https://verskucko.com

Címke: tél

  • Csanádi Imre: Karácsony angyalai

    December, fekete hónap,
    Lesben a pőre szelek
    Tar fákon, tar venyigék közt
    néma sötét feszeleg,
    és sárga-piros kacatokként
    kései, gyér levelek
    Megzendül a nyers elem: ujjuj!
    Táncol a dőre sereg,
    röpködne a talmi madárraj,
    csaknem szó, nem csicsereg.
    Advent szakad ágra, világra:
    már várja mind a telet.

    Üzenget a tájnak a tél,
    közeleg a kegyes Karácsony.
    Az utolsó megtűrt levél
    első cicomája a fákon.
    Fácánon őzen kósza nyulak
    ámuldoznak avítt csodákon:
    Békével töltözik a völgy,
    csönd gyűlik földünkre, bársony, –
    egyszer csak egyszer, angyalok
    szállnak alá zizegő szárnyon,
    fehér, fehér lesz, minden fehér, –
    kivirágzik minden madárnyom.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Kosztolányi Dezső: TÉLI ALKONY

    Aranylanak a halvány ablakok…
    Küzd a sugár a hamvazó sötéttel,
    fönn a tetőn sok vén kémény pöfékel,
    a hósík messze selymesen ragyog.

    Beszélget a kályhánál a család,
    a téli alkony nesztelen leszállott.
    Mint áldozásra készülő leányok,
    csipkés ruhába állanak a fák.

    A hazatérő félve, csöndesen lép,
    retteg zavarni az út szűzi csendjét,
    az ébredő nesz álmos, elhaló.

    S az ónszin égből, a halk éjszakában
    táncolva, zengve és zenélve lágyan,
    fehér rózsákként hull alá a hó.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • József Attila: Karácsony

    Legalább húsz fok hideg van,
    szelek és emberek énekelnek,
    a lombok meghaltak, de született egy ember,
    meleg magvető hitünkről
    komolyan gondolkodnak a földek,
    az uccák biztos szerelemmel
    siető szíveket vezetnek,
    csak a szomorú szeretet latolgatja,
    hogy jó most, ahol nem vágtak ablakot,
    fa nélkül is befűl az emberektől
    de hová teszik majd a muskátlikat?
    Fölöttünk csengőn, tisztán énekel az ég
    s az újszülött rügyező ágakkal
    lángot rak a fázó homlokok mögé.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Csorba Győző: Szilveszter-este

    Szomorúságom szürke gömb,
    bárhol próbálom bontani,
    föltépni és szétrontani,
    lesiklik róla a kezem. –

    A szívemen gurul, gurul,
    behorpad tőle a szivem, –
    úgy érzem: szivemen viszem
    a legmagasabb hegyeket.

    Támad a hideg négy felől,
    bevicsorog az ablakon,
    fagyott árnyékok a havon, –
    meleg a szoba: hasztalan.

    Átúsztam újra egy folyót,
    kiveri utánam a hab
    a nem-szeretem dolgokat,
    és nincsen senkim, aki véd.

    Távoli, vidám szavaid
    jéggé meredve érnek el, –
    a hűvös semmi énekel
    fülembe, mint a szunyogok. –

    Siess, hozd már a meleged,
    veszélyes tájon imbolyog
    a lábam: könnyen megfagyok,
    szívemhez koccant a halál.

    Hogy mindörökké áldjalak,
    ki másodszor életre szülsz,
    s a pusztulás elé feszülsz,
    mely már-már arcomba lehel.

    Forrás: DIA – Csorba Győző

  • József Attila: Karácsony

    Legalább húsz fok hideg van,
    szelek és emberek énekelnek,
    a lombok meghaltak, de született egy ember,
    meleg magvető hitünkről
    komolyan gondolkodnak a földek,

    az utcák biztos szerelemmel
    siető szíveket vezetnek,
    csak a szomorú szeretet latolgatja,
    hogy jó most, ahol nem vágtak ablakot,
    fa nélkül is befűl az emberektől –

    de hová teszik majd a muskátlikat?
    Fölöttünk csengőn, tisztán énekel az ég,
    s az újszülött rügyező ágakkal
    lángot rak a fázó homlokok mögé.

    Forrás: József Attila versei

  • Fekete István: Tél

    Cinkék járnak a szívem ablakára,
    a madárkákat már régen etetem,
    de most már néha gondolkodni kezdek,
    meddig tart vajon az életem?

    Meddig tart kint a tél, belül a meleg?
    Szívem mikor fog elsötétülni?
    És vágyaim utolsó szép madara
    mikor fog búsan elröpülni?

    Forrás: Fekete István versei

  • Nagy László: Fagyok jönnek

    Fagyok jönnek sorban,
    fehér dühű gárda,
    mint a perec roppan
    az esendők válla.

    Nélküled hol laknék?
    – megborzong a lélek.
    Hajnaltüzes hajlék
    a te közelséged.

    Szemem elől vedd el
    a tél-hideg tányért,
    etess szerelemmel,
    hogy ne legyek árnyék.

    Szerelmünk tűztornyát
    engedd betetőznöm –
    kapcsold ki a szoknyát
    az aranycsípődön.

    Forrás: Facebook – Szeretem a verseket


  • Robert Graves – Mint hó

    Hullt, hullt mint hó, hideg homályon át,
    titokban hullt s felébredt a világ.
    Sokan káprázó szemmel, hunyorogva,
    morogva mondták: „Túlsok fény,”
    és behúzták a függönyt.

    Mint hó, de melegebbnek érzi ujjad
    s a föld is barátságosabbnak.
    Az éjszaka történeteit összefogja,
    még meg nem olvadt pályán tartva őket.

    (Képes Géza fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Radnóti Miklós: Decemberi reggel

    A vastag ég szobánkba lép
    és puhán feldőlnek tőle mind
    aprócska tárgyaink.

    Ó, vasárnap reggel, te édes!
    hat érdes reggel gondja ring
    s kiúszik ablakunkon.

    Mert hó ragyog kint és pehely
    szöszös pehelyre szálldos ujra,
    fehérre hófehér.

    Az utcai csenden át gyerek
    piroska orráról beszél
    sok gyöngyös szippanás.

    Ó, lassú ébredés, óra
    csengése nélkül, jó piszmogás
    és hűvös, tiszta ing.

    S mint a szabadság szerszámai,
    csendben várnak ránk léceink
    mélázó szíjaikkal.

    Az ég a földig ér!
    vonulj a hallgatag erdők felé,
    komisz jövőd úgyis kisér
    és sorsod úgyis lankadó,
    mint holtrasebzett őzeké.

    És holnap már lehet,
    hogy utólszor tétováz ajkadon
    elillanó lehelleted
    s halott arcodra sávokat
    a hulló bombák árnya von.

    Forrás: Szeretem a verseket (Facebook)

  • Zelk Zoltán: Figyelmeztetlek

    Figyelmeztetlek;
    mint a téli reggel,
    egemen annyi csak
    – ha fölkél is – a nap,
    amennyi sugarat
    tőled ha kap.

    S: vigyázzad lépteid,
    ha mellettem, velem,
    a percek ónosesője zizeg,
    megfagy a köveken.

    És: kapaszkodni nincs
    se fal, se ág…

    Én be nem csaplak,
    a közhely szavát mondom,
    ha érteni csak az segít.
    Tél van. Korán esteledik.

    Forrás: MEK