https://verskucko.com

Címke: szenvedés

  • Juhász Gyula – Buddha

    Mosolygó hindu bálvány,
    Ki végtelenbe révedsz,
    Taníts egy kis mosolygást
    E nagy szenvedéshez.
    Taníts egy kis mosolygást,
    Te nagy, örök mosolygó,
    Oly kurta ez az élet,
    Oly furcsa ez a bolygó.

    Mosolygó hindu bálvány,
    Én annyit sírtam itt lenn,
    Olvastam bibliákat,
    Várva, vívódva hittem.
    Mosolygó hindu bálvány,
    Hitemen mosolygó,
    Mily jó lehet a semmi,
    A végtelen koporsó.

    Hol nem nyílnak virágok,
    A hervadásra szántak,
    Szerelmek, álmodások:
    Virágai a halálnak.
    Mosolygó hindu bálvány,
    Az élet láza oly jó
    És oly gonosz az élet
    És én rád sírva nézek,
    Te nagy, örök mosolygó.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Rainer Maria Rilke – Végső töredék

    Te jöjj, te végső: elismerlek téged,
    gyógyíthatatlan kín, testembe szőtt.
    Ahogy lélekben égtem, benned égek:
    a fahasáb sokáig küszködött
    lángoddal: nem hagytam, hogy elemésszen,
    de most táplállak, benned égek én,
    s e rémség poklában lesz szelíd lényem
    e földön túlvilági rém.

    Tisztán, már terv nélkül, jövőtlenül
    és szabadon a kín-máglyára léptem.
    Mert nincs hol vennem jövendőt cserében
    a szívemért, mely némán kimerül.
    Még az vagyok valóban, aki ég?
    Emlékeket sem tűrök idebenn.
    Ó élet, élet: kinti lét.
    S a lángban én. Nem ismer senki sem.

    (Lemondás. Most nem úgy mint gyerekkorban
    ha betegség jött. Haladék. Ürügy:
    nagyobbá válni. Hangok, suttogások.
    Ne keverd ebbe régi ámulásod.)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • William Blake: A mások bánata

    Láthatok búsulni mást
    S ne érezném bánatát?
    Láthatok-e szenvedőt,
    Hogy ne vigasztaljam őt?

    Látva könnyet más szemén,
    Bánatát ne osszam én?
    Apa síró kisfiát
    Nézze, s bú ne járja át?

    Ülhet némán egy anya,
    Míg szorong, sír magzata?
    Nem, nem, ó, ez nem lehet,
    Ez nem eshet soha meg.

    S ki mosolyt hint, merre jár,
    Hallva, hogy egy csöpp madár
    Bútól, gondtól sújtva zeng,
    S egy kisded kínban mint eseng:

    Nem ül fészkéhez talán,
    S enyhít szíve bánatán?
    Vagy a kis bölcső felett
    Nem sír gyermek-könnyeket?

    S ülve éjt-napot vele,
    Könnyeit nem törli le?
    Nem, nem, ó, ez nem lehet,
    Ilyet soha nem tehet.

    Örömét szétosztva mind
    Szinte kisded lesz megint,
    A bú ismerőjeként
    Hordja bánatunk felét.

    S ne hidd, míg száll sóhajod,
    Hogy Teremtőd nincsen ott,
    És ne hidd, ha könnyezel,
    Hogy Teremtőd nincs közel.

    Belénk oltja örömét:
    Hogy bajunk ő zúzza szét,
    És míg meg nem enyhülünk,
    Mellénk ül és sír velünk.

    (Tótfalusi István fordítása)

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Somlyó Zoltán: Hajnali imádság

    A szűk Könyök uccán hazamegyek,
    most hajnali három óra.
    Istenem, vezess a jóra!

    Békevirágok e szürke kövek
    és béke e hajnali ég.
    Istenem, szeretsz-e még?

    Züllenem, hullanom rendeltetett
    és lehull, aki arravaló.
    Légy velem, Mindenható!

    Hajnali percek szemeznek alá
    s a harang a szívükbe sikolt.
    Istenem, sok bánatom volt!

    Keresztények űztek, csúfoltak zsidók.
    És a nők se szereztek nekem semmi jót.
    Eldobtak, mint az odvas diót.

    Húsz évvel szerettem, húsz évvel vakon,
    ma sápadt és zord halovány alakom:
    istenem, a szívedbe lakom.

    Nincs éjjelem, nincs és nappalom sincs,
    csak e hajnali ég, csak e kék…
    Istenem, szeretsz-e,
    istenem, vezetsz-e,
    istenem, megversz-e még?

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Dsida Jenő – Út a Kálváriára

    Reszkető, enyhe fény sugárzik.
    Egy felhő lassudan megyen.
    A lélek fáj, a fény sugárzik.
    Valaki ballag a hegyen,
    hűs homlokáról fény sugárzik
    s szemét lehúnyja – úgy legyen!

    Elszállt szerelem illatától
    kövér és fűszeres a lég.
    Halott szerelem illatából
    soha, de sohasem elég.
    Bomló szerelem illatából
    sejti a szív, hogy itt a vég.

