Lennél-e béka,
sás tövén,
nád tövén?
Föléd hajolna
nyári éj,
őszi éj
Ragyogna néked
csillag és
telihold
Elfelejtenéd
örökre
ami volt –
Vágytál-e lenni csillag, valaha,
Kinek a tükre házak ablaka,
Ezüstös fénye anyja ősz haja –
Szárnya hiába, sosem ér haza
Forrás: index.hu / Kedvesch versek
Mert hitt a virágokban,
a földben, az égben, a tengerben,
a fájdalomban, a régi szerelemben,
mert az életben tévedezett,
mert egyszerű volt és mohó,
és meghatotta egy leheletnyi tiszta tett,
mert ártatlan volt, édes, tökéletes,
mert feláldozta magát a mágusoknak,
mert nem tudta bűnét,
se erényét, se éhségét, se bátorságát,
mert csúnyának látta magát,
és imádkozott a katedrálisokban,
mert a holdra figyelt,
az éjszakára a nyári mezőn,
eszeveszett örömmel nézte a tüzet,
mert boldog volt nagyon,
mert lelke nyugalmas parcellákra
szabta az időt,
mert idegen volt itten,
mert hitt a csodákban,
az igazság szörnyetege egy napon
hosszú fürtjeinél fogva a csatorna falára szegezte,
hogy a mocsok tükrében lássa meg arcát,
mert szép volt,
mert elege volt
abból a világból, ahol az emberek
nem tudnak emberi nyelven szólni már.
(Pór Judit fordítása)
Forrás: Lélektől lélekig
Csak a szavak már nem maradt más
csak a szavak csak a szavak
a tó szavában úszom én hol
a hínár mondata tapad
testemre és a mélybe húzna
de hát az is csak szó a mély
nevezz meg és a név a szó majd
kiszabadulva partot ér
csak a szavak már nem maradt más
nem táplál a kenyér s a bor
lélek vagyok ki test-koloncát
hurcolva folyton megbotol
a semmi és a lét közötti
küszöbben bár ez a küszöb
szó maga is csak és riadtan
tévelygek a szavak között
jó volna lenni még talán de
mit is tegyek ha nem lehet
a szótáradba írj be s néha
lapozz föl engem és leszek
Forrás: Index Fórum – Lélektől lélekig
Kislánykoromban a gúny s a feszült
igyekezet, hogy jó legyek. Hiába.
A lázadás, mely éppen csak lehűlt,
most mélyen fortyog bennem, mint a láva.
A szerelemnek hívott tévelygések,
a kín horga, min vágy volt a csali,
és bölcs lettem, de süket, mint a vének,
vagy zaj van, az Istent nem hallani.
Mi jöhet még? A lassú szétesés
sejtről sejtre. A kíméletlen gének
sodornak már a végső csönd felé,
míg hallgatom a szívverésem. Félek.
(Túl mindazon, de innen mindezen
mi mást tehetnék, mint hogy létezem?)
Forrás: Index fórum – Kedvesch versek
Csak én birok versemnek hőse lenni,
első s utolsó mindenik dalomban:
a mindenséget vágyom versbe venni,
de még tovább magamnál nem jutottam.
S már azt hiszem: nincs rajtam kívül semmi,
de hogyha van is, Isten tudja hogy’ van?
Vak dióként dióban zárva lenni
s törésre várni beh megundorodtam.
Bűvös körömből nincsen mód kitörnöm,
csak nyílam szökhet rajta át: a vágy –
de jól tudom, vágyam sejtése csalfa.
Én maradok: magam számára börtön,
mert én vagyok az alany és a tárgy,
jaj én vagyok az ómega s az alfa.
Forrás: —
Amíg a test tart,
kitart, megtart, fenntart, összetart,
amíg működőképes,
amíg az én azonosítható önmagával,
amíg az önmaga meghatározható,
amíg a meghatározás érvényes,
amíg az érvény meghatározó,
amíg én elfogadható vagyok magamnak,
amíg én elfogadható vagyok másnak,
amíg van én–más reláció,
amíg van én-tudatom,
amíg van más-tudatom,
amíg a világ jelei felfoghatók,
amíg a világ jelei értelmezhetők,
amíg a világ jelei megválaszolhatók,
amíg a test felkészül az önlebontásra,
amíg az önlebontás késleltethető,
amíg az önlebontás ellenőrizhető,
amíg az önlebontás definiálható,
amíg az ön lebontható,
amíg a lebontott ön érzékelhető,
amíg a folyamat követhető,
amíg a folyamat általánosítható,
amíg az általános elfogadható,
amíg az elfogadás törvényszerű,
amíg a törvényszerűség kötelező,
amíg a kötelezőség kényszeríthető,
amíg a kényszer keresztülvihető,
amíg az evolúció tart, kitart,
megtart, fenntart, összetart.
Forrás: —
