Címke: magyar költő

  • Karinthy Frigyes: Az Ige így született

    Testvéreim, farkasok, gyönyörű leopárd,
    foltos hiéna, bátyám és rokonaim mind,
    páva, cifra kuzin, nagynéném, zöld papagáj,
    otromba, bölcs elefánt, mókás maki, bánatos marabu,
    elbujtam itt a bokorban, hagyjatok egy kicsikét,
    a Bozót Törvényét jól ismerem én,
    kutyával ugatok, üvöltök a sakállal,
    de ez most nem szemeteknek szól,
    mindenre könyörgök!

    Friss koncot hagytam a tisztáson, rágjátok le sietve
    (mindjárt jövök én is), csak ezt a pár jelet itt
    hadd karmolom csorbult körmömmel a barlang sziklafalába,
    hogy visszataláljon százezer év múlva eltévedt utódom.
    Magamban hadd makogok, hadd hallja fülem csak
    a hangot, a hangot, a tompa zörejt, mit a Lélek
    szorít ki, belülről, kifelé fordult zabáló bestiaszámon.

    Valami van itt, valamit szimatolok,
    amivel együtt ketten vagyunk csak égi vizen,
    vízi mezőkön –
    önmagam és én – én és ő – apja nem én
    vagyok – s ő mégse apám.

    Van valami, más, mint az a Törvény,
    van Valaki, kit nőstény nem szült, hím sose nemzett,
    nem anyaméhből származik, itt születik most
    makogó két vastag, cserepes ajkam
    kínjában széttárt nyílása közül,
    buggyanó könnyek magzatvize mellől,
    ahogy előrebukó torokkal
    hörgöm el az új jeladást: is-ten…
    is-ten… is-te-nem könyörülj!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Erdős Virág: Az Örkény-jelenség

    „Egy parafa dugó, mely semmiben sem különbözött
    a többi parafa dugótól,
    (Hirt G. Sándornak mondta magát, de mit jelent egy név?
    Egy név semmit se jelent), beleesett a vízbe.
    Egy ideig, amint az várható volt,
    úszott a víz színén, aztán különös dolog történt.
    Lassan merülni kezdett, lesüllyedt a fenékre,
    és nem jött föl többé.
    Magyarázat nincs.”

    (Örkény István: Jelenség)

    Jelenség/2.

    Egy gombóc,
    mely semmiben sem különbözött a többi gombóctól,
    (Artúrnak mondta magát, de mit jelent egy név?
    Egy név semmit se jelent)
    beleesett a vízbe.
    Egy ideig,
    amint az várható volt,
    vidáman úszkált a víz tetején,
    aztán
    különös dolog történt.
    Kiugrott a fazékból,
    elszaladt,
    és nem jött vissza többé.

    Magyarázat nincs.

    Jelenség/3.

    Egy szimpatikus fiatalember,
    aki semmiben sem különbözött a többi
    szimpatikus fiatalembertől
    (Jézus Krisztusnak mondta magát, de mit jelent egy név?
    Egy név semmit se jelent)
    fogta magát, és lesétált a partra.
    Egy ideig,
    amint az várható volt,
    ide-oda szaladgált a víz tetején,
    jött-ment, pancsolt, poénkodott, kenyérdarabkákat hajigált,
    aztán
    különös dolog történt.
    Lassan merülni kezdett,
    lesüllyedt a pokol fenekére,
    és nem jött föl többé.

    Magyarázat nincs.

    Jelenség/4.

    Egy illető,
    aki semmiben sem különbözött a többi illetőtől
    (X. Y.-nak mondta magát, de mit jelent egy név?
    Egy név semmit se jelent)
    beleesett egy nőbe.
    Egy ideig,
    amint az várható volt,
    úszkáltak a boldogságban,
    aztán
    különös dolog történt.
    Az illető fogta magát,
    visszahúzta a zokniját,
    és hazament a feleségéhez.

    Magyarázat nincs.

    Jelenség/5.

    Egy nagy rakás szerencsétlenség,
    mely már ránézésre sem különbözött egy
    valóságos istencsapásától
    (Erdős Virágnak mondta magát, de mit jelent egy név?
    Egy név semmit se jelent)
    beleesett a bűnbe.
    Egy ideig,
    amint az várható volt,
    megpróbálta villámgyorsan visszacsinálni,
    a Gyehenna Tüzére gondolt,
    meg a tavalyelőtti fürdőruhájára,
    aztán
    különös dolog történt.
    Ahelyett, hogy kiköpte volna,
    bekapott még egy falatot.

