„Az ember nem felejt.
Csak megszokja, hogy a
szíve egyik szobája zárva
van. És néha benyit oda,
és megnézi, hogy a
fájdalom még
mindig ott ül-e.
Általában ott ül.
Csak már
nem kiabál.”
Forrás: Wass Albert
Címke: szív
-
Wass Albert: Idézet
-
Ady Endre: Beteg szívemet hallgatod
Téged keresve útján, harcán,
Milyen bátor, erős szivem volt,
Milyen muzsikás, milyen harsány.Milyen beteg most, milyen vásott:
Dobbanását nem tartja más, csak
Te nagy, szerelmes akarásod.Ha még egyszer vadul fölzengne,
Himnusza a kíné s a kéjé,
Himnusza a himnuszod lenne.Himnusz, hogy mégis rád találtam,
Nagy vétkekkel, nagy kerülőkkel,
De élve és nem a halálban.S mindent megér, ha csak egy óra
Dalolta el dalát melletted
S nem nyílhat a szám átok-szóra.Beteg szívvel, istenes ember,
Vallok neked, ím, kicsi párom,
Áhitatos, bús szerelemmel:Ne hallgasd rossz, beteg zenéjét,
Jó a szivem, mert benne vagy te
S sziveink az órákat éljék.Forrás: Lélektől lélekig
-
József Attila – A szív s a szem
A szív érez, a szem kutat,
Szép lány szerelméhez utat.
A szív dobog, a szív sóhajt
Ha a lány távol nincsen,
A szem ellesi az óhajt:
– Mit kívánsz édes kincsem?Ha eltűnik a szerelem,
A szív kérdi: – Mi lesz velem?
Önzö szív! magára gondol
S csakhamar életre kel.
S nem gyötrődik semmi gondtól,
Hisz gond nélkül válik el.A szem, ha nincs vis-a-vis-ja,
Rejtett kincsét előhívja,
S mosogatja gyötört lényét,De ez már mit sem segít,
Vissza nem kapja a fényét,
Ha elsírta könnyeit.Forrás: Lélektől lélekig
-
Hatos Márta: A szívem fáj
Nem, drágám, nincs semmi baj,
csak a szívem fáj egy kicsit.
A szívem fáj, ahogy szokott.
Vergődik, fölsír, bús-rekedt
gyerek-panasszal. Hagyni kell!
Ne szóljon hozzá senki és
ne dédelgesse sebét!Egyedül elapad a könny
és elcsitul a szenvedés…
Kábultan szétnéz, még szipog,
de este már aludni fog,
holnap már játszik… fölnevet.
A szívem fáj. Most hagyni kell,
mint egy kis síró gyermeket.Forrás: Lélektől lélekig
-
Szép Ernő: FALIÓRA
A szótalan szoba lakója
Egyszer csak fölpillant a falra,
Meghallja és csak hallja, hallja
Hogy ketyeg fönn a falióra.Így vagyok én az én szívemmel,
Gondolkozás közt elalélva
Nagy-nagy csöndben meghallom néha,
Hogy a szívem ver, a szívem ver.És bágyadozva és ijedten
Figyelek a lankadt verésre:
De rég nem vettem szívem észre,
De rég találkoztunk mi ketten.Mint hegedű a rázárt tokban:
Szól szívem, szól, oly távol innen.
Túl kabáton, mellényen, ingen
A szívem szól, mélyen, titokban.Egy gyáva kis fiú sír benne,
Ki a felnőttek közzé tévedt,
És gondok, nők, elzüllött évek
Idegenéből hazamenne.Egy ájúlt perc, míg a szívem ver,
Mintha nem élnék, nem én volnék,
A népek közt nem én loholnék
Erre-arra néma szívemmel.Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár (MEK)
-
Petőfi Sándor: Megfagy a szív, ha nem szeret
Megfagy a szív, ha nem szeret;
És ha szeret, megég.
