https://verskucko.com

Címke: szabadság

  • Babits Mihály: Az elbocsátott vad

    Nem hiszek az Elrendelésben,
    mert van szívemben akarat,
    s tán ha kezem máskép legyintem,
    a világ másfelé halad.
    Mégis érzem, valaki néz rám,
    visz, őriz, ezer baj között,
    de nem hagy nyugton, bajt idéz rám,
    mihelyt gőgömben renyhülök.

    Ez a valaki tán az Isten,
    akitől bújni hasztalan.
    Nem hiszek az Elrendelésben,
    de van egy erős, ős uram.
    Már gyermekül vermébe ejtett
    s mint bölcs vadász gyenge vadat,
    elbocsátott, de nem felejtett:
    szabadon sem vagyok szabad.

    Ily vadra, régi hercegeknek
    szokásuk volt, mondják, jelet,
    aranyos nyakörvet verettek,
    hogy mindég ráismerjenek.
    Így hordom én is titkos örvét
    annak aki e rengeteg
    ölében elfogott, de önkényt
    újból elveszni engedett.

    Azóta bolygok a viharban
    vadmódra de az ő jele,
    erejének bélyege rajtam,
    hogy ne nyughassam nélküle
    s mint szélcibált bogáncs amelyen
    a szivárvány lába pihen,
    illattal telik: úgy beteljen
    sóvárgással bogáncs-szívem.

    Nem hiszek az Elrendelésben,
    mert szabad vagyok: oly szabad,
    mint a bolond bogáncs a szélben
    vagy vad bozót között a vad.
    „Vezessen Hozzád a szabadság!”
    így kérem olykor aki vár,
    mert nem annak kell az imádság,
    ki Istent megtalálta már.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos – Jégtánc

    A jég
    meg az ég
    szikrázva simul össze,
    a szél
    se beszél:
    por-hóval kergetődzve
    játszanak
    – mert szabad…
    E fényes-boldog pusztaságban
    nincs hazug szó: tisztaság van;
    senki se kényszerít, senki se tiltja, hogy válassz,
    itt te vagy a kérdés és csak te lehetsz a válasz!

    Égnek
    és jégnek
    kristály síkjai közt suhan a lélek…
    a levegő penge-éles és szesz-tömény,
    itt mégse félek, mégsem érzem a vesztemet én;
    röpülve, zuhanva,
    pörögve, suhanva
    szótlanul mond hálát jégnek és égnek
    a táncba-szabadult, eszelős-tiszta lélek!

    Oly jó:
    erre nincs szó!
    S ha vége a dalnak és fárad a láb:
    a JÉGTÁNC minden kis karcos nyomát
    némán begyógyítja a szűz hó.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor – A testvér

    A Testvér: az a nő, aki szeret,
    De vágya nincs és semmit sem akar.
    Tenger-nyugalmú mosolya mögött
    Nemes, vagy nemtelen célt nem takar.
    Nincs elfogultság benne, s nincs zavar.
    Nincs macska-szeszély, s nincs tigris-fölény,
    Olyan, mint a jó lelkiismeret
    Az öntudat virágos küszöbén.
    Tartózkodása nem titkos ígéret,
    nem szűzi hó, mely olvadásra vár,
    De kőbe metszett rendületlen lényeg.

    Látod, ez az a nő, aki testvéred.
    Ez az a nő, akiben megszűnik
    A nemek örök, nagy szerelmes harca,
    Mely hódítás és leigáztatás,
    Ha százszor pásztor-idill is az arca.
    Bilincs nehezül és rabszíj fonódik
    A szeretőkre a vágy vak tűzében.
    De szabadság van a testvériségben.

    A testvér az a nő, aki szeret,
    de sohasem lesz gyermekeid anyja,
    csak álmaidnak, lélekgyöngyeidnek
    Töretlen-tömör aranyfoglalatja.
    Ki távol tőled – melletted áll mindig,
    S a szépség ködös ormai felé,
    Ha megállottál – újra útnak indít.
    Mint halkbeszédű alpesi kalauz,
    komolyan kormányozza léptedet,
    S ha végső dalba fogsz: tündér-echó:
    Megszázszorozza hattyú-éneked.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Victor Hugo – Idézet

    „Légy hasonló az égen szálló madárhoz, aki a törékeny gallyon megpihenve átéli az alatta tátongó mélységet, mégis vígan énekel, mert bízik szárnyai erejében.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Romhányi József – A papagáj szónoklata

    Egy ritka bátor
    papagáj kitört a rácsos kalitkából.
    Kint magához intett
    néhány cinkét, pintyet,
    hogy mint szabad szellem,
    szónoklatot tartson a rabtartók ellen.
    És mert gyakorlott lett régen a beszédben,
    el is kezdte szépen,
    a Nagy Igazságot rikoltva szét:
    Gyurrrika Széép!!!!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kányádi Sándor: Zarándokút

    Szabadabb vagyok, mint az államférfiak,
    gyalog is járhatok s őrizet nélkül.
    Aki a porból vétetett,
    az út porával könnyen összebékül.

    Mezítláb talpalok, cipőmet vállamon,
    átalvetőként, átvetettem,
    akár egy szamarasincs apostol-tanonc
    megyek a júliusi délelőttben.

    Mellettem hatalmas gépkocsik húznak el,
    porfelhőjüktől még az ég se látszik,
    előttem Szent Petőfi Sándor gyalogol
    a körtefától a kukoricásig.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bajza József – Honfidal

    Benned múltam, jelen- s jövőm,
    Benned van mindenem,
    Oh hon, te vér-szerezte kincs,
    Te drága gyöngy nekem!

