https://verskucko.com

Címke: szatíra

  • Dr. Abszurd Hunor: Idézet

    „Az emberiség nem fejlődik,
    csak egyre ügyesebben magyarázza
    a saját hülyeségét.”

  • Weöres Sándor – Majomország

    Hej de messze majomország,
    ott terem majomkenyér,
    majomablak majomrácsán
    majomnótát ráz a szél.

    Majomtéren, majomréten
    majomhősök küzdenek,
    majomszanatóriumban
    sírnak majombetegek.

    Majomtanártól majomlány
    majomábécét tanul,
    gaz majom a majombörtönt
    rúgja irgalmatlanul.

    Megépül a majommalom,
    lesz sok majommajonéz,
    győzve győz a győzhetetlen
    győzedelmes majomész.

    Majompóznán majomkirály
    majomnyelven szónokol
    egyiké majommennyország
    másiké majompokol.

    Makákó, gorilla, csimpánz,
    pávián, orángután,
    mind majomújságot olvas
    majomvacsora után.

    Majomvacsoraemléktől
    zúg a majomreterát,
    majombakák menetelnek,
    jobbra át és balra át.

    Rémületes majomarcot
    vágnak majomkatonák,
    majomkézben majomfegyver,
    a majmoké a világ.

    Forrás: Kedvesch versek – Index.hu

  • Arany János: Almanach 1878-ra

    Itt van tehát: megjött az Új év,
    Mint biztató előlegem;
    Háromszázhatvanöt nap-éjre
    Halvány reményszínt hoz nekem;
    Bár majd, ha eljön a valódi,
    Nem lesz, mint most, ruhája zöld;
    Inkább hiszem, hogy a küszöbnél
    Fejér, halotti leplet ölt.

    Légy üdvöz, Év, e zöld burokban!
    Elfogadom a jóslatot,
    És köszönöm, hogy a jövőre
    Kilátásom’ tovább nyitod:
    Hisz’ egy időtül fogva nálam
    Látás, kilátás oly rövid!…
    Ha meg nem érném: gondolatban
    Hadd élvezem át örömid.

    Mindjárt az első nap rohammal
    Köszönt boldog-boldogtalan;
    Oly ünnep ez (no! nem panaszlom),
    Midőn szív s tárca nyitva van;
    S egy „szellemdús” játék (amelynek
    Nem kellett nagy heuréka)
    A pénz-pazarláshoz időd’ is
    Ellopja: a „b. u. é. k.”

    Aztán jön a farsang, – az árvíz
    Mátyás körül, mely „tört jeget”;
    Szegény kiöntött ürge-népség
    Verdesi jajjal az eget;
    Mi táncolunk a szenvedőkért,
    Bőven fogunk pazarlani:
    S ha nem csordúl – százezreinkből
    Csöppen nekik is valami.

    Aztán jön, amely „gólyafőt mos”
    A híres márciusi hó,
    Ha „Gergely megrázza szakállát” –
    No meg böjt, exekúció.
    E hó egy napját űltem én is
    Már két közép embernyomig:
    „Simplicius” napján születtem:
    „Simplex” maradtam holtomig.

    Ápril minden nedvet kiszáraszt,
    Májusba’ jőnek a fagyok; –
    S ha sáska, féreg, rozsda nem járt,
    S a június szépen ragyog
    S a július „meg nem szorítja”:
    Még a vetés bőven terem;
    Örvend az úr, – hát még az asszony!
    Lesz csipke több is, meg selyem.

    Míg a paraszt izzad, mi gazdák
    Fürdőre járunk, hűsleni,
    A repce-, gyapju- s más előleg
    A csorbát szépen kifeni;
    Nem, mint apáink sűltek, – itthon
    Töltvén egész mélő nyarat,
    S nézték a vén béres hogyan vet
    S a tót napszámos hogy’ arat.

