https://verskucko.com

Címke: nosztalgia

  • Lesznai Anna: Későn érkezem

    Hogy hazatértem egy-két éjen át,
    hallottam még a csalogány dalát:
    s hogy harmadnapon örömváró füllel
    lestem hangját az énekes bozótnak,
    a csalogányok némák voltak!
    A tavasz végdala jutott nekem –
    ez életem!

    Mikor engem ringatott a karján,
    nem volt fiatal asszony már anyám,
    s hogy nőttem, gond és teher tért a házhoz,
    anyácskám gyakran így szólított engem:
    „Vigaszt keresek nevető szemedben,
    ifjúságom búcsúja vagy nekem,
    én gyermekem.”

    Gyerekléptekkel sok oly házban jártam,
    melyben azóta csend s magány van.
    – Sok olyanba, mely már aludni készül,
    udvaraikba víg virágok keltek,
    melyek nevei nótát énekeltek:
    százszorszép bokor – égő szerelem
    nyílott nekem!

    Hosszú uzsonnák a hársfa alatt
    megrövidültek. Az idő halad.
    Nappal eloszló tarka pipafüstben,
    kiket kertünkben együtt ülni látok,
    megöregedtek mind a jó barátok –
    újak nem jöttek. Ím, megértem, –
    egy kedves világ végét értem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Somlyó Zoltán: Mivé lett a nyár…

    Ó, boldog, békés, édes pipaszó,
    s te esti csend, te végtelen, te nagy,
    mondd, merre vagy?

    Ti játszadozó bárányfellegek,
    s te nyári hold, te békén ragyogó,
    hol vagytok, ó?…

    S te játszi kedv a pesti flaszteren,
    mely lángoltál kis lábak ütemén:
    hol vagy, szegény?

    S te: holnapunk, te örök-újdió,
    hát elgurultál a föld hajlatán
    örökre tán?

    Se ma, se holnap… Soha, sohasem…
    A tegnap: hát csupán ennyi maradt
    a nyári ég alatt?

    De még ez is, ó, milyen idegen!
    Egy csontos kéz, mit belepett a sár –
    mivé lett a nyár?…

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Ady Endre: Hajh, gyerekek!…

    Hajh, gyerekek, hogyha néha
    Pohár mellett elmerengek,
    Mind ott vagytok oldalamnál,
    Kiket lelkem úgy melenget.
    Fölkapom a poharamat,
    Koccintanék szépen, sorba, –
    Magam vagyok, akkor látom
    S égő könnyem hull a borba.

    Nagyon szép kis társaság volt.
    Egyik léhább, mint a másik.
    Átgondolok minden órát
    A keserű búcsuzásig…
    Mennyi kacaj, mennyi tréfa
    Hangzott el a kis szobában,
    Nem búsultunk, fülig úsztunk
    Borban, sörben, adósságban.

    Ha nincsen pénz, ád az Isten!…
    – És ilyen volt minden elvünk,
    Nem gondoltunk soha arra,
    Hogy a sorssal harcra keljünk.
    Gazdag szívvel, víg kedéllyel
    Fittyet hánytunk a világnak,
    Ölelkező lelkeink tán
    Nem is itt a földön jártak.

    Hajh, gyerekek, jó barátok,
    Oda szívem reménysége.
    Tudom jól: a szép napoknak
    Mindörökre vége, vége…
    A baráti kedves körből
    El kell szállnom, messze szállnom,
    Mi marad a drága multból?
    – Fájó szív és kínos álom…

    De hagyjuk ezt. Nem miközénk
    Való ez a méla nóta.
    Csakis azért írtam, hogy rám
    Emlékezzetek meg róla.
    – »Szegény Bandi« – mondjátok majd
    »Vajjon merre van az árva« –
    – Fujjátok el a nótámat:
    »Meghalok én nemsokára…«

    Forrás: Vers mindenkinek


  • Balla Miklós: Hortobágyon

    Hortobágyi csárda mellett gyorsan száguld a vonat,
    Hortobágyi csárda kútján nem itatnak már lovat,
    Pusztabíró a ménestől nem húzza már a vámot,
    Nem mutat már a délibáb Hortobágyon karámot.

    Hortobágyi nagy ivóból kihallik a muzsika,
    Míderben ül a söntésben csaplár lánya, Zsuzsika.
    Német nótát húz a czigány, a vendég sört iddogál,
    Zsuzsikának czilinderes jogászgyerek kurizál.

    Kint a mezőt vetés alá szántogatja fel a nép…
    Nem tudom én, olyan furcsa, furcsa nekem ez a kép!
    Úgy szeretnék sírni, sírni, elsiratni valamit,
    Tán bizony a Sobri Jóska fakó lova nyomait…

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Kaffka Margit: Köszöntés

    Jó estét, emlékek. Adj Isten, álmok!…
    Kékszemű ködben tünedeznek, szállnak
    Foszlányai a sugárteli délnek, –
    Lengő, testetlen árnyak már, – nem élnek.

    Rég volt, – hogy száraz szemmel, lázban égve,
    Némán dobáltam a kályha tüzébe
    – Hogy zizegtek, hogy hullt a pernye rájok! –
    Régi levelet, elszáradt virágot.

    S ma – ócska holmi közt, – adj Isten, álmok!
    Egy ittfeledt írásra rátalálok…
    Elrejtem gyorsan, senki meg ne lássa!…
    Mégis – csak nem küldhetem a padlásra?

