Címke: Szerelem

  • Elizabeth Barrett-Browning: Hogy hogyan szeretlek?

    (How do I love thee? – részlet, magyar fordítás)

    Hogy hogyan szeretlek? Hadd soroljam el.
    Ameddig lelkem ér, oly messze forr
    Szerelmem, s mélybe és magasba, hol
    A Lét s a Menny határaira lel.

    Szeretlek, mint ha hétköznap lehel
    Békét – ha nap süt, gyertya haldokol.
    Ahogy a Jogért harcol-robotol
    A hős, akinek dicséret se kell.

    Oly lángolón szeretlek, oly vadul,
    Mint búm tüzelt, mint hisz-vall kicsi lány,
    S ahogy szerettem vesztett, szomorú
    Szentjeimet – szeretlek én vidám
    Vagy könnyes arccal, mindig! – s ha az Úr
    Hagyja, még jobban halálom után.

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Paul Éluard: Üdvöm homokszeme

    Pusztán mert tiszta vagy s pusztán mert inni adsz
    Ahogy nyíló kezünk szárnyat mozdulni enged
    Mivel megosztod és összefogod magad
    Ahogy összetapad s megvonaglik a száj
    Ahogy ész-fogta nyelv neki-nekieredhet
    Két kar kitárul és bezárul
    Hol nappalt hol meg éjt hozva folyvást kigyújtva
    A tüzet mely ezer szívet kötni melenget

    Pusztán mert éppolyan hű vagy mint a teremtés
    Erős mint érett gyümölcs, gyenge akár a hajnal
    Tetézve évszakot be- s befedve az embert
    Pusztán mert mint a jó-nedvű mező olyan vagy
    Mely lényeg lényegével itatja talaját, mely
    Vár vár ártatlanul dadogó lépteket
    Mint a munka, mint a játék, mint számvetés, mely
    Csontig hamis mint egy ajándék emberrablás

    Pusztán mert egyenes, hajlékony vagy s türelmes
    Pusztán mert beveted a fény búzaszemét
    A föld simogató húsába éjszaka
    Délben nem tudva, hogy érvényes-e az élet
    Eggyel több napomat tártad ki: Nincs ma, Nincsen
    Holnap. Megsemmisült a mindig és soha
    S te megkockáztatod magad kárára élni
    Jobban mint én, kit egy más nő s a semmi szült.

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Rainer Maria Rilke: A szerelmes lány

    Nemes Nagy Ágnes fordítása

    Így igaz, vágyom utánad. Ejtem,
    elvesztem kezemből önmagam,
    nem remélve, hogy tagadni merjem,
    azt, mi tőled árad rezzenetlen,
    és komoly, merő, rokontalan.

    …rég: ó, mily Egy voltam, semmi engem
    el nem árult és nem szólított,
    mint a kőé, olyan volt a csendem,
    mely fölött a forrás átcsobog.

    Ám e lassú, párhetes tavaszban
    engemet a néma, öntudatlan
    évről most letörtek könnyedén.
    Összezárva, langyos, árva létem
    most valaki tartja a kezében,
    s nem tudja, tegnap mi voltam én.

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Radnóti Miklós: Szerelmes vers november végén

    A pattanó szöcskék még ittmaradtak,
    de szemén már elmélyül a kék,
    sárga uraknak gazdag udvarán,
    zsákos gabonák tömött csudái
    előtt bókolunk őszi fejünkkel;

    azelőtt, ha messze jártam tőle,
    földről pipacsok véres pöttyeit s
    égről csillagokat akartam
    a hajára hozni néki és
    éhomra hordtam a csókjait;

    most fa kéne télre, tavaly az idő
    feketére verte szomszédék szőke
    lányait s idén is játszik, mert bubás
    fölleg ül most a fák fölött és holnap
    dérrel veszekszik már a harmat.

    Forrás: FB Szeretem a verseket…

  • József Attila – A hullámok lágy tánca…

    A hullámok lágy tánca s odaát
    a lombok gyenge lejtése az éjjelt
    lassudan hozták s csillagok raját
    hívták reszketni az egekre széjjel.

    Így ők. S az érzelmek is csendesen
    mozdulnak benn a szívben ringatóan,
    emlékezés visszfénye, szerelem
    hatalma ring, mint a nagy víz a tóban.

    Én nem értem, csak érzem az egészet.
    Itt tangót jár a sok lány és fiú,
    a sok számító, kedves és hiú.
    Mert ez itt egy divatos nyári fürdő.

    De némán, hiszen ráér a természet,
    a zene mögött zúg az örök erdő.

    Forrás: Kisdióvendégház.hu/balaton-versek

  • Kiss Kálmán – Üzenet a hegyről

    Ülök a hegyen, kezemben pohár,
    aranylón csillog boromban a nyár.
    A madárzajos csend oly ringató,
    s úgy csillámlik, mint odalent a tó.

    Itten akár én boldog is lehetnék,
    El-elmélázok, szíven üt az emlék.
    S felüvöltenék, mert nem vagy velem,
    egyetlen Drága, te vad, szertelen,
    gyönyör, gyöngédség, seb, sajgó hiány,
    dadog a szívem, annyira kíván.

