https://verskucko.com

Címke: Reményik Sándor

  • Reményik Sándor: Üres templomban

    Így szoktam ezt: ha száll az alkonyat,
    az üres templomba besurranok.
    Egy lélek, aki Istent látogat.
    A szentek komoly arca rámragyog.

    Ha násznép járt ma itt: feledve rég,
    és mise sincs, se karinges papok,
    az oltáron két öröklámpa ég,
    az Istenemmel egyedül vagyok.

    A templom üres, a lelkem tele.
    Megértjük egymást, pedig nincs szavunk,
    itt állok, szemben állok Ő vele
    s nem látja senki, hogy együtt vagyunk.

    Állok, térdre nem hajt a vágy hatalma
    csak fürkészem a nagy Akaratot;
    úgyis addig állok, míg Ő akarja
    s ha nem akarja: összeroskadok.

    Olyan végtelen áhitat fog el,
    mintha erdőben néznék csillagot,
    ahol az örök, ős csend ünnepel,
    pedig – csupán egy templomban vagyok.

  • Reményik Sándor: Örök tűz

    Egy lángot adok, ápold, add tovább;
    Csillaggal álmodik az éjszaka,
    És lidércfénnyel álmodik a láp
    És öröktűzzel álmodik a szívem.
    Egy lángot adok, ápold, add tovább,
    És gondozd híven.

    Egy lángot adok, – én is kaptam azt
    Messziről, mint egy mennyei vigaszt,
    Egy lángot, amely forraszt s összefűz,
    Én jártam Vesta ledőlt templomában,
    Az örök-égő lángot ott találtam,
    S a lelkem lett a fehér Vesta-szűz.

    Földindulás volt, megindult a hegy,
    És eltemette a kis templomot,
    De a lángot nem bírta eltemetni,
    Én égve leltem ott;
    És hozzá imádkoztam s benne hittem
    S mint a lovag a Szent Sírról a gyertyát.
    Én égve hazavittem.

    Azóta szívem mélyén ég, ragyog
    A viharfújta, széllengette láng,
    És el nem oltják semmi viharok.
    Egy lángot adok, ápold, add tovább;
    Csillaggal álmodik az éjszaka,
    És lidércfénnyel álmodik a láp,
    És öröktűzzel álmodik a szívem.
    Egy lángot adok, ápold, add tovább
    És gondozd híven…

    Forrás: mek.oszk.hu

  • Reményik Sándor: Eredj, ha tudsz!

    Eredj, ha tudsz…
    Eredj, ha gondolod,
    Hogy valahol, bárhol a nagy világon
    Könnyebb lesz majd a sorsot hordanod,
    Eredj…
    Szállj mint a fecske, délnek,
    Vagy északnak, mint a viharmadár,
    Magasából a mérhetetlen égnek
    Kémleld a pontot,
    Hol fészekrakó vágyaid kibontod.
    Eredj, ha tudsz.

    Eredj, ha hittelen
    Hiszed: a hontalanság odakünn
    Nem keserűbb, mint idebenn.
    Eredj, ha azt hiszed,
    Hogy odakünn a világban nem ácsol
    A lelkedből, ez érző, élő fából
    Az emlékezés új kereszteket.
    A lelked csillapuló viharának
    Észrevétlen ezer új hangja támad,
    Süvít, sikolt,
    S az emlékezés keresztfáira
    Téged feszít a honvágy és a bánat.
    Eredj, ha nem hiszed.

    Hajdanában Mikes se hitte ezt,
    Ki rab hazában élni nem tudott
    De vállán égett az örök kereszt
    S egy csillag Zágon felé mutatott.
    Ha esténként a csillagok
    Fürödni a Márvány-tengerbe jártak,
    Meglátogatták az itthoni árnyak,
    Szelíd emlékek: eszeveszett hordák,
    A szívét kitépték.
    S hegyeken, tengereken túlra hordták…
    Eredj, ha tudsz.

    Ha majd úgy látod, minden elveszett:
    Inkább, semmint hordani itt a jármot,
    Szórd a szelekbe minden régi álmod;
    Ha úgy látod, hogy minden elveszett,
    Menj őserdőkön, tengereken túlra
    Ajánlani fel két munkás kezed.
    Menj hát, ha teheted.