    1903

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Kaffka Margit: Köszöntés

    Jó estét, emlékek. Adj Isten, álmok!…
    Kékszemű ködben tünedeznek, szállnak
    Foszlányai a sugárteli délnek, –
    Lengő, testetlen árnyak már, – nem élnek.

    Rég volt, – hogy száraz szemmel, lázban égve,
    Némán dobáltam a kályha tüzébe
    – Hogy zizegtek, hogy hullt a pernye rájok! –
    Régi levelet, elszáradt virágot.

    S ma – ócska holmi közt, – adj Isten, álmok!
    Egy ittfeledt írásra rátalálok…
    Elrejtem gyorsan, senki meg ne lássa!…
    Mégis – csak nem küldhetem a padlásra?

    1903

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Lyn Lifshin: Hova tűntek

    a hangulatos vidéki
    esték, a bőrödre
    tapadó hó,
    a fenyvesek sötétje.
    Álmaimon
    más légzése
    szűrődik át,
    csuklóm fölött
    régvolt éjszakák
    takarói lengnek.

    Vízesés voltál
    ablakomból, szerelem,
    duzzadó víztömeg,
    nekifeszült
    és szerteáradt,
    őrjöngve, mint
    egy vadállat, mi
    egyszerre vonz s taszít.

    Elenged a szám,
    fiókban őrzött
    arcodhoz többé
    nem szorítom,
    elengedhető mind, amit
    akartam, ami lett,
    gyűlnek bár markomba,
    mint jégkristályok,
    tudom jól, senki emberfia
    meg nem őrizheti őket.

    (Oravecz Péter fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Juhász Gyula: Szép volt

    Lopott fények: én tőletek tanultam
    Szeretni a nagy, örök fényeket,
    Hazug napok ragyogták be az útam,
    De mégis fénytől voltam részeg
    És beteg.

    Lopott fény, áldott légy, ó szerelem,
    Mely egy hazug nő szőke haján égett,
    Mely sok sírást és dalt hozott nekem
    S tragédiát, melyen kacag, aki
    Nem ért meg.

    Lopott fény, áldott légy, dicsőség,
    Mely ifjúságom távol havasán
    Csillogtál néha, mint hideg meddőség,
    Hiú fény, elvesztél és itt maradt
    A magány.

    Lopott fények, ó mégis áldva áldom
    A színpadi lámpák tört sugarát
    És melegszem sok izzó, régi lángon.
    Ó Anna, ó Hír, én két csalfa párom,
    Hadd gondolok mégis dalolva és
    Sírva rád!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Rejtő Jenő: Az új dalokhoz

    Az új dalok fülembe csengenek
    Már nem hallom a régi éneket
    Az új dalokban száz vágy muzsikál
    Az új dalok termője a halál.

    Ha cseng a sok új szép melódia
    Őbennük sír az új kor korcs fia
    Őbennük sír az új kor korcs fia…

    S mily szépek mind a forró új dalok
    Mily lázas lüktetők, mily csábítók
    Hozzád simul és lágyan hízeleg
    Könnyes melódiák megejtenek.

    Koszorúk ők a bűnös éjjelen
    A hajnalon, mely sápadt fénytelen
    A hajnalon, mely sápadt fénytelen…

    Csak szól csak szól a szép új muzsika…
    Mint temetési harangok szava.
    Beléfulnak a könnyes nappalok,
    Meghalnak… lassan csak az éj ragyog…

    A buja vágyak lázas éjjele…
    És befedi a csábos új zene…
    Befed mindent a csábos új zene…

    Ha csendesül már az új muzsika,
    Kiégve fáradtan megyek haza.
    A sápadt égen csillag nem ragyog,
    Elhallatnak a lázas új dalok,

    Beteg megtört szemem elszendereg…
    S felcsendülnek a régi énekek,
    Az egészséges… régi… énekek…

    Forrás: rejtovilaga@protonmail.com

  • Dsida Jenő: Vendéglő havas hegyek között

    Kis vendéglő a nagy hegyek között.
    Minden békesség ideköltözött.

    A kályha vasán párologva forr
    a fűszeres és cukros, sárga bor.

    Az asztalon sült. Ízletes falat.
    Míg falatozom, nézem a falat:

    a falusias, vén, meszelt, meleg
    falon két ócska festmény díszeleg.

    Két furcsa kép. Gyerekes, primitív,
    kúszán felmázolt. De van benne szív.

    Az egyiken két ferde ház előtt,
    napfényes, zöld, májusi délelőtt

    pocsolyán uszkál négy fehér kacsa,
    arannyal éke tolluk pamacsa.

    A másik képen tágas hómező,
    a hó kavargó, sűrűn pelyhező

    s két tömzsi állat nyargalászva von
    egy karcsú szánt a süppedő havon,

    – a két ficamlott, kedvesen suta
    állat félig ló, félig őz-suta.

    Míg a vaskályhán gőzölve forr
    a fűszeres-illatú, sárga bor

    s a macska nesztelenül lépeget,
    nézegetem a csacsi képeket.

    S eszembe jut, hogy egyszer kisgyerek
    koromban, künt az égszínkék, kerek

    pocsolyában, májusi délelőtt
    négy kacsa uszkált a házunk előtt,

    én hevertem a pázsiton hanyatt
    és bámultam a festett aranyat

    új meséskönyvem színes födelén,
    egy kishercegnő koronás fején,

    ki szánkán szállt a hómezőn haránt,
    – két rénszarvas röpítette a szánt.

    …Esik a hó. A kocsmáros köhög.
    Poharamban forró bor gőzölög,

    az óra lassan üti a hatot
    s álmos vagyok és roppant meghatott.

    Forrás: Lélektől lélekig