    Magyarázat nincs.

    Jelenség/6.

    Hirt G. Sándor,
    aki semmiben sem különbözött a többi kis
    hülye dugótól
    (a “vasesztergálás virtuózának” mondta magát, de kit érdekel az ilyesmi?
    Az ilyesmi senkit se érdekel)
    pechére pont beleesett az ominózus száztizenpár billió-millió főbe.
    Egy ideig,
    amint az várható volt,
    maximálisan meg voltak elégedve a munkájával,
    még étkezési hozzájárulást is kapott,
    sőt,
    még iskolakezdési támogatást is kapott,
    sőt,
    még üzemorvosi ellátásban is részesült,
    amikor különös dolog történt.
    Behívatta magához a főigazgató és azt mondta neki,
    hogy a viszont látásra.

    Magyarázat nincs.

    Jelenség/7.

    Egy hányatott sorsú,
    ámde sokra hivatott ország,
    mely semmiben sem különbözött a többi
    hányatott sorsú, ámde sokra hivatott országtól
    (magyarnak mondta magát, de mit jelent egy név?
    Egy név semmit se jelent)
    beleesett a szarba.
    Egy ideig,
    amint az várható volt,
    megpróbált valahogy kikecmeregni,
    nyújtózkodott, pipiskedett,
    dúl-fúlt, ágált, toporzékolt, szitkozódott, szerencsétlenkedett,
    aztán
    különös dolog történt.
    Lassan merülni kezdett,
    lesüllyedt a legmélyére,
    és nem jött föl többé.

    Magyarázat nincs.

    (Bónusz)

    Egy nagy magyar író,
    aki semmiben sem különbözött a többi nagy magyar írótól
    (Örkény Istvánnak mondta magát, de mit jelent egy név?
    Egy név semmit se jelent)
    egy csendes, nyári délután fogta magát,
    és leült az íróasztalához.
    Egy ideig,
    amint az várható volt,
    szorgalmasan üldögélt,
    aztán
    különös dolog történt.
    Lassan emelkedni kezdett,
    felröpült az égbe,
    és nem jött le többé.

    Magyarázat nincs.

    Forrás: erdosvirag.hu

  • Csukás István: Helyetted élek, azt hiszed?

    Helyetted élek, azt hiszed?
    Azt képzeled, hogy helyetted él
    a költő? Szememmel nézel,
    fülemmel hallasz, orrommal
    szimatolsz, tüdőmmel lélegzel?

    Együtt ejtjük teherbe a Múzsát,
    szuszogva, lihegve a kuplerájban,
    de a nemibeteg-gondozóba
    már egyedül járok? S ha náthás
    vagyok, rosszkedvű, vagy eliszom
    az eszemet? Akkor is velem
    repülsz? Egészen a pocsolyáig?

    Esendő vagyok, mint mindenki,
    s nem biztatlak semmire,
    mint az öntapadós Isten.
    A költő nem művese,
    s nem lélegeztető gép.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Csukás István: Hagymaillat, por, beethoven-szimfónia

    Hagymaillat, por, Beethoven-szimfónia
    dől be az ablakon, az ajtóba vágott levélrésen
    festményeket dobál be a postás, a bélyegen
    nagy költők lepecsételt arca, a cigaretta
    dobozán Kossuth Lajos, a pénzen Petőfi,
    kiretusálták szépen József Attila keserű
    fintorát, Ady Endre is a Nemzeti Banké,
    Csontváry a mozikban kétóránként megőrül,
    Berda neve kocsmacégér, Vörösmarty
    haboskávéban fuldoklik, Erkel vezényli
    az ötórai táncot, Rákóczi túróst reklámoz,
    Dózsa focicsapatot edz, Hunyadi hashajtót
    árul, fia, Mátyás ugyanolyan ízű sört,
    Kosztolányit épp most preparálják,
    talán tökmagot lehetne elnevezni róla,
    s hogy ne duzzogjanak a többiek sem,
    lehetne még Bartók-ropi, Kodály-keksz,
    Árpád-csülök, Arany János-hurka, Krúdy-szörp,
    Jedlik Ányos-kása, Kőrösi Csoma-fédervájsz,
    Babits-lepény, Kassák-kolbász, Rippl-Rónai-
    cipőhúzó, Bem-fagyi és Szent István-mézesmadzag.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Csukás István: Ez a csöpögős orrú ősz

