Címke: pusztulás

  • Ady Endre – Mai próféta átka

    „…A föld rakva vérnek ítéleteivel és a város rakva
    álnoksággal… Békességet keresnek, de nem lészen.
    Egy romlás a másikra jő…”

    (Ezékiel próféta, 7.)

    Alázottnál jobban alázva
    Vizsgálom szívem, izmom, kedvem:
    Hol a próféta őrült láza,
    Mely fölőrjöng, tombol az Égre?
    Hát már az átkoknak is vége?

    Úgy szakadtunk be a Pokolba,
    Mintha korbácsra s térítésre
    Dühünk, hangunk sohse lett volna?
    Öldöklő angyalai az Úrnak
    Soha így meg nem öltek Multat.

    Már nem tudjuk, mit veszítettünk,
    Nem gyilkol új vesztések gondja,
    Dermedett álom minden tettünk
    S minden álmunk egy dermedett tett:
    S vagyunk ördögnél esettebbek.

    Már csúfja minden állatoknak
    Isten híres sarja, az Ember
    S a próféták is csak makognak.
    Még mélyebb Pokol, még több Nincsen: –
    Ezt add, Híres, ezt add, Te Isten.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • MAKAY IDA – Halott ág

    Már leszaggattam. Halott az ág.
    S még hogy szorítják a testvérek!
    Minden kis íz küzd. Visszavág.
    Még tartják: holtját az élet.

    Előttük meg kell sarunk oldanunk.
    Mint Mózes, hogy a lánghírt kapta.
    Könyörögnünk: Majd így öleljenek
    minket abban a pillanatban.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Salamon Ernő: Szegény-ének pusztuláskor

    Megöregszik az idő,
    víz jár altatónak,
    megbutul a kerti kő,
    sáros lesz a hónap,

    meglátogat a sár,
    szél fúj a kabátban,
    kenyértelen a kosár,
    a dél puliszkátlan.

    Kövér házban gyűl a láng,
    óvatos a pénzes,
    vizes láz terül alánk,
    vizes és penészes.

    Ezer ősz óta fáj így,
    ez az elhagyottság,
    a kehes, rühes, irigy,
    rondító konokság.

    Az ember hűlésbe tapos,
    melle vért ereszt át,
    szeget üt a lakatos,
    az asztalos deszkát.

    Rongyos, foltos, véresek,
    minden megfullasztott!
    Nyugdíjasok! Béresek!
    Munkások! Parasztok!

    Forrás: eternus.hu

  • William Blake: A beteg rózsa

    Beteg virág vagyok:
    Láthatatlan féreg
    Éji vihar szárnyán
    Egy szirmomra tévedt;
    Ágyat vetett bennem,
    Szép kármin ölemben,
    S most sötét szerelme
    Titkon megöl engem.

    (Képes Géza fordítása)

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

    K

  • Lator László: Nincs semmi

    Nincs semmi, csak a sivatag, csak
    ez a lakatlan puszta térség.
    Nem hall egy szót, hangot sehonnan,
    csak önnön hangos szívverését.

    Fent csillagok kormolva égnek.
    Az ég alulról elsötétül.
    Megnyílik, hogy magába nyelje
    a zuhanót a vaksötét űr.

    Csak hús legyen, másét, magáét
    mohón szaggatta szét a téboly.
    Úgy rémlik, jajgatás, nyöszörgés
    hallatszik még az omladékból.

    Már csak a győzelmes enyészet
    szabadít ki e rom-világból.
    S a vizek fölött majd talán új
    teremtő értelem világol.

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Stefan George – A sziget ura

    (Szabó Lőrinc fordítása)

    Halászok mesélik, hogy messze délen
    egy olajos, fűszeres szigeten,
    hol drágakő szikrázik a homokban,
    volt egy madár, amely a földön állva
    csőrével magas törzsek koronáját
    szét tudta verni; s ha bíborcsiga-
    színű szárnyait nehéz, alacsony
    repülésre nyitotta: hát akár
    egy sötét felhő, egészen olyan volt.

    Napközben, mondták, az erdőbe bújt,
    esténkint pedig kisétált a partra
    s az algaszagú és sós szélben oly
    édesen dalolt, hogy a delfinek,
    a dal barátai, mind odaúsztak
    az aranytollas és szikrás vizekben.

