https://verskucko.com

Címke: szenvedés

  • Kosztolányi Dezső: A komédiás dala

    Mulassatok, a hinta indul,
        nézzétek e színes pokolt.
    Keblem sajog a tompa kíntul,
        de jöjjetek, ajkam mosolyg.

    Ti vagytok az úr, én a szolga,
        bohócruhába öltözöm.
    S elfojtom értetek, dacolva,
        eget-kívánó ösztönöm.

    Fejemből a vér zúgva csordul,
        de rája süveget csapok,
    s nem érezem a tarka lomtul
        az égető, nagy bánatot.

    Előre hajtok, körbe-körbe,
        a falba vágom homlokom.
    Mindent teszek, holtig gyötörve:
        imádkozom, káromkodom.

    Pusztán csak a parancsra várok,
        ti vagytok, és – nem élek én.
    Fogjátok is át a világot,
        nekem nincs semmim e tekén!

    Engem ragad vadul zilálva
        a szédülő körforgatag,
    aranyszörnyek sötét hajába
        kapaszkodom meg bágyatag.

    S ekkor nem is tudom, hogy élek,
        csak törtetek némán elől,
    elszáll szememből minden élet,
        és célt nekem szótok jelöl.

    A vad röhejben elfelejtem,
        hogy e világon létezem,
    a durva ember-rengetegben
        nem nyúl díjért mohó kezem.

    De néha, hogy a lárma halkabb,
        megráz egy furcsa hangulat,
    mert látom, itten mind mulatnak,
        csak a komédiás nem mulat.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Juhász Gyula: Beteg kutya

    Úgy néz reád, mint a szótlan fájdalom
    És vánszorog a ragyogó napon.

    Szeméből csöndes panasz sír feléd,
    Keresi részvéted tekintetét.

    Tebenned bízik, úrban a hívő,
    És kínjait eléd teríti ő.

    A mindenség poklában didereg,
    Oly nyomorult, akár az emberek.

    A megváltó halált nem ismeri,
    Nem tudja, hogy az enyhet ad neki.

    Csak nyöszörög, sírása könnytelen
    S az égre szűköl árván, csöndesen.

    Testvéred ő is és osztályosod,
    A nap alatt egy a ti sorsotok,

    Szenved, pedig nincs semmi vétke sem,
    Ártatlan ő, szegény és védtelen.

    Mégis embernek ember gyilkosa
    És a kutyától nem tanul soha!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor – Csipkebokor

    Oly közönséges, árva kis bokor,
    Körülte gaz nő, állat rátipor,
    Ember véresre sebzi magát rajta,
    A szitkot, gúnyszót özönével hallja.
    Ő mégis rendületlen hittel várja,
    Hogy egyszer égi tüzet fog az ága,
    S akkor, mint írva vagyon: a hegyen,
    A lángjában az Isten megjelen.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: Ne próbálj!

    Engem gyengébbnek faragtál ki,
    Hogysem próbáidat
    Állhatnám, Uramisten
    Dícsérve Téged rendületlenül.
    Azért ígyen könyörgök Hozzád:
    Ne próbálj engemet!
    Tudom, hogy vannak választottjaid,
    Akiket szentté finomít a bánat,
    Akiket hőssé edz a szenvedés,
    Akik áldják és magasztalják
    Süvöltő ostorod,
    Mert minden csapás nyereség nekik.
    Nem én, nem én!
    Én igazabbá, emberebbé
    Nem tisztulok sötét eged alatt.

    Engem csak torzzá teszel és fonákká,
    Engem csak összetörsz,
    De szobrot szenvedéssel
    Mégsem faragsz belőlem, Istenem.
    Nekem kék szemed derült ege kell,
    Örök mosolyod aranykupolája,
    Őszi erdőkben halk lélekzeted:
    Hogy kinyíljék szívem,
    Szépségben s szeretetben – másokért,
    Hogy ne kerengjek, mint a kerge állat
    Veszett irammal, öntudatlanul
    Önzésem és nyomorúságom
    Őrült köreiben.
    Ha azt akarod, hogy dícsérjelek
    Szárnyaló énekkel, én Istenem:
    Adj enyhülést, ne próbálj engemet!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor – Minden jól van

    Azt akarod, hogy kilépjek magamból.
    Hát jól van, most kilépek.
    Vallom veled, hogy nem hiába élek.
    Vallom, hogy irgalom a kegyetlenség
    És áldás az átok.
    Kell, hogy a termő magot földbe vessék,
    És néha vérrel és szennyel befessék
    A rejtett Cél felé futó világot.
    Vallom veled, hogy minden, minden jól van,
    Bár gályapadhoz láncolt rab vagyok
    A végtelenbe lendülő hajóban.

