https://verskucko.com

Címke: mulandóság

  • Kosztolányi Dezső: Szegények

    Te elfelejted, hogy délben mit ettél,
    kivel beszéltél tegnap, ki az ellenséged, barátod,
    mert gazdag vagy s feledékeny.

    Úgy elhagyod élményeid, mint kiolvasott
    újságaid a gyorsvonatok hálófülkéiben,
    s robogsz tovább,
    köszönve ennek, mosolyogva emerre,
    igen szórakozottan.

    De a szegények még most is tudják,
    mit mondtál te nekik öt évvel ezelőtt,
    hogy végigmentél a budai utcán,
    s megsimogattad szőke kisfiuk fejét,
    ki azóta
    ott porlad a tabáni temetőben.

    Óvják ők azt, ami élet,
    félreteszik, amit csak megérintett,
    mint azt a siralmas bádogdobozt, amelyben
    cigarettát tartottak valaha mások.
    A szegények virrasztanak,
    vigyáznak mindenre,
    élnek tehelyetted is,
    és nem felejtenek.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Margaret Atwood: Mindenből csak egy van

    Nem egy fát: a fát
    láttuk, szélben kettényílt lombbal, meghajolva,
    amilyen sose lesz már. A földet

    átütő nyárcsinálók nem fűszálak,
    levelek lesznek ismét – új szavak
    kellenek majd. Becsukom

    a szemem, eltűnik a nyelv. Felemás,
    fekete-narancssárga arcú macska
    fészkel vedlő bundámban, teázom,

    tenyeremben meleg csésze, soha többé
    nem érzem ezt, így. Az asztal a szeszélyes
    tányérokkal tompán, hamvadva ragyog,

    kinézek rád: mint fák vagy mondatok,
    véletlenszerű vagy a téli konyhában,
    belém jutsz, kikopsz, idővel eltűnsz,

    de ahogy egy elnyűtt, gyászos, sekélyes
    dallamra táncolsz egymagadban
    a járólapokon, kezedben kanál, a hajad
    kukkra áll, gyönyörködöm meglepődött
    testedben. Akár ki is mondhatom,
    habár csak egyszer, habár a szó

    elszáll:
    akarom.
    Akarom.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: Ma neked, holnap nekem

    Pók szőtte szürke szálait az erdőn,
    Fonalait kelő nap aranyozta.
    Kisebb körök, nagyobb körök,
    Csodálatos körök…
    Körök közepén ült a pók maga.
    Mestere volt, királya volt,
    Istene volt a maga világának.
    S oly lenge-könnyű volt mégis a vára,
    Hozzá képest a tölgylevél hullása:
    Mintha tömör bronzlapok hullanának.

    És jöttem én:
    Az űrbe lökött kóbor üstökös
    Az őszi erdőn által.
    Szegény mester, szegény kicsi király,
    Ma találkozott velem: a halállal.
    Nem is rohanva, csak csendesen jöttem,
    Ősz és nyugalom sugárzott mögöttem.
    Ámde színektől mámoros szemem
    Az egész fényes erdőre tapadt.
    Széttéptem a lenge kis palotát
    Egy pillanat alatt.

    Én nem éreztem mást, mint arcomon
    Leheletkönnyű kellemetlenséget,
    A mikrokozmosz
    Talán egy naprendszerrel lett szegényebb.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csoóri Sándor – Ez a nap

    Egy nap veled,
    egy nap megint az őrület:
    szobád és tested félhomálya,
    csöndje és határtalansága.

    Kitakart szád és semmi más –
    ott kint vadszőlő villogás:
    az égen véraláfutás.

    Vakmerő remény így szeretni,
    melledért, szádért megszületni,
    földdel, egekkel keveredni.

    A nyár, mint a vér, megalvad,
    összeomlik, mint birodalmak:
    virág-romok,
    levél-halottak
    gyűlnek körénk gyöngéd mocsoknak.

    Ne félj, nem félek, ez a nap
    bebalzsamozza ágyadat,
    kezedet, hallgatásodat
    s fekszem melletted akkor is,
    mikor az álom hazavisz,
    mikor már nem lesz több szavam,
    csak ennyi:
    szél van,
    este van.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hajnal Anna: Szeptember…

    Édes, édes most a nap,
    bor van benn, vagy méz?
    első csókban nyár és ősz
    kéken összenéz.
    Mámoros a levegő,
    lenge tánc a fény,
    senki sincs ki ellenáll,
    hősebb legyek én?