    Így élt, ősidők óta, és csak a
    hajótöröttek látták, senki más.
    Mert amikor az emberek fehér
    vitorláit először vitte jó szél
    a sziget partjaira, birodalmát
    még egyszer belátni a dombra hágott,
    s azt mondják, széttárta nagy szárnyait
    és tompán sírva, jajgatva kimúlt.

    Forrás: Index.hu – Kedvesch versek

  • Radnóti Miklós – Tegnap és ma

    Tegnap hűs eső szitált s a térdelő
    bokorból bíborban bútt elő
    és lassan vonult a réten át
    két fölpattant ajkú szerető;

    és ma bősz ágyuk, tapadó kerekekkel,
    gőzölgő katonák jöttek reggel,
    homlokukat rohamsisak ótta,
    erős illatok szálltak utánuk,
    férfisorsunk nehéz lobogója.

    (Jaj szőke gyerekkor, de messzire szálltál!
    ó hóhajú vénség, téged sem érlek el!
    a költő bokáig csúszós vérben áll már
    s minden énekében utolsót énekel.)

    Forrás: MEK (mek.oszk.hu)

  • Radnóti Miklós – Októberi erdő

    A bokron nedves zűrzavar,
    a tegnap még arany avar
    barna sár lett a fák alatt,
    férget, csigát, csírát takar,
    bogárpáncélt, mely széthasadt;
    hiába nézel szerteszét,
    mindent elönt a rémület,
    ijedt mókus sivít feléd,
    elejti apró ételét,
    ugrik, – s a törzsön felszalad;
    tanulj hát tőle, védd magad,
    a téli rend téged se véd,
    arkangyalok nem védenek,
    az égen gyöngyszín fény remeg
    s meghalnak sorra híveid.

    Forrás: MEK (mek.oszk.hu)

  • Ágai Ágnes: Hadijelentés békében

    ABBAN a háborúiban,
    mely a háborúk sorát majd lezárja,
    nem lesznek ellenségeink.
    CÉLPONT, OBJEKTUM, MŰSZERFAL, AKCIÓ.
    Öntörvényét végzi a széthasadt anyag,
    míg izzó gőzzé visszaváltozunk.
    A kémia nem ismer kegyelmet,
    nincsenek indulatai.
    A képletek nyelvén nem lehet
    békét kötni.
    A vegyszereknek
    nincsenek parlamenterei.
    Az elemi részecskéket
    nem lehet hadifogságba vetni,
    és egyezmények alapján kicserélni.
    Ha a folyamat megindul,
    kezdetét veszi a devolúció.
    Ki talál majd emberi nyomra
    egy földgolyónak nevezett
    halált sugárzó,
    szétroncsolt halmazon?

    Forrás: —

  • Ágai Ágnes: Végszázad

    Ez az egész századbomlás, öklendezés,
    láva-, betű- és magömlés,
    mely feltartóztathatatlanul (nincs még egy ilyen nyelv!)
    zuhog, zúdul, záporoz és a többi zé,
    mindaz, amit az ember leszorított, alámerített,
    el-, te- és megfojtott
    a történelem, úgymond, viharában,
    posványában és dágványában,
    hosszú kések éjszakájában és nappalában,
    irtsd! vágd! szúrd! üsd! meg a többi egyszótagúak
    nagy, szadista mámorában masírozó lábak között
    vinnyogó kis egérkék, ütemes
    be-, fel-, át- és kivonulások
    a térképen hosszában és keresztben,
    ereklyék, érmék, címerek numizmatikai szemétdombján
    az Emberfeletti imádása,
    véráldozat a világ valamennyi vércsoportjából,
    utána a kivérzett világ átszabdalása,
    földmérőik hosszú rudakkal, centivel, rőffel,
    kitépett nyelvű országok
    szétszedése és átragasztása,
    csontok és vázak vonulása,
    levert vesék vallatása,
    tömegsírok tetemtöltetéből az iszonyat kipárolgása,
    hol, miért, mikor, ki engedte, ki hagyta?
    De hát ez az egész hogyan történt? Ki érti ezt?
    Ki tudja megmagyarázni?
    Már nem tehet enni, csak okádni
    mindent kifelé, emészthetetlen darabokban
    ezt a gyötrelmei, lidérces szörnyszázadot.
    Túladni rajta, túl, túl, túl,
    túlbeszélni, túlkiabálni, túlzokogni,
    mondani, mondani, mondani
    tűzhányó szavak kráterében
    a fehérizzású feledésig!

    Forrás: —