https://verskucko.com

Címke: megnyugvás

  • Reményik Sándor: Idővel

    Mosolygó bölcs, ősz doktorunk: Idő,
    Mi áldjuk balzsamosztó, lágy kezed,
    Te tudod: az örök seb mese csak,
    Egy seb ha nyílik, a másik heged,
    Mosolygó bölcs, ősz doktorunk: Idő,
    A perced ír, az órád irgalom,
    Az éveid csupa szent sebkötések,
    Vezess, vezess, mi követünk vakon.
    Ahogy közelgünk a nagy Csend felé,
    Enyhébb a naptűz, áttetszőbb az ég,
    Egyre halkulóbb, estelibb a táj
    És révedezőbbek a jegenyék,
    Ahogy közelgünk a nagy Csend felé,
    Suhanó pici békeangyalok
    Nyujtják ki felénk apró árny-kezök:

    Úgy múlik lassan minden fájdalom.
    Ahogy az élet elmúlik velök.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hatos Márta: Esti hangulat

    Játszi’ széltől borzongnak a fák,
    Halk suttogással temetik a mát.

    Fecskepár száll az alkonyég alatt,
    A tücskök bús koncertet tartanak.

    Az égen már egy kis csillag kigyúlt,
    Ragyog halványan, mint a messzi múlt.

    Tövisbokorban alvó kismadár pityeg.
    Mit álmodik? Vajon ki fejti meg?

    Én hallgatom a csend ezer szavát,
    Ülök némán, reszketve, mint a fák.

    Most jó. Nem érzem gyötrő vágyaim,
    Fű, lomb, virág, mind jó barátaim.

    Messze űzik a földi kínokat,
    Szelíd kezük gyengéden símogat.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc: Ünnep

    Áldassál, Uram, amiért
    nékem is adtál valamit,
    áldassál, amiért
    nemcsak szépséget s szórakozást
    teremtettél, nemcsak gyönyörű
    templomokat s félelmetes
    pénz-szörnyeket, nemcsak ifju
    lelkesedést, friss vért, kacagó
    lányokat s gyermekeket, – óh,
    áldassál, Uram, amiért
    a mulandó örömök
    s harcok hétköznapjai után
    megteremtetted az ünnepet,
    a megnyugvást,
    a semmit,
    aki az idő teljességében
    értem is eljön
    és áldott karjaiban
    elringat mindörökre. Ámen.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: Komppal

    Az idő minden új csodája megszűnt.
    Millió gép hiába dübörög,
    millió gőzös hiába szeli
    zakatolva a roppant vizeket.
    Se hang, se füst el nem hatol ide.

    Megrakva elcsendesült emberekkel,
    egyszer csak megindul ez ősi jármű,
    amilyen engem nem vitt még soha.
    Társaimat nézem: oly csendesek.
    Az állatokat nézem: azok is.
    Lovak, bivalyok szekerek előtt:
    mintha tudnák: nem eshetik bajuk.

    Valaki bennünket eloldozott,
    az innenső partról eloldozott,
    s mindünket fel is oldozott talán.

    Visz a víz. Nézem e furcsa vizet.
    Egy hulláma, egy loccsanása sincs.
    Nem fodrozódik ez a víz sehol,
    tükrét nem töri e jármű sehol.

    Megszűnt a nagy törvény: az ellenállás.
    Megszűnt a nagy törvény: a küzdelem.
    Víz se mozdul, komp se, mégis megyünk,
    mintha egy volna már a víz s a komp.

    S egyszer csak a túlsó parton vagyunk.

    Enyed–Csombord közt, a Maroson, 1936 július

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Szabó Lőrinc: Fűben

    Fekszem hanyatt;
    fejem alatt
    megszólal a
    vén föld szava:
    No, ugye, kár volt?

    Nézem a felhőt
    és lent az erdőt,
    a néma tábort;
    aztán lehúnyom
    a szemem,
    süllyedni kezd
    a föld velem
    s nyíló husa
    halálpuha
    kéjében oly
    ismerősen elomlok,
    ahogy az én
    alvó husomban
    alusznak a csontok.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Parancs János: Az angyali hírnök

    akármit csinálunk
    közeledik

    és ez megnyugtató mint a tenger
    örökösen háborgó kék hullámai

    jön a hóhullásban fehér lepelben
    könnyedén előredőlve bátran
    nemtörődöm lezser eleganciával

    közeledik a sötétség ormótlan
    torlaszai közt sugárzó alakja
    siklik felénk kezében fáklya

    hozza a jó hírt az ígéretet
    hogy reménykedjünk örvendezzünk
    ne féljünk a kietlen éjszakában

    Forrás: Lélektől lélekig


  • Reményik Sándor: Végrendelet

    Fáradtságom adom az esti árnynak,
    Színeimet vissza a szivárványnak.

