https://verskucko.com

Címke: sors

  • Szabó Lőrinc: Úgy látszik

    Úgy látszik, fekete volt,
    amire azt mondtam: fehér;
    úgy látszik, rossz pap voltam én,
    ki Krisztust hisz és ördögöt beszél;
    úgy látszik, odavitt rossz szemem,
    ahová lábam nem akart;
    úgy látszik, az én nyilam ez a nyíl
    s az én kardom szivemben ez a kard.

    Úgy látszik, sorsom játszik, játszik,
    s az én igazam sose látszik.

    Soká botorkáltam, vakon,
    és senki se nyújtott kezet;
    sirattam a szegényt, és elhagyott,
    s a gazdag kinevetett;
    iszonyú látni, hallani,
    mit akartam és mi lett;
    nem merek szólni, árvaság
    lettem és rémület.

    Semmi sincs úgy, ahogy ma látszik,
    életemmel valaki játszik.

    Úgy látszik, barátom, a legjobb,
    még az se szeretett,
    úgy látszik, ő se látta meg
    igazi szívemet;
    úgy látszik, vezekelni kell
    egy varázsló gonoszért;
    úgy látszik, rossz csoda büntet,
    de miért? de miért? miért?

    Úgy látszik, minden játszik, játszik,
    s aki angyal, ördögnek látszik.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ady Endre

    Eldönti a sors

    Rossz vagy, vagy jó vagy?
    Nem születtem én kitalálónak
    S nem is születtem rossznak vagy jónak,
    De kedves, gyűlölt
    Hiábavalónak.

    Akarsz maradni?
    Én, jaj-jaj, hisz alig tudok adni,
    Igérni tudok és megfogadni,
    De beváltani?
    Inkább elszaladni.

    Téged szeretlek,
    Hogy Te szeretsz, nem is olyan fontos:
    Két ember s mind a kettő bolondos.
    Mi lesz velünk, majd eldönti talán
    A Sors, e bölcs, gondos.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sinka István: Sötét esztendők

    Csillag voltam előbb,
    aztán gyermek lettem,
    s gyertyaként a szívem a
    tenyerembe vettem.

    Sötét esztendőkben
    úgy néztem a tájat
    s Isten simogatta
    gyönge kis gyertyámat.

    Ment előttem farkas,
    jött utánam bárány
    – kastélyt vehettem vón –

    gyertyám fénye árán.

    Kastélyt vehettem vón –

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ady Endre: Kacagás és sírás

    Kacagni nehéz, sírni könnyebb:
    Mikor én nagyokat kacagok,
    Dermedten menekülnek
    Szívembe vissza a könnyek.

    Víz-könnyekkel gyászolnak mások,
    Az én könnyeim már szárazok,
    Bolond és furcsa könnyek:
    Vad, nyugtalan kacagások.

    Úgy cseng, mint egy babonás emlék,
    Riadozón, ez a kacagás,
    Mintha valami ősi,
    Nagy átoknak felelgetnék.

    Forrás: Lélektől lélekig – Ady Endre versei

  • Babits Mihály: Kabala

    Egy
    mennyi mindent próbáltam én – de minden egyre megy.

    Kettő
    az egyből kettő sohse lesz: magányos lelke meddő.

    Három
    rossz útra visztek, életem, szerelmem és halálom!

    Négy
    négylevelű nyíl útadon – vakon mellette mégy.

    Öt
    a sorsod öt kemény pecsét – ne hidd hogy föltöröd!

    Hat
    bár építnéd mézednek a szép hatszög mézfalat!

    Hét
    de te utazni kergeted a Göncöl szekerét.

    Nyolc
    a Nyolc a harapófogó, hogy égve fölsikolts.

    Kilenc
    kilenc hónap, miért tevéd, hogy engem fölteremts?

    Tíz
    az egyhez még egy nulla kell: a léthez Léthe-víz.

