https://verskucko.com

Címke: Szerelem

  • József Attila: (Ha nem szorítsz…)

    Ha nem szorítsz úgy kebeledbe,
    mint egyetlen tulajdonod,
    engem, míg álmodol nevetve,
    szétkapkodnak a tolvajok
    s majd sírva dőlsz a kerevetre:
    mily árva s mily bolond vagyok!

    Ha minden percben nem kecsegtetsz,
    hogy boldog vagy, mert nekem élsz,
    görnyedő árnyadnak fecseghetsz,
    hogy gyötör a magány s a félsz.
    Nem lesz cérna a szerelmedhez,
    ha úgy kifoszlik, mint a férc.

    Ha nem ölelsz, falsz, engem vernek
    a fák, a hegyek, a habok.
    Én úgy szeretlek, mint a gyermek
    s épp olyan kegyetlen vagyok:
    hol fényben fürdesz, azt a termet
    elsötétítem – meghalok.

    Forrás: Szívzuhogás

  • Vajda János: Húsz év múlva

    (Gina emlékkönyvébe)

    Mint a Montblanc csucsán a jég,
    Minek nem árt se nap, se szél,
    Csöndes szívem, többé nem ég;
    Nem bántja újabb szenvedély.

    Körültem csillagmiriád
    Versenyt kacérkodik, ragyog,
    Fejemre szórja sugarát;
    Azért még föl nem olvadok.

    De néha csöndes éjszakán
    Elálmodozva, egyedül —
    Múlt ifjúság tündér taván
    Hattyúi képed fölmerül.

    És ekkor még szívem kigyúl,
    Mint hosszú téli éjjelen
    Montblanc örök hava, ha túl
    A fölkelő nap megjelen…

    Forrás: Szívzuhogás

  • Vajda János: Utolsó dal, Ginához

    Ha eljövend a búcsú-óra,
    Ha majd e szív végsőt dobog,
    A percben, mely létem kioltja,
    Majd akkor is rád gondolok.

    És jól tudom, előre látom,
    Mi bú, öröm van itt ezen
    S az ismeretlen túlvilágon:
    Egyszerre mind átérezem.

    Eszembe jut majd minden átok,
    Mind, ami történt s ami nem;
    Mely felgyújtotta a világot,
    Mást üdvözítvén az “igen”.

    Mit lelkem eddig félve sejtett,
    Előttem áll a nagy titok,
    Hogy csak az halt meg, ami nem lett,
    S az él örökké, ami volt.

    És nem tudom, mi fáj majd jobban:
    Mi itt örökre elveszett,
    Vagy ami él a múltban, s onnan
    Kivenni többé nem lehet?

    A gondolat, hogy e mindenség
    Nem lesz se több, se kevesebb,
    S Isten se törli azt le végképp,
    Mi egyszer itten megesett…

    Vagy hogy nem halt meg voltaképp itt
    Csak az a perc, mely elrepült;
    A bimbó, mely nekem ki nem nyílt,
    A vágy, amely nem teljesült?

    Forrás: Szívzuhogás

  • Kassák Lajos: Rábeszélő sorok

    Lenne hozzá szíved, hogy csakugyan elmenj tőlem
    s lenne hozzá szád, hogy kimondd az utolsó szót?
    Házatok felé fordultan állok a hídon
    szomorú az arcom és a szívem még szomorúbb.

    Ó, hát feledhető mindaz, ami volt és a fény
    mi szép fejed körül sugárzott, elfakulhat
    valaha is? Lábaim gyökeret vertek itt
    s a vad őszi szél hiába tépi meg fürtjeim.

    Hívó kiáltásodra várok az éjszakában
    nem hervadhat el így a kert, amit gondoztam
    s az út, amin jönni szoktál, nem kerülhet el
    annyira, hogy ne láthassalak többé már soha.

    Miért haragszol, vagy miért untad el szerelmünk?
    Ablakod sötét függönye mögött hallgasd csak
    mosolyodtól részegen énekelek most is
    s a te szemeiddel néznek le rám a csillagok.

    Forrás: Szívzuhogás

  • Weöres Sándor: Arabesque

    Szállnak a vadlibák, szállnak,
    a gyermekláncfű pelyhe száll, száll,
    bugyrot cipel a nénike,
    édesem messzire ment.

    Megkérdezem a nénikétől:
    hova ment az édesem, hova ment?
    Csak a vadlibák láthatják meg őt,
    csak a gyermekláncfű szólhatna róla.

    A csókod festi kékre az eget,
    szemed színétől zöldülnek a fák.
    Nélküled üres minden képkeret
    és világtalan az egész világ.

    Multkor a kertembe egy fiú jött,
    gyümölcsöt hozott a kosarában.
    Kék ruhában jött, mint a napsugár,
    kék ruhád eszembe jutott.

    Csupasz volt a nyaka íve…
    mosolygott… nézett hosszasan…
    Gyümölcsöt hozott. Mind fanyar volt,
    a madaraktól kérdezd, hova lett.

