Sűrűbb illat miért száll a violából éjszaka?
Égő ajkad pirosabban miért lángol éjszaka?
Miért ébred szívemben a vágyakozás mély szava,
ezt az égő piros ajkat megcsókolni éjszaka?
(Vas István fordítása)
Forrás: Lélektől lélekig
Címke: német
-
Theodor Storm: Este
-
Johannes Hadlaub: A szerelem éjszakája
Ketten, kedvesem meg én
kint a Bétune erdejében
sétáltunk kedd éjjelén
s játszottunk a holdsütésben,
míg megvirradott,
s a pacsirta szólt legott:
„Induljatok már haza”
s néki így szólt rá szava:
„Nem reggel ez,
tested oly szép, sudár,
szeress, szeress,
hazudik a madár.”Hozzám simult könnyedén,
s nem sokat szabódtam én sem.
Hármat csókolt szépszerén,
s visszaadni én se féltem.
Így mulattatott,
S azt kívántuk volna ott,
bár száz évig tartana,
éj maradna, s szólana:
„Nem reggel ez,
tested oly szép, sudár,
szeress, szeress,
hazudik a madár.”Forrás: Lélektől lélekig
-
John Henry Mackay: Kiáltás
El nem múlt, el nem múlt az éjnek egy perce sem,
hogy én terád ne gondoltam volna messzi – kedvesem.
Az álomból minden órán föl-fölpattan a szemem,
míg emléked bús kapuit kinyitom és beteszem.A szívemben olyan vággyal, éhes vággyal foly a vér,
hogy az éj is fényre lobban a te drága képedér.
Le-lehull a távol fátyla s fekszik, mint a holttetem,
de bánatom éhes, mint a vad sivatag földeken.El nem múl, el nem múl egy éjjel se, egy se múl,
hogy emléked ne kínozna ily kimondhatatlanul.
Ajkam minden lélekzete téged hí és téged vár –
a szíved mér’ oly kegyetlen s mért oly forró az imám?!Az imám: hogy visszatérsz, hogy nemsokára itt leszel;
a fekete éjszakára csókos takarót teszel.
Bús óráim véres láncát szétszakítja a kezed
s vágyaimnak kínpadjára virágaid leteszed!…Forrás: Lélektől lélekig
-
Stefan George: A sziget ura
Halászok mesélik, hogy messze délen
egy olajos, fűszeres szigeten,
hol drágakő szikrázik a homokban,
volt egy madár, amely a földön állva
csőrével magas törzsek koronáját
szét tudta verni; s ha bíborcsiga-
színű szárnyait nehéz, alacsony
repülésre nyitotta: hát akár
egy sötét felhő, egészen olyan volt.Napközben, mondták, az erdőbe bújt,
esténkint pedig kisétált a partra
s az algaszagú és sós szélben oly
édesen dalolt, hogy a delfinek,
a dal barátai, mind odaúsztak
az aranytollas és szikrás vizekben.Így élt, ősidők óta, és csak a
hajótöröttek látták, senki más.
Mert amikor az emberek fehér
vitorláit először vitte jó szél
a sziget partjaira, birodalmát
még egyszer belátni a dombra hágott,
s azt mondják, széttárta nagy szárnyait
és tompán sírva, jajgatva kimúlt.Forrás: Index fórum: Kedvesch versek
-
Johann Wolfgang Goethe: Vándor éji dala
Über allen Gipfeln
Ist Ruh’,
In allen Wipfeln
Spürest Du
Kaum einen Hauch;
Die Vöglein schweigen im Walde.
Warte nur, balde
Ruhest du auch.
Vándor éji dala (Tóth Árpád fordítása)
Csupa béke minden orom.
Sóhajnyi szinte a lombokon
a szél s megáll.
A madár némán üli fészkét.
Várj, a te békéd
Sincs messze már.
A vándor éji dala (Kányádi Sándor fordítása)
Minden bércen néma
csönd van;
egy-egy levél ha
még moccan.
Ültek a kis
madárkák is el mind a fákra.
Már nincs sok hátra
s pihensz te is.
Vándor éji dala (Dsida Jenő fordítása)
Csúcson, élen hallgat
az éj.
A lombfuvallat
is csekély
sóhajnyi nesz;
fészkén elült a madárka.
Várj – nemsokára
te is pihensz.
A vándor éji dala (Kosztolányi Dezső fordítása)
A szikla-tetőn
tompa csönd.
Elhal remegőn
odafönt
a szél lehellete is.
Madárka se rebben a fák bogára,
várj, nemsokára
pihensz te is.
Forrás: Index fórum: Kedvesch versek
-
Stephan George: Vagyok az egy…
Vagyok az Egy s vagyok a Kettő
Vagyok a fa s a tűz-elemVagyok az íj s vagyok a vessző
Vagyok a jel s az értelemVagyok az öl s vagyok az ágyék
Vagyok a hüvely és a késVagyok a test s vagyok az árnyék
Vagyok az áldozat s döfésVagyok a látás és a látó
Vagyok a dús és semmiségVagyok az oltár és imádó
Vagyok a kezdet és a vég.Forrás: fordítás (Áprily Lajos)
-
Heinrich Heine: Belzacár
Az éjfél száll sasszárnyakon,
pihen és hallgat Babilon.
De hangos a királyi vár,
lakomát ad most a király.Száz fáklya, zaj, zenebona,
mulat a király udvara.
Ül körben a ragyogó szolgahad,
csillognak a bortól a poharak.Ujjongnak a szolgák, cseng a pohár,
mert szereti hallani ezt a király.
A király arca kipirul,
a bortól hetyke lángra gyúl.S a láng vakon lobog bele,
az eget gyalázza bűnös dühe.
Hetvenkedik és dühe magasra csap,
vele üvölt a szolgahad.A király büszkén rivall – siet
a szolga, hozza a kincseket.
S szikrázik arannyal a lakoma:
kifosztva Jehova temploma.A király szentségtörő keze
szent kelyhet emel színig tele.
Fenékig üríti a poharát,
s habot vet a szája, míg így kiált:Csak nevetek rajtad, Jehova –
én Belzacár, Babilon ura!Az iszonyú szó alig hangzik el,
rá titkos döbbenet felel.
Csak elhal a hahota hirtelen,
halotti csöndes a terem.De nézd csak, nézd, ó borzalom!
Emberi kéz a fehér falon.
És ír a fehér falon, ír a kéz,
ír lángbetűt, aztán semmibe vész.A király belebámul a semmibe,
megroggyan a térde, fehér a színe.
Nem elég ide mágikus hatalom,
megfejteni lángírást a falon.De Belzacárt udvari cselédhada
megölte még az éjszaka…Forrás: Lélektől lélekig