    Ide idézem emlékalakod,
    hogy megöleljen, mert magam vagyok.
    Érzem a szádat, forró és puha,
    testeden most e szép táj a ruha.
    Ölébe fogad engemet e táj,
    bódulat ringat, már semmi se fáj.

    Forrás: Kisdióvendégház.hu/balaton-versek

  • Petőfi Sándor: Rózsabokor a domboldalon

    Rózsabokor a domboldalon

    Rózsabokor a domboldalon,
    Borúlj a vállamra, angyalom,
    Súgjad a fülembe, hogy szeretsz,
    Hejh, milyen jól esik nekem ez!
    Lenn a Dunában a nap képe,
    Reszket a folyó örömébe’,
    Ringatja a napot csendesen,
    Épen mint én téged, kedvesem.
    Mit nem fognak rám a gonoszok,
    Hogy én istentagadó vagyok!
    Pedig mostan is imádkozom…
    Szíved dobogását hallgatom.

  • Csokonai Vitéz Mihály: A méhekhez

    A méhekhez

    Kis méhek! kerteken,
    Mezőkön, berkeken
    Mit futtok sok veszéllyel?
    A friss forrásokra,
    Az új virágokra
    Repkedvén szerteszéjjel?
    Mennyi sok munkával
    És időjártával
    Gyűjthettek egy kis mézet?
    Szálljatok Lillára,
    Az ő szép szájára
    Vénus sokat tetézett.
    Jőjjetek: s úgy nem lész
    Olyan sok s édes méz
    Sehol, mint a tiétek.
    Jőjjetek: s úgy nem lész
    Olyan boldog méhész
    Sehol, mint a tiétek.

    Forrás: (nincs megadva)

  • Tóth Árpád: Levél

    Levél

    Ha ez a levelem megérkezik,
    Édesem, gondolj rám egy kicsit.

    Képzelj magad elé: szivarozgatok,
    Fáradt vagyok és csendes és nagyon elhagyott.

    Azt gondolom, maholnap meghalok,
    S azt is gondolom, nem kár, ha meghalok.

    Elküldöm neked ezt a levelet,
    De nem mint régen: csevegni veled.

    Tudom én, kopott rongy már a szavam,
    Jaj, hogy kényes szavam is odavan.

    De kell, hogy mégis írjak teneked,
    Kell, hogy búsan nézd e bús jeleket.

    Felszakadó sírásod kell nekem,
    Szivarozgatva tűnődni ezen.

    Gyilkosság ez, gyilkosság ez, tudom,
    De lásd, egyedül kínlódom nagyon.

    S szívemnek jólesik ez a kis meleg:
    Hogy még valaki felsír, ha izenek.

  • Kaffka Margit: Sakk-matt

    Sakk-matt

    Kis kertilócán, vadszőlős ereszbe’
    Kései langyos, nyári délután,
    Sok tarka szálat öltésnek eresztve
    Babrált egyszer egy haragos leány.
    Nem egymagában volt, – ez a baj épen! –
    Mellette is meg szembe, szörnyűképen
    Figyelve, gyanakodva egy a másra,
    Egy mókás öreg ember meg a társa
    Fölöttébb komoly ifjú húzogat
    Tarka ostáblán furcsa bábokat.
    Fogy a futó, menekül a király,
    Itt még a bástya rendületlen áll;
    Szökdösve oldalt, jobbra-balra térnek
    Az ördöngős fehér-fekete mének,
    S bár egyre hull a sok vitézi báb,
    Új nemzedék jön és tüzel tovább.
    Harc, melybe’ nincs szenvedély, csak ész,
    Melyben, ha minden elhull, mi se vész.
    Ám egy redő az ifjú homlokon
    Jelenti: az eset komoly nagyon!
    A lány csak ölt, csak tűz, – kifejti egyre…
    Csodálkozó haraggal várva, lesve:
    „Mikor lesz vége? Udvarolni sem mer?
    Beh ócska játék, beh unalmas ember!”

    Mult napra nap, telt lassan hétre hét,
    S a kerti asztalon terítve szét
    A harcmező; rajt’ sárga-barna kocka
    Következetes híven váltakozva
    Most is a régi. Talán odabent
    Van felbomolva a bölcs hadirend!?
    A harcos bábú lézeng oktalan,
    Meg visszatér, majd ész nélkül rohan.
    A király egy csikót vesz üldözőbe,
    Paraszt a tornyot ütné agyba-főbe,
    S a királyné, rézsút tipegve fogytig,
    Az ellenséges fővezérbe botlik.
    …és kit okolni kell a sok bajér’,
    Két nyugtalan kéz néha összeér,
    S két ifjú szempár, amikor lehet,
    Találkozik a csatatér felett…
    Nagyapó nézi hosszan, meglepetten:
    „Olyan komoly, derék fiúnak hittem,
    S bomlik immár ez is oktondi lázban!…
    Nincs tartalom a mai ifjúságban!”

    Forrás: www.eternus.hu – Kaffka Margit versei