https://verskucko.com

Címke: megnyugvás

  • Paul Verlaine: E kicsi zug

    E kicsi zug, e csöpp sarok,
    Mely az enyém,
    S mely éltetett, a nagy remény
    Megáldatott.
    Órái a sok régi bűnnek
    Sápadnak, tűnnek
    Fehér szalmalapján bús szívemnek.

    Ártatlanság lakik velem,
    Egyszerűség.
    Mit van nekem kívánni még,
    Aki KRISZTUST vendégelem?
    Kemény kenyerem, durva ágyam,
    Szegénységem, magányom,
    Ó szent próbám! ó drága tanulmányom!

    E bajban készre edzett szív,
    S ez áhitat,
    Mely szeretettel átitat
    Olyan szelíd, s olyan naiv
    Megoldást adnak életemnek,
    A féktelennek,
    Melyben vágyaim elpihennek.

    Uram, fogadd hálámat! Add
    A jó halált.
    Küzdelmeimet áldd meg, áldd
    Türelmes sóhajtásomat!
    Alázat útján közeledve
    Kér egy szegény szív, vedd be
    Őt és övéit örök örömödbe!

    Forrás: Szeretem a verseket

    Fordította: Babits Mihály

  • Reményik Sándor: Egyszer talán mégis vége lesz

    Egyszer talán majd mégis vége lesz
    És akkor, aki visszatérni bír,
    Csak visszatér megint a régihez.

    A régi hithez, a régi házhoz –
    Ecsethez, tollhoz, kapanyélhez,
    És számon mit se kér, kit se átkoz.

    A mappás talán új térképet ír,
    De másként minden régiben marad,
    Csak egy darabig sok lesz a friss sír.

    Mi megnyugszunk, a szívünk mit se kérd,
    A föld valahogy döcög majd tovább,
    És lassú erők lemossák a vért.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • B. Radó Lili – Esti dal

    Oly jó ilyenkor este már,
    mikor az izzó nap leszáll,
    s a csillag csillog csak nekem.
    Elgondolom az életem.

    Ami elmúlt és ami lesz még,
    mit rég meguntam s amit szeretnék,
    messziről nézem és nyugodtan,
    ami után egykor futottam.

    Mire az izzó arc lehűl,
    a szív is békés lesz belül.
    Öröm, kétség oly messzi cseng,
    és jól esik az esti csend.

    Jó így még egyszer szemlehunyva
    mindent végiggondolni újra,
    a lélek könnyű, mint a pára,
    s csend van. Elalszunk nemsokára.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Füst Milán: ESTE VAN

    Mire rám mutatnál: nem vagyok.
    Akár a csillag, mely lefut a tétovák előtt: olyan volt életem.
    Oly hamari volt csakugyan, oly gyors és hebehurgya ez a lét…
    Bizony én el se tudom hinni, hogy e kuszaság,
    E hegyén-hátán bennem tornyosuló összevisszaság most nyugalomra tér.

    S elrendeződik-e? – felelj rá, hogyha tudsz.
    Nagy ívben esteledik körülöttem mindenütt.
    Az ég is tágúl, gömbölyűbb a föld
    S mi apró-cseprő volt: felszívatik.
    S egyetlen hang donog: hogy este van.
    S egy ujj mutat az ég felé, hogy ott az én utam, mégiscsak ott,
    Mert jó valék.
    Mert rossz nem tudtam lenni… ama nagy parancsokat
    Nem törtem meg, ha ingadoztam is…
    Így volt-e, mondd? Felelj rá, hogyha tudsz.
    S a borús ég is meghasad vigasztalásomúl, –
    Egy kis derű is lám, mégiscsak jut nekem…

    A messzeségben, ott, hol domborúl a Csendes Óceán
    S mint óriás cet csillog a tenger háta,
    Ott képzellek el zöld sziget és zöld árnyékaid, –
    Hol többé semmi sincs. Ott ferdén fordul el
    A föld a semmiség felé. Vigyél el még oda.
    Még hazát is találok ott a vég előtt, én hontalan. Jöttöm hírére tán
    Akiről álmodék, elémbe fut. Már várnak ott… s ez jól esik.
    Így lesz-e, mondd? – Felelj rá, hogyha tudsz.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gámentzy Eduárd: Valamikor a világ

    Valamikor a világ,
    Olyan csendes, mint a tó.
    Amikor a szél se rezzen,
    Békés, nyugalmat adó.

