https://verskucko.com

Címke: megbékélés

  • Ady Endre: Én, szegény Magam

    Szeretlek halálos szerelemmel,
    Te hű, te jó, te boldogtalan,
    Te elhagyott, te szép, béna ember,
    Te: Én, szegény Magam.

    Senkid sincs e bús, pucér világon.
    Sorvasztó, álmatlan éjjelek
    Holdfényénél fölujjongva látom:
    Csak én szerettelek.

    Te: Én, aki királynőket vártál
    S bölcs királyok hódolásait,
    Nézd, szivekben hogyan be nem váltál:
    Csak én vagyok ma itt.

    Szeretlek, mert a keserűségnek
    Ártatlan és áldott fia vagy,
    Mert minden egynek, búsnak és szépnek
    Tömjénezni szabad.

    Téged elhagyott már minden, minden,
    Durván, meg-nem-értőn és gazul.
    Nincs szépség, melynek hívője nincsen:
    Most én vagyok az úr.

    Az egész világ helyett imádlak,
    Te hű, te jó, te boldogtalan,
    Te szép, kit a buták meg nem láttak:
    Te: Én, szegény Magam.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Köszönöm, köszönöm, köszönöm

    Napsugarak zúgása, amit hallok,
    Számban nevednek jó íze van,
    Szent mennydörgést néz a két szemem,
    Istenem, istenem, istenem,
    Zavart lelkem tegnap mindent bevallott:
    Te voltál mindig mindenben minden,
    Boldog szimatolásaimban,
    Gyöngéd simogatásaimban
    S éles, szomorú nézéseimben.

    Ma köszönöm, hogy te voltál ott,
    Hol éreztem az életemet
    S hol dőltek, épültek az oltárok.
    Köszönöm az énértem vetett ágyat,
    Köszönöm neked az első sírást,
    Köszönöm tört szívű édesanyámat,
    Fiatalságomat és bűneimet,
    Köszönöm a kétséget, a hitet,
    A csókot és a betegséget.

    Köszönöm, hogy nem tartozok senkinek
    Másnak, csupán néked, mindenért néked.
    Napsugarak zúgása, amit hallok,
    Számban nevednek jó íze van,
    Szent mennydörgést néz a két szemem,
    Istenem, istenem, istenem,
    Könnyebb a lelkem, hogy most látván vallott,
    Hogy te voltál élet, bú, csók, öröm
    S hogy te leszel a halál, köszönöm.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Káin megölte Ábelt

    Uram, én Jehovám,
    Tudtam, hogy ölni nem szabad
    S Káin megölte újra Ábelt:
    Megöltem magamat.

    El sem bujdoshatom,
    Nem mostam meg véres kezem,
    Nem vétkeztem, mikor gyilkoltam
    És most sem vétkezem.

    Nincs senkihez közünk
    S Te nem adtál elég erőt,
    Uram, hogy ketten legyünk eggyek
    A te arcod előtt.

    És föltámadt Káin,
    Ki százszor többet szenvedett
    S megölte önmagával együtt
    Ábelt, gyermekedet.

    E földön senki sincs,
    Ki vádolhat halottakat,
    Te sem, Uram, az Égben ott fent,
    Bár ölni nem szabad.

    Megöltem magamat,
    Mert furcsák voltunk kettesen:
    Fogadj, Jehovám, két-eggyünket
    Értőn és kedvesen.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Álmom: az Isten

    Batyum: a legsúlyosabb Nincsen,
    Utam: a nagy Nihil, a Semmi,
    A sorsom: menni, menni, menni
    S az álmom: az Isten.

    Vele szeretnék találkozni,
    Az álmommal, nagy, bolond hitben
    S csak ennyit szólni: Isten, Isten
    S újból imádkozni.

    Nem bírom már harcom vitézül,
    Megtelek Isten-szerelemmel:
    Szeret kibékülni az ember,
    Mikor halni készül.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Krisztus-kereszt az erdőn

    Havas Krisztus-kereszt az erdőn
    Holdas, nagy, téli éjszakában:
    Régi emlék. Csörgős szánkóval
    Valamikor én arra jártam
    Holdas, nagy, téli éjszakában.

    Az apám még vidám legény volt,
    Dalolt, hogyha keresztre nézett,
    Én meg az apám fia voltam,
    Ki unta a faragott képet
    S dalolt, hogyha keresztre nézett.

    Két nyakas, magyar kálvinista,
    Miként az Idő, úgy röpültünk,
    Apa, fiú: egy Igen s egy Nem,
    Egymás mellett dalolva ültünk
    S miként az Idő, úgy röpültünk.

    Húsz éve elmúlt s gondolatban
    Ott röpül a szánom az éjben
    S amit akkor elmulasztottam,
    Megemelem kalapom mélyen.
    Ott röpül a szánom az éjben.

    Forrás: MEK

  • Nagy László, Ajándék

    Nem igaz, hogy nem lehet bátor
    édes beszédre szám, ha miattad
    oly áhitat bársonya súrol,
    hogy sértetten az északi csillag
    elfordul fejemtől csikorogva –

    és íme, ha én vagyok én, ha vérem,
    ha leheletem újra enyém,
    ágbogas gímként, karácsonyian,
    megindul hozzád az ének.

    Ajánlom lármátlan iramát
    kitárt kapuidnak, ajánlom
    a káprázatot, mert a havakba
    lezuhanó nap láz-bábjaival
    telepillogom ága-bogát –

    tőrt, se revolvert nem kötök rá,
    lerontottam régen dühöm címerét,
    csak jó emlékből koholt cicomát
    küldök, ajánlom nyaram inait,
    remek ölelésre a sugallatot,
    nagyfejű rózsán egy puli haját –

    ajánlom neked földrengéses
    arcom egy megmenekült mosolyát.


    ,

  • Fekete István: Egy…

    Egy küszöb, kopott, ritkán járják,
    egy tölgyfa ajtó, erős, barna,
    egy kilincs, hajlott, halkan nyíló,
    egy lábtörlővas, régifajta,

    egy szoba, csupa kedves árnyék,
    egy ágy, fekvéskor megnyikkanó,
    egy lámpa, derűs, sárga fényű,
    egy öreg asztal, persze dió,

    egy képen ködös, őszi tájék,
    egy ablak, amely nem néz, csak lát,
    egy szék, ívelt, sima karfájú,
    egy kályha s egy kis parázslapát,

    egy nagy kutya is, komoly házőrző,
    bár nincs mit őriznie soha,
    egy macska is, hogy doromboljon,
    s ne unatkozzék a nagy kutya,

    egy árva szomszéd is lehet,
    csak annyit tudjon, hogy ott vagyok,
    És megtaláljon, álomban, békén,
    megtaláljon majd, ha meghalok.

  • József Attila: IRGALOM

    Bizony nem voltam én sem az,
    akit a családfők kegyelnek.
    És időm sem volt – az igaz –
    kikönyörögnöm a kegyelmet.

    S bár hűvös, örökkévaló
    dolgok közt muszáj őgyelegnem,
    a palánkok közt szárnyaló
    munkát nem lehet elfelednem.

    Mit oltalmaztunk, nincs jelen,
    azt most már támadóink védik.
    Elejtem képzelt fegyverem,
    mit kovácsoltam harminc évig.

    És hallgatom a híreket,
    miket mélyemből énszavam hoz.
    Amíg a világ ily veszett,
    én irgalmas leszek magamhoz.

    1936. okt.