Szorongva ment ki reggel Leó a porondra,
mert várta már
a goromba idomár,
hogy tanszernek használva rút ostorát,
számolásra tanítsa az ostobát.
– Mondd meg, mennyi egy meg egy,
vagy ütlek, hogy meggebedj! –
De hiába pattogtatott peckesen,
nem ment annak még az első lecke sem.
Szégyenében később szegény vadállat
feladott egy nehéz példát magának.
Megoldotta szépen aznap este még:
elosztotta néggyel gonosz mesterét.
Forrás: MEK – Szamárfül
A költözők vándor V-je
éket vág a téli szélbe.
Így halad a célja felé a szárnyas csapat,
mert így írja elő a bölcs tapasztalat.
Ám egyszer csak megrövidül a V betű szára,
s néhány ifjonc összefog a rend megbontására.
– Más betűbe tömörülünk! A formásabb S-be! –
Elindultak, s nem jutottak estig egyenesbe.
Majd a fagyos éjszakába’
átcsaptak Zébe, Kába,
és végül az önmagába visszatérő O-ba,
míg holtan hulltak a tóba.
Forrás: MEK – Szamárfül
Egy tinó tanult, hogy ökör legyen.
Gyötörte agyát könyörtelen.
Mikor tudta már nagyjából,
hogy díszítőjelzője a „jámbor”,
megalkotta az ökörlét
három alaptételét:
Egy:
Ha doronggal vernek, az kegy.
Kettő:
Hogy szaporodj, azért lettél meddő.
Három:
A boldogság kulcsa a járom.
Így lett a legnagyobb ökör a világon.
Forrás: MEK – Szamárfül
Egy szürke kis veréb boldogságban úszott,
mikor meghallotta, ma jobb, mint egy túzok.
Az állatok, mint a veréb,
erre-arra felfülelnek,
s ha az egész nem felel meg,
kicsipkedik az igazság nekik tetsző felét.
Forrás: MEK – Szamárfül
Egy ritka bátor
papagáj kitört a rácsos kalitkából.
Kint magához intett
néhány cinkét, pintyet,
hogy mint szabad szellem,
szónoklatot tartson a rabtartók ellen.
És mert gyakorlott lett régen a beszédben,
el is kezdte szépen,
a Nagy Igazságot rikoltva szét:
– Gyurrrika Széép!
Forrás: MEK – Szamárfül
Oh, mint imádlak, bájpofájú süldő;
te konda dísze, sertésól csodája!
Hogy vonz e gonddal mocskolt szép tokácska
s e sárfüggőkkel ékesített fültő.
Még vályút álmodsz, henteregve koszban.
Nem sejted tán, hisz kis disznó vagy most még,
hogy más is van e földön, mint moslék,
hogy súghatsz-búghatsz nászkanoddal hosszan.
Hússzék elé míg nem szólít a böllér,
míg végröfögésem az égre fel nem hangzik,
egy hízlaldáért el nem válnék tőled.
De jaj, te engem százszor is megölnél,
ha ülnél orvul mesterséges lagzit,
igent rebegve álnok fecskendőnek.
Forrás: MEK – Szamárfül
– Sanyarú sors, te szabtad rám gúnyámat,
céltábláját az emberek gúnyának.
Engem senki sem cirógat, becézget,
mert bőröm egy kicsikét recézett.
Hogy irigylem a nercet, a hódokat!
Nekik jár elismerés, hódolat.
Hányszor kértem a bennfentes rókától,
hogy legyen az én ügyemben prókátor.
Könyörögtem: Szólj a szűcsnek, bátyuska,
protezsálj be prémesállat státusba,
vagy vegyen be legalábbis bélésnek.
De hiába! Nem enged e kérésnek,
értékemért agyon sose csapnának,
nem kellek én se muffnak, se sapkának…
Így keserdett sündörögve, bujkálva,
míg egy fakír nem került az útjába.
Az felkapta, gyönyörködve vizsgálta:
– Jössz a szögeságyamra, te kispárna!
Forrás: MEK – Szamárfül
Kesergett a koca szopósai mellett,
miután harmadszor egy tucatot ellett.
– Na, megmondom a kanásznak,
nálam többé nem lesz násznagy!
A malackodásból elegem van.
Énnekem többé nem kell a kan!
Búsat sóhajtott kimiskárolt emse:
– Nekem se!
Forrás: MEK – Szamárfül
Megtudhatod most, ha e tárgykörben kutatsz,
mért él a föld alatta rút esőkukac.
Rágódott rég egy kérdésen a földigiliszta:
mért utálja őt az ember, hiszen olyan tiszta?
Nem volt képes felelni rá sok oktalan állat,
hogy terem az emberszívben undor és utálat.
Végül megsúgta egy csendes esti órán
a svábbogár, azaz németajkú csótány:
– Hör mal zu! Én tudok esztet! Nekem van lakás
srévizavi a ház mellett, bei dem szemétrakás.
Én látok, ha spacírozni pemászok a házba:
tetejüktől talpukjáig fel vannak ruházva.
Hogyha téged nézlek, so én magamnak is restellem.
Nem szégyellsz te magad, du Schwein, így anyatojt mesztelen?!
Nix toll, nix szőr, csupasz potroh mutogatja!
Muszáj neked strimfli húzni, egy ink meg egy katya!
– Ingem, gatyám sohasem lesz, én ezt meg nem érem! –
szólt a kukac, s föld alá vitte a szemérem.
Forrás: MEK – Szamárfül
Magyar kuvasz:
– Úgy tudja, ezt nálunk meg sem engedik?
Csaholhatom reggelig!
Magát rosszul informálták, azt hiszem,
mert ugatni szabad nálunk, csak harapni nem.
Orosz lajka:
– Hogy ne nőjön! Nincs rá keret.
Vakkantgatom csak a felet,
mert látom ám, már mértéktartó.
Nem nyikkanok, ha már sarló,
s ha még a kalapács is felkúszna, halkan –
csóválnám a farkam.
Német juhász:
– Hogy miért? Kétfelől is meg lesz ugatva,
mivel keleten kél, és átmegy nyugatra.
Bőven indokolja mind a két eset,
hogy átugassanak illetékesek.
Angol bulldog:
– Ugyan! Sosem ugat egy jól nevelt angol,
ha éjjel barangol.
Tudom, honnét valók az ilyen álhírek:
…Írek!
Ír szetter:
– Őrfalkáink ma még csupán csaholnak,
de elkapjuk azt a holdat maholnap.
Ki is sütjük még este
angolosan véresre…
Kínai csau-csau:
– Mit teng-leng fenn? Az ellenség kéme!
Link csel csak. Egy nagy ugrás és vége!
Svájci bernáthegyi:
– Válaszom nemleges. Félfüllel hallottam
valami ilyesmit a magas alpokban.
Hogy én is ugatnám éjszaka, azt kétlem.
Esetleg majd egyszer, kényelmesen délben.
Keverék kiskutyám:
– Holdügyekhez még csak nem is konyítok.
De mert zavaros az égbolt,
annyi fent az apró kémhold,
félelmemben vonyítok.
Forrás: MEK – Szamárfül
