https://verskucko.com

Címke: megbocsátás

  • uhász Gyula: Imádság a gyűlölködőkért

    Én Jézusom, te nem gyűlölted őket,
    A gyűlölködőket és a köpködőket.
    Szeretted ezt a szomorú világot
    S az embert, ezt a nyomorú virágot.
    Te tudtad, hogy mily nagy kereszt az élet,
    És hogy felettünk csak az Úr ítélhet.
    Szelíd szíved volt, ó, pedig hatalmad
    Nagyobb volt, mint mit földi birtok adhat.
    A megbocsátást gyakoroltad egyre,
    Míg égbe szállni fölmentél a hegyre.
    Ma is elégszer hallod a magasban
    A gyűlölet hangját, amely égbe harsan.
    A gyilkos ember hangját, aki részeg,
    S a szeretet szavát feszítené meg.
    Én Jézusom, most is csak szánd meg őket,
    A gyűlölködőket és a köpködőket.
    Most is bocsáss meg nékik, mert lehet,
    Hogy nem tudják tán, mit is cselekszenek.

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc: Piszkosságok

    Sokszor elszörnyedek magamtól,
    hogy egy-egy rossz óra alatt
    mi minden megfordul fejemben,
    mennyi förtelmes gondolat;
    s ha visszanézek tíz-húsz évre,
    bűnökre – mennyi tévedés! –
    majdnem revolvert ad kezembe
    a kései szégyenkezés.

    És lassan mégis belenyugszom:
    ilyen voltam, hát mit tegyek?
    Akárhogy bánom is ma ezt, azt,
    megváltoztatni nem lehet.
    És ez a megváltoztathatatlan,
    amit most már vállalni kell,
    azzal vezekeltet a rosszért,
    hogy sohase felejtem el;

    de vigasztal is, jóra oktat:
    szeretni, ami emberi –
    piszkosságaimból tanultam
    másoknak megbocsátani.


  • Reviczky Gyula: Karácsonykor

    A zúgolódás, gúny, harag
    Rég halva már szivemben.
    Egy szóval sem panaszkodám
    A kis Jézuska ellen.
    Nem vádolám balgán azért,
    Hogy engem kifelejtett.
    Hogy nem hozott ajándékot,
    Szemem könnyet nem ejtett.

    Lelkem nyugodtan, csöndesen
    Átszáll a nagy világon.
    Imádkozom, hogy Jézusom
    Minden szegényt megáldjon.
    Ágyamra dőlök s álmodom
    Egy régi, édes álmot:
    Boldog, ki tűr és megbocsát,
    S ki szenved, százszor áldott!

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Simon István: Csillagot láttam

    Csillagot láttam a szemedben –
    egy könnycsepp volt kibuggyanóban,
    még rá is csodálkoztam hosszan,
    és fájdalmasan megszerettem,
    mert én okoztam.

    Mert az életem annyi botlás,
    és mennyi álmom a romhalmaz:
    a könnyed kellett, amíg hallgatsz,
    egy tiszta csillag, hogy azon láss
    és légy irgalmas.

    Kis csepp, ha harmatényi ennyi,
    ám benne fájdalmad a tenger,
    mégis tűrted, hogy hideg szemmel
    ne ítéld azt, akit szeretni
    akarsz, mert ember.

    S éreztem, megszorítva formás
    kezedet – mellyel letörölted –
    hogy olyan kapocs rajta a könnyed,
    mint ami kicsi hegyi forrást
    óceánokkal összeköthet.

    Forrás: Verspatika

  • Erdős Virág: Apokrif

    ha majd a hetedik angyal
    kitölti a poharát
    és a Gonosz próbálja a
    fejére a koronát
    főhetek-e még a pufi
    dzsekimben a színpadon
    lehetek-e sokkolóan
    naiv mint az irgalom

    takarózhatok-e még a
    rám ruházott hatalommal
    elszórakoztathatlak-e
    még a túltolt haragommal
    igazolható-e még a
    járulékos előnyszerzés
    elválik-e tüntetőleg az ocsútól
    a kommersz és

    ha majd ítél és feloldoz
    kiemel és haza–
    gondoz
    befogad és kitaszít a
    kapcsolati háló
    lehetek-e még megélhe-
    tési ellenálló

    Forrás: —

  • Márai Sándor: Monológ

    Akarok még hinni az életemben
    s a mások életében – akarom,
    hogy izmos és erős legyen karom
    s földaloljak egy lobogó „igen”-ben.

    Mert megbocsátottam mindenkinek
    s szeretném, hogy nekem is megbocsásson,
    ki tettenért a pózon és családon,
    és ne vádoljon többé senki meg.

