https://verskucko.com

Címke: Sárhelyi Erika

  • Sárhelyi Erika – Hétköznapi józanság

    Csak apró vágyakkal él az ember.
    Beéri azzal, ha ágyát megvetik,
    ha az éjre ráköszön a reggel,
    s ha ősszel eső, télen a hó esik.

    Mert mivégre az ezernyi álom,
    hogyha újra és újra ébredni kell?
    Hiába lépne át minden határon,
    kivel a sorsa egyre felesel.

    Megtanul hát örülni a fénynek,
    a nyugvó Napot két szemébe zárja,
    tenyerében még érintések égnek
    emlékezve néhány régi nyárra.

    Megérti, mit susognak a hársak,
    s miről zakatolnak messzi vonatok,
    hinni tud tükre szelíd mosolyának,
    s nem bánja meg sosem a tegnapot.

    Míg az ember apró vágyakkal él,
    megbékél korral, idővel és csenddel,
    esőcseppet, s nem óceánt remél –
    tenyerében elférhet a tenger.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Sárhelyi Erika – Félúton

    Valahogy mindig félúton vagyok.
    Remélve, nem vagyok útban senkinek.
    S míg „valahonnan” „bárhova” jutok,
    talpam alá éles kövek görögnek.

    Valahogy mindig félúton vagyok.
    Úton a múltból talán a most felé.
    S ha elhiszem, szép jelenem élem,
    hegyek zúdulnak a két lábam elé.

    Valahogy mindig félúton vagyok.
    S néha félek, elfogy alólam az út.
    Olykor elfog az a furcsa érzés,
    hiába megyek – minden út körbefut.

    Valahogy mindig félúton vagyok.
    S azt mondják, az út a fontos, nem a cél.
    Vezet hitem eltökélt-magamban,
    s hogy minden lépés a csillagokig ér.

    Valahogy mindig félúton vagyok.
    Mint ki örökké utazni kényszerül.
    Csomagom könnyű, egy szív, s egy lélek.
    S próbálok úton maradni – emberül.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sárhelyi Erika – A bohóc könnyei

    Arcán színes festék,
    Fejére mókás kalap kerül.
    Szája mosolyra áll,
    Ám szemében mély bánat ül.

    Kacagva bolondoz,
    Esténként a vidámat játssza.
    A szívében fájdalom,
    Régóta csak a magány a társa.

    Ül az öltözőben,
    Szeméből ezerszín könny csorog.
    Boldogság az arcán,
    De törődött lelke felzokog.

    Sír benne az Ember,
    A maszk nélküli, ám hazug való.
    S bár játék az élet,
    A porond sóhaja hallható.

    Már várja a manézs,
    A csillogás, a szikrázó fények.
    A bohóc öltözik,
    S letörli arcáról a könnyet.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sárhelyi Erika: A világ vége

    Egyszer elmennék a világ végére.
    Csak hogy tudjam végre, le tudok-e
    Ülni a szélére. Megnézném, milyen
    Onnan a kilátás, s elvész-e a kiáltás,
    Vagy egy másik világból megjön
    Rá a felelet. Elvégre meglehet,
    A világ vége csak egy másik kezdet.
    Talán egy híd is vezet oda át.
    Már látom, ahogy sok óriásplakát
    Hirdeti: „Last minute ajánlat, vissza
    Nem térő alkalom, megnézheti
    – Most akciós áron – mi van odaát,
    A másik oldalon!” Ha a hídon túl
    Nagy lenne a forgalom, fizetnék egy
    Révészt, aki átvisz. S ha sokat nem is,
    De maradnék néhány röpke órára,
    S kipróbálnám, milyen egy másik
    Világból fütyülni erre a világra.