Egy erős szellem terjesztette szét
a hegyek fölött nagy, fehér kezét.
Tekintetének fénye rám mered,
de én nem félek: nem bánt engemet.
Fekete mélyben bukkantam reája.
Magas csúcsokra csalogat ruhája.
Mély álmaimból gyakran keltem én.
Játszom az élet s halál ösvényén.
S órákon át, míg szívem fájt nekem,
a hegyi úton lassan járt velem.
És hűvös kezét áldón tette ottan
hő homlokomra és én – megnyugodtam!
Fordította: Juhász Gyula
