– Tudsz játszani?
– Tudok.
– És szeretsz is?
– És szeretlek is.
Forrás: szeretem a verseket
– Tudsz játszani?
– Tudok.
– És szeretsz is?
– És szeretlek is.
Forrás: szeretem a verseket
A selyem,
Mit selyemgubóról fejtenek le fénylőn, lágyan,
Nem olyan selymes mint az arcod.
Az ének,
Mit trillázó pacsirta zeng bele a tavaszba,
Nem olyan édes mint a hangod.
A napfény,
Mi nyári reggelen szikrázik végig a mezőkön,
A mosolyodnak halovány árnya,
S a könnycsepp,
Mi végig harmatozza,
Az egek tiszta zokogása.
Forrás: Lélektől lélekig
A bokrok alján szép a szerelem,
mikor a tél tavaszról álmodik;
jó hancúrozni zörgő levelen,
és jó, ha két körmös kar átszorít.
Azért, macskánk, ne menj a kertbe ki,
még gyenge vagy te, reszketős, törékeny;
bármit izen az éj, ne higgy neki,
maradj nyugton az ablak könyökében.
Künn azalatt kurjongat s figuráz
a hörcsögképű, tüskebajszú kandúr;
fortélyos énekére jól vigyázz,
fogadj szót, és ne menj az ablakon túl.
Hadd kacsingasson bedagadt szeme,
rührágta, ritka bajszát hadd pödörje,
hadd mászkáljon, mint Orbán szelleme,
a ház előtt éjjente föl-le, föl-le!
Mert jaj neked, véged van, ha kimész:
egyet-kettőt szökik és megragad
s máris szorítja két nagykörmű kéz
tigrisbundás, ártatlan derekad.
És akkor hallom majd a jajgatásod,
a rémület kéjből szakadt szavát:
(ó, édes-véres, vad összecsapások!
bokrok, mohák, hajnalok, éjszakák –)
– Ha nem tudnád még: ez a szerelem;
a kín a kéjből is mindig kicsap rád;
friss-föld-szagú tavaszi éjjelen
ezért zokognak künn a macskák.
Forrás: Lélektől lélekig
Fenn húnyik a csillag,
Fenn ébred a hajnal,
Tollászkodik sebten
Sokszáz pici angyal.
Omlása-bomlása
Rózsafellegeknek…
Rózsafellegekbül
Pihe-ágyat vetnek.
Bontják, teregetik
Széltibe, hosszába,
Itt is, ott is leszakadoz
Halovány foszlánya.
És hullong és szálldos
A hajnali légbe,
Úgy csapódik szép leányok
Álmodó szemébe.
És ihol, valahol
Egy virágos ablak
Orgonavirági
Összebólogatnak.
S egy súgja a másnak:
– Csak halkan, csak lágyan,
Fehér lányszobába
Fehérhabos ágyban
Pihegő leánynak.
Ma vagyon az első
Szép hajnali álma,
Igézetes, édes
Szerelemről való
Boldog álmodása.
Forrás: Lélektől lélekig
(Israel Efraim fordítása)
Tengerhomály, csillag madártalan egen
Nyugatra kel,
Míg te, ködbetűnt, messzi szerelem,
Emlékezel.
A lágy, nyílt szem, őszinte ifjúság,
Haj, mely üde,
Hull, hull, mint most a csöndön hullik át
A lég köde.
Hát mért a bú, a vágy ha földereng
S a lágy emlékezet:
Mit ő sóhajtott rád: a szerelem
Szép volt, csaknem tied?
Forrás: Szeretem a verseket (Facebook)
Csak még egy utolsó keringőt táncolj velem,
hadd érezzem azt, az öregség nem fáj,
hadd higgyem csak, hogy az elmúlás is barát,
s valahol még ránk nyitja az élet kapuját.
Csak lágyan suhanjunk az éji csillagfényben.