    S vajon hősebb aki sír?
    jobb-e aki fáj?
    melyik hűség igazabb?
    s már felel a táj –
    gesztenyéken rőt levél
    s második virág,
    zsenge bimbók és avar,
    bolond a világ?

    Te is becsapod szívem
    súlyod, bánatod?
    mind ledobtad mit a sors
    orvul rád rakott
    s úgy perdülsz most táncosan
    mint kit szél kavar,
    álljak? fussak? melyik több?
    honnan e zavar?

    Új virágzás és gyümölcs
    vegyül itt, mohó,
    kecskerágó, bodza is
    mind csupa bogyó
    s mire kóró lesz a zöld
    csipkerózsaág
    virít majd a csitkenye
    kihívó virág,

    gúnyos, piros üzenet
    mire jön a tél,
    csattogó fehér fogától
    senki sincs ki fél.
    Háry János minden fa,
    dicsekvő legény,
    messze van még tél és fagy,
    hencegjen szegény.

    Te is hősködj ma szívem,
    hidd a vágy, a nyár
    örökké tart, jó kaland,
    s mindig útra vár –
    s feledd, feledd hogy a vég
    mindig síri hó,
    ahol annyi vágy után
    megpihenni jó.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos: Kis éji dal

    Szél kapdos a gyertyalángba:
    nyugtalan a rózsa árnya
    a falon.
    Imbolygok, mint árny a falon;
    mire vágyom, azt se nagyon
    akarom.
    Egy-egy nyugodt pillanatot
    életemben ha még kapok:
    jutalom,
    amiért – bár mit se várva –
    időzöm, mint rózsa árnya
    a falon.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fábri Péter – Vita aeterna

    Ne nézd, hová vezet,
    s mi fájdalomba visz szeretni bárkit is,
    kivel e földi körhintán csak úgy véletlenül,
    s oly szükségképpen találkozol!

    Te állsz,
    ő szembejön,
    röpíti őt a gép,
    arcodba néz,
    kapaszkodik,
    és jól tudom: rémítő gyorsan elforog
    – de hát nem ő akarja így!

    A kaktusz négy-öt évben nyitja szirmait,
    s négy-öt nap teltén hervad el,
    de mondanád-e: akkor kár is nyílnia,
    ha ily rövid szépségre jó?

    Hogy ki meddig miénk,
    az nem ránk tartozik,
    a mi dolgunk szeretni őt.

    Ha félsz,
    ne nézd a körhintát reménykedőn,
    tudod, hogy úgyis elforog!

    Ajándék légy,
    aki ön-sorsáról mit se tud,
    ki örömöt nem vár,
    csak ad,
    s akkor talán a hinta egyszer csak megáll,
    s a kaktusz nyitja szirmait.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Pilinszky János: Mosoly, könny, oszlopok

    A fátyol és a napernyő elég,
    mint cigarettapapiros.
    De elégnek a csontok is,
    a sziklák és a tengerek vize.

    Csupán a mosoly halhatatlan,
    a könny s az oszlopok.
    Bár ők se élik át a pusztulást,
    csak túlragyogják.

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Kiss Benedek – Gyertya vagy lámpa?

    A gyertyában
    leginkább
    az a szép,
    hogy lángját nem lehet
    lejjebb-csavarni.
    Feljebb sem.
    Ahogy tud, ég.
    S tudjuk, ebbe
    bele fog halni.

    A lámpa más.
    A lámpa
    máshogy ég:
    lángja lélekként tud
    felmagasodni.
    Vagy pislákol koldúsmód.
    Ez emberi tét.
    Isten lecsavarja,
    aki talmi.

    Forrás: Index.hu / Lélektől lélekig

  • Pierre de Ronsard – Ölelj meg, kedvesem…

    Ölelj meg, kedvesem, csókolj, szorongass,
    lehelj belém, tüzesítsd át e testet,
    adj még ezer csókot és még tízezret;
    a szerelem nem számol s mindig szomjas.

    Csókolj, míg ajkad illatos és nedves,
    ne kíméld, úgyis megfakul maholnap,
    s az Alvilág sápadt ködébe olvad,
    hol porrá válik, többé sem lesz.

    Szorítsd körém öled piros rózsáját,
    amíg mézédes, szédült vonaglásunk,
    a kis halál, mindkettőnk lényén átjár;

    s ha vágyam maghal, hamarost feltámad;
    csókolj tovább, hogy ismét nekivágjunk
    a kurta napnak s rövid éjszakának.

    Ford. Faludy György

    Forrás: Index.hu / Lélektől lélekig