    Ez a csöpögős orrú ősz itt ért utol Szárszón,
    a postára ballagtam éppen a napilapokért.
    – Szia! – köszöntem neki. – Szia, ősz! Hogy vagy?
    – Szcsrr! – szörcsögött bánatosan, és tény, hogy
    csöpögött minden lukból, menekültek a kutyák,
    a macskák kényesen mosakodtak, a rigók pislogva
    a fejükre húzták a fészküket, csak én és
    a vasúti sín nem bújtunk sehová, vonultunk
    hármasban, párhuzamosan, ki-ki elmerengett
    a saját baján, a vasúti sín az elgurult
    fejű költőn, a csöpögős orrú ősz, hogy
    mennyi a sírnivaló, én azon, hogy miért
    halunk meg egy kicsit minden ősszel.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Csukás István: Elég egy oldalpillantás

    Elég egy oldalpillantás,
    s eltűnik a nyár,
    ősz kapaszkodik vérző körmökkel
    a ház falán,

    a borostyán közt bogárhulla,
    madármúmia,
    tudja jól a nyári sereg,
    hogy el kell múlnia,

    de kinőtt, röpült, mászott
    mégis boldogan,
    mert e kurta végtelenben
    neki dolga van.

    Rábiccentek megnyugodva,
    mint egy imára,
    én is ilyen árnyat vetek
    az idő falára,

    ha majd egyszer oldalt pillant
    lustán az Isten,
    recehártyájára ég
    a testem.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Buda Ferenc: Vonatok

    A vonatok. A vonatok. Az érkezők.
    Az indulók. Az újságot, vígságot
    hozók. Égő szemmel az éjben vágta-
    tók, zakatolók. Világos ablaksorok.
    Fénylő sínek. Mormogó, piros, meleg,
    nagy mozdonyok. Pőrekocsik. Vagonok.
    Vashidak. A szemafor épp pirosat
    mutat. Fék nyikorog, zökken, meg-
    áll a vonat. Vár, vesztegel. Vár,
    vesztegel. Órák, napok, századok
    vesznek el. Rándulva, lódulva
    indul, füttyent, tolat, sínt vált
    a vonat. Visz-hoz valakit. Vala-
    kiket. Indul, megáll. Indul, meg-
    áll. Fölszáll, leszáll a tömeg,
    tolongva a csarnokon áthömpölyög.

    Hol járhatunk? Vajon hol járhatunk?
    Szemünk ki a sötétbe mered.
    Ellankadunk. Dülöngve bóbisko-
    lunk. Utunk – örök. Váltókon,
    végtelen vágányokon kattog a
    kerék, hidakon átdörög. Meddig?
    Hová? Melyik állomásra szól a jegy?
    Van-e jegyünk? Lehet-e igazunk?
    Talán nem is mi utazunk? Hisz
    messzire, jaj, messzire mindig
    csak mást visz a vonat, s míg
    végképp nyoma vész túl a kanya-
    ron, árvultan intünk utána
    a kiürült peronon.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Buda Ferenc: Távoli…

    Távoli kürthangon
    kérdezi az Isten
    hogy ha őbenne nem
    akkor miben hittem

    Szólnék ha szél lennék
    szólnék ha szó lennék
    hozzá futtam volna
    már rég ha jó lennék

    dehát nem vagyok jó
    szó se vagyok szél se
    mogyoró-jég módján
    hullok a vetésre

    egy felhő fiaként,
    ezerként de egyként
    nem ismernek pedig
    átlátszom üvegként

    géppuskagolyóként
    verődöm a zöldre
    fájdalmak fagyai
    kötöznek a földbe

    melegek takarnak
    fények hívogatnak
    lengő pára-hajjal
    lendülök a Napnak

    viharok hordoznak
    cifra szelek dobnak
    fehéren hullok le
    rossz lábak tapodnak

    fenék esznek de én
    maradok egésznek
    ezer darabban is
    egy lobogó lészek!

