https://verskucko.com

Címke: szenvedély

  • Nagy László, Vérugató tündér

    Ó, aki csontra vesz fel inget,
    jéggel veri meg szemeinket!
    Fehér vagy, mint a jég verése,
    zuhansz vaságyra, jégfehérre.

    Ráfekszik szívemre a sorsod,
    csak fáj, csak fáj, ahogy te mondod.
    Véren, zúzmarán túl tavasz van,
    lesz-e még nyár – kérdem magamban.

    Aranyeső tündököl sárgán,
    árva vagy, itt maradtam árván.
    Mint pirkadatban őrült álom,
    szél dobol gyulladt mellhártyádon.

    Tüdődön láthatatlan térdek
    rengetik bölcsőit a vésznek.
    Favirág habzik – s te letüntél,
    világos vért ugat egy tündér.

    Csak ez kellett, csak ez hiányzott,
    csírázik itt az átok átkot.
    Forgok arcomon új pecséttel:
    új tehetetlenség dühével.

    Nikotin ikrásodik számban,
    a csikkek szétmásznak szobámban.
    A szesz kék tüzein keresztül
    idegeim lármája zendül.

    Alkohol nincs, ami ledöntsön,
    valami szörnyűt tervez az ösztön!
    Ó, aki csontra vesz fel inget,
    jéggel veri meg szemeinket!

    Kitárva fejednél az ablak,
    nyitok ajtót a léghuzatnak.
    Mintha a szél fújna egy holtra,
    nem mozdulsz, csak a hajad fodra.

    Tulipánt hozok, meg se látod,
    álmod a morfium, s virágod.
    Lehet, hogy hozzád késve jöttem,
    lehet, hogy el se köszönsz tőlem.

    Csak elmész, elzengnek a szárnyak,
    s marad a vérhomály utánad.
    Érted már félig megszakadtam,
    tündérem, ne légy irgalmatlan.

    A földi szerelmet ne vesd meg,
    ne vidd a Semmibe a tested.
    Hiszek, s hitemet levagdalja
    tündéri fintorod hatalma!

    Csalogatlak sírva magamhoz,
    te csak a halálhoz ragaszkodsz!
    Nappalom, éjjelem tiéd lett,
    te csak a temetőt ígéred!

    Fényleni éretted akartam,
    te az észt rombolod agyamban!
    Szeretni tehozzád szegődtem,
    te sírkövet faragsz belőlem!

    Ó, aki csontra vesz fel inget,
    jéggel veri meg szemeinket!


    ,

  • Nagy László, Fagyok jönnek

    Fagyok jönnek sorban,
    fehér dühű gárda,
    mint a perec roppan
    az esendők válla.

    Nélküled hol laknék?
    – megborzong a lélek –
    Hajnaltüzes hajlék
    a te közelséged.

    Szemem elől vedd el
    a tél-hideg tányért,
    etess szerelemmel,
    hogy ne legyek árnyék.

    Szerelmünk tűztornyát
    engedd betetőznöm –
    kapcsold ki a szoknyát
    az aranycsipődön.


    ,

  • Baranyi Ferenc: GALAMBNYI SUHANÁS

    Mikor szeretkezünk, akkor legszebb az arca.

    Mintha égő kazal fölött galamb suhanna
    vagy légörvényeken szirom lebegne át,
    szélvésznek szegve csöpp, esővert illatát.
    Hatalmas harckocsi rollernek is kitérül,
    mikor csatánk egén a szép arc felfehérül
    s már nem is háború, de röppenés a nász,
    égő kazal fölött galambnyi suhanás –
    nem oltja a tüzet, csak karcsúbbnak mutatja.

    Mikor szeretkezünk, akkor legszebb az arca.

    🕊️

  • Baranyi Ferenc: AKARATTYA BY NIGHT

    És fürödtünk a csillagok alatt.
    Felgyulladtál, hogy megcsókoltalak,
    tested körül felsistergett a víz –
    beléhullt csillagtól tenger tesz így.

    Izzásodat nem hűtötte a tó,
    inkább felforrt körötted, megadó
    alázattal lett ezer Celsius,
    neked se hagyva módot, hogy kiússz.

    Vízben maradtál hát velem. Ma is
    ott állunk, hol legpörkölőbb a víz,
    rámégeti formád a tó heve:
    tested lehet csak testem bélyege.