    Lábujjhegyen jön az éj,
    Nagykabátján csillagok.
    Zsebébe minden belefér,
    Boldog s boldogtalanok.

    Akinek csak szíve van,
    Odabújik egy kicsit.
    Átfázott nappalok után,
    – Holddal takarózni itt.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reviczky Gyula – Altató

    Álom, álom, édes álom,
    Suhanj végig szempillámon,
    S ráterítve csoda-fátylad,
    Népesítsd be éjszakámat.

    Szerelemrül légyen álmom,
    A szelíd, csöndes álom.
    Álom, álom, édes álom,
    Érkezésed mindig áldom.
    …

    Te boríts be fátyoloddal,
    Te kábíts el mákonyoddal.
    Te cirógass karjaidban,
    Födj be lágyan holtomiglan.

    Áldva légyen érkezésed;
    Éltem álom, álmom élet.
    Álom, álom, édes álom,
    Szemem, íme már lezárom.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Johann Wolfgang Goethe – Megbékülés

    (Szabó Lőrinc fordítása)

    A szenvedély szenvedést hoz! Ki enyhít,
    sajgó szív, ha túlnagy a veszteséged?
    Hol a múlt, s amit túlgyors szárnya elvitt?
    A legszebb is hiába volt a részed!
    Ködös a szellem, a vágy ingva hull szét;
    az érzékekből hogy illan a dús lét!

    De zene zendül, angyalszárnyalással,
    hangját millió hangba szövi bennünk,
    hogy az embert áthassa mély varázzsal,
    s örök szépséggel túlcsordítsa lelkünk:
    szemünk nedves lesz, s felsőbb vágyban érzi,
    hogy kincs a hang s a könny, isteni, égi.

    És könnyül a szív, és hamar belátja,
    hogy él még, dobog, s még vágyik dobogni:
    a túlgazdag ajándékot a hála
    vele szeretné önként viszonozni.
    Így boldogít – bár soha ki ne hűlne! –
    a zene s a szerelem iker üdve!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hatos Márta: A szívem fáj

    Nem, drágám, nincs semmi baj,
    csak a szívem fáj egy kicsit.
    A szívem fáj, ahogy szokott.
    Vergődik, fölsír, bús-rekedt
    gyerek-panasszal. Hagyni kell!
    Ne szóljon hozzá senki és
    ne dédelgesse sebét!

    Egyedül elapad a könny
    és elcsitul a szenvedés…
    Kábultan szétnéz, még szipog,
    de este már aludni fog,
    holnap már játszik… fölnevet.
    A szívem fáj. Most hagyni kell,
    mint egy kis síró gyermeket.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Márk Miklós – Gyógyító csend

    Ismét rövid éj lökött
    a kávéscsésze elé,
    fázós hajnal didereg
    a kapu alatt,
    bögréd szélén apró
    morzsa pislog,
    hangod hallom: álmodból
    vajon mi maradt?

    Rohanó napok között
    kapaszkodunk
    egymásba, örvénylenek
    zúgó hetek,
    s míg párnád
    kettőnknek igazítod,
    ma éjjel gyógyító
    csend leszek.

    Új reggelek születnek
    körülöttünk,
    karolj belém, ami elmúlt,
    messze már,
    szememben, mint régi
    kedves tükrödben,
    egyre szélesebb a
    reményszínű láthatár.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Wass Albert – A legjobb barátom

    Élek én, mint oly sok éve
    magányom csendes, lágy ölén,
    legjobb barátaim lettek a könyvek,
    mikben nem csalódtam én.

    Ha felcsapom a könyv fedelét,
    és utazok a betűk tengerén,
    messze-messze röpít képzeletem
    s élem a mások életét.

    Feltárul előttem sok, színes világ
    s ilyenkor boldog vagyok nagyon,
    megnyitom lelkem zárt kapuját,
    az érzéseket áradni hagyom.

    Sokszor csillog könny szememben,
    máskor hangosan kacagok,
    feledni tudom gondom, bajom,
    mert kiről olvasok, nem én vagyok.

    Kirekesztem a zajos világ,
    a csend és nyugalom szigete vár,
    itt feledem sok kudarcom,
    háborgó szívem is megnyugvást talál.

    Forrás: Lélektől lélekig