Címke: sors

  • Buda Ferenc: Trágyaterítgető…

    Trágyaterítgető, töretlen nyugalomban
    lombvesztő fáink közé az ősz ismét beloppan.
    Enyésző levelek közt úgy elkékült a szilva,
    mint asszony szemealja, ha bánatát kisírta,

    s az árkos könnycsatornán leejtve minden terhet,
    mozdítatlan dereng, örül, hogy megpihenhet.
    E tárvahagyott szárnyú, nagy nyugalom az őszé,
    de vaskörmét növeszti az ágakat verő szél,

    s hiába látszik így ez, ahogyan van, öröknek,
    eszelős-fekete óramutatók pörögnek,
    s életed selyemszálát vert-konok kötelemmel
    együtt orsózza föl egy forgó óratengely.

    Könyökök, térdkalácsok kövülnek, hegyesednek,
    sértetlen-szép vizek páncéllá hegesednek,
    s ifjúságom a földbe ivódik, mint a hólé.
    Csak tenyerem tarthatom fölibénk háztetővé,

    összenőtt lélekkel véled életre-halálra,
    gerendás ujjaimat fejeden összezárva,
    s mert csillagvonzás húzott egymás szivére minket,
    a rossz rólunk lefoszlik, mint Napról a tekintet,

    s bár lelkünk megperzselődött lepkeszárny a lángban,
    fogjuk egymás kezét e homloktalan világban,
    s testedben kivirágzik, amit beléd leheltem,
    a vérillatos vessző, könyörtelen szerelmem.



    Forrás: PIM

  • Kosztolányi Dezső: A kártyás fölfohászkodik

    Ó színek színe, ördög bibliája,
     fújd meg lelkembe roppant riadód.
    Ó szívek szíve, züllött, furcsa szívem,
     vidd az ördöghöz drága véradód.

    Puffadt erszényed, mely vértől hízott meg,
     az élet asztalára dobd oda,
     és hogyha aludt a sors ezer évig,
     mostan történjék végre a csoda.

    Vesztett csaták, vér és kudarc után
     más nem maradt, csak ez még és a semmi.
    Ó érzitek-e, micsoda hívás:
     szaladni, úszni s menni, menni, menni,
     örökre folyni örök körforgásban,
     újhodni, veszni, hullni lefele,
     csók és halál, bús kezdet és búsabb vég,
     színkeverés, tánc és örök csere.

    Lélekzeni parázsló oxigénben,
     és nézni, hogy minden hogy folyik el,
     és érezni, fejünkön a sisakkal
     a harc előtt, hogy menni, menni kell?

    Forrás: MEK

  • Kosztolányi Dezső: A sötét párka

    Három bús párka áll az élet útján,
     a nő, a kártya, a halál.
    Ó fátylasarcú, rejtett, furcsa párka,
     engem kötényed titka vár.

    Nem kérdezem, tündér vagy-e, banya?
    A szeretőm leszel száz éjszaka.
    Az életem péntekjén fölkereslek,
     hozzád őrjöngve fölfohászkodom,
     és kérem az igét, a szót, a kulcsot,
     lábadra ejtve ráncos homlokom.

    Lassú nekem az élet – sokszorozd meg
     és adj a láznál lázabb lázakat.
    Oly titkos ez a kincsesláda, nyisd föl,
     hulljon le róla a kemény lakat.

    Pörögjenek most gyorsan minden orsók,
     lássak ragyogva, mint még sohasem,
     mutass nekem most bölcsőt és koporsót,
     bűvös ujjakkal illesd meg a sorsot
     és gombolyítsd le lassú életem.

    Forrás: MEK

  • Szabó Lőrinc: Babits

    Mit láttam benned? Hőst, szentet, királyt.
    Mit láttál bennem? Rendetlen szabályt.
    Mit láttam benned? Magam végzetét.
    Mit láttál bennem? Egy út kezdetét.
    Mit benned én? Gyászt, magányt, titkokat.
    Mit bennem te? Dacot és szitkokat.
    Aztán, mit én? Jövőm rémálmait.
    S te? Egy torzonborz állat vágyait.
    Én? Istent, akit meg kell váltani.
    Te? Hogy jönnek a pokol zászlai.
    S később? Hogy ellenség én vagyok.
    S én? Azt, akit soha el nem hagyok.
    Te, tíz év múlva? Tán mégis fiad?
    S én, húsz év múlva? Láss már, égi Vak!
    S húsz év múlva, te? Nincs mit tenni, kár.
    Húsz év múlva, én? Nincs mit tenni, fájj!
    S a legvégén, te? Így rendeltetett.
    S én, ma s mindig? Nincs senkim kívüled.

    Forrás: DIA

  • Szabó Lőrinc: Nők keresztje

    Igen, a lány mind, ha vad, ha szelíd,
    szégyellős volt. Szégyeltek valamit,
    amiről nem tehettek! Valahogy
    rágalmazott faj voltak, mártírok,
    mártír-jelöltek. Nem ilyen szavak
    jártak fejemben, de az indulat,
    amivel néztem őket, pontosan
    ez volt, ilyen volt. Amíg kicsinyek,
    csitrik vagy éppen utcagyerekek,
    addig nem vettem őket komolyan:
    szegények, ők még nem tudják, mi van
    előttük!… Máskülönben a dolog
    nem tartozott rám: minden megszabott
    törvény szerint járt s az bizony kirótt
    borzalmat mindenkire, azt vagy ezt:
    nőnek lenni, úgy látszik, nagy kereszt,
    gondoltam, bár az egésznek csak a –
    az egésznek… a ruha az oka!

