Egy karvastag
agancsú szarvasnak
megtetszett egy feltűnő
szépségű ünő.
De mert széplélek volt, önemésztő alkat,
úgy gondolta, egyelőre hallgat,
s majd egyszer szép hosszan
elbőgi szerelmét egy hősi eposzban.
Így nem a nyers erő, hanem a költészet
lesz az, amiért az ünő rá fölnézhet.
Itt követte el a hibát.
Írt szonettet, elégiát,
s a lánykérést elódázta.
Kínban égve, könnyben ázva
nagy költővé érett.
De csak fejdíszéért kapott aranyérmet.
Forrás: Lélektől lélekig
Egy ritka bátor
papagáj kitört a rácsos kalitkából.
Kint magához intett
néhány cinkét, pintyet,
hogy mint szabad szellem,
szónoklatot tartson a rabtartók ellen.
És mert gyakorlott lett régen a beszédben,
el is kezdte szépen,
a Nagy Igazságot rikoltva szét:
Gyurrrika Széép!!!!
Forrás: Lélektől lélekig
Egy kacsa, kit nem gátolt erkölcsi korlát,
vérbe mártva tollát,
epével dagasztott, könnyekkel erjesztett
rémhírektől nyüzsgő hírlapot szerkesztett.
Mint képzelt csatákba kiküldött riporter,
fajokat tiport el.
Éhínség; mészárlás
s még száz más
kiagyalt borzalom
tobzódva tizenkét oldalon.
Tűzvész vagy szerényebb
méretű merénylet,
naponként hatvan,
már nem kapott helyet, csak a viccrovatban.
Ezer vészt eszelt ki, a hasára ütve.
Így lett napilapja a valóság tükre.
Forrás: Lélektől lélekig
Magyar kuvasz:
Úgy tudja, ezt nálunk meg sem engedik?
Csaholhatom reggelig!
Magát rosszul informálták, azt hiszem,
mert ugatni szabad nálunk, csak harapni nem.
Orosz lajka:
Hogy ne nőjön! Nincs rá keret.
Vakkantgatom csak a felet,
mert látom ám, már mértéktartó.
Nem nyikkanok, ha már sarló,
s ha még a kalapács is felkúszna, halkan –
csóválnám a farkam.
Német juhász:
Hogy miért? Kétfelől is meg lesz ugatva,
mivel keleten kél, és átmegy nyugatra.
Bőven indokolja mind a két eset,
hogy átugassanak illetékesek.
Angol bulldog:
Ugyan! Sosem ugat egy jól nevelt angol,
ha éjjel barangol.
Tudom, honnét valók az ilyen álhírek:
… írek!
Ír szetter:
Őrfalkáink ma még csupán csaholnak,
de elkapjuk azt a holdat maholnap.
Ki is sütjük még este
angolosan véresre…
Kínai csau-csau:
Mit teng-leng fenn? Az ellenség kémje!
Link csel csak. Egy nagy ugrás és vége!
Svájci bernáthegyi:
Válaszom nemleges. Félfüllel hallottam
valami ilyesmit a magas Alpokban.
Hogy én is ugatnám éjszaka, azt kétlem.
Esetleg majd egyszer, kényelmesen délben.
Keverék kiskutyám:
Holdügyekhez még csak nem is konyítok.
De mert zavaros az égbolt,
annyi fent az apró kémhold,
félelmemben vonyítok.
Forrás: szeretem a verseket
Megtudhatod most, ha e tárgykörben kutatsz,
mért él a föld alatt a rút esőkukac.
Rágódott rég egy kérdésen a földigiliszta:
Mért utálja őt az ember, hiszen olyan tiszta?
Nem volt képes felelni rá a sok oktalan állat,
hogy terem az emberszívben undor és utálat.
Végül megsúgta egy csendes esti órán
a svábbogár, azaz német ajkú csótány:
– Hör mal zu! Én tudok esztet! Nekem van a lakás
srévizavi a ház mellett, bei dem szemétrakás.
Én látok, ha spacirozni pemászok a házba:
tetejüktől talpukig fel vannak ruházva.
Hogyha téged nézlek, so én magamnak is
restellem.
Nem szégyellsz te magad, du Schwein,
így anyatojtm eztelen?!
Nix toll, nix szőr, csupasz potroh mutogatja!
Muszáj neked strimflit húzni, ein ing
meg egy gatya!
– Ingem, gatyám sohasem lesz, én ezt
meg nem érem!
– Szólt a kukac és föld alá vitte a szemérem.
Forrás: Szeretem a verseket
„Az emberiség nem fejlődik,
csak egyre ügyesebben magyarázza
a saját hülyeségét.”
Hej de messze majomország,
ott terem majomkenyér,
majomablak majomrácsán
majomnótát ráz a szél.
Majomtéren, majomréten
majomhősök küzdenek,
majomszanatóriumban
sírnak majombetegek.
Majomtanártól majomlány
majomábécét tanul,
gaz majom a majombörtönt
rúgja irgalmatlanul.
Megépül a majommalom,
lesz sok majommajonéz,
győzve győz a győzhetetlen
győzedelmes majomész.
Majompóznán majomkirály
majomnyelven szónokol
egyiké majommennyország
másiké majompokol.
Makákó, gorilla, csimpánz,
pávián, orángután,
mind majomújságot olvas
majomvacsora után.
Majomvacsoraemléktől
zúg a majomreterát,
majombakák menetelnek,
jobbra át és balra át.
Rémületes majomarcot
vágnak majomkatonák,
majomkézben majomfegyver,
a majmoké a világ.
Forrás: Kedvesch versek – Index.hu
Itt van tehát: megjött az Új év,
Mint biztató előlegem;
Háromszázhatvanöt nap-éjre
Halvány reményszínt hoz nekem;
Bár majd, ha eljön a valódi,
Nem lesz, mint most, ruhája zöld;
Inkább hiszem, hogy a küszöbnél
Fejér, halotti leplet ölt.