    Itthon maradok én!
    Károgva és sötéten,
    Mint téli varjú száraz jegenyén.
    Még nem tudom:
    Jut-e nekem egy nyugalmas sarok,
    De itthon maradok.

    Leszek őrlő szú az idegen fában,
    Leszek az alj a felhajtott kupában,
    Az idegen vérben leszek a méreg,
    Miazma, láz, lappangó rút féreg,
    De itthon maradok!

    Akarok lenni a halálharang,
    Mely temet bár: halló fülekbe eseng
    És lázít: visszavenni a mienk!
    Akarok lenni a gyujtózsinór,
    A kanóc része, lángralobbant vér,
    Mely titkon kúszik tíz-száz évekig
    Hamuban, éjben.
    Míg a keservek lőporához ér
    És akkor…!!!

    Még nem tudom:
    Jut-e nekem egy nyugalmas sarok,
    De addig, varjú a száraz jegenyén:
    Én itthon maradok.

  • Reményik Sándor: A haldokló tücsök

    Még szól a tücsök, de már nem soká,
    Átadja csöndes birodalmát.
    Oly nesztelenül tűnik el,
    Mint szeptember s a hulló levelek.

    A katonáit elbocsátja,
    Szabadságolja tarka udvarát,
    Haldokló nemzetének búcsút int.
    Még szól a tücsök sárguló gyepen
    És vérbehanyatlott bokrok tövén, –
    Hallgatja minden fűszál, falevél:
    Csendország bánatos polgárai.

    Még szól a tücsök, de már nem soká.
    Az éjek hűvösödnek,
    Fénybogár se marad
    Mindszentekre a temető füvében.

    Az országból csupán a címer,
    Csendország címere: a csillagok.
    Isten veled lantos-fejedelem!
    Dalok királya, de már vége annak,
    Elmúlott tőlem a királyság,
    Ki tudja, hol lel a jövő tavasz?

  • Reményik Sándor: Akarom

    Akarom: fontos ne legyek magamnak.
    A végtelen falban legyek egy tégla,
    Lépcső, min felhalad valaki más,
    Ekevas, mely mélyen a földbe ás,
    Ám a kalász nem az ő érdeme.

    Legyek a szél, mely hordja a magot,
    De szirmát ki nem bontja a virágnak,
    S az emberek, mikor a mezőn járnak,
    A virágban hadd gyönyörködjenek.

    Legyek a kendő, mely könnyet töröl,
    Legyek a csend, mely mindíg enyhet ad.
    A kéz legyek, mely váltig simogat,
    Legyek, s ne tudjam soha, hogy vagyok.

    Legyek a fáradt pillákon az álom.
    Legyek a délibáb, mely megjelen
    És nem kérdi, hogy nézik-e vagy sem,
    Legyek a délibáb a rónaságon.

    Legyek a vén föld fekete szívéből
    Egy mély sóhajtás fel a magas égig,
    Legyek a drót, min üzenet megy végig
    És cseréljenek ki, ha elszakadtam.

    Sok lélek alatt legyek a tutaj,
    Egyszerű, durván összerótt ladik,
    Mit tengerbe visznek mély folyók.
    Legyek a hegedű, mely végtelenbe sír,
    Míg le nem teszi a művész a vonót.

  • Reményik Sándor: Őszi esők

    Most ott künn eső zúg és szél süvölt
    És úsznak lomha, szürke fellegek,
    Az erdő fölé súlyos köd terül
    És kioltja az égő színeket.

    De holnap talán újra kék az ég,
    S nincs változás az ősi fák alatt,
    Csak valamivel több bíbort tapos
    A vándor lába – és több aranyat.

  • Reményik Sándor: Valaki értem imádkozott

    Mikor a bűntől meggyötörten
    A lelkem terheket hordozott
    Egyszer csak könnyebb lett a lelkem
    Valaki értem imádkozott.

    Valaki értem imádkozott,
    Talán apám, anyám régen?
    Talán más is, aki szeret.
    Jó barátom vagy testvérem?

    Én nem tudom, de áldom Istent,
    Ki nékem megváltást hozott,
    És azt, aki értem csak
    Egyszer is imádkozott.