    Szeptember – ah! szüret már nem lesz:
    Vagy: lesz szüret, ha bor nem is:
    Történeti jogát megőrzi
    Híven az iszom-eszem is;
    Különbség az, hogy míg apáink
    Egy canga birkán „laktanak”:
    Nekünk cukor kell, sütve, főzve,
    Pezsgő bor, osztrigák, halak.

    Így, ber, megint ber fogytig-untig
    S „brrr!” míg az esztendő lefut;
    Miközben egy nap a halottak
    Fényűzésére is kijut,
    Midőn gyertyával, zöld levéllel
    S virággal megvendégelik,
    S kitesz halottjáért az élő,
    Mutatva dúsan, hogy: „telik!”

    Majd a karácsony hozza végűl
    Az apró szívek örömét;
    De a „bubus” már nagy szakértő,
    Bírálva hordja meg szemét,
    S ha nem drágát hozott az angyal
    Ajak lepittyed és befagy;
    Biz’, édes Jézuskám, te is már
    A luxus terjesztője vagy!

    1. november 4.
      (Az akadémiai Almanach borítéka rendesen halványzöld.)

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Arany János – Régi jó időből

    Elfolyt a méz a köpűből,
    A köpű is romba:
    Beléesett egy vén medve
    Világfájdalomba;
    Dörmög idebb, dörmög odább,
    Hangja szép goromba:
    Hej! nem így volt, más világ volt
    Fiatal koromban!

    Nem őrizte akkor a méh
    Szuronnyal a mézet,
    A szamóca és a málna
    Bővebben tenyészett;
    Nem volt ilyen hosszú a tél –
    Alighogy a talpam
    Fölfelé is, lefelé is
    Egyszer végignyaltam.

    Csöve nem volt a vadásznak,
    Az oláhnak botja –
    Sem pedig így megviselve
    Bundám állapota.
    Zöld erdőben, zöld mezőben
    Barangolva bátran,
    Kiskirályi méltósággal
    Tetszésemre jártam.

    Akkor minden tüskebokron
    Nem volt ennyi fészek:
    Mély odúból huhogtak az
    Udvari zenészek;
    Tele szájjal énekeltek,
    Szélesen és hosszan;
    Ez az apró sok csicsergés
    Engemet csak bosszant.

    No de iszen, bár nehezen,
    Tűröm, amíg tűröm,
    Bölcsességem a világnak
    Fogaim közt szűröm;
    S ha nem akarja bevenni
    A jó tanulságot:
    Felfalom egy ásítással
    Az egész világot.

    1853.

    Forrás: www.eternus.hu – Arany János versei

  • óth Árpád – Újév reggele

    Véget ért a
    szilveszter-éji szender.
    Felkelne az ember.
    De nem mer.

    Mert jön a kenetes
    basszusú szemetes.

    És jön a gyászos
    szopránú gázos.

    Jön a májfoltos
    sarki boltos.

    Sőt, jön a bordó
    orrú levélhordó.

    Jönni nem restel
    hajlongó testtel
    uram s parancsolóm:
    a házmester.

    Vele jön nyájas kibice,
    a vice.

    Jő, és belém kíván sokat
    a nő, aki rám mosogat.

    Jön vidáman a szabószámla,
    s arcáról a bőr le nem hámla.

    Jön bús, fekete sál alatt
    a temetési vállalat.

    S jön az olcsóságmentes
    hentes.

    És buékot nyihogat, ó,
    minden páholynyitogató.

    Fiákeres és ószeres
    reám borulnak: ó, szeress!

    És jön emez, és jön amaz,
    és jön háromszor ugyanaz.

    S jönnek tizezren.
    S ájultan fekszem.

    S tolongnak vadul
    az ágyam körül,
    s direkt mind az én
    újévemnek örül.

    Nyüzsögnek zsúfolt rendben
    a széken, asztalon, kredencen
    és a sezlongon.

    És keresztül a sok tolongón
    hozzám jutni alig tud a
    guta.

