https://verskucko.com

Címke: Somlyó Zoltán

  • Somlyó Zoltán: Álmok és búk kavicsai

    Magam előtt futok e júliusban,
    e langyos, hangos és ledér szivén
    decembereknek s hideg életemnek;
    így fut a táltos, megimádott mén.

    Mert éjjel fénnyel, milljó szép veszéllyel
    kifeslő reggelt várni: bús csoda.
    Mert korahajnal rekedt hanggal tölt meg
    és éjt remeg a reggel vánkosa.

    Ezért futok magam előtt egy fejjel,
    egy fejjel, amely nem szemrevaló,
    mert álmok és búk kavicsain lejt el,
    mint kisfiú alól a hintaló.

    Keresztutaknál vissza-visszabámul:
    meghorkant mén fut a vesztett csatábul!

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Somlyó Zoltán: Boszorkányos éj

    A város csatakos. Sötét a lámpasor.
    – Fiatalúr, az éjjel jól megáztál.
    Nedvesen csillog pár sötét torony
    s a szél a síkos háztetőkön mászkál.

    Két mezítelen karját kétfelől
    emeli, ejti gyáván hadonászva.
    Most átugrott egy egész uccasort;
    most leguggolt egy sötét, magas házra.

    Most tápászkodik; újra lábra áll.
    Ott egy eresz, – ijedten áll felette:
    mi lehet ott?… Egy boszorkány talán
    a seprüjét futtában ottfeledte.

    Forrás: magyar-versek.hu

    Somlyó Zoltán, éjszaka, város, misztikum, fantázia, boszorkány, hangulat, modern líra

  • Somlyó Zoltán: Tercinák a vigaszról

    Örülj a tavasz-újulásnak!
    A sugarak új ágyat ásnak
    a vágyódásnak.

    Hozsannát zengj a friss vetésnek!
    A magvak új utakat vésnek
    a cselekvésnek.

    És csókot ints a kis pataknak!
    Bölcsője, – akik benne laknak –
    a kis halaknak.

    Vigaszt remélj szárnyán a szélnek!
    Mert benne új erők beszélnek
    ezer veszélynek.

    És a veszélyt ne féld! Az Égre
    tekints, ha estél tűzre, jégre,
    megsegít végre.

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Somlyó Zoltán: A remény

    Úgy bánik vélem az idő,
    mint anya kényes gyermekével.
    Ágyamra ül, ha este van
    és bíztat isten szent nevével.

    Boldog reményeket ígér
    holnapra és holnaputánra.
    Kihúny a mának mécsese –
    és holnap futhatok utána.

    Néha már reggel kezdi el,
    hideg pénzt s forró nőt ígérget.
    Kicsal a párnáim közül
    a szélhámos, kegyetlen élet.

    S ha este ajkam panaszol
    s a könnytől nem tudok aludni,
    oly jóságosan néz reám,
    hogy nem tudok rá haragudni.

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Somlyó Zoltán: Betűk

    A jobbkezemben fut a toll,
    a balban cigaretta füstöl. –
    Az életemnek titkait
    sosem láttam a kékes füsttől,
    mit a szívemre kergetett
    a hányt-vetettség nagy kazánja…
    A jobbkezemben toll vet árnyat,
    a bal alatt a szívem szárad.

    Betűk, egyetlen társaim,
    csak jertek elő, enyhítsétek
    az átkozottnak kínjait,
    amiknek fénye a tiétek.
    Egy betű annyi, mint egy csepp,
    tintánál is gyászosabb vérbül…
    Betűk: egyetlen segítségem,
    tanúk legyetek földön s égen;

    hogy jobbkezemben volt a toll,
    s a balkezemmel könnyem törlém.
    Sok volt a könny és a betű,
    mit rámszabott a földi törvény.
    A szem, ha könnyes: hályogos.
    A betű fénylik, hogyha könnyes…
    A jobbomban a toll megállhat.
    De könnyem enyhet hol találhat!…

