Rossz időket élünk, hogy fessem ki jónak?
Ki hisz ma Százéves Jövendőmondónak?
Mikor maga sem hisz, öreg csont, magának,
Húzván gond gyümölcse vén ágát nyakának?
Mégis, hivatalból, ő lévén az ember,
Kinél a naptáros jobb időket rendel,
Varázsló-süvegét most is félrecsapva,
Üti a jövendő kongó űrét csapra:
Csorduljon sok jóval a sok jövő hónap,
Rossz nap elmaradjon, több legyen a jó nap,
A rossz úgy se jöjjön, ha ki tán hivatja, –
Ez legyen az új év legszebbik divatja!
Forrás: Lélektől lélekig
Nagy városokról beszélt a messzi vándor
Ott az emberek nem ismerik egymást
A katonák se hordanak puskát, hanem a nagy tereken muzsikálnak
Sokan gyűlnek oda, a gyerekeket magasra tartják, úgy hallgatják
Meghallgatják, aztán odahaza elmesélik, milyen szép volt
és azok is örülnek neki
A lányok ott is kinevetik a fiúkat, de azért szeretik őket
Fényes nappal is szeretik egymást
Nagy hidak vannak, amelyeken el lehet álldogálni és nézni
a vizet meg a hajókat
Úszkálnak ide-oda, az utasok meg hangosan fölkacagnak
Hirtelen elhallgatnak s úgy nézik a nagy vizet, amint
komolyan elmegy a hullámok alatt
Azok meg csillognak, mint a pengék
S olvashatni a gyönyörű könyveket, akkora nagy a világosság
Pedig már egészen beesteledett.
Forrás: Lélektől lélekig
Szép vagy, mint a fehér fenyő,
hótól tiszta, fátyolos,
szép menyasszony, újesztendő,
békét, békességet hozz.
Ne légy te arannyal zengő,
ezüst fénytől mámoros,
búvópatak, újesztendő,
békét, békességet hozz.
Bolyhos, szelíd bárányfelhő,
mint a búza, mint a rozs,
kenyerünkhöz, újesztendő,
békét, békességet hozz.
Jöjjön hozzánk el az erdő,
mikor hideg záporoz,
pásztortüzes újesztendő,
békét, békességet hozz.
Krumpliföldünk áldja eső,
fű se legyen árva, rossz,
a házunkba, újesztendő,
békét, békességet hozz.
Tisztaság légy és levegő,
áldott hó álmainkhoz,
légy a hazánk, újesztendő,
s békét, békességet hozz!
Forrás: Szeretem a verseket
Ha az ősznek álma lenne,
én lennék a legszebb benne,
lehullt levelek közt állnék,
levelek közt őszre válnék,
csupasz águkat rám húznák,
belém nőnének a bús fák,
lennék patak, ködöt vérző,
miből gyöngyöt őszi dér sző,
sáncok közt fúvatnék szelet,
mi nyári hőt végleg feled,
hófelhőket írnék légbe,
szürkén pancsolt csillag-égbe,
ősznek volnék legszebb álma,
minden valóm őszre válva,
télen, jöhet álom, bármi,
gyönyörű tavasz fog várni!
…Ha az ősznek álma lenne,
én lennék a tavasz benne,
lehullt levelek közt állnék,
tavaszi-szép rüggyé válnék.
Forrás: Lélektől lélekig
Ez a nap is eljött,
kézen fogja társát.
Aranykoronával,
csókkal küldi el.
Új reménységet hoz,
karján újabb táskát,
s abban új játékot,
mindent, ami kell.
Mit kívánhatnék én?
Csak, amit ígértek!
Boldogságot, fényt
és jót, mi átölel.
Hitet a jövőben.
Gyűlöletnek végét.
S azt, hogy mindezt adja
Isten, ahogy kell.
Adjon bort és búzát!
Hatalmas hűséget.
Tűrést, amit eskü
nem törölhet el.
Édes szeretetet,
ami úgy sem nehéz,
hogy az, aki kapja,
rég nem hiszi el.
Adjon nekünk imát!
De, ami őszinte!
Adjon megbocsátást,
kitartást, ha kell.
És soha ne tűrje,
hogy olyan kezekbe
hulljon el a krajcár,
hol nem költik el.
Viselje a gondunk!
Tanítson meg élni!
Hogy mi ne ítéljünk
és ne vesszünk el!