    Nincs semmi már, mit meg nem érhetünk:
    megértük, hogy a víz is tűz nekünk,
    ellentétébe fordult minden át,
    nem érvényes a szín, csak a fonák,
    tűz lett a víz és zene lett a csönd,
    te rosszabb lettél, én pedig különb,
    balzsammá lettek iszap-intrikák,
    amikkel összekent a kinti láp.

    Ha visszacsókolsz végre majd te is:
    nemcsak felforr, de lobbot vet a víz,
    egymásba égve izzunk, mint a Nap.

    S nem lesz több éjszakánk sugarasabb.

    🕊️

  • Heltai Jenő: Nekem a kézszorítás nem elég

    Nekem a kézszorítás nem elég
    És nem elég az olvadó tekintet,
    Hogyha szeretsz, légy jó és bőkezű,
    Adj nékem dúsan, tékozolva mindent.

    A karcsú test vakító kincseit,
    Az ölelést, mely fojtogat, megéget,
    Mindent, egészen, őrülten, vakon,
    Minden szerelmet, jóságot, hűséget.

    Mindent! Ha szenvedsz is belé, de tűrd,
    Hogy ifjúságodat mindenből kifosszam,
    Csak az enyém légy, egyedül enyém,
    Urnőm a jóban, rabszolgám a rosszban!

    Ne sírj, ha szánnak, ha körülkígyóz
    Az óvatos nők mérges suttogása,
    Hogyha szeretsz, ne szégyeld és ne rejtsd,
    Szeress! Szeress úgy, hogy mindenki lássa!

    Imádj! Bálványozz! Istened legyek,
    S más Istenektől a szíved ne féljen!
    Légy büszke rám és arra, hogy szeretsz,
    Nézz a világba gőgösen, kevélyen!

    Hírdesd, dalold, kacagd, sírd, hogy szeretsz,
    S hogy mindörökre a tiéd szerelmem!
    Hogy félve nézzen minden nő reád,
    És minden férfi engem irigyeljen!

  • Heltai Jenő: Dal

    Az ajkamon még itt az ajkad íze,
    A csókjaidnak édes harmata,
    Harmat, mely éget, részegít, bolondít,
    Nem ittam lángolóbb italt soha!

    Piros kehelyből, ajkadból ittam,
    Oh, hogy ihatnám mindig, úntalan!
    Ahány a vízcsepp minden tengerekben,
    Ajkadnak annyi, annyi csókja van.

    Mind az enyém, és mind engem bolondít,
    Csókolj, bolondíts, drága gyermekem,
    Hogy félig öntudatlan támolyogjak
    A csókjaid borátul részegen.

    És ki ne józanodjak, amíg élek,
    S ha nyugaton leáldozott napom:
    Dalolva tűnjek el az éjszakában
    A legutolsó csókkal ajkamon.

  • Heltai Jenő: Dal

    Nekem a kézszorítás nem elég,
    És nem elég az olvadó tekintet,
    Hogyha szeretsz, légy jó és bőkezű,
    Adj nékem dúsan, tékozolva mindent.

    A karcsú test vakító kincseit,
    Az ölelést, mely fojtogat, megéget,
    Mindent, egészen, őrülten, vakon,
    Minden szerelmet, jóságot, hűséget.

    Mindent! Ha szenvedsz is belé, de tűrd,
    Hogy ifjúságod mindenből kifosszam,
    Csak az enyém légy, egyedül enyém,
    Úrnőm a jóban, rabszolgám a rosszban!

    Ne sírj, ha szánnak, ha körülkígyóz
    Az óvatos nők mérges suttogása,
    Hogyha szeretsz, ne szégyeld és ne rejtsd,
    Szeress! Szeress úgy, hogy mindenki lássa!

    Imádj! Bálványozz! Istened legyek,
    S más istenektől a szíved ne féljen!
    Légy büszke rám és arra, hogy szeretsz.
    Nézz a világba gőgösen, kevélyen!

    Hirdesd, dalold, kacagd, sírd, hogy szeretsz,
    S hogy mindörökké a tiéd szerelmem!
    Hogy félve nézzen minden nő reád,
    És minden férfi engem irigyeljen!

  • Heltai Jenő: Tubarózsák

    Ha majd a gyászos elmúlásnak
    Örök homálya rám borult,
    Küldj a síromra, én szerelmem,
    Egy tubarózsa-koszorút.

    Mikor a csöndes temetőre
    Csillagsugáros este szállt,
    Az hintse, szője álmaimba
    Szerelmes, édes illatát.