    Vallom veled, hogy minden, minden jól van.
    Akkor is, ha én nem érzem, nem látom, –
    Hogy minden egész, – minden összefügg,
    És rab-voltomban van a szabadságom,
    Erőm az erőtelenségben,
    A betegségemben a gyógyulásom.
    A rossz is, amit gonosz szándék nélkül,
    A vétek is, amit itt elkövettem,
    Kristállyá érik messze valahol:
    Vallom, lélekben, testben megtörötten.
    Vallom, vallom veled mindezeket,
    Mert szépek és mert lehetetlenek, –
    S szeretném lehajtani fejemet
    Világfeletti gondolataid
    Kőszikláira, mint puha párnákra…

    Hallod, hallod? igent mormol reá
    S áment dörög a tenger orgonája.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Pilinszky János – Mert áztatok és fáztatok

    Forduljatok hát ellenem
    ti meglapuló szörnyek,
    az omló folyosókon át
    hatolva egyre följebb,
    nyomuljatok be szabadon,
    futótüzet kiáltva
    lassan fölétek rakodó
    hatalmas éjszakámba!

    Csupaszra vetkőztessetek,
    semmit se hagyva rajtam,
    vegyétek el a homlokom,
    a szemem és az ajkam,
    mert áztatok és fáztatok,
    mert éheztetek bennem,
    bár én is áztam-fáztam és
    nekem se volt mit ennem.

    Legyűrhetetlen fölkelés,
    dadogó, győztes lárma!
    mint életfogytig elítélt
    fegyencek lázadása.
    Egyetlen boldog pillanat,
    a végső és az első:
    csak állok majd és reszketek,
    akár egy égő erdő.

    Forrás: szeretem a verseket

  • Rainer Maria Rilke – Végső töredék

    Te jöjj, te végső: elismerlek téged,
    gyógyíthatatlan kín, testembe szőtt.
    Ahogy lélekben égtem, benned égek:
    a fahasáb sokáig küszködött
    lángoddal: nem hagytam, hogy elemésszen,
    de most táplállak, benned égek én,
    s e rémség poklában lesz szelíd lényem
    e földön túlvilági rém.

    Tisztán, már terv nélkül, jövőtlenül
    és szabadon a kín-máglyára léptem.
    Mert nincs hol vennem jövendőt cserében
    a szívemért, mely némán kimerül.
    Még az vagyok valóban, aki ég?
    Emlékeket sem tűrök idebenn.
    Ó élet, élet: kinti lét.
    S a lángban én. Nem ismer senki sem.

    (Lemondás. Most nem úgy mint gyerekkorban
    ha betegség jött. Haladék. Ürügy:
    nagyobbá válni. Hangok, suttogások.
    Ne keverd ebbe régi ámulásod.)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Petőfiné Szendrey Júlia – Keserű kín

    Keserű kín és gyötrelem
    Volt énnekem a szerelem;
    Ami másnak életet ad,
    Az hozza rám halálomat.

    Meghaltam én réges-régen,
    De nem nyughatom békében,
    kísértetként járok, kelek,
    Keresve, mit nem lelhetek.

    Keresve a boldogságot,
    Mire sehol nem találok;
    Mi messziről annak látszik:
    Árny, mint én, mely velem játszik.

    Hogyha közelébe érek,
    Rémképétől elszörnyedek
    S futok vissza koporsómba
    Új kínoktól ostorozva.

    S rám vonom a búbánat szőtt
    Gyászos halotti lepedőt,
    S várom, hogy az ég majd megszán,
    Hogy majd meghalok igazán.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hatos Márta: Ajándék

    Eljött a Sors hozzám,
    váratlanul éppen,
    ajándékot hozott,
    meglepetésképpen.
    Pillangós masnikkal
    körülkötve szépen.
    Kibontom a dobozt,
    mit rejthet a mélye?
    Gyönyörű ing benne…
    – Pont erre vágytam!
    A Sors keze nyúlt
    a „márka” jelzést
    eltakarva, lágyan
    rám teríté ingét,
    kéjesen mosolyog:
    – Viseljed sokáig,
    pontosan rád szabott!
    S el is tűnt már gyorsan,
    mint akinek itten
    semmi dolga nincsen,
    csupán véres kéznyomát
    hagyta a kilincsen.
    A Nessus-ing rajtam,
    azóta is hordom,
    – kentaurnak vére kínnal ölő méreg –
    ez lett az én sorsom.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Várnai Zseni: Ne irigyelj

    Ne irigyelj púpos ember,
    amiért egyenes vagyok,
    A lelkemen olyan nagy púp van,
    Hogy majd bele szakadok.
    Te nem látod, de én érzem,
    hogy ez a púp mily nehéz,
    Bele van ám gyömöszölve
    egy mázsányi szenvedés.

    Te vak ember ne haragudj,
    én se látok messzire,
    Bukdácsolok, botorkálok,
    s nem haladok semmire.
    Fogadj engem testvérednek,
    szegény néma, s hidd el nekem,
    Én is csak dadogva szólok,
    s nem érti meg senki sem.

    Szeressetek engem bénák,
    nyomorultak szegények,
    Ügye fogyott vagyok én is
    összevissza beszélek.
    Képzelődöm, álmodozom,
    mint az őrült, s azt hiszem
    üvegből van, s összetörik,
    összetörik a szívem.

    Forrás: Szeretem a verseket (Facebook)