Légy üdvöz, Év, e zöld burokban!
Elfogadom a jóslatot,
És köszönöm, hogy a jövőre
Kilátásom’ tovább nyitod:
Hisz’ egy időtül fogva nálam
Látás, kilátás oly rövid!…
Ha meg nem érném: gondolatban
Hadd élvezem át örömid.
Mindjárt az első nap rohammal
Köszönt boldog-boldogtalan;
Oly ünnep ez (no! nem panaszlom),
Midőn szív s tárca nyitva van;
S egy „szellemdús” játék (amelynek
Nem kellett nagy heuréka)
A pénz-pazarláshoz időd’ is
Ellopja: a „b. u. é. k.”
Aztán jön a farsang, – az árvíz
Mátyás körül, mely „tört jeget”;
Szegény kiöntött ürge-népség
Verdesi jajjal az eget;
Mi táncolunk a szenvedőkért,
Bőven fogunk pazarlani:
S ha nem csordúl – százezreinkből
Csöppen nekik is valami.
Aztán jön, amely „gólyafőt mos”
A híres márciusi hó,
Ha „Gergely megrázza szakállát” –
No meg böjt, exekúció.
E hó egy napját űltem én is
Már két közép embernyomig:
„Simplicius” napján születtem:
„Simplex” maradtam holtomig.
Ápril minden nedvet kiszáraszt,
Májusba’ jőnek a fagyok; –
S ha sáska, féreg, rozsda nem járt,
S a június szépen ragyog
S a július „meg nem szorítja”:
Még a vetés bőven terem;
Örvend az úr, – hát még az asszony!
Lesz csipke több is, meg selyem.
Míg a paraszt izzad, mi gazdák
Fürdőre járunk, hűsleni,
A repce-, gyapju- s más előleg
A csorbát szépen kifeni;
Nem, mint apáink sűltek, – itthon
Töltvén egész mélő nyarat,
S nézték a vén béres hogyan vet
S a tót napszámos hogy’ arat.
Szeptember – ah! szüret már nem lesz:
Vagy: lesz szüret, ha bor nem is:
Történeti jogát megőrzi
Híven az iszom-eszem is;
Különbség az, hogy míg apáink
Egy canga birkán „laktanak”:
Nekünk cukor kell, sütve, főzve,
Pezsgő bor, osztrigák, halak.
Így, ber, megint ber fogytig-untig
S „brrr!” míg az esztendő lefut;
Miközben egy nap a halottak
Fényűzésére is kijut,
Midőn gyertyával, zöld levéllel
S virággal megvendégelik,
S kitesz halottjáért az élő,
Mutatva dúsan, hogy: „telik!”
Majd a karácsony hozza végűl
Az apró szívek örömét;
De a „bubus” már nagy szakértő,
Bírálva hordja meg szemét,
S ha nem drágát hozott az angyal
Ajak lepittyed és befagy;
Biz’, édes Jézuskám, te is már
A luxus terjesztője vagy!
Forrás: magyar-versek.hu
Elfolyt a méz a köpűből,
A köpű is romba:
Beléesett egy vén medve
Világfájdalomba;
Dörmög idebb, dörmög odább,
Hangja szép goromba:
Hej! nem így volt, más világ volt
Fiatal koromban!
Nem őrizte akkor a méh
Szuronnyal a mézet,
A szamóca és a málna
Bővebben tenyészett;
Nem volt ilyen hosszú a tél –
Alighogy a talpam
Fölfelé is, lefelé is
Egyszer végignyaltam.
Csöve nem volt a vadásznak,
Az oláhnak botja –
Sem pedig így megviselve
Bundám állapota.
Zöld erdőben, zöld mezőben
Barangolva bátran,
Kiskirályi méltósággal
Tetszésemre jártam.
Akkor minden tüskebokron
Nem volt ennyi fészek:
Mély odúból huhogtak az
Udvari zenészek;
Tele szájjal énekeltek,
Szélesen és hosszan;
Ez az apró sok csicsergés
Engemet csak bosszant.
No de iszen, bár nehezen,
Tűröm, amíg tűröm,
Bölcsességem a világnak
Fogaim közt szűröm;
S ha nem akarja bevenni
A jó tanulságot:
Felfalom egy ásítással
Az egész világot.
1853.
Forrás: www.eternus.hu – Arany János versei
Véget ért a
szilveszter-éji szender.
Felkelne az ember.
De nem mer.
Mert jön a kenetes
basszusú szemetes.
És jön a gyászos
szopránú gázos.
Jön a májfoltos
sarki boltos.
Sőt, jön a bordó
orrú levélhordó.
Jönni nem restel
hajlongó testtel
uram s parancsolóm:
a házmester.
Vele jön nyájas kibice,
a vice.
Jő, és belém kíván sokat
a nő, aki rám mosogat.
Jön vidáman a szabószámla,
s arcáról a bőr le nem hámla.
Jön bús, fekete sál alatt
a temetési vállalat.
S jön az olcsóságmentes
hentes.
És buékot nyihogat, ó,
minden páholynyitogató.
Fiákeres és ószeres
reám borulnak: ó, szeress!
És jön emez, és jön amaz,
és jön háromszor ugyanaz.
S jönnek tizezren.
S ájultan fekszem.
S tolongnak vadul
az ágyam körül,
s direkt mind az én
újévemnek örül.
Nyüzsögnek zsúfolt rendben
a széken, asztalon, kredencen
és a sezlongon.
És keresztül a sok tolongón
hozzám jutni alig tud a
guta.
1913.
Forrás: www.eternus.hu – Tóth Árpád versei
