Örömöm sokszorozódjék a te örömödben.
Hiányosságom váljék jósággá benned.
Egyetlen parancs van, a többi csak tanács: igyekezz úgy érezni, gondolkozni, cselekedni, hogy mindennek javára legyél.
Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.
Az igazság nem mondatokban rejlik, hanem a torzítatlan létezésben…
Forrás: Lélektől lélekig
Mikor már csaknem elveszek:
hiányod megfogalmaz.
Két gyengeség beleremeg,
kettejük mily hatalmas!
Lehetetlenségünk ragyog!
Nincs szem, mely belenézhet.
Taglalhatatlan állapot
— nem része az egésznek.
Nincs időnk. Nincs történetünk.
S mi nincs, az múlhatatlan.
Nem ismerünk erényt, se bűnt
az Örök Pillanatban.
Forrás: Lélektől lélekig
Kell,
hogy legyen egy szem,
akiben
megláthatom magam.
Kell,
hogy legyen egy kéz,
akivel
ketten vagyok magam.
Kell,
hogy legyen egy száj,
akinek
elmondhatom: vagyok.
Kell,
hogy legyen egy szó,
akiért
élek, nem én vagyok.
Forrás: Lélektől lélekig
Élni az áldott életet,
a napfényt, a félelmeket,
a szaporodást, születést
élni az embernek kevés:
meg kell rágni a létezést!
mivel az ember telhetetlen,
gyógyszere: bánat, bánat ellen,
s az ember elgondol sokat,
e kíntól úgyis megdagadt
világba még világokat,
egy kis csíkot túl a végtelenen,
s elgondolja önmagáról, hogy: van,
s elgondolja hogy ne legyen.
Forrás: Magyarul Bábelben
Kirajzolódom végleg a világból,
mint csupasz falnak állított fogoly,
külön kezel, kivételes magányban
a tanuk nélkül dolgozó pokol.
Egy porcikám se bízná senki másra,
ha únja már, magam kezére ad,
s én folytatom, hol éppen abbahagyta,
a két kezemmel, úgy és ugyanazt.
Ki itt találna rám e szörnyűségben,
és végignézné, mit is művelek,
nem hinné el tulajdon két szemének,
s egy szót se merne szólni senkinek.
Íly nyomorúság ugyan mire várna?
Mi hátra van, bevégzi egymaga,
hogy holta után is beléremeg,
meg-megrándul a hóhér kosara.
Forrás: Index fórum: Kedvesch versek
Egyedül te vagy állandó, igaz.
A mindegyek közt legvégső vigasz.
Szemedbe foglalsz: lásd, eléd ülök.
Ha sejtjeimmel sejtlek, szédülök.
Egyedül benned vagyok nem-mulandó.
Te általam vagy: így lettél halandó.
Ismersz engem, jobban, mint én magam:
kell, hogy szeress, jobban, mint én magam.
Bármerre vagy, rám nézel mozdulatlan.
Te bujkálsz bennem minden mozdulatban.
Te vagy a vágy, mely illó és örök.
Te megváltasz, miként megvált a rög.
Ma még tudom: csak szólnom kell, s te vagy.
Megvallak mindig. Magamra ne hagyj.
Forrás: Lélektől lélekig
Föl-fölvetem és némán eltűnődöm, mi is lelt tegnap este engemet?
Ruháimat már szálig levetettem, még nem vettem föl
hálóingemet, egyedül álltam,
kissé tétovázva, szobámban, egyedül és meztelen,
s a villanyt aztán lassan elcsavartam. Irtózatos sötét lett.
Esztelen és irgalmatlan, végtelen sötétség,
este, melynek már szinte teste van, a pillanatok
estek és zuhogtak és én dadogtam:
– Késő este van, éjszaka is talán,
s ki tudja, reggel virrad-e ily sűrű sötétre még
és nem nyel-e magába mindörökre e kátrányos,
fekete sűrűség?
Eszembe jutott minden, ami rossz volt,
rossz gondolat, vers, csók, kihűlt falat
és annyi régi, sápadt ismerősöm,
ki messze van, vagy lent a föld alatt.
És hirtelen és furcsán ráijedtem, hogy ami eddig élt,
csak a ruha: kabát, kalap, harisnya és cipő volt,
nadrág, nyakkendő, kesztyű és puha ing,
mely fedez és véd a zord hidegtől,
véd és takar magamtól engemet:
jaj, elvesztettem minden szál ruhámat, önmagamat
és védő ingemet.
Nem vagyok már senki tisztelt barátja, kit köszönteni illik,
nem vagyok senki teremtett asszony szeretője,
se lapok munkatársa nem vagyok, se kártyapajtás,
törzsvendég a klubban, se szerkesztő úr többé nem vagyok; se vándor,
aki meredélyre kaptat, se út, se cél – és költő sem vagyok,
csak ember, aki minden idegével
lágy takaró s melengető vacok után sír
és csak áll a nagy sötétben
s meztelenül
Isten előtt vacog.
Forrás: Lélektől lélekig
Szórd szét kincseid – a gazdagság legyél te magad.
Nyűdd szét díszeid – a szépség legyél te magad.
Feledd el mulatságaid – a vígság legyél te magad.
Égesd el könyveid – a bölcsesség legyél te magad.
Pazarold el izmaid – az erő legyél te magad.
Oltsd ki lángjaid – a szerelem legyél te magad.
Űzd el szánalmaid – a jóság legyél te magad.
Dúld fel hiedelmeid – a hit legyél te magad.
Törd át gátjaid – a világ legyél te magad.
Vedd egybe életed-halálod – a teljesség legyél te magad.
Forrás: Lélektől lélekig
Ember, ne hidd, hogy csak magad gondolkodol
világunkon, ahol mindenből zeng az élet!
Erőket gyűrsz le s mégis szolgaság a béred
s agyadra nem szorul a mindenség sehol.
Az állatból hozzád szellemek ajka szól
és mindegyik virág kibomlott szirmu lélek;
az örök szerelem titkát őrzik a fémek;
„érez minden dolog” s mind lényedig hatol.
Félj: a világtalan fal szemmel tartja lépted, –
igéket rejteget a holtnak hitt anyag:
ne tartsd hát esztelen céljaid eszközének!
A sötét lényekben istenek alszanak;
s mint szem, mit héj s a pillák rejtve tartanak:
szűz szellem ég a kő kemény kérge alatt!
(Képes Géza fordítása)
Forrás: Lélektől lélekig
Magadnak aki könnyű voltál,
miért vagy súly a nyakamon?
Ezt a mázsás ürességet
lerázni, hol a hatalom
Forrás: Lélektől lélekig
