https://verskucko.com

Címke: tél

  • Móra Ferenc: Téli imádság

    Már megmutattad nagy hatalmadat,
    Az ember félve jár eged alatt.
    Reszketve bújik meg hajlékiba,
    Mint száraz lomb közt az alvó csiga,
    Egész határunk rívó puszta lett —
    Uram, parancsold vissza a telet!

    Nézd rózsafánkat ott a kert szegén,
    Tán a tavaszról álmodott szegény,
    Mikor a fagy orozva szállta meg
    És forgácsokra tépte a hideg,
    Soha se hajt az többet levelet —
    Uram, parancsold vissza a telet!

    Hát ez az istenadta kis madár,
    Kit vigaszunkra itt hagyott a nyár,
    S most megfagyottan néz az égre fel
    Világvesztett kis szemeivel,
    Az ártatlan neked mit vétett?
    Uram, parancsold vissza a telet!

    Kis lányom arca, nézd, milyen fagyos,
    Ma angyalodhoz nem hasonlatos,
    Dermedt kis ajka fájósan remeg,
    Szeméből könnyet perget a hideg,
    Ó, mennyivel szebb, amikor nevet —
    Uram, parancsold vissza a telet!

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Grigo Zoltán – Levél a Kedvesnek

    Nélküled már némák a reggelek,
    varjú kiált a csupasz fák között,
    itt nálunk már a hó is leesett,
    szürke füst száll a kémények fölött,
    magányosan hallgat kint a határ,
    üres tarlón birkóznak a szelek,
    kertek alján osonva róka jár,
    én meg itt ülök, hogy írjak neked.

    Lassan telnek nélküled a napok,
    nem te ébresztesz hanem az ösztön,
    üres a ház is, csak magam vagyok,
    mint fagyott levél a puszta földön,
    este amikor a tűznél ülök,
    a szobámban suttognak a lángok,
    mint megannyi parányi kis tücsök,
    úgy játszanak nekem szerenádot,

    amíg nézem, hogy izzik a parázs,
    hozzám sóhajt téged az esti csend,
    a sötétben mint lángoló varázs,
    felmelegíted magányos szívem.
    Megírom neked ezt a levelet
    és várlak, hátha már eljössz holnap,
    addig hallgatom ahogy a kertben,
    a kutyáink ugatják a holdat.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kosztolányi Dezső: Téli alkony

    Aranylanak a halvány ablakok…
    Küzd a sugár a hamvazó sötéttel,
    fönn a tetőn sok vén kémény pöfékel,
    a hósík messze selymesen ragyog.

    Beszélget a kályhánál a család,
    a téli alkony nesztelen leszállott.
    Mint áldozásra készülő leányok,
    csipkés ruhába állanak a fák.

    A hazatérő félve, csöndesen lép,
    retteg zavarni az út szűzi csendjét,
    az ébredő nesz álmos, elhaló.

    S az ónszín égből, a halk éjszakában
    táncolva, zengve és zenélve lágyan,
    fehér rózsákként hull alá a hó.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Áprily Lajos: Téli reggel

    Ködben ember haladt.
    Páncélos hó harsant a súly alatt.
    Szakadt a fátyol: hegytetőre ért.
    Nap villogtatta bükkcserjén a dért.
    Gallyak hóbarlangjába cinke szállt,
    fény szédítette s egy napos titok,
    s dermedt rügy-csipkerózsikák között
    dalolt:
    – Nyitni fog, – nyitni fog, – nyitni fog!…

    Feje felett
    azúr-kék szajkó-toll csillant a fán
    s hókristályos lett kalap és kabát:
    a rikoltozva rebbenő madár
    leverte rá a cifra bükk havát.

    S amerre járt:
    hegyek ontották rá a napsugárt
    s hó-szikra kápráztatta – milliárd!…

    Köd várta lent.
    A ködbe visszament
    s házába tért derült aszkétaként.
    Két szemben a csodálkozás kigyúlt:
    – Sötét ember, honnan hozol ma fényt?

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Arthur Rimbaud: Álom, télire

    (Szabó Lőrinc fordítása)

    Télen egy rózsaszín és kékpárnás vagonban
    utazni jössz velem.
    Jó lesz. Őrült öröm. S minden puha sarokban
    csókok fészke pihen.

    Szemed majd behunyod, hogy ne lásd esti békéd
    megrontva az ablakon át
    fintorgó démonok fekete söpredékét
    s fekete farkasok hadát.

