Hideg dovebber dzsípős szele jő,
Biatta bost bidded bező kopár,
Oda az egyhe, őszies idő,
S elbúlt a Gyár.
Deb tudob, bilyed erős akarat
Lelkesít, hogy daloljod bég a száj,
Bégis dalolok, bitt a badarak,
Bert hát buszáj.
Bost búcsú déked, trillázó patak,
Ti rózsák, badarak, te tarka rét,
Búcsú déktek, artikulált szavak,
Áldott beszéd!
Zöld gyep, árgyas erdő, búcsú déked,
Búcsú déked, vidáb, gyári lagzi,
Begtört szívvel sebbi bást deb kérek,
Csak hogy… hapci!!!
Forrás: Lélektől lélekig
Ezekkel a megalázott, elrontott, összetört szavakkal,
kölcsönzött, hamis, elvadult szavakkal,
gyötört szavakkal.
Ezekkel a béklyóba vert szavakkal.
1.
Kezdetben volt az eszme.
Honnan jött az eszme, honnan jött,
veszélyes tengereken keresztül tapogatózva,
fényes tengereket megvakítva
szeles szárnyak, melyek összegyűlnek az ég közepén,
biztosak, leszállnak és letelepszenek?
Eszme, mint szeles szárnyak, vakmerő fecske,
nagyság indító jelei,
ellenséges istenségek visszautasítottak téged,
héjákkal együtt repülve, a felhőkben,
melyek elrejtették a napot;
nem kísértek el
a haragos próféták
szavai,
sem a bölcsek szavai, sem a tanácsok,
sem a vetőmagok, sem az eszközök.
De amikor a nyáj vagy a csorda összeverődött,
miért nem láttad el kihívásra gyökerekkel
az alapköveket, amelyek hasították volna a helyet egy másik hellyel
és az embert egy másik emberrel?
Miért nem ültetted el
a vörös rózsát, amely kinyílik a tűz ellen,
a rózsa, hang és zászló, amely
szüntelenül hívogat a hegyek csúcsairól,
és mindenki látja,
és mindenki érti,
és odafut, odafut?
Szó,
miért nem adtad át
a csiszolt kőnek, vésőre vágyakozva,
elhagyottan,
mint egy meddő nő napos ágyakon
vagy némán eltemetett a föld sötét méhébe,
néma
a könyörgéseimre?
Vagy talán szégyen volt
az utódainkra hagyni a befejezetlen szavakat,
melyek már az új levegőben, még messzi földek
odatapadt sarával, kezdtek el fakadni?
Szégyen volt-e
hagyni csak
a kenyér, a víz, a menhely szavait?
Költő, hiába
mártod bele körmeidet a tűztől leégett földbe,
királyi koszorúkat és rabszolgaláncokat keresve;
magaslati dalaidnak
hiába keresed ihletét:
nagyság és hódítás
hiányzó szavai,
földre kuporodj,
kárba veszett dal.
2.
Vulkáni eredetű kőből,
sötét hegyekből és zavaros vizekből,
torokban lévő sírásból és meg nem alvadó vérből álló csavargó,
testvéreket megyek keresni.
Testvérek,
meséljetek a vérről.
Az eleredt vérről a sohase látott kőkádakban,
melyek oly távoliak, hogy az emlékezet sem ér vissza oda;
a vérről, amely havas és homokos utakon át
az ereimbe jut, dübörög és elkábít.
És meséljetek a kezekről.
Erről a karmos kezemről,
nagy vasujjak, inak mint bikacsökök,
kezek és szemek, melyek a szikla szívében észreveszik
a legmegfelelőbb követ, elszakítják,
kidolgozzák – éles kezek -, és megszelídítetten helyezik
a többi kő köré.
(Stefano De Bartolo fordítása)
Forrás: Lélektől lélekig
Nagyon egyszerűen kellene szólni
ebben az agyonbonyolított világban.
Veretes, tiszta, igaz beszéddel
lehántva a sallangokat,
az utánzatok idegen koloncát,
a cifra cikornyák vadhajtásait.
Fehér szavak kellenének,
újra felfénylő, megtalált szavak,
lesikált, erős tölgyfa szavak,
masszívak, faraghatóak,
kemények, érthetők.
Vissza kell adni hitelét,
becsét, szépségét a szónak,
a szóra érdemes szavaknak,
melyekkel szót válthatunk,
és szót érthetünk egymással
jó szóban szűkölködő korunkban.
Forrás: Lélektől lélekig
„Bármilyen nyelven is beszélsz, sosem tudsz mást mondani, mint ami vagy.”
Forrás: Lélektől lélekig
ahogy tenyered homlokodra
ellenzősíted meg-megállva
ahogy el-elmagányosodva
meg-megszállsz egy-egy éjszakára
ahogy az üres polcra bámulsz
s nem hiányoznak már a könyvek
ahogy reggelente az ágy húz
és nem-fölkelni volna könnyebb
ahogy otthonod még hiányzik
van-e otthonod igazában
ahogy a szó is el- s kivásik
az otthonokban most lakás van
ahogy nyelved a rímre rájár
mint ujjaid a billentyűkre
ahogy foncsorosodva már-már
arcod lesz tükrödnek a tükre
ahogy a tűznek csak a korma
senki senkinek számadással
ahogy elfacérul a forma
s a múzsa markát tartva házal
ahogy az ismerőst felejted
s az ismeretlen ismerősül
ahogy a rég magadba-rejtett
titok veled öregszik, őszül
ahogy az isten észrevétlen
beléd épül minthogyha volna
ahogy te is valamiképpen
vagy a ház és annak lakója
ahogy az erek mint a húrok
aztán csak száll elszáll a lélek
vagy sortűz nyomán tova surrog
rajban akár a seregélyek
Forrás: Lélektől lélekig
Ha csak rád gondolok, megáll a szívem,
de nem ver soha nélküled;
előttem csillogsz, fülemhez szavad van
és szavamhoz füled.
Csak szó vagyok. Hol is nyílhatna lényem
létre, ha nem Benned, te szép?
Éled a réten a vándor, ki naptól
föl nem perzselt földre csak néha lép.
Csak szó. De annak is tartalma tőled
árad belém. Nem érvel, csak ragyog,
csak létezik. Rád nézek és beszéd nem,
csak hang vagyok. Csak hallgatás vagyok.
Forrás: Lélektől lélekig
„Bármilyen nyelven is beszélsz,
sosem tudsz mást mondani,
mint ami vagy.”
Forrás: Lélektől lélekig
