Visszasugárzom,
amit kaptam. Mint a kő
a Nap melegét.
Forrás: Lélektől lélekig
A vendégnek minden jár.
A vendég mindent mások kegyéből, ajándékba kap.
A vendégnek előbb-utóbb el kell mennie innen.
A vendég magával semmit nem vihet.
Mindenki vendég.
Forrás: Lélektől lélekig
(egy későbbi regényhez)
Oresztész tudta,
hogy Elektra eljön hozzá.
Nem tudta, mikor,
azt sem, miről ismeri majd fel,
Oresztész mégis tudta:
Elektra eljön hozzá.
Talán nem is annyira tudta, mint érezte.
Hol ébrednek benne ezek a jelzések,
mely ösztönök súgják oly állhatatosan
– nem sejtette,
de Oresztész érezte:
Elektra eljön hozzá.
Talán nem is annyira azt érezte,
hogy Elektra jön el hozzá
hiszen azt sem tudta,
hogy Elektra létezik;
inkább csak azt érezte,
hogy Valaki eljön hozzá.
Oresztész érezte,
hogy valaki eljön hozzá.
Talán nem is annyira azt érezte,
hogy épp hozzá jön el ez a valaki,
esetleg máshoz,
de hogy Valakihez eljön
– ez az érzése éles volt.
Oresztész érezte,
hogy valaki valakihez eljön.
Nem is biztos,
hogy épp Oresztész érezte ezt,
lehet, hogy más.
De hogy Valaki érezte, az bizonyos:
valaki érezte, hogy valaki valakihez eljön.
Mégis:
Amikor Elektra megérkezett,
Oresztész biztos volt benne: ő az,
akiről mindig is tudta,
hogy eljön hozzá.
Forrás: Lélektől lélekig
Nincs örökké, és nincs soha.
Csak idő van, mi hozzánk mostoha,
és élet, mely változik örökké…
Úgy válunk magunk is örökké.
Hogy beépülünk a végtelenbe,
térbe, időbe, életekbe…
A VAN soha nem múlik el,
legalább addig, míg létezel.
Forrás: Lélektől lélekig
Levél vagyok. Zárt küldemény.
Dolgom: hogy kézbesítsem.
– Ha föltépném, sem érteném:
Istennek írta Isten.
Forrás: Lélektől lélekig
Gyanúba fogjuk a Tökéletest
és magyarázgatjuk az elfogadhatatlant.
Forrás: Lélektől lélekig
Adj, adj és még adj! Gátlás nélkül, mohón,
ahogy szeretkezel, adj, ahogy napozol:
nem tudva, mért vagy, ki vagy, kié s hol vagy!
Ma add, mit kaptál. Hamispénz a “holnap”.
Forrás: Lélektől lélekig
!
Erdő vagyok – eltévedek magamban,
gyökér vagyok – nyakamra hurkolódom,
a kéklő, fulladásos alkonyatban
vagyok s leszek, de nem tudom, mi módon.
Hold-fűrész tép belém, porom szitálja
kiszáradt zápor, elfogyok zihálva,
ki árnyaim a föld könyvébe írtam,
a levelek szemét vörösre sírtam.
S nem könny szememnek ezre hull a tájra,
parázsló csont vagyok, s min ég: a máglya,
voltam s leszek, de nem tudom, mi módon,
a fulladásos, kéklő alkonyatban
gyökér vagyok – nyakamra hurkolódom,
erdő vagyok – eltévedtem magamban.
Forrás: Lélektől lélekig
hajnal előtt még itt leszel
és Dante és a Logosz és minden sztrátum és misztérium
s a billogos hold
ott a zene fehér síkja fölött
melyet idekottázol hajnalig
komoly alázatos dalos selyem
hajolj arékapálmák fekete firmamentumára
esőzz a bambusz-füstvirágra füzek fasorára
részvét ujjaival ki hajol ide ha nem te
és ha e port hitelesíted
bőkezűséged alig gyarapítja
mert a te szépséged előttem hófehér papír
önmagát közlő közlemény ragyog át
emblémák viharán
hogy nincs napfény se nincs fátyol lehullta
és nincs vendégelő úr
csak én és aztán e papírlepedő
a többi holt teher
Forrás: Magyarul Bábelben (fordította: Tandori Dezső)