    1913.

    Forrás: www.eternus.hu – Tóth Árpád versei

  • Greguss Ágost – A róka két szava

    A róka ki, egy álarcot meglátva,
    Boszúsan fölkiálta:
    – „Be szép pofa, de nincsen ám agya!”

    Midőn oly női arcot lát vala,
    Amelynek úgy be volt mázolva bőre,
    Hogy majdnem álarc lett belőle,
    Még bosszúsabban így szólt a hamis:
    – „Be rút pofa! Pedig van agya is!”

    Forrás: www.eternus.hu – Greguss Ágost versei

  • Móricz Zsigmond – A sok juh meséje

    Volt egyszer egy gazdag ember,
    Annyi juha, mint a tenger,
    Mint az árvíz, ujjuju!
    Számlálhatlan sok a juh.

    Gazdag ember gondol egyet:
    Pénzmagra szert hogyan tegyek?
    Hej számadó, szóm van kenddel,
    Annyi juhom mint a tenger,
    Mint az árvíz ujjuju,
    Számlálhatlan sok a juh, –
    Gondoltam én mostan egyet,
    Pénzmagra szert hogyan tegyek?
    Kell nekem a juhok ára,
    Hajtsa kend el a vásárra.

    A vásárra juhász hajtja,
    Előttük egy folyó partja.
    Irdatlan nagy, – Tisza-Duna
    Nem lehetne ija-fija, –
    A híd rajta nagyon keskeny,
    Nem fér a juh csak egyesben.
    Várjunk, míg át mennek renddel,
    S annyi a juh, mint a tenger!
    Mint az árvíz! ujjuju!
    Számlálhatlan sok a juh!…

    – Hogyha egyig általérnek,
    Folytatom majd a mesémet.

    Forrás: www.eternus.hu – Móricz Zsigmond versei

  • Tóth Árpád – Históriás ének a szinidirektorok szomorú harcáról

    Régi igazság, hogy az üstökös csillag
    Háborút jelent az, ha az égre ballag.
    Az üstökös után, bár kicsit megkésve,
    Ki is nyílt minálunk a háború kése.

    Hej, ez a háború iszonyatos bús ám,
    Melyről most zengni fog zord éneket múzsám,
    Nem afféle piti tripoliszi harc ez,
    A honfi-szívekbe iszonyúbban mart ez.

    Mert mikor a török az olaszba döfköd,
    Vagy mikor a japán az oroszra köpköd,
    Mi ez ahhoz képest, mikor két direktor
    Tépázza meg egymást, s a vérük direkt forr.

    Jó Zilahy Gyula vala egyik részen,
    Nyilatkozat-kardját kihúzta merészen;
    Másik részen vala Mikulás Erdélyi,
    Ő is bátor vala, azaz nem mert – félni!

    Szörnyű vala nézni, mikor összecsaptak,
    Volt dolga huszonnégy vidéki hírlapnak,
    Szenzációs cikkek címe volt ökölnyi,
    Így indultak ők el színdirektort ölnyi.

    Legelül robogott Nagyváradi Napló,
    Fülibe volt dugva három tüzes tapló.
    Erdélyi Mikulás úr lovagolt a hátán,
    Kaján volt s fölényes, mint egy trottli sátán.

    Utána robogott a bősz harci ménnek
    Egy bús szürke csacsi, őt zengem most én meg,
    Sajtpapír képezte ennek sovány húsát,
    S becéző neve volt: Debreczeni Ujság.

    Gyan Thula ült nyergén ennek a szürkének,
    Gyan Thula! – e névtől ellágyul az ének,
    Gyan Thula! – a dicső, híres kofa-király,
    Kinek erőssége a nimole-irály.

    Felvonult a dísz-hős Frimm-féle mezében,
    „Dugóhúzóbogár” bűzlött a kezében,
    Köröskörül abroncs vala az ő fején,
    Hogy meg ne repedjen a lángésztől szegény.