Hogy akkor is adjunk,
amikor már kérni
aki régen mert még,
ma már az se’ mer.
Végül, drága Isten!
Kérlek, hagyj a tervben,
egy jó adag tudást,
mert a bűn lever.
Ha mi nem vigyázunk,
ez a csordaszellem
újra megfojt mindent.
Gyilkol, nem nevel.
Mindegy. A nap eljött,
kézen fogja társát.
Aranykoronával,
csókkal küldi el.
Új reménységet hoz
ez az év, s új táskát,
s abban új játékot.
Mindent, ami kell.
Forrás: Szeretem a verseket
Kívánok én hitet, kedvet,
szép szerelmet, hű türelmet,
utakhoz fényt, csodát, álmot,
békességes boldogságot,
magyar szót és égre kéket,
emberarcú emberséget,
verseket, célt, igazságot,
daltól derűs, jobb világot,
bokrok mellé társnak fákat,
napfényt, amely el nem fárad,
tekintetet szembe nézve,
éjt meg nappalt soha félve,
kézfogásos tiszta csöndet,
és mosolyból minél többet!
Forrás: Szeretem a verseket
Kívánok neked véget nem érő álmot,
mostoha múlt után boldog valóságot,
kívánok szenvedélyt, mely eléri a partot,
a megszokás hajóján ne játssz gályarabot.
Kívánok örömöt, nagy zsákkal belőle,
bú messze kerüljön, szabadulj meg tőle,
adjon az ég időt, ne szűkölködj benne,
áldozhasd magadra s minden szerettedre.
Találj igaz társat, a legjobb barátot,
kinek mosolyában önmagadat látod,
találkozzon lelked a másik lelkével,
s érintsék meg egymást meghitt békességgel.
Kívánj ma magadnak bármit, mit szeretnél,
s lépj, hogy azzá válhass, akivé lehetnél,
ne sírasd a múltat, keseregj, sajnálkozz,
menj, és váltsd valóra az álomvilágod.
Forrás: Szeretem a verseket
A világ néha gömbölyű, elfér a kezedben,
Szikrázóan gyönyörű gyémánt az egekben.
Fel-feldobott üveggolyó, kékre festett márvány,
Felhőcsipkés ragyogásban tündöklő szivárvány.
A világ néha ordító, farkasfogú rémség,
Ki nem mondott gondolatban benne rekedt kétség.
Szertefoszló tünde álom, vérszomjas valóság,
Műmosolyba becsomagolt látványos hazugság.
A világ néha egyszerű, néha túl bonyolult,
A szív nem felejti el, mit a tegnaptól tanult.
Ma brokát borul bús lélekre súlyos-feketén,
Fellebbenti könnyű szellő egy új nap reggelén.
Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig
Feküdt az erdő őszült avarán.
Egy fáradt rózsa haldokolt kezében.
És jött az álom rózsaszín ködében,
Fátyolos arccal, jött a kék leány.
„Ez a Boldogság!” – kacagott szegény,
S levonta fátylát. Kezei remegtek,
S csalódva mondta: „Most ismertelek meg.
Ismerlek, ó lány: Te vagy a Remény.”
És hozzá hajlott a kéklő kísértet
És megcsókolta. S ő mindent megértett,
És sírva mondta: „Ó Emlékezet!”
Remegő fák közt árva szél didergett.
Az alkony könnye az avarra pergett.
És minden fázó fűszál könnyezett.
Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig
Hiányoztam?
Nem voltam itt?
Talán épp az utcán
átfagyottan léptem át
egy eső után maradt
tócsányi, didergő vizet.
Akkor gondoltál rám?
Mikor egyedül a sötétben
keresett agyamban a remény
és nem talált hitet?
Esetleg ott voltál,
mikor egy felhőn ásított
a nap?
Kezében zsoltár volt a fény
egy felém elküldött sugárban.
Elhiszem, ha mondod.
Mosoly inog szemem sarkában,
mert mertem látni a Tavaszt!
Ma…
Egy őszi délutánon.
Kedvetlen nyűg arat mindenütt,
nyirkosság tanyáz a fákon,
az utcán holt levélkupac,
alatta már az enyészeté lett
a sok nyári álom…
S Neked hiányzom…
Higgyek még
egy félig kacér mosolynak?
Mert ha kell: kivárom sorom!
De csak akkor,
ha hiányzom…
Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig
