Címke: szatíra

  • Jókai Mór: A nagyszájú hazafiak.

    Hagymát dörzsölsz a szemedhez
    Ugy siratod a népet,
    Vaczkort harapsz, hogy savanyu
    Legyen tőle a képed.
    Nagyot iszol, “csak bor legyék”, lelkednek ez a malaszt, –
    Akkor aztán “jöjj igaz szót hallani jámbor paraszt!”

    “Nagy az adó!” hát ugyan te
    Mit fizetsz Demosthenes?
    Soha egy árva batkát sem
    Még eddig! No most nevess!
    Hasadnak élsz; de hazádtól pénzt és munkát megtagadsz,
    S azt várod, hogy még téged is tartson a jámbor parasaszt.

    “Harczra fel!” S a hol te szolgálsz,
    Melyik az az ezred?
    Az Untauglik ezred! Te csak
    A kuczkód védelmezed.
    S ha megjön a sürgetett harcz, magad a sutban maradsz,
    Hadd menjen a mészárszékre maga a jámbor paraszt.

    “Kezdjük ujra!” Nem félted te
    A hazádat a tűztől,
    Csak pofád ragyogjon tőle,
    Közé dobod az üszköt.

    • De ha baj lesz, te magad majd szokás szerint kiszaladsz,
      S megadja a tréfa árát itthon a jámbor paraszt.

    (1878)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Romhányi József: A sérthetetlen

    Fejéhez vagdosott minden csúfot, rosszat
    a finnyás antilop a rinocérosznak:
    • Maga vaskos tuskó! Bamba, bárgyú kába!
    Tévedésből került Noé bárkájába!
    Formátlan, ormótlan,
    iromba, goromba!
    Önmagánál rútabb, olyannyira ronda!
    Ó, bár rúghatnám jól faron,
    maga faragatlan barom!
    Böffent, mocskol, piszkít bárhol,
    s nem sül le a bőr a kérges pofájáról!
    Pislogott a rinocérosz:
    • Bár tudnám, hogy mire céloz!…

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Romhányi József: Új struccpolitika

    Egy strucc úgy vélte, hogy különb társainál,
    eltökélte tehát, hogy karriert csinál.
    Hogy ezt gyorsan vigye véghez,
    úgy döntött, hogy ellenzék lesz,
    és mint egyszemélyes tábor
    elszakad a gyáva struccpolitikától.
    Szembe is fordult a többivel dohogva,
    és onnét fúrta be fejét a homokba.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sík Sándor: LILIPUT

    Ahol járok, amerre nézek,
    Aprócska nép sürög, zsibong.
    Liliput ez!
    A szálkalándzsás kis vitézek!

    Futkos és nyüzsög és tolong
    És kiabál hangos-keményen
    Egyszerre mind,
    S mindnél buzogány, bot, dorong.

    Mind kiabál, nagyon, merészen.
    Mind azt kiáltja: Én vagyok!
    Egymást lesik
    És gyűrkőznek birokra készen.

    Földrebilincselt Gulliver,
    Fekszem közöttük, magam ember.
    Nézegetek,
    S várom, hogy mikor ülnek el.

    Ni, milyen sápadt valamennyi,
    Lógó fejek, szűk homlokok.
    Hát senki sincs,
    Aki merne itt levő lenni?

    Egy se akadna, senki hát,
    Aki föl mer egyenesedni,
    Fölnézni, föl,
    S felhőkbe fúrni homlokát?

    Hát kihaltak a férfiarcok?
    Az egész-ember-homlokok?
    – Liliput ez!
    Liliputi apróka harcok!

    Tüzel alattam a homok,
    Türelmetlen tüzel a vérem.
    Testvéreim,
    Ezekkel volnánk rokonok?

    És csendes-vígan dudorászom.
    Úristen! mi lesz Liliputban,
    Hahahaha!
    Ha én a kötelem lerázom!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Buda Ferenc: Farkasok

    „Homo homini lupus“

    Mióta világ a világ,
    főbe a fejsze belevág,
    ember embernek farkasa,
    öröktől ádáz ordasa.

    Ordasok bár a farkasok,
    hozzánk képest irgalmasok,
    egymáshoz jók, hűségesek,
    okosak, illedelmesek,
    nem ölnek, csak ha éhesek.

    Persze megesik, szentigaz:
    köztük is gonoszra akadsz,
    hisz néha – gondolj csak bele! –
    farkas farkasnak embere.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Dr. Abszurd Hunor: Idézet

    „Az emberiség nem fejlődik,
    csak egyre ügyesebben magyarázza
    a saját hülyeségét.”

  • Weöres Sándor – Majomország

    Hej de messze majomország,
    ott terem majomkenyér,
    majomablak majomrácsán
    majomnótát ráz a szél.

    Majomtéren, majomréten
    majomhősök küzdenek,
    majomszanatóriumban
    sírnak majombetegek.

    Majomtanártól majomlány
    majomábécét tanul,
    gaz majom a majombörtönt
    rúgja irgalmatlanul.

    Megépül a majommalom,
    lesz sok majommajonéz,
    győzve győz a győzhetetlen
    győzedelmes majomész.

    Majompóznán majomkirály
    majomnyelven szónokol
    egyiké majommennyország
    másiké majompokol.

    Makákó, gorilla, csimpánz,
    pávián, orángután,
    mind majomújságot olvas
    majomvacsora után.

    Majomvacsoraemléktől
    zúg a majomreterát,
    majombakák menetelnek,
    jobbra át és balra át.

    Rémületes majomarcot
    vágnak majomkatonák,
    majomkézben majomfegyver,
    a majmoké a világ.

    Forrás: Kedvesch versek – Index.hu

  • Arany János: Almanach 1878-ra

    Itt van tehát: megjött az Új év,
    Mint biztató előlegem;
    Háromszázhatvanöt nap-éjre
    Halvány reményszínt hoz nekem;
    Bár majd, ha eljön a valódi,
    Nem lesz, mint most, ruhája zöld;
    Inkább hiszem, hogy a küszöbnél
    Fejér, halotti leplet ölt.

    Légy üdvöz, Év, e zöld burokban!
    Elfogadom a jóslatot,
    És köszönöm, hogy a jövőre
    Kilátásom’ tovább nyitod:
    Hisz’ egy időtül fogva nálam
    Látás, kilátás oly rövid!…
    Ha meg nem érném: gondolatban
    Hadd élvezem át örömid.

    Mindjárt az első nap rohammal
    Köszönt boldog-boldogtalan;
    Oly ünnep ez (no! nem panaszlom),
    Midőn szív s tárca nyitva van;
    S egy „szellemdús” játék (amelynek
    Nem kellett nagy heuréka)
    A pénz-pazarláshoz időd’ is
    Ellopja: a „b. u. é. k.”

    Aztán jön a farsang, – az árvíz
    Mátyás körül, mely „tört jeget”;
    Szegény kiöntött ürge-népség
    Verdesi jajjal az eget;
    Mi táncolunk a szenvedőkért,
    Bőven fogunk pazarlani:
    S ha nem csordúl – százezreinkből
    Csöppen nekik is valami.

    Aztán jön, amely „gólyafőt mos”
    A híres márciusi hó,
    Ha „Gergely megrázza szakállát” –
    No meg böjt, exekúció.
    E hó egy napját űltem én is
    Már két közép embernyomig:
    „Simplicius” napján születtem:
    „Simplex” maradtam holtomig.

    Ápril minden nedvet kiszáraszt,
    Májusba’ jőnek a fagyok; –
    S ha sáska, féreg, rozsda nem járt,
    S a június szépen ragyog
    S a július „meg nem szorítja”:
    Még a vetés bőven terem;
    Örvend az úr, – hát még az asszony!
    Lesz csipke több is, meg selyem.

    Míg a paraszt izzad, mi gazdák
    Fürdőre járunk, hűsleni,
    A repce-, gyapju- s más előleg
    A csorbát szépen kifeni;
    Nem, mint apáink sűltek, – itthon
    Töltvén egész mélő nyarat,
    S nézték a vén béres hogyan vet
    S a tót napszámos hogy’ arat.

    Szeptember – ah! szüret már nem lesz:
    Vagy: lesz szüret, ha bor nem is:
    Történeti jogát megőrzi
    Híven az iszom-eszem is;
    Különbség az, hogy míg apáink
    Egy canga birkán „laktanak”:
    Nekünk cukor kell, sütve, főzve,
    Pezsgő bor, osztrigák, halak.

    Így, ber, megint ber fogytig-untig
    S „brrr!” míg az esztendő lefut;
    Miközben egy nap a halottak
    Fényűzésére is kijut,
    Midőn gyertyával, zöld levéllel
    S virággal megvendégelik,
    S kitesz halottjáért az élő,
    Mutatva dúsan, hogy: „telik!”

    Majd a karácsony hozza végűl
    Az apró szívek örömét;
    De a „bubus” már nagy szakértő,
    Bírálva hordja meg szemét,
    S ha nem drágát hozott az angyal
    Ajak lepittyed és befagy;
    Biz’, édes Jézuskám, te is már
    A luxus terjesztője vagy!

    1. november 4.
      (Az akadémiai Almanach borítéka rendesen halványzöld.)

    Forrás: magyar-versek.hu

  • óth Árpád – Újév reggele

    Véget ért a
    szilveszter-éji szender.
    Felkelne az ember.
    De nem mer.

    Mert jön a kenetes
    basszusú szemetes.

    És jön a gyászos
    szopránú gázos.

    Jön a májfoltos
    sarki boltos.

    Sőt, jön a bordó
    orrú levélhordó.

    Jönni nem restel
    hajlongó testtel
    uram s parancsolóm:
    a házmester.

    Vele jön nyájas kibice,
    a vice.

    Jő, és belém kíván sokat
    a nő, aki rám mosogat.

    Jön vidáman a szabószámla,
    s arcáról a bőr le nem hámla.

    Jön bús, fekete sál alatt
    a temetési vállalat.

    S jön az olcsóságmentes
    hentes.

    És buékot nyihogat, ó,
    minden páholynyitogató.

    Fiákeres és ószeres
    reám borulnak: ó, szeress!

    És jön emez, és jön amaz,
    és jön háromszor ugyanaz.

    S jönnek tizezren.
    S ájultan fekszem.

    S tolongnak vadul
    az ágyam körül,
    s direkt mind az én
    újévemnek örül.

    Nyüzsögnek zsúfolt rendben
    a széken, asztalon, kredencen
    és a sezlongon.

    És keresztül a sok tolongón
    hozzám jutni alig tud a
    guta.

    1913.

    Forrás: www.eternus.hu – Tóth Árpád versei

  • Greguss Ágost – A róka két szava

    A róka ki, egy álarcot meglátva,
    Boszúsan fölkiálta:
    – „Be szép pofa, de nincsen ám agya!”

    Midőn oly női arcot lát vala,
    Amelynek úgy be volt mázolva bőre,
    Hogy majdnem álarc lett belőle,
    Még bosszúsabban így szólt a hamis:
    – „Be rút pofa! Pedig van agya is!”

    Forrás: www.eternus.hu – Greguss Ágost versei