Címke: létezés

  • Babits Mihály: SUNT LACRIMAE RERUM

    Van a tárgyaknak könnyük. Érzem olykor,
    hogy sírnak a szobámban nesztelen;
    sötétedő, sejtelmes alkonyokkor
    bús lelküket kitárják meztelen.
    Tán azt hiszik, nem látja most szem őket:
    ki járna a sötétben eleven?
    De én, szobáknak baglya, nézem őket,
    örülve, hogy van, aki sír velem.

    Nézem, hogy elhagyja magát az asztal,
    silány terhét emelni únja már.
    Az ágy, mint akit senki sem vigasztal,
    gyötrelmes éjet önmegadva vár.
    (Keresztény rabnő várhat így az éjre,
    bírván basája undok, únt kegyét.)
    A vén karszék némán húzódva félre
    bús daccal tölti bársonyos begyét.

    Szégyenlett kínjuk fájlalják a képek,
    szegekre fölfeszített vértanuk,
    s mint este egyedül maradt cselédek,
    sírnak a tárgyak, bárha nincs szavuk.
    Sírnak, mint néma lelkek, mint vak árvák,
    süket szemek, sötétbe zárt rabok,
    halottlan-holtak és örökre lárvák,
    léttelen lények, tompa darabok.

    Forrás: Index.hu / Kedvesch versek

  • Fecske Csaba – Két kis vers

    Lennél-e béka,
      sás tövén,
        nád tövén?

    Föléd hajolna
      nyári éj,
        őszi éj

    Ragyogna néked
      csillag és
      telihold

    Elfelejtenéd
      örökre
        ami volt –


    Vágytál-e lenni csillag, valaha,
    Kinek a tükre házak ablaka,
    Ezüstös fénye anyja ősz haja –
    Szárnya hiába, sosem ér haza

    Forrás: index.hu / Kedvesch versek

  • Jean Claude Ibert – Mert

    Mert hitt a virágokban,
    a földben, az égben, a tengerben,
    a fájdalomban, a régi szerelemben,
    mert az életben tévedezett,
    mert egyszerű volt és mohó,
    és meghatotta egy leheletnyi tiszta tett,
    mert ártatlan volt, édes, tökéletes,
    mert feláldozta magát a mágusoknak,
    mert nem tudta bűnét,
    se erényét, se éhségét, se bátorságát,
    mert csúnyának látta magát,
    és imádkozott a katedrálisokban,
    mert a holdra figyelt,
    az éjszakára a nyári mezőn,
    eszeveszett örömmel nézte a tüzet,
    mert boldog volt nagyon,
    mert lelke nyugalmas parcellákra
    szabta az időt,
    mert idegen volt itten,
    mert hitt a csodákban,
    az igazság szörnyetege egy napon
    hosszú fürtjeinél fogva a csatorna falára szegezte,
    hogy a mocsok tükrében lássa meg arcát,
    mert szép volt,
    mert elege volt
    abból a világból, ahol az emberek
    nem tudnak emberi nyelven szólni már.

    (Pór Judit fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Baka István: Csak a szavak

    Csak a szavak már nem maradt más
    csak a szavak csak a szavak
    a tó szavában úszom én hol
    a hínár mondata tapad

    testemre és a mélybe húzna
    de hát az is csak szó a mély
    nevezz meg és a név a szó majd
    kiszabadulva partot ér

    csak a szavak már nem maradt más
    nem táplál a kenyér s a bor
    lélek vagyok ki test-koloncát
    hurcolva folyton megbotol

    a semmi és a lét közötti
    küszöbben bár ez a küszöb
    szó maga is csak és riadtan
    tévelygek a szavak között

    jó volna lenni még talán de
    mit is tegyek ha nem lehet
    a szótáradba írj be s néha
    lapozz föl engem és leszek

    Forrás: Index Fórum – Lélektől lélekig


  • Kiss Judit Ágnes: Zaj

    Kislánykoromban a gúny s a feszült
    igyekezet, hogy jó legyek. Hiába.
    A lázadás, mely éppen csak lehűlt,
    most mélyen fortyog bennem, mint a láva.
    A szerelemnek hívott tévelygések,
    a kín horga, min vágy volt a csali,
    és bölcs lettem, de süket, mint a vének,
    vagy zaj van, az Istent nem hallani.
    Mi jöhet még? A lassú szétesés
    sejtről sejtre. A kíméletlen gének
    sodornak már a végső csönd felé,
    míg hallgatom a szívverésem. Félek.
    (Túl mindazon, de innen mindezen
    mi mást tehetnék, mint hogy létezem?)

    Forrás: Index fórum – Kedvesch versek

  • Babits Mihály: A lírikus epilógja

    Csak én birok versemnek hőse lenni,
    első s utolsó mindenik dalomban:
    a mindenséget vágyom versbe venni,
    de még tovább magamnál nem jutottam.

    S már azt hiszem: nincs rajtam kívül semmi,
    de hogyha van is, Isten tudja hogy’ van?
    Vak dióként dióban zárva lenni
    s törésre várni beh megundorodtam.

    Bűvös körömből nincsen mód kitörnöm,
    csak nyílam szökhet rajta át: a vágy –
    de jól tudom, vágyam sejtése csalfa.

    Én maradok: magam számára börtön,
    mert én vagyok az alany és a tárgy,
    jaj én vagyok az ómega s az alfa.

    Forrás: —

  • Ágai Ágnes: Amíg

    Amíg a test tart,
    kitart, megtart, fenntart, összetart,
    amíg működőképes,
    amíg az én azonosítható önmagával,
    amíg az önmaga meghatározható,
    amíg a meghatározás érvényes,
    amíg az érvény meghatározó,
    amíg én elfogadható vagyok magamnak,
    amíg én elfogadható vagyok másnak,
    amíg van én–más reláció,
    amíg van én-tudatom,
    amíg van más-tudatom,
    amíg a világ jelei felfoghatók,
    amíg a világ jelei értelmezhetők,
    amíg a világ jelei megválaszolhatók,
    amíg a test felkészül az önlebontásra,
    amíg az önlebontás késleltethető,
    amíg az önlebontás ellenőrizhető,
    amíg az önlebontás definiálható,
    amíg az ön lebontható,
    amíg a lebontott ön érzékelhető,
    amíg a folyamat követhető,
    amíg a folyamat általánosítható,
    amíg az általános elfogadható,
    amíg az elfogadás törvényszerű,
    amíg a törvényszerűség kötelező,
    amíg a kötelezőség kényszeríthető,
    amíg a kényszer keresztülvihető,
    amíg az evolúció tart, kitart,
    megtart, fenntart, összetart.

    Forrás: —