    Itt pillantám meg a napot,
    E lég táplált, nevelt;
    Az ifjukor szent álma itt
    Ringatta e kebelt.

    Itt lelt munkát a férfigond,
    S munkában élveket;
    Ha egykor végórám ütend,
    Ez ősi hant temet.

    Magas bércről sok százados
    Vár-rom tekint le rám;
    De lent még áll, virágozik
    S ép ezredes hazám.

    Itt vítanak nagy őseim
    Szabadság s lételért,
    Itt áldozának életet,
    Vagy nyertek hősbabért.

    Az elhúnytaknak lelke leng,
    Hol a szellő suhan,
    Minden fűszál, minden göröngy
    Véröktől ázva van.

    E vérben forrt polgárerény,
    Forrott honérzelem,
    E vérben fürdött gyászmezőn
    Egy szebb jövő terem.

    Imádom, oh féltett haza,
    Megszentelt földedet;
    Dicső korok magvát veté
    Belé a végezet.

    Lerázva ős salakjait
    Szabadság s értelem,
    Itt lesz boldog, nagy és erős
    Majd egykor nemzetem.

    Emberkénynél hatalmasabb
    Lesz a törvénybetű,
    Bűn és ármány felett erény
    Szilárd tekintetű.

    Megszűnend a viszálkodás
    Hiten és nyelveken,
    S Kárpátoktól a tengerig
    Magyar világ leszen.

    Oh szép világ, dicső világ,
    Magyarnak édene!
    Derítsen rád örök napot
    A népek Istene.

    Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár

  • Jacques Prévert – Kik egymást szeretik

    (Göbölyös N. László fordítása)

    kik egymást szeretik
    szeretik egymást s ölelik
    az éj kapuiban
    s a járókelők ujjal mutatnak rájuk
    de kik szeretnek
    senkinek sem léteznek

    csak árnyékuk az
    mely az éjben remeg
    s kihív haragost megvetőt irigyet

    kik szeretnek
    senkinek nem léteznek
    egyébként is messzebb vannak az éjnél
    feljebb a napfénynél
    első szerelmük vakító egénél

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kányádi Sándor – Sirálytánc

    Sirályok táncoltak, keringőztek
    a víz fölött.
    S az öreg tenger – a maga módján –
    gyönyörködött,

    gyönyörködött bennük, s olykor egy-egy
    bárány-szép habot
    a kecsesen reálibbenő sirályok
    alá ringatott.

    Szép is volt ez a szinte magáért való
    lengő játék.
    Ha sirály volnék – gondoltam –, én is
    így csinálnék.

    Mert szép is az: a magasság s mélység
    peremén
    táncolni, keringőzni kecsesen,
    könnyedén.

    Megbűvölten csodáltam én is ez
    ördögi, víg
    kenyérkereset szórakoztató,
    új cseleit.

    És értettem már az egész táncos
    ceremóniát:
    ki-ki megfogta véle a maga
    kis vagy nagy halát.

    De nem bántott e szép haszonlesés,
    csak akkor szomorodtam el,
    mikor a tenger birkózni kezdett
    a szelek seregeivel,

    s a sirályok, ó, a sirályság, össze-
    s szétriadt;
    jóllakottan és veszekedve keresték
    az árbocokat.

    Tágult, s majd elfért egy vitorlában
    az egész láthatár.
    Nem volt köztük egy égre kiáltó bátor
    viharmadár.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Váci Mihály – Szelíden, mint a szél

    Szőkén, szelíden, mint a szél,
     feltámadtam a világ ellen,
     dúdolva szálltam, ténferegtem,
     nem álltam meg – nem is siettem,
     port rúgtam, ragyogtam a mennyben,
    cirógatott minden levél.

    Szőkén, szelíden, mint a szél,
     minden levéllel paroláztam;
     utamba álltak annyi százan
     fák, erdők, velük nem vitáztam:
     – fölényesen, legyintve szálltam
     ágaik közt, szép suhanásban,
    merre idő vonzott s a tér.

    Szőkén, szelíden, mint a szél,
     nem erőszak s akarat által,
     ó, szinte mozdulatlan szárnnyal
     áradtam a világon által,
     ahogy a sas körözve szárnyal:
     fény, magasság sodort magával,
    szinte elébem jött a cél.

    Szőkén, szelíden, mint a szél,
     a dolgok nyáját terelgettem,
     erdőt, mezőt is siettettem,
     s a tüzet – égjen hevesebben,
     ostort ráztam a vetésekben:
     – így fordult minden vélem szemben,
     a fű, levél, kalász is engem
     tagad, belémköt, hogyha lebben,
    a létet magam ellen szítom én.

    Szőkén, szelíden, mint a szél;
     nem lehetett sebezni engem:
     ki bántott – azt vállon öleltem,
     értve-szánva úgy megszerettem,
     hogy állt ott megszégyenítetten
     és szálltam én sebezhetetlen:
    – fényt tükrözök csak, sár nem ér.

    Szőkén, szelíden, mint a szél,
     jöttömben csendes diadal van,
     sebet hűsít fényes nyugalmam,
     – golyó, szurony, kín sűrű rajban
     süvített át, s nem fogott rajtam,
     s mibe naponkint belehaltam,
     attól leszek pusztíthatatlan,
    s szelíden győzök, mint a szél.

    Forrás: Lélektől lélekig