Címke: nyelv

  • Ágai Ágnes: Skálázás

    Do – re – mi
    halkan, ostobán és ügyetlenül,
    a hangok töredékének elcsúszó létrafokán.
    Ki zúzott össze?
    Félve, fázva a vinnyogás fáradt zörejeivel
    egymásra halmozott szomorúságban.
    A pálcikaemberkék besatírozott vonulatában
    nincs ég, nincs föld, nincs természet,
    legalábbis a szó megszokott értelmében,
    hiszen megszokott érteleim sincs,
    csak botladozások a hangszálak
    eltekergő gubancában.

    Itt és ott
    viszonylagos jelzések,
    a partitúrából kiszabadult
    kottafejek süket bólogatása.

    Innen oda
    fa – szó – la – ti
    tömör, vastag hangnyalábokon
    a szakadék torkából feltörő üvöltésben,
    persze minden csak átvitt,
    átemelt, átcipelt értelemben.

    Szikkadt csermely, amelyből
    kiszűrték a csobogást,
    beledobták a kövek fáradt testét,
    és szilánkokra hasított álmodozásait.

    Do.

    Forrás: —

  • Ágai Ágnes: Tipográfia

    Kurzívan élt,
    zárójelben szeretett,
    idéző jeliben beszélt,
    kettőspontosan írt,
    kérdőjelekkel dolgozott.
    Petittel tüntették ki,
    verzállal szedték ki a folyóból,
    kurrenssel temették,
    sírján két vesszőcske sarjad.
    Hagyatéka: három pont és egy gondolatjel.

    Forrás: —

  • Szabó Lőrinc: Nefelejcs

    A virágokból először a kék
    nefelejcs tetszett: azt a szép nevét
    külön is megszerettem, hogy olyan
    beszélgetős és hogy értelme van:
    szinte rászól az emberre vele,
    úgy kér (s nyilván fontos neki, ugye,
    ha kéri?), hogy: ne felejts! Többnyire
    jól hallottam, egész világosan,
    égszín hangját, néha meg én magam
    súgtam, vagy nem is súgtam, csak olyan
    nagyon vártam már, hogy tán a szívem
    szólt helyette vagy éppen a fülem:
    ilyenkor nem tudtam, képzelem-e
    vagy tényleg csalok, neki, a neve
    mondásával?… De még ha csalok is,
    nyugtattam meg magamat, az a kis
    segítség semmi, hisz úgy szeretem;
    s dehogy felejtem, nem én, sohasem!

    Forrás: DIA