Hurráh, jön az Öröm hajója
És hozza Lédát már felém.
Virágos, pompás szőnyegén,
Én asszonyom, már látlak, látlak:
Hajadban a vérvörös rózsa.
Ugye kivánsz? Én is kivánlak.
Hurráh, mi rég nem láttuk egymást.
Óh, jaj, szédülök itt a parton,
Óh, jaj, most mindjárt itt leszel,
Kérdezlek majd és kérdezel
És összecsap két szomju-lélek
És fejemet kebledre hajtom.
Jaj, ne. Ne jöjj. Reszketek, félek.
Óh, jaj, mi rég nem láttuk egymást.
Forrás: www.eternus.hu – Ady Endre versei
Hol rejtezkedett ez a mozdulat,
ez amphorásan finom, ívelt ölelés?
Sötét és lágy, mint nyári éjszaka,
s dobognak benne mind a csillagok.
Hol rejtezkedett ez a mozdulat,
ez asszonyosan diadalmas, teljes,
mint kiszabadult, röppenő madár?
Micsoda ágban szunnyadt az a rügy,
miből e nem várt fűzfagally hasadt, –
mi rugalmas és most született ifjú,
mint szökőkúton hajnalban a csepp?
Ki hagyta rám e hajlékony hidat,
mely magányomból hozzád vezet?
Egyik pillére az én tenyerem,
másik pillére a te kezed.
