Magyar vagy? Az se vagy.
Szomorú szolga vagy.
Bú, szép gond, a könnyek:
akiké a földek.
Tán ha német volnál,
pezsdülnél, rajongnál.
Mint mezőn a fűszál,
ezrekkel inognál.
Tán ha zsidó volnál,
sírva átkozódnál.
Milliókkal halnál,
ha szünne a felszél.
Magyar vagy, na hullj el
a bukó levéllel.
Százezernyi fájó
szív közt az ős fáról.
Nem őriz, nem táplál,
ki is dőlt talán már.
Mily szomorú a lélek alja,
a lélek ege mily magas,
azért lettünk, hogy égbe törjünk,
vagy földre hullni ugyanaz?
Madárképesség, lélek-ára,
szárnyaszegett hit, hontalan,
azért lett szárnya, hogy röpüljön,
azért röpül, mert szárnya van?
Ma sem volt könnyű élni.
Nem lesz könnyű sosem.
De érdemes volt!
S mindig érdemes lesz, hiszem.
Nehéz, s el kell fogadni,
ki szemben áll velünk,
s azokat elviselni,
kikkel menetelünk.
Ütésük úgy eltűrni,
hogy meg se tántorodj:
a túloldal ne lássa,
mint hull szét táborod.
Emelni, vinni vállon,
ki gyenge s már kidől;
s mert rá is jut erődből,
ledöfne úgy gyűlöl.
Naponként mosolyogni,
kínban, azok között,
kik összefenik szemük
egy jó szavad mögött.
Menni velük, már régen
nem értük! Csak azért,
mert e sereg iránya
valami célt ígért.
Velük és ellenükre,
annyi közt egyedül,
vívni, mégis azért,
mi csak együtt sikerül:
Mindez ma sem volt könnyű,
s nem lesz könnyű sosem,
de törvény s vállalt sors ez,
ha érdemes, ha nem.
Forrás: mek.oszk.hu
(KARÓVAL JÖTTÉL…)
Karóval jöttél, nem virággal,
feleseltél a másvilággal,
aranyat igértél nagy zsákkal
anyádnak és most itt csücsülsz,
mint fák tövén a bolondgomba
(igy van rád, akinek van, gondja),
be vagy zárva a Hét Toronyba
és már sohasem menekülsz.
Tejfoggal kőbe mért haraptál?
Mért siettél, ha elmaradtál?
Miért nem éjszaka álmodtál?
Végre mi kellett volna, mondd?
Magadat mindig kitakartad,
sebedet mindig elvakartad,
híres vagy, hogyha ezt akartad.
S hány hét a világ? Te bolond.
Szerettél? Magához ki fűzött?
Bujdokoltál? Vajjon ki űzött?
Győzd, ami volt, ha ugyan győzöd,
se késed nincs, se kenyered.
Be vagy a Hét Toronyba zárva,
örülj, ha jut tüzelőfára,
örülj, itt van egy puha párna,
hajtsd le szépen a fejedet.
1937. nov. 24.