    A seb szép csöndesen begyógyult,
    – ó, angyalok, bús, kék szeme –
    a seb már nem sajog, begyógyult,
    – ó, halkan búgó, mély zene! –
    a seb már régesrég begyógyult
    és mintha mégis vérzene.

    Valaki lépked, felfelé tart.
    Bozót közt víg madársereg.
    Valaki lassan felfelé tart.
    Tövisről vérharmat csepeg.
    Valaki fel, a csúcs felé tart,
    hogy önmagát feszítse meg.

    Forrás: arcanum.com/hu

  • Tóth Árpád: A rab

    Mi jobb? – üvölteni talán?
    Vergődni a börtön falán,
    Vájni sírva, vérző körömmel,
    Míg künn röhögnek kárörömmel?

    Avagy hallgatni, az a jobb?
    Ne hallja senki a jajod,
    Barátkozni a mély homállyal,
    Beharapott, fekete szájjal?

    Mi jobb? – szavalni szüntelen?…
    Vagy ez? – hallgatni szüntelen?
    Feküdni, tetszhalott tetem,
    Míg lobogva a ravatalnál
    Veszett vágyak lángjai égnek…

    Mi az pajtás? üvöltenél?
    A körmöd újra csupa vér.
    Mit vájod…… a falat?
    Te meghalsz, s a fal megmarad.

    Talán hallottál valamit?
    Talán az erdő hangjait?
    Átsusogott a kétöles
    Falon a virágzó köles?…

    Forrás: Index.hu / Kedvesch versek

  • Ady Endre: A KÖNNYEK ASSZONYA

    Bús arcát érzem szívemen
    A könnyek asszonyának,
    Rózsás, remegő ujjai
    Most a szivembe vájnak.

    Érzem az illatát is ám
    A rózsás, gyilkos ujjnak
    S véres szivemre szomorún
    A könnyek hullnak, hullnak.

    Az ajka itt mar édesen,
    A haja ide lebben,
    Az egész asszony itt pusztít,
    Itt, itt: az én szivemben.

    Bosszút itt áll az életért,
    Aknát itt ás a multnak.
    Véres szivemre szomorún
    A könnyek hullnak, hullnak.

    Nagy az én bűnöm. Vesszen is,
    Kire a végzet mérte,
    Hogy a könnyek szfinksz-asszonyát
    Megérezze, megértse.

    Maradjon szent talánynak Ő,
    Maradjon mindig újnak.
    Véres szivemre szomorún
    A könnyek hullnak, hullnak.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Émile Henriot: Ó, testvérem

    (Fordította: Kosztolányi Dezső)

    Én is ember vagyok,
    szenvedek és megindulok, te, ismeretlen testvérem, aki
    elolvassz engem,
    te, akinek talán sohasem szorítom meg a kezét,
    te, aki tán meg is vetsz, mert azt hiszed, hogy csak
    magamról beszélek neked.

    Hát nincsenek-e gyermekeid, mint nekem, nem vérzik-e
    szíved, mint az enyém,
    nem vesztetted-e el azokat, akiket szerettél?
    Hát nem riadsz-e fel éjszakánként a zörrenéstől –
    mert nem tudod, ki vagy, sem hogy hova mehetsz.

    Forrás: Émile Henriot – Ó, testvérem, fordította Kosztolányi Dezső

  • Jim Morrison: Senkiföldjén

    Badarka fordítása

    Megszülettem és halálra
    ítéltél.
    Nem hibáztatlak.

    A tested dolgozik naphosszat,
    a kezed megágyaz éjszakára,
    a lelked fárad, sose pihen
    és már te sem mosolyogsz.
    De nem hibáztatlak
    a fájdalmaimért.

    Az áruházakban, a parkokban
    üvöltsünk bármilyen hangosan,
    szótlanul szenvedünk
    itt, a senkiföldjén.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Choli Daróczi József – Cigány passió (részlet)

    Cigány asszony monológja
    (Az 1. felvonás 1. jelenetéből)
    Társszerző: Nagy Gusztáv

    Onnan indultam
    én is:
    a vadvirág-lángokban rejtőző
    árvák földjéről,
    hol szomorú tüzekre olvassák
    bánataikat az anyák
    mellükön éhes csecsemőkkel,
    suttogva Mária nevét,
    vándorolva
    márványfagy telekkel
    nyöszörgő keréknyomnyi hazákban,
    csillagfény-ázzománcos hajolva
    éjjel sátrakban
    rejtőzve,
    kuporogva várva
    a Megváltót.

    Mi lesz
    velünk, Uram,
    a jövendők mit hoznak?

    Angyalaid
    csendőr-éveket
    hoznak?

    S mi lesz
    teveled, Uram,
    neked az évek mit hoznak?

    Kereszteket
    ácsolnak,
    Uram?

    S mi lesz
    a kis
    népekkel,

    koponyaheggyé,
    Auschwitzi hamuvá
    válnak, Uram?

    S az emberiséggel
    mi lesz,
    Uram?

    Milliárdoknak
    a jövendő ezredek
    mit hoznak?

    Forrás: Magyarul Bábelben