https://verskucko.com

Címke: sors

  • Áprily Lajos: Laokoon

    Sötét időkben árnyékát idézted,
    s most benned lüktet vér és test szerint.
    Arcod görcsébe írja már a végzet
    a Laokoon-vonású férfi-kínt.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Kisfaludy György: Fényölelésed

    Fűszerillatú ág.
    Néztem a fényed.
    A bűvös koronád.
    Lassan forgott
    Benne a világ.
    Ott álltál fénylőn
    A világ tengelyén
    Előszörre tudtam itt,
    Hogy; Te vagy már az Én

    Mikor ott csillant
    Szemedben Itália
    Rámnéztél; enyém
    És tiéd az eufória.
    Vedd, vedd bátran
    Ezer éve várom
    És tudom a napot
    Mit a távol ezred
    Reménnyel rámhagyott.

    Fordultál egyet.
    És szelíd mosolyod
    Varázslatán át
    Lepergő jövőnk során
    Életed ezüst fonalát
    Mutattad, mely enyém is.
    Ahogy egymást kerülték
    Fényeink. Ezüstfehér
    Arany, vörös és a kék.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csorba Győző: Hogy példa is lehessünk….

    Ha már egyszer kiváltál milliárdok
    félelmes nyüzsgéséből ha kemény
    léptekkel utamba kerültél
    ha már egyszer én is oly biztosan
    vártalak mint ki régtől tudja jöttöd
    ha már a rendhez tartozik találkozásunk
    (és mennyi sok minden történt ezért:
    fűszál csillag hold nap békék hadak
    lettek mozogtak dúltak múltak el):
    legyünk hívők szilárdak béketűrők
    hogy példa is lehessünk másokért.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ralph Waldo Emerson: Idézetek

    „Ha rokon a lelkünk, kell, hogy összetalálkozzunk.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kölcsey Ferenc: Hymnus

    Isten, áldd meg a magyart
    Jó kedvvel, bőséggel,
    Nyújts feléje védő kart,
    Ha küzd ellenséggel;
    Bal sors a kit régen tép,
    Hozz rá víg esztendőt,
    Megbűnhödte már e nép
    A múltat s jövendőt!

    Őseinket felhozád
    Kárpát szent bércére,
    Általad nyert szép hazát
    Bendegúznak vére.
    S merre zúgnak habjai
    Tiszának, Dunának,
    Árpád hős magzatjai
    Felvirágozának.

    Értünk Kunság mezején
    Ért kalászt lengettél,
    Tokaj szőlővesszein
    Nektárt csepegtettél.
    Zászlónk gyakran plántálád
    Vad török sáncára,
    S nyögte Mátyás bús hadát
    Bécsnek büszke vára.

    Hajh, de bűneink miatt
    Gyúlt harag kebledben,
    S elsújtád villámidat
    Dörgő fellegedben,
    Most rabló mongol nyilát
    Zúgattad felettünk,
    Majd töröktől rabigát
    Vállainkra vettünk.

    Hányszor zengett ajkain
    Ozman vad népének
    Vert hadunk csonthalmain
    Győzedelmi ének?
    Hányszor támadt tennfiad
    Szép hazám kebledre,
    S lettél magzatod miatt
    Magzatod hamvvedre?

    Bújt az üldözött s felé
    Kard nyúl barlangjában,
    Szerte nézett s nem lelé
    Honját a hazában.
    Bércre hág és völgybe száll,
    Bú s kétség mellette,
    Vérözön lábainál,
    S lángtenger fölötte.

    Vár állott, most kőhalom,
    Kedv s öröm röpkedtek,
    Halálhörgés, siralom
    Zajlik már helyettek.
    S ah, szabadság nem virul
    A holtnak véréből,
    Kínzó rabság könnye hull
    Árvánk hő szeméből!

    Szánd meg Isten a magyart,
    Kit vészek hányának,
    Nyújts feléje védő kart
    Tengerén kínjának.
    Bal sors a kit régen tép,
    Hozz rá víg esztendőt,
    Megbűnhödte már e nép
    A múltat s jövendőt!

    Rövid háttér
    A mű 1823-ban született, és a magyar történelem szenvedéseit, valamint a reményt fogalmazza meg. Később vált nemzeti himnusszá.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Váci Mihály: A jövő irgalmáért

    Emberek! Mind! Kik ha hisztek, ölni tudtok,
    s kiket a kétség megöl;
    kik ezrekért meghalnátok, de százezerek meghalhatnak
    aggódásotok felől.

    Gyötrők és meggyötörtek, egymást kínzók,
    gyűlölködve szeretők!
    Irigyei, imádói egymásnak, ti egymást várók,
    üldözők!

    Kik egyedül meghaltok, de együtt egymást
    ölitek.
    Magatokat sem bírjátok, s milliók közt boldog mégis
    lelketek.

    Ti vagytok egymásnak sorsa, végzete
    és istene;
    ti vagytok legnagyobb csapás magatokra
    és a Lét ítélete.