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Somlyó Zoltán: Várlak

    A sárkányfejű szigonyos kályhát
    befűtöm. Dél van. Fütyörészek.
    Meleg lesz, csöndes, buggyanó meleg
    ez a bolond boszorkányfészek.
    Szorosan összekötözök
    két unatkozó bársonyszéket:
    itt te fogsz ülni, itt meg én…
    Rendezgetek. És fütyörészek…

    Itt te fogsz ülni, itt meg én;
    zimankós szívem összerázod,
    bolond fejem öledbe hull,
    s a könnyeidet magyarázod…
    Zimankós szívem megpendül,
    mint éle jó, hevert acélnak –
    Sok ránc lesz majd a szőnyegen
    s a bársonyszékek elalélnak…

    És átkozol majd és gyűlölsz
    s a csókjaidat megtetézed…
    …A sárkányfejű szigonyos kályha
    ropog. Várlak. És… és fütyörészek.

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Somlyó Zoltán: Az utolsó asszony

    Még az utolsó asszony hiányzik,
    az én forró, bús életemből:
    elmegyek ma egy halovány házig.
    Ablaka csipkés, nyitva a szélnek.
    Azt hiszem, tudja, hogy kivülem más
    senkise látja, mint én, oly szépnek.

    Azt hiszem, érzi: ő lesz utolsó
    csókom, keservem, büszke bukásom:
    vérszínű borból utolsó korsó.
    Erre az útra bízom a lázom…
    Elmegyek ma a legutolsóhoz
    s – lemondok róla. De megbabonázom!

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Somlyó Zoltán: Miért?

    Már nem bír el a talpalattnyi föld,
    s már nem győzöm az arcát ütni, rugni;
    és kérdeni, mért állok egy helyen?
    s mért gyengülök, ha el akarok futni?

    Mért szerettem meg a kívánkozások
    föl-fölgyulladó, lápos zöld vizét?
    Mért hallja meg koponyám fakó csontja,
    minden lépésem átkozott neszét?

    Mért áll az ember csöndbe!
    Mért fáj a fáknak zöldje!
    Mért bomlik ráncba száz selyem,
    hideg nyoszolyás éjjelen!

    Mért villog asszony válla!
    S ezer asszonyhaj-párna,
    mért gyúl ki halvány éjszakán?
    S mért nézek mindig hátra?!…
    Mért nézek mindig hátra?…

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Somlyó Zoltán: A dal…

    A szoba csöndes és meleg.
    Homályosak a szegletek,
    egyetlen körte ég…
    Van csöndem, van. És van szobám.
    S egy kis meleg is jut reám
    e földi körbe még…

    Fehér papír az asztalon:
    be sokszor ott maraszt dalom,
    igen, a dal, a dal…
    A dal: szívemből csobbanó
    és éltető és altató,
    sötét-édes ital…

    Más részegítőm nincs sehol!
    Már rég tilos az alkohol
    s a boldogság, bizony…
    Ha az éjszaka rámköszön,
    a dalt könnyemmel öntözöm
    s kortyonkint azt iszom…

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Somlyó Zoltán: Egy idegen kapu előtt

    Méltóságos, mint végső szavad volt,
    a bánatom ünnepi ruhája.
    A kétnapos őszi eső veri most
    s rá bús szürke színeit szitálja.

    E bánatos szürke ünnepi ruhát
    ma utcai köntössé tettem:
    megálltam egy idegen kapu előtt,
    amely zárva volt, úgy mint mi ketten.

    A zárt kapun halkan bekopogtaték
    és lágyan a kilincshez nyúltam.
    Az eső szitált és oly bús volt az ég,
    mint a lelkem, mint te, mint a múltam…

    Aztán elkezdtem rohanni, robogni,
    hogy ne lássam, hogy nem te nyitod ki…

    Forrás: magyar-versek.hu