    S egyszer csak valami az arcodat kaparja…
    Egy pici csók lesz az, bolond pókként nyakadra
    aláiramodó.
    Hozzám fordulsz: „Keresd!”, s a fejedet lehajtod.
    S üldözni lesz időnk soká a kis bitangot,
    aki – nagy utazó!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: Koldus tündérek

    Barátom téli kertjében

    A gyümölcsfáid bekötözve láttam,
    Felöltöztetve láttam csemetéid,
    Karcsú derekuk újságpapír óvta:
    A rossz hírek s a hiába-betűk
    Összeszövődtek téli takaróba. –
    Be lenge, lenge téli takaró!
    Ehhez fogható lenge lepke-mezben
    Csak tündérlányok lengtek bálteremben,
    Rózsaszín ködben hajladozó fácskák,
    Ragyogó, rendes, eltűnt ó-világban.
    Ha egy acél-kéz kisöpri a termet,
    S minden tündérkét úgy lengén kikerget:

    Megfagytak volna télben, éjszakában
    A pillangók egy pillanat alatt.
    A te fácskáid télben, éjszakában
    És Isten irgalmában állanak.
    És ennyi minden, amit te tehetsz,
    És ennyi minden, amit tehetünk:
    Papírral, ronggyal és remegő kézzel
    Itt-ott egy fácskát bekötözgetünk.
    A rossz hírek, a hiába-betűk
    Összeszövődnek téli takaróba,
    A rongy, a papír és a Kegyelem,
    Ha érünk új tavaszt – –
    Tündérkéidet tavaszig megóvja.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sík Sándor: Fehér mezők

    Itt sárba fúl a fehérfátylú tél.
    Itt rút lucsok les a hulló pihére.
    Oda vágyom, ahol a hó fehér.

    Fehér, fehér, minden, amerre látok.
    Hóköntösű, nagy, hallgató mezők.
    Kóbor szelek járják a hóvilágot.

    Sok dudorászó, füttyös, fürge szél.
    A nap szikrát vet a patak jegére.
    Oda vágyom, ahol a hó fehér.

    Hűsfényű, hideg, holdas éjszakákon
    A föld egy néma, óriási alvó,
    A hold egy fényes, ígéretes álom.

    Minden halott, és mégis minden él.
    Alvó világok. Csírázó világok.
    Oda vágyom, ahol a hó fehér.

    A hómezők nagy titkokról dalolnak.
    Az ő daluk az erő és a szépség,
    Az ő daluk a tegnap és a holnap.

    A hómezőkön halkkal jár a tél,
    Csendes dalokkal, hamiskás mosollyal,
    Oda vágyom, ahol a hó fehér.

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Csoóri Sándor: Hóhullásban

    Hullnak a pelyhek egyre-egyre,
    fehér körökben keringőzve,
    szempilláidra zuhannak,
    elalélnak és meghalnak.

    Nézem a pillád lágy ívét,
    mint gyönge virágkerítést,
    s mögötte azt a kertet,
    mely télben is melenget.

    Csendes az este, menjél be,
    hullongó álom hintsen be,
    öröm száll a pelyheken;
    hóhullás a szerelem.

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Gyurkovics Tibor – A hóban jön apám

    Anya minden este mesél,
    hogy mikor érkezik a tél,
    hófalakban, hótornyokban,
    ott jön apám benn a hóban.

    ha ideér, hát ideér,
    idén nagyon kemény a tél,
    vagy átlábol, vagy átrobban,
    vagy ott marad benn a hóban.

    Forrás: Kedvesch versek – Index.hu

  • Czóbel Minka – Ki volt?

    Mély nyomok a hóban,
    Elhagyott nagy kertbe’,
    Kékesre nyomúlva
    A fehér hó pelyhe.

    Ki járhatott erre?
    – Az út oly elhagyott –
    Látom még a nyomot,
    De nem az alakot.

    Majd visszaképzelem:
    Milyen volt az élet,
    Mely itt magányosan
    A nagy hóba tévedt?

    Mintha már látnám is,
    Jő felém egy árnyék,
    Mintha az árnyékban
    Magamra találnék.

    Hiszen én jártam itt –
    Ide be van nyomva,
    De már nem ismerek
    A saját nyomomra.

    Forrás: www.eternus.hu – Czóbel Minka versei