    A csókod festi kékre az eget,
    szemed színétől zöldülnek a fák.
    Nélküled üres minden képkeret,
    és madaraktól kérdezd, hova lett.

    De rég nem láttam két szemedet!
    s hogy fölébredtem egyszer éjjel,
    a bokorról két mérges bogyó
    bámult rám, sötét a sötétből.

    De boldog voltam én veled!
    s egy kövér ember jött szembe az úton,
    bő volt nekem a köpenye,
    bő volt neki a bánatom.

    A csókod festi kékre az eget,
    szemed színétől zöldülnek a fák.
    Nélküled üres minden képkeret
    és világtalan az egész világ.

    Forrás: Szívzuhogás

    🌾

  • Nadányi Zoltán: A két szemed szeretett legtovább

    A két szemed szeretett legtovább.
    Be furcsa szerelem.
    A szád már néma volt, de a szemed,
    az még beszélt velem.
    A kezed már hideg volt, jéghideg,
    nem is adtál kezet,
    de a szemed még megsimogatott,
    nálam feledkezett.
    És lándzsákat tűztál magad köré
    hideg testőrökül,
    de a szemed még rámleselkedett
    a zord lándzsák mögül.
    És ellebegtél és csak a hegyes
    lándzsák maradtak ott,
    de a szemed mégegyszer visszanézett
    és mindent megadott.
    A két szemed szeretett legtovább,
    még mostan is szeret.
    Még éjszakánkint zöldes csillaga
    kigyúl ágyam felett.

    Forrás: Szívzuhogás

  • Vörösmarty Mihály: Éj és csillag

    Éj vagyok, te csillag,
    Fényes és hideg,
    Én setét a bútól
    S vágy miatt beteg.

    Általad homályom
    Fájva összereng,
    Míg fölötte arcod
    Istensége leng.

    Szép sugáraidtól
    El nem alhatom,
    Mégis éber kínnal
    Hozzád álmodom;

    Fel kivánom vinni
    Amit rejt a hit,
    A föld gyermekének
    Édes titkait,

    Mit nem esküdött szó,
    Nem sugott ajak,
    Amit bánat és éj
    Gondolhattanak.

    Fel kivánom vinni
    Gyászos arcomat,
    Hogy világosabb légy
    Árnyékom miatt.

    S mint inkább leendek
    Bútól fekete,
    Annyival dicsőbben
    Kezdj ragyogni te.

    El kivánok veszni
    Fényben általad:
    Érezzem csak egyszer,
    Egyszer lángodat.

    1841. január 10. előtt

    Forrás: Szívzuhogás

  • Bajza József: Emma

    Volnék bár hegyeken lebegő szél, messze röpülnék,
    Messze, hol érzelmim kínja nem érne utól.
    Volnék bérci patak, lerohannék sziklatetőkről,
    S eltűnném a nagy tengerek árja közé.
    Lomb vagyok; a szerelem szép fáján hervadozó lomb,
    Melyet hűtlenség játszi fuvalma letört.
    Míg lebeg a hegyi szél s lezuhog vigan a patak árja,
    Száradok én; a bú lassú halállal emészt.

    Forrás: Szívzuhogás

    🍂

  • Berzsenyi Dániel: Búcsúzás

    Elszakadsz tőlem, szeretett barátném!
    Hasztalan zárlak kebelembe: eltűnsz,
    S mint az álomkép, örömim, reményim,
    Véled enyésznek.

    Jaj! sem a sérült szerelem nyögése,
    Sem kegyességem, sem az ég hatalma
    Téged énnékem soha vissza többé,
    Vissza nem adnak.

    Élj szerencsésen, valamerre fordulsz!
    Légyen áldásom veled és vezérljen!
    Légyen a Végzés utain szerelmünk
    Angyala társad!

    Élj szerencsésen, s ne felejts el engem!
    Menj az égtartó Pyrenéken által,
    Menj az északnak havasin keresztül,
    Csak ne felejts el!

    Ott is, óh ott is tied e sebes szív,
    Mindenütt kísér, veled él, veled hal,
    S sárga képemnek halavány vonásin
    Festve neved lesz.

    1804

    Forrás: Szívzuhogás

  • Kölcsey Ferenc: Hervadsz…

    Hervadsz, hervadsz
    Szerelem rózsája,
    Isten hozzád
    Keblem hű lyánykája!
    Omlik a hab,
    Omlik könyhullásom;
    Kél a szellő,
    S költi sohajtásom.

    Partot a hab,
    Bút mos könyhullásod;
    Enyh a szellő,
    S enyhűl sohajtásod;
    Hagyd hervadjon
    Szerelem rózsája,
    Nyíl hajnalkor
    Remény violája.

    Hervadsz, hervadsz.
    Szerelem rózsája!
    Nem kell nékem
    Remény violája;
    Újjaim csak
    Nefelejcset szednek
    Bús estvéjén
    Bús emlékezetnek.

    1825

    Forrás: Szívzuhogás

    🌸