    Megnyugvásom a tiszta, csöndes égnek,
    Mosolygásom az őszi verőfénynek.

    Sok sötét titkom rábízom a szélre,
    Semmit se várva és semmit se kérve.

    Kik üldöztek át tüskén, vad bozóton:
    Kétségeim az örvényekbe szórom.

    A holtom után ne keressetek,
    Leszek sehol – és mindenütt leszek.

    Forrás: Arcanum

  • Bajza József: Vándor alkonydala

    Csüggedezve inganak

    A kifáradt láb-inak;

    Esthomály borong utamra,

    Szállnak a fény bájai;

    Idvezllek, ti béke honja,

    Gyászfenyűk magányai!

    Puszta tér vadonjain

    Hagytak útitársaim;

    A korányi bíbor égben

    Fenn ragyogló istenek:

    Kény, dicsőség és szerencse

    Fellegekben tűntenek.

    S mint sötétes éjjelen

    Bolyg a sajka fénytelen,

    Úgy bolygék magamra hagyva

    Hozzád, csendes ősi hon!

    S boldog én már megpihenni

    Itt fogok nyugpartidon.

    Küzdjetek ti, küzdjetek,

    Szélvész-hányta tengerek

    Örvényin, villám s habokkal,

    Bájremények csolnakán:

    E sötét partnál kiköttök

    Majd a hosszas út után.

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Sztevanovity Dusán: Altató

    Körbejár az éjszaka,
    elringat majd minden álmos fát.
    Jó barát az éjszaka,
    csodaszép álmok várnak rád.
    Egy kicsit még a lámpa is ég,
    maradjon kinn a sötét.
    Aludj hát, jó éjszakát,
    ne félj, ne félj, vigyázok rád.

    Körbejár az éjszaka,
    minden fényes könnyet összegyűjt,
    égre szórja gyöngyeit,
    s bánatod, mint lepke, elrepült.
    Kicsi vagy még, senki sem bánt,
    paplanod csupa virág.
    Aludj hát, jó éjszakát,
    ne félj, ne félj, vigyázok rád.

    A csillagfényes ég vigyáz rád,
    az áttetsző sötét vigyáz rád.

    Még minden mozdulat rád vigyáz,
    még minden gondolat rád vigyáz,
    még álmatlan szemem rád vigyáz,
    még egész életem rád vigyáz.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Babits Mihály: Sírvers

    Itt nyugszom. Végre megnyugodtam
    a hosszú szenvedés után.
    Keserű lelkemet kiadtam
    s mint dőlt fatörzs, fekszem sután.
    Keserű lelkemet kiadtam
    mint fájó gennyet a beteg:
    magamtól is védve maradtam:
    akarva sem szenvedhetek.

    Nincs jobb világ a másvilágnál
    a másvilágon nincs világ
    s nincs jobb világ a nincs-világnál,
    mert féreg nélkül nincs virág.
    Nincs jobb világ a nincs-világnál,
    hol féreg van csak, nincs virág,
    hol féreg nem kár, hogyha rágcsál,
    hol féreg nem fáj, hogyha rág.

    Itt nyugszom. Végre megnyugodtam.
    Elszállt az álom és a láz.
    Ma föld fölöttem, föld alattam
    és nem emel, és nem aláz.
    Ma föld fölöttem, föld alattam,
    koporsó kerít, néma ház.
    Keserű lelkemet kiadtam
    és nem bosszant a léha gyász.

    Nincs jobb világ a másvilágnál,
    mely halkan létlen létre ont,
    mert jobb, ha nem látsz, mintha látnál,
    s hol semmi érzés, semmi gond.
    Mert jobb, ha nem látsz, mintha látnál,
    és jobb a száraz, puszta csont
    ez ideges, húsos világnál,
    mely oly keserves és bolond.

    Forrás: Szeretem a verseket