Ez és az baj. E két baj közt
Melyik jobb?… tudj’ az ég!Pest, 1846. június–augusztus
Forrás: ma – Magyar versek
-
Ch. Bovie: A lányok szíve
fordította Babits Mihály
Nézd, nézd e sok kacagó ifjú lánykát!
mint rózsa szirma, frissek, édesek:
ártatlanul mohó szemedbe tárják
azt, amit Boufflers „szív”-nek nevezett.E kis szívet csiszolja majd az élet
drágakővé a dús csipkék alatt;
ma még csak álom, isteni ígéret,
vázlatos kép és hamvas árnyalat.A szív nő; tizenhat éves korára
spleen fogja el: minden nap oly sivár!
Virág lesz, mely még ki se nyílt, de már a
szakértő kertész gondjaira vár;a szerelem illatos csókra, bársony
levélkékkel bolyhozva könnyedén;
láb-nem-taposta szűzi út; csodás hon;
ovális kagyló; drága gyöngyedény.Mikor húsz éves: a Vénus-ligetnek
mélyébe, hol szent oltártűz lobog,
hosszú sorban s alázattal sietnek
áldozni ifjú s vén zarándokok;sivatag, melybe ég szórja a mannát;
mélyút, mit játszva tört át Cupido;
boldog börtön, mely üdvözíti rabját;
varázsos éden; bíborpartú tó.De mikor harminc: lángoló barázda,
lüktetve izzó láva önti el;
embervért szomjazó tigris: garázda
kedve örök orgiát ünnepel;szomj, melynek csöndesülni nincs hatalma;
kígyó, melynek ölelése halál;
Éva anyánk s a bűnbűvölte alma;
varázskapu, mely mindig nyitva áll.S mikor negyven: könnyezni kezd az árva
s a nagy magányba buját sírja szét;
szent rejtekét készségesen kitárja,
hogy elfogjon egy-egy naiv lepét;bolondos agg, ifjúvá cicomázva,
sürög-forog és udvarol szegény;
– de kinek kell az eltört ócska váza,
az elfelejtett, régi, rossz regény?És mire ötven: nagy fekete flastrom;
mint kerékvágás, száraz és öreg;
ráncosképű apáca, ki a klastrom
számára alamizsnát gyűjtöget.Újabb tíz év: és kongó, szörnyű kórház;
beomlott kút; kihűlt, üres kohó;
nyűtt bugyelláris; padlásra dobott váz;
használhatatlan, vén egérfogó.Az idő száll: hetven… nyolcvan… Nem izgat s
nem is izgul e dohos pergament;
ezernyi ránca ezer furcsa kriksz-kraksz
s nincs oly tudós, ki tudná: mit jelent;kopott cafrang; rozsdás lom; ráakadván
bosszúsan rúg egy görbét rajt a láb;
penészes, málló, ókori maradvány,
mely csak a múzeumban él tovább.– Nézd: a harasztban, foszfortűzű színfolt,
száz fénybogár ég minden éjszaka;
a temetőn kék-sárga lánggal imbolyg
a lidércfények ikercsillaga! –:hiszem, hogy él és vándorol a lélek
s a halállal a szív nem tűnik el:
minden szív páros lidérclángra ébred
s a horpadt sírok ormán táncra kel! -
Voltaire: Felelet a „Szív” című versre
fordította Babits Mihály
Bizonyos hölgy, nemes,
művelt és szellemes
így szólt, olvasva a szívről írt kicsi mívet:»Ez ám a jó író! Látszik, hogy szereti
a jót, hogy szereti a szívet
és jó nagy szíve van neki.Lejárt már tavaszom, elhullatám virágom,
de még szívemhez szól a szív,
noha jól érzem én, ha hódoló barátom
kicsiny szívemnek, szivecskémnek hív,
túlságosan megtisztel engem,
mert szívem már túlnőtt ezen.(Óh jaj, halandók, mért nincs semmi rendben
e földön? Mért oly ellentétesen
van itt elosztva nagyság és kicsinység?
Úgy volna minden a szívem szerint,
és a szívek körül semmi baj, semmi inség,
hogyha egymáshoz volna mérve mind.)Nemes lovag! a szív a fő! csak azt kövessed,
s szíveket ostromol lelkes orációd,
s szíveket hódít meg a versed,
ha szíved adja rá az inspirációt.«V