    Éjfél után, fehér kísértet,
    Sötét síromból fölkelek,
    És elborítok csókjaimmal
    Minden virágot, levelet.

    És visszatér kihűlt szívembe
    A boldogság, a szerelem,
    És rátalálok csókjaidra
    Egy-egy virágon, levelen.

    És mámoros, vad szenvedéllyel,
    Miként ha vámpír szívna vért,
    Úgy tapad ajkam a virágra,
    Amelyet ajkad csókja ért.

    Rácsókolom bolond szerelmem,
    Mely még a sírban sem lohad,
    S lecsókolom e szűz virágról
    Forró, szerelmes csókodat.

  • Francesco Berni: Szerelmesemhez

    fordította Babits Mihály

    Azt akarod, hogy csúf halálra szálljak,
    Nem könyörülsz, csak tűröd, hogy utánad,
    mint árva kandúr, űzekedve járjak.

    De ha megöl majd a szerelmi bánat,
    vad, bús halott, meglepem fekhelyed,
    és megenyhítem rajtad szomju számat.

    Hiába nyögsz majd: »Távozz! Nem lehet!«:
    beléd hatolok én, buja kisértet,
    s teherbe ejtem büszke testedet.

    Én be fogom mocskolni félve féltett
    szűzességed, s úgy fogok lubickolni
    hasadon, mint ki máshoz sohse értett.

    S ha aztán jönne ördög-űzni holmi
    papocska: engem el nem űz! miattam
    papolhat, hogyha kedve van papolni.

    »Egy őrült ördög!« – mondja majd riadtan.
    Ah! nékem nem lesz gát, hogy be ne töltsem
    a vágyat, mellyért lelkemet kiadtam.

    S úgy fog vájkálni fogam a gyümölcsben,
    mely tested kincse, mint kutya a csonton:
    megtanítlak majd, szűzen élni, bölcsen!

    Holnap meg fogom magam ölni, mondom,
    hogy mihamarább ágyadban legyek már,
    s belédhatoljak ama féltett ponton.

    De ha magad tán meggondolnád; megvár
    imádód még, hogy reggelig felelhess;
    holnap reggelre én halott leszek már.

    No hát most egyszer légy hozzám kegyelmes,
    mert ha egyszer halott kezembe kaplak,
    furcsán bűnhődsz! (A halott nem türelmes.)

    Különös és vad pózokra kapatlak,
    hogy elborzadsz, mint Akteon, magadtól,
    ha egy tükörkép megmutat magadnak.

    Ha tudnád, bennem milyen láng gyuladt: oly
    kegyetlen engem nem mernél gyötörni;
    kedvemre inkább megölelnél akkor.

    De nincs más hátra, mint magam megölni:
    megbosszúlván mit vétettél irántam,
    úgy fogok tested szentélyébe törni!

    Minden ruhádat eltépem, lehántom,
    de megvetlek majd, és betöltve vágyam,
    ha akonámat hordódból kirántom,

    ott hagylak, föltakarva, a vad ágyon:
    és akkor nézheted majd azt a poklot,
    mely van, hogy egy vad ördög belejárjon,

    s melyet ma rejtesz. Szörnyü lesz a dolgod,
    ha meghalok, míg nem leszek kegyelmes,
    és minden varázst rólad föl nem oldok:

    S ha nem kivánod, hogy kínokban elvessz,
    hogy szellememtől megszállott maradj,
    légy vágyaimmal szemben engedelmes,

    és minden makacskodást abbahagyj:
    mert hogyha nem adsz írt sebemre nékem,
    megmutatom majd, leány, hogy ki vagy,
    és minden szoknyád és inged letépem!

  • József Attila: Amióta…

    Amióta megláttalak,
    Szebben süt a nap le rám
    És azóta százszor szebben
    Dalol a kis csalogány.
    Csak a piros ajkad néma
    S mosoly rajta nem fakad,
    Saját magam árnya vagyok,
    Hisz csókolnom nem szabad.

    Amióta megláttalak,
    Illatosabb a mező
    És azóta tövis nélkül
    Áll a büszke rózsatő.
    Csak a lelked lett fagyosabb,
    Csak a szíved lett büszke,
    S szerelmemtől lobbant lángra
    A kétségb’esés üszke.

    Amióta megláttalak,
    Örök tavasz ég virul
    És azóta kis madarat
    Kis leány nem tart rabul.
    Csak te tartasz foglyul engem
    S csak a szívem csupa seb;
    A neveddel ajkaimon
    Halok meg! – úgy édesebb.