https://verskucko.com

Címke: magyar költő

  • Parti Nagy Lajos: Ujjaim kibogoznád

    ujjaim kibogoznád
    ha eljuthatnék hozzád
    és várnál kaviárral
    suhogó zöld madárdal
    lugasával

    színezüst halat adnál
    ott állnék asztalodnál
    napfény és hajad méze
    hullna a terítékre
    végre

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos: Xéniák (31)

    szinopszis
    mi egy csattanós
    ütközés a néma le-
    hagyáshoz képest!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Lesznai Anna: Szerelmes varázs

    Mondják, sebek fennen sírnak:
    Ám mi ketten
    Réges-régen
    Szembe nézünk
    Egymást látjuk.

    Mondják, utcák ágaskodnak:
    Egymást látjuk
    Szűz sötétben
    Tudom, intesz,
    Izzó érrel
    Összeérünk.

    Mondják, mi is elszakadjunk:
    Összeérünk,
    Kezed alatt
    Szívem dobban.
    Bizton búvó
    Keblem felett
    Sejtem szárnyad.

    Mondom, tudd meg, mind hiába:
    Szárnyad sejtem
    Nyugtod rejtem
    Feles feled,
    Szemem horgát
    Nem felejtem
    El nem ejtem.

    Mondjuk ketten: mind hiába:
    El nem ejtjük
    Szemünk horgát
    Feles szívünk
    Szárnyak hordják.
    Összeérünk
    Egy a vérünk
    Szűz sötétben
    Öröklétben
    Egymást látjuk.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Móra Magda: Az út felén túl…

    Ha elkerülted már a negyven évet,
    a lelked gyakran tűnt időkbe téved.
    A dolgaidban tartod még a rendet,
    de egyre inkább áhítod a csendet.

    Már nem vársz rangot, címet, hatalmat,
    és nem mész fejjel valamennyi falnak.
    Már tiszteled az évgyűrűt a fában,
    és hinni tudsz: a mások igazában.

    Már reméled, hogy nem hiába éltél:
    mit szóval mondtál vagy tettel beszéltél,
    nem maradt hang: a semmibe kiáltó.
    Ha nem is lettél irányjelző zászló,

    A magad helyén álltál rendületlen:
    szélben, viharban, ködben, szürkületben,
    mint kapubálvány őrizted a házat,
    és voltál tűrés, és lettél alázat.

    A tieidnek maradtál a béke:
    a nyitott ajtó biztos menedéke.
    Ha elkerülted majd a negyven évet,
    már nem hiszed, hogy adósod az élet,

    Csak azt érzed, hogy tiéd az adósság,
    mert kevés volt a salakmentes jóság:
    a mindent adó, semmit visszaváró,
    a minden próbát derekasan álló,

    mely sosem számol, szüntelen csak árad,
    örök fölény és örökös alázat.

    Ha elkerülted már a negyven évet,
    s mindezt beláttad, és mindezt megélted,
    és be tudsz állni a legszürkébb helyre,
    már te lehetsz a sorsod fejedelme!

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Katona Bálint: Mennyi álmunk volt

    Mennyi élet, mennyi sors,
    jutott a földön,
    mennyi kósza gondolat,
    amíg versemet költöm.

    Volt boldog gyermekkor,
    volt szárnyaló remény,
    voltak lángoló szerelmek
    ifjú korunk egén.

    Mennyit vágytunk utunkon
    a szépre, a jóra,
    mennyi álmunk volt, ami
    soha nem vált valóra.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Ágai Ágnes: Emlékezlek

    Igen, már tudlak emlékezni,
    már időtlenedtél az időben.
    Nem kérdezem, hány éve,
    hiszen nem mérhetlek naptári évben.
    Valahol gyökeret eresztettél,
    s onnan lombosodsz mozdíthatatlanul.
    Megálltál. Véglegesedtél.
    Már nem akarlak belehurcolni a jelenbe.
    Elhelyezkedtél.
    Fölém borulsz, védőernyőként
    rám sátorozod emlékképedet.
    Magamra tetováltalak,
    bőrömre karcoltalak,
    belém égettem alakod eleven mását,
    és nézem a hamisítón visszatükrözőt.
    Már nem változol,
    nincs elcsúszó hangsúly,
    nincs szemrebbenés,
    nincs előre, hátra,
    oldalt mozdulás.
    Viszlek magamon magammal,
    múltam talapzatára állítalak,
    és köréd fonom örökre
    lelkem versekbe bujtatott
    szép, könnyes hódolatát.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Fodor Ákos: Epiktétosz-visszhang

    Sose mondd azt: „el-
    veszítettem”, semmiről;
    mondd: „visszaadtam”.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Váci Mihály: Nélküled

    Elmúlnak így az estjeim
    nélküled, csillagom.
    Olyan sötét van nélküled,
    – szemem ki sem nyitom.

    Olyan nehéz így a szívem,
    hogy szinte földre ver,
    le-lehullok, de sóhajom
    utánad felemel.

    Olyan csend van így nélküled,
    hogy szinte hallani,
    amit még utoljára
    akartál mondani.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Weöres Sándor: A célról

    Mit bánom én, hogy érdemes,
    vagy céltalan a dolgom?
    patak vagyok: kérdjem-e, hogy
    habomat hova hordom?

    Harcolok: nem tudom, kiért
    és nem tudom ki ellen.
    Nem kell ismernem célomat,
    mert célom ismer engem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gárdonyi Géza: Az utolsó álom

    Az Isten művész-keze évről-évre
    virágot sző a mezők szőnyegébe:
    s minden fűszálnak szép virága nő.
    Az ember: fűszál. A virág: a nő.

    Oh csak én éltem hosszú bőnyaramban
    virágtalanul árva-egymagamban.
    Körülöttem boldog madárkák daloltak;
    virágok, füvek egymáshoz hajoltak.

    S ím ősz jöttével mikor már a nap
    nem küld virág-nyitó sugarakat,
    mikor már a dér fehérlik a fákon,
    megjelenik az én rég várt virágom!
    Egy fehér szegfű: egy fehér leány.
    És égi szemmel, némán néz reám.
    És én is nézem mély szívdobogással,
    álmot gyanító szent csodálkozással.
    – Nekem nyíltál-e?
    Felelj: – Neked
    az Isten megszánt, – melléd ültetett.

    Forrás: Lélektől lélekig