    A harci kiáltás felzendült most: I-á!
    S Gyan a szegény Zsülnek a vérét kiivá,
    Erdélyi pedig, hogy nőjön harci kedve,
    Magát, mint hőst, direkt bolhákkal csípette.

    Dúlt az iszonyú harc hét napokon által,
    Szitokkal és bőven kiköpködött nyállal,
    Végre megállottak a harcosok bőszen,
    És mindenik így szólt: Világos, hogy győztem.

    Amaz oroszlánok, akik a mesében
    Addig marták egymást májban és vesében,
    Amíg mindkettőnek csak a farka maradt,
    Azok sem rúgták így a harci port s sarat.

    Mikor elfáradtak, harcuk újra kezdték,
    Bizony ez okozza majd a világ vesztét,
    Mert e színi harcnak tán sose lesz vége,
    S ebbe gebed bele majd az Örök Béke.

    Stead, aki az Örök Békét könyvbe írta,
    Most már tudjuk, mért halt hűvös hullámsírba,
    Megsejté e harcot bús próféta-lelke,
    S kétségbeesetten ugrott a tengerbe.

    Bús időket élünk, jó olvasóm, rettegj,
    Minden reményeink semmisülve lettek,
    Gyan Thula nem nyugszik, harccal kél és fekszik,
    Bár a kerek világ bele is betegszik.

    Nem nyugszik Gyan Thula, sziporkázik s öklel,
    Lapja fejét üti tökkel ütött tökkel,
    S csak akkor szünteti kissé a vad mámort,
    Mikor megcsókolja dr. Révi Nándort.

    1912.

    Forrás: www.eternus.hu – Tóth Árpád versei

  • Tóth Árpád – Szólt egy úr

    …És szólt egy úr, aki csak ritkán viccel,
    Bár jelenleg igazságügyminiszter.

    Szólt, és a szívünk ettől kéjteli:
    Leszek miniszter, s ha kell, éjjeli!

    Bársonyszékemen, mint egy bíbor kancsón,
    Merengek, s osztom szelíden parancsom.

    Viruljanak a rendőri erények,
    S a detektívek legyenek serények.

    A Népszavá-nak mondok egy halt wer dát,
    S el kell kobozni, mint egykor Haverdát.

    És aki balgán tüntetéshez nyúlna,
    Oszoljon fel, s legyen e célból hulla.

    Ezt kívánom, bölcsen, éjjelin, szépen,
    S persze csak a „törvények keretében”.

    Így szólt egy úr, aki csak ritkán viccel,
    Bár jelenleg igazságügyminiszter.

    1913.

    Forrás: www.eternus.hu – Tóth Árpád versei

  • Tóth Árpád – Libakerti Albert sóhaja a déli sark felfedezése alkalmából

    Minden szarka farka
    Istenbizony tarka,
    Kimegyek, kimegyek
    Én a déli sarkra.

    Kimegyek, ott leszek,
    Tetejibe mászok,
    Sőt mi több, lelkesen
    Ott is parcellázok.

    S toborzok – ilyet még
    Egyik sark se látott –
    Egy jégaszalási
    Részvénytársaságot.

    Kisded játékomnak
    A fele se móka.
    Beugrik majd nekem
    Eszkimó és fóka.

    Terjesztem közöttük
    A szép altruizmust,
    És leparcellázok
    Róluk tíz bőrt s tíz húst.

    Szivadar trafikkal
    Fog ott hasznot nyírni,
    Gyan Thula ellenben
    Regényt fog ott írni.

    Németh András pedig
    Vendéglőt nyit ottan,
    Tehát az eszkimók
    Szeme sűrűn koppan.

    Szóval azt a sarkot
    Mások felfedezték,
    De altruizmusból
    Csak mi adunk leckét.

    1912.

    Forrás: www.eternus.hu – Tóth Árpád versei