    Szeretek köztetek élni, emberek! –
    és azt hiszem,
    nem fogok már ítélkezni, hogy kedvében,
    féltében
    mint segít magán az ember, s hogy éli át
    itt és ott és mindenütt
    ezt a sújtó, ezt a szálló, ezt a rámért életet,
    e szörnyűt és e gyönyörűt.

    Úgy él, ahogy vágya űzi, s ahogy a Lét
    tereli.
    Én jövője irgalmába ajánlom, és forrón, szívből
    megbocsátok már neki.

    Éljetek hát boldogan e világon:
    – talán lehet.
    Én próbáltam és tudom már: – nincsen ennél,
    nincsen semmi nehezebb!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kányádi Sándor: Metszet

    vannak vidékek gyönyörű
    tájak ahol csak keserű
    lapi tenyészget sanyarú
    sorsú emberek szomorú
    szemében alig pislogó
    mindegyre el-ellobbanó
    fakó reménység révedez
    hogy egyszer mégis vége lesz
    fekete kendők kalapok
    pergamen arcok alattuk
    s mint a kezek a térdeken
    ülnek maguk is félszegen
    a velük rozzant egy-rokon
    megszuvasodott padokon
    ülnek akár egy metszeten
    mexikóban vagy messzi fenn
    vancouver jólápolt gyöpén
    indiánokat láttam én
    így ülni ilyen révedőn
    reményt már alig rebbenőn
    térdükre ejtett két kezük
    az életünk az életük
    azért mentem oly messzire
    belémdöbbenjen mennyire
    indiánosodik szemünk
    tekintetük tekintetünk
    akár egy temetés után

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csoóri Sándor: Carmina burana

    Hányfelé, élek, istenem!
    a házam itt van, ott a kenyerem,
    asztalom holdsütésben, székem fagyban,
    szemem sajduló gyászban hagytam.

    Csellengő napok pásztora –
    vagyok a Mindig, vagyok a Soha,
    szakadt estéken nő alszik velem,
    vagy a gyöngyöződő, kifáradt végtelen.

    Budán vagy Pécsett, egyre megy –
    ott gyúlok föl, hol kedvem tönkre megy,
    ott éledek, hol mások föllazulnak,
    borért és bánatért vagy altatókért nyúlnak.

    Talán ha volna otthonom
    s körülmoházna gyöngéd oltalom,
    ez a világ mézesen rámtalálna
    s mint édesfiát, jóízűn fölzabálna.

    Hát élek, ahogy élhetek,
    avas deákként mondok éneket,
    torkom reszel, hangszálam sodrott birkahúr –
    nem leszek soha pártfő, se tisztes gondnok úr!

    Forrás: Digitális Irodalmi Akadémia

  • Wass Albert: A könnycsepp álmodott

    • Vártam reád már ezredévek óta! –
      A világ teremtésétől kerestelek!
    • Május volt, és megcsókolták egymást. Eztán telt az idő.
      Aranyszínűre csodálkoztak a fák, nosztalgiás szelek suhogtak,
      és a mezőkön nem volt több virág.
      Magában járt a leány a sárga őszi úton,
      és lába nyomán sírt a rőt avar.
      Szeméből elindult egy csillogó kis könnycsepp,
      végigszaladt az arcán
      és a földre hullt.
      A faleveleken végigpergett, a föld hajszálerein lassan leszivárgott,
      amíg egy margaréta gyökeréhez ért. Ott megpihent.
      A leány lehajtott fejjel ment tovább az erdőn.
      S a könnycsepp álmodott.

    Tavasz osont az alvó fák között s a margaréta kicsi gyökerében
    fellüktetett az élet.
    Fények nyíltak be a föld szívébe, és tündér-gyorsan kitavaszodott.
    A margaréta nőtt.
    És egy pompás estén, fülemilék éneke mellett,
    kinyitotta első fehér virágát.
    Egy fiú s egy leány jöttek az úton.
    A fiú lehajolt, s letépte a virágot.
    A leánynak adta.
    Ott álltak egymással szemben.

    • Vártam reád már ezredévek óta! –
      A világ teremtésétől kerestelek!
    • Szemükből ragyogott a március…
      A kicsi könnycsepp nem álmodott tovább.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Farkas Boglárka: J.A.-nak

    Nincs használati utasítás
    Nem is volt. Elveszett!
    Ki-ki úgy éli életét, ahogy tudja
    Meri, amerre a szív vezet.

    A Te szíved a bánat kertjében bolyong
    A fájdalom lelkedet járja át
    Könnyed tisztít, de nem gyógyít
    Ellene nem nyerhetsz csatát

    Tépd ki szívedből a mérgező tövist
    Hagyd, hogy véred hulljon vele
    Megoldást hoz fájdalmadra az idő jótékony keze.

    Nincs használati utasítás
    Nem is volt. Elveszett!
    Sorsod, hogy megtaláld újra, s ÉLD az ÉLETET.

    Forrás: Lélektől lélekig