Címke: szegénység

  • Bari Károly: Rekviem

    Százholdas szívedben elfért a világ,
    a napok lovai mégis tiportak rajtad,
    héthatárba nyerítették bánatodat,
    a szegénységet; tüskés ágai fölhasogatták
    arcod, vérzett, lecsöppent a porba,
    átszivárgott a gyökerek éjszakáján,
    az idő csontja is véresen ropogott.

    Emlékszem, amikor apád meghalt,
    éppen meszeltél, s te meszes kézzel
    fenyegetted az istent, aki az ég
    szürke ajtaja mögé zárkózott átkaid elől.

    Magadra maradtál. Szemeid vakablakán
    belépő embersor rádröhögött, szoknyád
    alá nyúlkáltak; megkövült kínoddal
    szédelegtél közöttük. Gyermekeid is
    elvágytak mellőled; a kenyér,
    amit a szívedből törtél, már keserű volt,
    hiába muzsikáltál a csend piros-hegedűin,
    nem aludtak el többet rajta, mindegyikkel
    elfutottak a vonagló utak, még árnyék-foszlány
    sem maradt belőlük, egy elszakadt cipőfűző,
    agyonfogdosott fénykép, de még egy hajszál sem.

    Magadra maradtál anyám!
    Most már csak azt várhatod, hogy a
    por-koporsóban húsod falai szétomoljanak,
    százholdas szívedben göröngyök táncoljanak,
    és meszes ujjaid vas-dárdái az égre meredjenek.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Farkas Árpád: Dúdoló

    Havazás lennék, lengőn áldó,
    gyűrött arcokra, földre szálló,
    vigasztaló-nagy csöndes ének,
    lélegzete a mindenségnek.

    Havazás lennék, mintha volna
    kedvem és pénzem annyi hóra,
    mellyel ember ily hitvány bőrben
    havazhat egész esztendőben.

    Lassún, mint akit nem is kérnek,
    lennék Föld felett lengő ének,
    egy szál ingben is elringatnám,
    elmúlásommal sem ríkatnám.

    Lennék mindenség ingecskéje,
    öltözködnék a szegénységre,
    ne üssön át az éjszakákon
    vacogó lélek, fázó álom.

    Havazás lennék, lengőn áldó,
    gyűrött arcokra, földre szálló,
    csitítgató is ott, hol láz van.
    Méltóságos a pusztulásban.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Paul Verlaine: E kicsi zug

    E kicsi zug, e csöpp sarok,
    Mely az enyém,
    S mely éltetett, a nagy remény
    Megáldatott.
    Órái a sok régi bűnnek
    Sápadnak, tűnnek
    Fehér szalmalapján bús szívemnek.

    Ártatlanság lakik velem,
    Egyszerűség.
    Mit van nekem kívánni még,
    Aki KRISZTUST vendégelem?
    Kemény kenyerem, durva ágyam,
    Szegénységem, magányom,
    Ó szent próbám! ó drága tanulmányom!

    E bajban készre edzett szív,
    S ez áhitat,
    Mely szeretettel átitat
    Olyan szelíd, s olyan naiv
    Megoldást adnak életemnek,
    A féktelennek,
    Melyben vágyaim elpihennek.

    Uram, fogadd hálámat! Add
    A jó halált.
    Küzdelmeimet áldd meg, áldd
    Türelmes sóhajtásomat!
    Alázat útján közeledve
    Kér egy szegény szív, vedd be
    Őt és övéit örök örömödbe!


    Forrás: Szeretem a verseket

    Fordította: Babits Mihály

  • Tompa Mihály: Szívemhez

    Mi lelt megint
    Szívem, te nyugtalan?
    Ezer bajom
    Van véled untalan!
    Könnyű neked,
    Könnyű kötődni benn;
    Künn a világ
    Koránsem úgy megyen!

    Szegény fejem
    Sújtolja annyi gond:
    Kenyér után
    Futok, mint a bolond!
    Könnyűt facsar
    Szememből tűzhelyem:
    A holnapon
    Töröm ma a fejem.

    S te, mit mívélsz?
    Égben ábrándozol!
    Tudj’ a manó,
    Hol nem kalandozol!
    Üss’ a guta
    Azt a sűrű sohajt,
    Ha hideg
    Konyhára mit se’ hajt!

    Nem tetszik a
    Patak s kies határ;
    Nem a falu
    S jámbor lakói már;
    Borult az ég,
    És törpe a halom;
    Szűk és hideg
    Neked szerény lakom.

    De álmodol
    – Űzvén árnyékokat –
    Örök tavaszt,
    Tengert, hegyormokat,
    Szabad hazát
    És boldog népeket…
    Beteg szívem,
    Jó, hogy nem értelek!

    Bár a dolgot
    Megszokta két kezem:
    Szegény vagyok,
    S gyakran megéhezem;
    S te, szép leányt
    S szerelmet emlegetsz!
    Ily nagy bohó,
    Szívem, hogyan lehetsz?

    Még éjjel is
    Tőled nem alhatom,
    Még akkor gyűl
    Veled meg a bajom!
    Csalképeket
    Kergetve untalan,
    Előtted hír,
    Babér, szerencse van!

    Nem mondom én,
    Gyötrődöl eleget!
    De hasztalan,
    Nincs benne köszönet;
    Mert a világ
    Koránsem úgy megyen;
    Ne álmodozz’
    Jó szív, eszed legyen!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos: Miatyánk

    Imádkozom, halkan, szomorúan.
    A szó megtorpan, mire odaér:
    A mi mindennapi… Rég nincs, Uram,
    az asztalunkon egy falat kenyér.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kosztolányi Dezső – Csendes, tiszta vers

    Nincs semmim… Így megyek magamban –
    tip-top – szelíden, csendesen,
    s ha éjjel bántanak a rablók,
    kitárom két üres kezem.

    A rablók sírnak velem együtt.
    Olyan-olyan szegény vagyok,
    mint kisded első fürdetőjén
    és mint a teknőn a halott.

    De tart a föld s ez az enyém még,
    s feszül az ég fejem felett,
    s kitárom az örök egeknek
    örök-mezítelen testemet.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nagy László – Elfogynak a fák

    Elfogynak a fák a parton
    éjszakánként lassan, lassan,
    amikor az Isten szeme
    jéggé fagy a kék magasban.

    Ilyenkor az éhes fűrész
    nem énekel, mert nem szabad.
    Ilyenkor az éhes ember
    nem nyöszörög, bár megszakad.

    Fáért nem kár, lesz helyette,
    hisz tavasz jön, új ültetés,
    de a nyomor parancsol itt,
    melle csupa kitüntetés.

    A tuskókon Isten keze
    kalácskát formál a holdból
    az éhező kisdedeknek,
    de csak holdból, de csak holdból.

    Forrás: szeretem a verseket

  • Juhász Gyula: A koldusnak

    A koldusnak, ki áll az utca sarkán
    S kinek vállán egy élet terhe roskad
    És vak szemében egy világ halála,
    A koldusnak egy rongy papírt vetettél
    És azt gondoltad, hogy most jószívű vagy.

    Koldus előtt én röstelkedve állok
    És nem tudom, hogy mit mondjak neki,
    Szeretném homlokát megsimogatni,
    A derekát szelíden átölelni,
    A szívemet a kalapjába tenni
    És engedelmet kérni tőle szépen,

    Hogy én még látó szemmel baktatok
    Az örömök útján a sír felé,
    Hogy én még nem görnyedtem meg a sorstól
    És úgy szeretném biztosítani,
    Hogy én is, én is oly koldus vagyok
    Testvére és bajtársa, szenvedő,

    Mert boldogabb és szabadabb jövőt
    Neki már nem merek ígérni én se,
    Mert neki megváltója a halál lesz…

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Salamon Ernő: Ráolvasó dal

    Éles tél támad ránk,
    fogytán van a hagymánk,
    elégett a zsírunk,
    hétfői nap sírunk,
    se kútunk, se vedrünk,
    fekete a keddünk,
    szerdai nap kezdtünk,
    estig igyekeztünk,
    csütörtök a napja,
    ki kezdte folytassa,
    mindig vén a péntek,
    öregebb a szombat,
    jó a munkásnépnek!

    Mezei tüzeknek
    láttán melegedhetsz,
    telepi alkonynál
    kötelet, ha fonnál,
    elfutó szíjjúnál
    hiába is rínál.
    Jer velem idődből,
    jer e hosszú böjtből,
    majd akad, ki visz rád,
    kevés ruhát, tisztát.
    Gyűl a nyomorúság,
    gyűl s a gyári népnek
    fogyasztja a húsát.

    Menj el a vidékről,
    vonulj el az égről,
    messzi országutak
    régen elindultak,
    rínak a megvert nők,
    pusztulnak az erdők,
    jajgatnak a rétek,
    a gyári vidékek.
    Nyugton akkor ülnél,
    ha megsüketülnél,
    hisz’ a szülőfölded,
    – vasról, üres zsákról –
    holtodig üvölthet!

    Forrás: eternus.hu

  • Salamon Ernő: Szegény-ének pusztuláskor

    Megöregszik az idő,
    víz jár altatónak,
    megbutul a kerti kő,
    sáros lesz a hónap,

    meglátogat a sár,
    szél fúj a kabátban,
    kenyértelen a kosár,
    a dél puliszkátlan.

    Kövér házban gyűl a láng,
    óvatos a pénzes,
    vizes láz terül alánk,
    vizes és penészes.

    Ezer ősz óta fáj így,
    ez az elhagyottság,
    a kehes, rühes, irigy,
    rondító konokság.

    Az ember hűlésbe tapos,
    melle vért ereszt át,
    szeget üt a lakatos,
    az asztalos deszkát.

    Rongyos, foltos, véresek,
    minden megfullasztott!
    Nyugdíjasok! Béresek!
    Munkások! Parasztok!

    Forrás: eternus.hu