényt barna szemedben.
    Ne bolyongj a múlt sűrűjén,
    ne lakjék más a szívedben.

    Te finom-suhanású leány,
    makacs szíved érti-e végre:
    a csibész szeretni tud ám!
    És engedelmes a vére!

    Fene mind az ivóhelyeket,
    verset sem írok, ha kívánod:
    simogatnám lágy kezedet
    s hajadat, mint őszi virágot.

    Örökre nyomodba megyek,
    itthon, vagy akárhova, távol…
    Legelőször most szeretek,
    búcsúzva duhajkodástól.

    Forrás: Kedvesch versek

  • Karinthy FrigyesMenekülés

    Mivel már nem bírom tovább
    A gyötrő kínt, mely rám nehézül;
    Mivel szívemből egy lökéssel
    A vallomás kitörni készül;
    Mivel vonaglik gyáva lelkem
    A mámortól, mely átölel;
    Mivel az üdv közel, közel van:
    — Azért futok most innen el.

    Mivel szép vagy, mivel szeretlek,
    Emésztő, görcsös szenvedéllyel;
    Mivel tenélküled kiégett,
    Sötét a lelkem, mint az éjjel;
    Mivel halál van, hol te nem vagy,
    Hideg halál van, mindörökké;
    Mivel csak látni, látni vágylak:
    — Azért nem foglak látni többé.

    A Polikrátesz gyűrűjének
    Zokogja lelkem bús regéjét:
    Kell, hogy az istenek haragját
    A boldogok remegve féljék,
    Én a gyötrelmekért születtem,
    Reménytelen jövék e földre;
    — Azért halok meg messze tőled,
    Lesújtva, gyáván, összetörve.

  • Babits Mihály: Jó volna most is kívül állni…

    Jó volna most is kívül állni
    de ezt is meg kellett próbálni.

    Ha sohase szerettél volna,
    az ajkam egy panaszt se szólna.

    Ha sohse csókoltalak volna,
    a szívem most is nyugodt volna.

    Jó volna tőled elmaradni,
    jó volna innen elutazni.

    Jó volna rád nevetve nézni,
    a legjobb volna rád se nézni.

    Jó volna lenni illedelmes,
    jó volna nem lenni szerelmes.

    Jó volna erről nem beszélni,
    a legjobb volna nem is élni.

    Forrás: MEK – Babits Mihály összes versei

  • Somlyó Zoltán: Az utolsó asszony

    Még az utolsó asszony hiányzik,
    az én forró, bús életemből:
    elmegyek ma egy halovány házig.
    Ablaka csipkés, nyitva a szélnek.
    Azt hiszem, tudja, hogy kivülem más
    senkise látja, mint én, oly szépnek.

    Azt hiszem, érzi: ő lesz utolsó
    csókom, keservem, büszke bukásom:
    vérszínű borból utolsó korsó.
    Erre az útra bízom a lázom…
    Elmegyek ma a legutolsóhoz
    s – lemondok róla. De megbabonázom!

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Szabó Lőrinc: Lemondás

    Nem elég, nem elég, nem elég,
    ami kell, ami jó, ami szép,
    nem adott, ami nincs, de lehet,
    nem adott soha még eleget,
    és semmise sohase sok,
    nyugodni sose tudok,
    mert ami kellene nékem,
    sehol a földön, az égen
    nincs az az egyesülés,
    nincs az a teljesülés.

    Amire érzék és gondolat
    sóvárog, silány mind: szomjamat
    oltani nincs italom,
    üres a legnagyobb jutalom,
    ha mindent el kell majd veszteni,
    semmit sem érdemes kezdeni,
    hisz életem, az egész,
    csak egy és olyan kevés,
    hogy benne, jaj, csak a gyötrelem
    nyomora végtelen.

    Megyek én, megyek én innen,
    kicsi e földön itt minden,
    s csak ha a lélek előre
    már a Kevés szeretője,
    csak akkor van nyugalom,
    csak annak van jutalom,
    csak annak egyesülés,
    csak annak teljesülés,
    csak annak földön és égen,
    sohase, sohase nékem.

    Inkább, mint újra csalódás,
    jöjjön előre lemondás:
    nem kell már énnekem semmise,
    ne legyen barátom senkise:
    vetem halálba ágyamat,
    sivatag lepje vágyamat, –
    pusztulj, sok nagy célom,
    egy maradt s elég ez:
    várni, míg hóhérom,
    az isten, kivégez.

    Forrás: DIA

  • Ady Endre: Öreg legény szerelme

    Tizennyolc évednek csodáját,
    Aranyos, szép lyány-ifjuságod,
    Titkaid és a várt titkokat
    Ajkaiddal miért kinálod?

    Fájó fejemet simogatva
    Nézz bele nagy, fáradt szemembe,
    Ma szeretlek és diákosan
    Megfrissült a csókjaim kedve.

    Ma megbódulok friss testedtől,
    Mint tubarózsa illatától,
    Ma szeretlek és fájdalmasan
    Rejtenélek el a világtól.

    De ha holnap ifjabbat látsz majd,
    Erősebbet, szebbet, delibbet,
    Te, forró, kedves, kivánkozó,
    Megmaradsz-e hűnek, szelídnek?

    Én nem hívlak, Te akarsz jönni,
    Ma még könnyű, szokott a bánat,
    Tán nem ölne meg a bucsuzás,
    Ma még irgalommal kívánlak.

    Ma még futhatsz s itt hagyhatsz bátran
    Imát s átkot összerebegve:
    Jaj, a te szép, gyönyörű nyakad
    Ne kerüljön fojtó kezembe.

    Forrás: MEK