    A múltat én elhordozom magammal
    új életemre, mint zsákját a vándor:
    hogy éltem egyszer én, Márai Sándor,
    s emlékeimmel elmotozva élnék,
    mert amit érdemeltem, rámtalált:
    kaptam egy életet és egy halált.

    Forrás: —

  • Juhász Gyula: A muszka

    A Kárpátokban ellenünk vezették,
    Hozzánk a télen így került Prokop.
    Szakálla kender, a szeme tengerkék,
    Ó, ez a szem sok szépet álmodott,
    Jogról, örömről, lányról, mely övé lesz.
    De ember tervez és Atyuska végez.

    Most szenet és fát hord az iskolában,
    Kis nebulóknak némán melegít,
    És él szelíden, bizton, új hazában,
    És várja, várja, hogy elengedik,
    Mert rab a rab, ha jó is, aki tartja.
    Ám szenteltessék az Ő akaratja!

    Prokop Petőfi nyelvét töri lassan,
    S a Volga híján nézi a Marost.
    Ó, a Tiszát is látta akaratlan,
    Hogy januárban vérrel áradott.
    Jaj, mennyi vér és víz folyt el azóta,
    S még mindig, mindig, mindig az a nóta.

    Az iskolába jár egy szőke gyermek,
    Kis hadiárva, kékszemű, szegény,
    Katonaapja akkor, ott esett el
    A becsület kárpáti mezején.
    Prokop ezt tudja s nézi lopva, hosszan,
    És varjakat lát szállni Mármarosban.

    És odamegy halk lassan a gyerekhez,
    S megsimogatja lágyan a haját,
    Az ujjai oly fázósan remegnek,
    És hallja távol haldoklók jaját,
    S mintegy magának rebegi szegény:
    Bocsáss meg, ó nem én voltam, nem én!

    Forrás: MEK

  • Tóth Árpád: Szeretnék átölelni…

    Szeretnék átölelni ma egy embert,
    Ki olyan árva s vágyak özvegye,
    Mint jómagam, s kit a tavasz sziven vert,
    S kondor haján kopog az ősz jege,

    Kinek ha volt is pirosbetűs napja,
    Tintát hozzá véréből szűrt a Sors,
    Vén bánatok fia és újak apja,
    Csöndes tűnődés lankadt léptü papja,
    Örülni lassú, és csüggedni gyors;

    Kit nemessé emelt a föld porából
    Sok ritka szenvedés, de nem kevély
    Kitűnni a törpék sekély sorából,
    És címere egy hervadt falevél,

    Ha kővel dobták, szívét dobta vissza,
    Ha szívvel dobták, halkan énekelt…

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Áldásadás a vonaton

    A tengerbe most hanyatlik a Nap,
    Most fut leggyorsabban a vonatunk,
    Most jön a legtöbb, nagy emlékezés:
    Megáldalak.

    »Áldjon meg az Isten
    Minden jóságodért,
    Sok hallgatásodért
    És gonoszságodért.

    Sok rossz, bántó szódért
    Áldassál melegen,
    Sok hidegségedért
    Hevülj a szívemen,

    Úgy is vége most már,
    Úgy is ezer bajom,
    Oktalanság árán
    Kész a ravatalom.

    Hát én megáldalak,
    De amíg áldalak,
    Csókolj, de ne nagyon.

    Áldva, csöndben, békén,
    Emlékkel és csókkal
    Akarlak elhagyni,
    Meleg után fagyni,
    Egyedül maradni,
    Egyedül érezni,
    Egyedül meghalni,
    Áldjon meg az Isten.«

    A tengerbe most hanyatlik a Nap,
    Most fut leggyorsabban a vonatunk,
    Most jön a legtöbb, nagy emlékezés:
    Megáldalak.

    Forrás: MEK

  • Baranyi Ferenc: Megbocsátom

    Neked még azt is megbocsátom,
    hogy nincs mit megbocsátanom,
    kegyetlenül jó vagy te hozzám,
    a jóságod már fájdalom,

    neked még azt is megbocsátom,
    hogy vak gyanúsításaim
    miatt én bűnhődöm, felőröl
    a magam fabrikálta kín,

    neked még azt is megbocsátom,
    hogy szüntelen kedvembe jársz
    s már nem tudom, mi ejt karomba:
    odaadás vagy megadás,

    neked még azt is megbocsátom,
    hogy már e csöpp kétség miatt
    még selymes szóval simogatni
    rendelt sorom is vádirat,

    neked még azt is megbocsátom,
    hogy tiszta vagy, mint… Nem tudom.
    Csak azt tudom, hogy tisztaságod
    csak úgy hiszem, ha piszkolom,

    mert égi már e tisztaság, hogy
    földibb legyen – szennyezni kell.

    Neked még azt is megbocsátom,
    hogy megcsallak valakivel.