    Tizenhárom
    Hiszen várom:
    majd jön valami semmin út, valami vizen álom.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kassák Lajos: Viráglegenda

    Kertünkben már alszanak a virágok
    langyos szellőben és holdfényben alszanak.
    ha elég bátorságom lenne hozzá
    leszakítanék egy violát, hogy reggel
    színnel és illattal keltsem kedvesem.

    A hold muzsikája szól a kert felett
    s közben, mintha aludnának virágaink.
    Aztán látom a függöny résein át,
    egy kibomlott rózsa leszakad az ágról
    s mint a madár, átszáll a szomszéd kertbe.

    A hold ekkor éppen előttem úszott
    s Szent Dávid, kit mindnyájan nagyra becsülünk
    letette hegedűjét és egy kancsót
    nyújtott felém a messzi ég küszöbéről.

    Igyál, mondta. Nem. Aztán mégis ittam
    és egészen elfelejtettem kedvesem.
    Óh, a virágok már mind szárnyra keltek
    s míg részeg voltam, döntöttek sorsom felett.

    Forrás: Kassák Lajos versei.

  • Abu Ali Ibn Színá: Négysoros

    Bár tudnám, ki vagyok – bár tudnám, mért vagyok -,
    világ bódultjaként mily úton ballagok?
    Örülnék szüntelen, ha rám jó sors ragyog,
    s ezer szemmel sírnék, ha fájdalom sajog.

    Weöres Sándor fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nemes Nagy Ágnes: Angyal

    Én láttam angyalt. Az se jó.
    Futott, nem értem el.
    Olyan mindenki angyala,
    amilyet érdemel.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nagy Attila: Az élet zarándoka

    Indulnom kell tovább, ez a dolgok rendje,
    ahogy minden elmúlik, mögém, az enyészetbe.
    Talán sírni kéne, de nem fog már menni.
    Eltűnt a varázslat, nekem megint nem maradt semmi.
    Összekócol a szél, az éjszaka emlékekkel kínoz,
    tovább kell mennem, tovább, az élet bármit is hoz.
    Sebhelyeim, vesztett csaták emlékei, összetört szívem,
    megroskadva, kínokban égve egyre csak tovább viszem.
    Miért van a jó,
    ha elmúlik újra?
    Miért fogadtak be,
    ha megint rá kell lépnem az útra?

    Csend vacog szívemben, ez a dolgok rendje,
    Majd lassan elmúlik, velem, az enyészetbe.
    Talán csak azért fáj, mert elfeledtem
    pár pillanat melegben, hogy ennyi jutott nekem.
    Megtépáz, átjár a sors, az égre tekintek,
    a csillagok felhők fölött, szégyenben rejtőznek.
    Sebhelyeim, dicső csaták emlékei, gyémánt szívem…
    a kegyetlen évek nem tudtak megölni, azt hiszem.
    Szellővel szaladok,
    legyőzöm a halált.
    Ott leszek mindig,
    s dúdolom az ezüst holdnak a magány dalát.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Garai Gábor: Magányos fa

    Csontváry cédrusára

    Ha ki fának rendeltetett,
    erdőben kell éljen.
    Magányos fán vihar fészkel,
    villám ül hegyében.

    Ahány gallya, annyi néma,
    görcsös jajgatása;
    álló sírját állhatatos
    gyökere megásta.

    Mozdulatlan, mint a bálvány,
    gyér lomb szikár foglya,
    vedlett törzse csak mihaszna
    erényét ragyogja.

    Dögmadarak elkerülik,
    víjjog némasága;
    maga termi keselyűit
    önemésztő ága.

    Ha ki fának rendeltetett…
    Magányos fa, dermedt,
    ágas karó, irgalmatlan
    ég aljába vertek.

    Magányos fa, terhe, kínja
    puszta földnek, égnek,
    nem te hagytad el az erdőt,
    az hagyott el téged.

    1973

    Forrás: garaigabor.wrm.hu