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Buda Ferenc: 1956 – töredékek

    Arany ősz, szüret ideje. Must illat,
    darazsak dongnak. Szív, lélek tavasza
    az őszben. Fiam, unokám lehetne…
    Sortűz. Lánckerekek csörömpölése.
    Arany ősz, arany. Must-illat. Talpak
    pora, levelek ragyogása. Füst, vér.
    Torkolattüzek. „Ha mégegyszer azt
    üzeni…” Kimetszett közepű lobogón
    át az égre: ”…hogy rabok rabok tovább…” –
    tízezreken végigmorajlik. Must-illat.
    Sortűz. Vérszag. Fiam, unokám lehetne
    az a fiatalember… Lágy őszi táj.
    Tankágyúk erekciója. Must pezsdül,
    vasabroncs pattan. Egy vaskapuszárny
    dörrenve becsukódik. Tűz, vas. Tűz,
    vas. Akár az unokám lehetne,
    aki voltam… Légy zizzen, darazsak
    dongnak. Sortűz. Vérszag. Télszag.
    Zárcsattanás. Kulcsok csikordulása.
    Száz évig tartó negyedik évszak. El-
    falazva. Befalazva. Szél rohamoz,
    kimetszett közepű lobogót szaggat.
    Ifjak valánk. Fiatal voltam.
    (1998 október)

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Vitéz Somogyváry Gyula: Magyar Miatyánk 1919-ben

    Van-e imádság, forróbb, könyörgőbb,
    Mint a miénk most? – kínok imája! –
    Nyisd meg, Nagyúr, a fellegek kárpitját,
    S irgalmas szívvel figyelmezz rája.
    Nincs annyi fűszál libanoni lejtőn,
    Mint ahány könnycsepp bús magyar szemekben,
    Hallgass meg, kérünk, jaj, most az egyszer,
    Miatyánk, ki vagy a mennyekben!

    Könyörgünk! Nézz ránk, hisz az nem lehet,
    Hogy síró szóval pusztába kiáltsunk!
    Sok volt a vétkünk – nagy büszkeségünk,
    Felhőkig járt az álmodásunk –
    De most bánattól gyötrötten mondjuk:
    Szenteltessék meg a te neved!

    Végigvertél a borzalommal,
    És mégis, most is széthúzunk, látod.
    Küldjed szívünkbe a szerelmes békét,
    Jöjjön el végre a te országod…
    Ugye nem szórod szét ezt a népet,
    Bujdosónak a nagy világba,
    Hiszen te hoztad Ázsiából
    S verted, de védted a pusztulástól
    Ezer évig! Mondd csak: hiába…?!
    Voltunk a véres védőbástyád,
    S voltunk villámló ostorod,
    Tégy velünk, ahogy megérdemeljük,
    Legyen meg a te akaratod!

    Küldjed szívünkbe a szerelmes békét,
    S küldd az erőt a rossz karunkba!
    Küldj halk esőt a földjeinkre,
    S legyen gondod a barmainkra…!
    Önts enyhülést a lelkek tüzére,
    S tudsz: szeress! ha kell: fenyíts!
    Csak legyen béke, boldog megértés,
    Miképpen mennyben, úgy a földön is.

    Nézd: éhezünk, rongyokba járunk,
    Nincsen koldusabb néped minálunk.
    Nézzed a gyermek éhező száját,
    Asszonyainknak bús Kálváriáját,
    Ha te nem segítesz: elveszünk!
    Ó, add meg hát a napi kenyerünk…!

    Nagyúr! Vétekkel, igaz, megrakódtunk,
    Gőgösek közt bizony elsők voltunk,
    De most a házunk hamva van fejünkön,
    S a bűnbánat megtépte köntösünket,
    Isten! istenes szerelemmel
    Bocsásd meg a mi vétkeinket!

    Minket megvertél, magyar Isten,
    És megverted az őseinket.
    De fiainknak minden más nép
    Felejtse el apái vétkét –
    Sok számolatlan számadásunk –
    Miképpen mi is megbocsátunk
    A mi ellenünk vétkezőknek…

    Torkunk rekedt a rimánkodástól…
    Az ős magyar föld: merülő gálya.
    Jaj! Tedd a szent kezed föléje,
    Oltalmazd meg, vigyázz rája,
    És ne vígy minket a kísértésbe!

    A tenyereden, Isten-apánk,
    Hordod az ember-milliókat.
    Mi is elférünk békében ottan,
    Csak vesd ki köztünk az árulókat!
    Nem kell minékünk más hódolása,
    És nem vágyik a magyar sehová sem,
    Csak engedj élni, tüzekbe nézni…
    Tilinkószónál… mesét mesélni…
    És szabadíts meg a gonosztól! – Ámen.

    Forrás: Vitéz Somogyváry Gyula: Magyar Miatyánk 1919-ben