Könnyedén lebegve, mint az első randevún,
mikor kezem kezedbe rejtetted, és annyit mondtunk,
most már mindörökre egymáshoz tartozunk.
Ebben a keringőben minden álmunk ott lesz,
benne lesz az ifjúság, könny, mosoly, bánat,
minden-minden benne lesz, ami csak a miénk,
amit nem vett el tőlünk, sem törvény, sem gyalázat,
mert egy utolsó tánc mindenkinek jár,
hisz ott teljesül majd az a nem sikerült tervünk,
amit sokszor szerettünk volna megtörténtté tenni,
de a sors elvette a hozzá való merszünk.
Forrás: Szeretem a verseket (Facebook)
Futó sorból rontva kidőlten,
nem is vagyok talán már,
nem is lehetek az Időben.
Jóság rohamaim is fogytán
s úgy nézek messzeségbe,
mint vén juhász hajolva botján.
Igen: bot, egy kicsit koldusbot,
hideg és fáradt nézés
s otthagyott, szegény ősi jussok.
Ki társam lenne, nekem nem kell
s vágyottam nem vágy társul
s aggulok éhes szerelemmel.
Se jó, se rossz, se bús, se víg már:
becsületes válasz megy:
kár volna érted, hogyha bíznál.
Engem kinullázott az Élet,
én már dacból se adnék
bárkinek is meleg hűséget.
Csoda-percnek kellene jönni
s mert nem bízok csodákban:
csókollak, de el kell köszönni.
Forrás: Lélektől lélekig
Rojtos takaróm
csillagai alá rejtelek,
sátram az ég,
súgó szavaid
hallom még
onnan, hol
hegyek tartják
az eget s oly
kékes fehéren
szállnak, ahogy
suhan a bánat,
nevetését hallom még
a szokolyai lánynak
Ezernyi levélről
zúzmara könnyek
halk szerenádja
száll feléd
/szava a Fának/
Elkisér…
Talán jön
új tavasz,
nem lehet
mindig tél
Forrás: Lélektől lélekig
Nem érdekel, hogy hány csepp a tenger,
vagy hány bolygó a világegyetem,
azt akarom tudni, mire gondolsz, mikor
a fülembe súgod: szeretlek, kedvesem.
És ha az alagút végén a fény a
kivégzőosztag torkolattüze,
vajon átölelsz-e?
Forró csókkal suttogva, hogy
több ez a másodperc velem,
mint lenne tíz élet nélkülem…
Nem érdekel, hogy kié voltál mielőtt szívedhez értem,
azt akarom tudni, megállsz-e előttem,
teljességeddel, hogy szerethesselek.
És meleg télikabátként hagyod-e,
hogy átöleljen a szerelmem.
Nem érdekel, hogy hányszor estél el,
azt akarom tudni, felállsz-e,
hogy újra csókot lehelj fáradt lelkemre.
Hogy álmos hajnalon a víz tükrébe belenézve
valóban önmagad látod-e.
Nem érdekel, hogy hány szívet törtél,
vagy a tiéd hányszor tört össze.
Azt akarom tudni, vajon
karjaidban lejárt-e a törések ideje.
Nem érdekel, hogy milyen sötét fellegek takarják
el az eget, vagy a világ holnapra elsüllyed-e,
azt akarom tudni, minden hátralévő percben,
hogy milyen nektárt rejt még ajkad íze.
Nem érdekel, hogy mi az, amit már megkaptál,
azt akarom tudni, hogy még mire vágysz,
és felismered-e, ha szembe jön veled a boldogság.
Nem érdekel, hogy mi az, ami fájt,
azt akarom tudni, fájna-e, ha nem az enyém volnál.
Nem érdekel, hogy hol van az, ahol még nem voltál,
azt akarom tudni, meddig jössz el velem,
hogy megtaláljuk azt, amit egyedül nem találnánk.
Hogy neked én, nekem te, kettőnknek egymás a világ,
és az utolsó három szavad:
„szükségem van rád!”
Forrás: Lélektől lélekig