    Forrás: DIA

  • Váci Mihály: Sínek

    Sínek fegyelmével kövess
    az éles fordulókban.
    Megfeszülsz is: maradj, szeress!
    Életünk kisiklóban.

    A sínnek egy iránya van:
    amerre fénylik párja;
    csak rozsdás vas magányosan,
    beível a halálba.

    Ha botladozol egyedül,
    ki tart, hogy el ne essél?
    Hisz kettőnknek sem sikerült,
    mit egyedül szeretnél.

    Azt veszted el – majd kiderül –
    mit oly nagyon kerestél!

    Forrás: Váci Mihály Összegyűjtött művei, Magvető, 1979

  • Ady Endre: Sorsunk

    Van az életben egy-egy pillanat,
    Erősnek hisszük szerfelett magunkat.
    Lelkünk repül, száll, magával ragad,
    Bús aggodalmak mindhiába húznak.

    Csalóka álmok léghajóján
    A vihar szépen fellegekbe tüntet,
    Míg lenn a földön kárörvendő,
    Gúnyos kacajjal röhögnek bennünket.

    Van az életben egy-egy pillanat,
    Hogy nem várunk már semmit a világtól,
    Leroskadunk bánat terhe alatt,
    Szivünk mindenkit megátkozva vádol.

    Míg porba hullva megsiratjuk,
    Mi porba döntött – sok keserü álmunk,
    Nincs egy szem, amely könnyet ejtsen,
    Míg testet öltött fájdalmakká válunk.

    Ez a mi sorsunk, mindörökre ez,
    Szivünk a vágyak tengerén evez,
    Hajónkat szélvész, vihar összetépi,
    De egy zord erő küzdelemre készti.

    Bolyongunk, égünk, lelkesedve, vágyva,
    Nincs egy reményünk, mely valóra válna,
    Míg sírba visz az önvád néma átka.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Most követellek magamnak

    Ereimben boldog tüzek szaladnak,
    Harsány szívvel követellek magamnak,
    Mint régen-régen:
    Az egy-igaz Fiatalság nevében.

    Már nincs joga állott, tegnapi könnynek,
    Sorsunk fölött csak sorsunk, aki dönthet
    S már nem rivallnak
    Halál-sikolyos félszek és tilalmak.

    Kedved ha másult, már hiába másult,
    Tartom szived úgy, ahogyan reám hullt
    Vérbe-vesződve,
    Sorsához nőve és sorsába nőve.

    Vágynak bűn volt, de itt vagy s ez valóság
    S a valóság mindig a legfőbb jóság,
    Se bűn, se szégyen:
    Az egy-igaz Fiatalság nevében.


  • Ady Endre: Élet helyett órák

    Énekek éneke így énekellek:
    Nem jött el hozzám soha az én mátkám,
    Nem jött el hozzám soha, aki kellett,
    Időben-siker, pénz, háború, béke
    S egy teljes asszony szive szívem mellett,
    Legszebb ágyamban szerelmek nem dúltak,
    Legjobb köntösim selymei fakultak
    S legjobb vágyaim a szivembe fúltak.

    Nem jött el az én mátkám, bár de vártam,
    Nyolcvan ágyas-szép, számtalan leányzó,
    Hatvan királynő termeit lezártam:
    Jön az én mátkám, hátha eljön mégis
    És íme, árva Libánus-fa ágyam,
    Ezüst, erős oszlopai remegnek,
    Gyüretlenek a bársony, puha leplek
    S homálya van az arany-mennyezetnek.

    Kinek az ínye olyan édességes,
    Nem jött el az én mátkám s esteleg már.
    A messzi csillag miért olyan fényes?
    Miért fut el a csillag és a mátka?
    A hervadt ajak miért olyan éhes?
    Az én mátkám nem jön, hiába várom,
    Fussatok nők, termeitek kitárom,
    Ha ő nem jött, nem lesz már senki párom.

    Játékokat, hogy várjak, várjak, várjak,
    Pótlásnak és feledésnek ha kaptam
    S eláltatott hőse az akarásnak
    Most itt állok akaratlan, dermedtje
    Ezer, hazug, játékos mátkaságnak,
    Futó csillagok fényüket rám-szórták,
    Elkábitottak olcsó mandragórák
    S az Élet helyett nem jöttek csak órák.


  • Ady Endre: Sípja régi babonának

    (Bujdosó magyar énekli)
    Kernstok Károlynak, baráti szeretettel

    Csak magamban sírom sorsod,
    Vérem népe, magyar népem,
    Sátor-sarkon bort nyakalva
    Koldus-vásár közepében,
    Már menőben bús világgá,
    Fáradt lábbal útrakészen.

    Körös-körül kavarognak
    Béna árnyak, rongyos árnyak,
    Nótát sipol a fülembe
    Sípja régi babonának,
    Édes népem, szól a sípszó,
    Sohse lesz jól, sohse látlak.

    Szól a sípszó: átkozott nép,
    Ne hagyja az Úr veretlen,
    Uralkodást magán nem tűr
    S szabadságra érdemetlen,
    Ha bosszút áll, gyáva, lankadt
    S ha kegyet ád, rossz, kegyetlen.

    Üzenhettek már utánam
    Kézsmárk hegye, Majtény síkja,
    Határ-szélén botot vágok,
    Vérem többé sohse issza
    Veszett népem veszett földje:
    Sohse nézek többet vissza.


    Forrás: MEK