Címke: tisztaság

  • Ady Endre: Kis, karácsonyi ének

    Tegnap harangoztak,
    holnap harangoznak,
    holnapután az angyalok
    gyémánt-havat hoznak.

    Szeretném az Istent
    nagyosan dicsérni,
    de én még kisfiú vagyok,
    csak most kezdek élni.

    Isten-dicséretre
    mégiscsak kiállok,
    de boldogok a pásztorok
    s a három királyok.

    Én is mennék, mennék,
    énekelni mennék,
    nagyok között kis Jézusért
    minden szépet tennék.

    Új csizmám a sárban
    százszor bepiszkolnám,
    csak az Úrnak szerelmemet
    szépen igazolnám.

    (Így dúdolgattam én
    gyermek-hittel, bátran,
    1883
    csúf karácsonyában.)

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Váci Mihály: Tiszta és jó

    Csak megmutatták, és most jobban fáj, hogy
    egy pillanatra láttam a világot,
    csak annyira, hogy pontosan lemérjem,
    – mi az, amit nehéz lesz már elérnem:

    mindent, miről a kitárt messze hírt ad,
    barátokat, kik asztalukhoz hívtak,
    s közös beszédünk egy dologról áradt:
    a bort dicsértük és az éjszakákat,

    zenét imádtunk lámpák fénykörében,
    lelket a más nyelven írt költeményben,
    a szót ízleltük, – ki-ki a magáét,
    dúdolva csak, kavargattuk a kávét,

    néztük – a cigaretta hogy virágzik,
    és morzsolgattuk a csend bóbitáit.
    Beszéltünk, hogyha tudtunk, és ha nem, hát
    bolyongva, szótlan is értettük egymást.

    A boltívek alatt, a századok hajói
    mélyén be jó volt egymásba karolni.
    Ó, ezeken a néma, hosszú, csendes
    perceken hányan nőttek a szívemhez!

    Bocsássatok meg – de túl a határon
    mennyi megértő, szerető barátom
    került, s habár csak csúfoltam a nyelvet,
    milyen hamar megérezték a lelket!

    A lobogás a fontos ott, a láz szép
    áramai, a szemben égő szándék,
    a sugárzó öröm, mely leplezetlen
    kérezkedik szívükhöz a szemedben:

    az idegen szomja, a hívó vágy, hogy
    mindenki külön öleljen magához!
    És érezzék egy kézfogásról rólad,
    hogy jót akarsz, és te is tiszta, jó vagy;

    s egy tekintetük elhitesse véled:
    – szép dologért élsz – és érdemes élned.

    Forrás: Váci Mihály Összegyűjtött versei, Magvető, 1979

  • Ady Endre: Jóság síró vágya

    Meleg karokban melegedni,
    Falni suttogó, drága szókat,
    Jutalmazókat, csókolókat:
    Milyen jó volna jónak lenni.

    Buzgóságban sohsem lohadni,
    Semmit se kérni, el se venni,
    Nagy hűséggel mindent szeretni:
    Milyen jó volna mindig adni.

    Még az álmokat se hazudni,
    Mégis víg hitet adni másnak,
    Kísérő sírást a sírásnak:
    Milyen jó volna áldni tudni.

    Meleg karokban melegedni,
    Falni suttogó, drága szókat,
    Jutalmazókat, csókolókat:
    Milyen jó volna jónak lenni.

    Forrás: MEK

  • Szécsi Margit: Kondor Bélának

    Ó, ripacsos gyémánt-szobor!
    Átlátszó-tiszta életed,
    hibáid is tündöklenek.

    Vigyázzon ránk kettős erőd:
    az igazság, s a képzelet.

    Bontsd ki fekete szárnyadat,
    rajzold föl látomásodat,
    e fuldokló élet s halál
    egyivású jelenéseit,
    hogy az igazak lássanak.

    Legyen végre becsülete
    a tudásnak, a játéknak,
    s a szigorral gyönyörűen
    megvalósított szándéknak.

    Hogy képeidről tanuljuk
    minden dolgoknak új nevét,
    s akarjuk is kimondani,
    akarjuk, s legyen is miért.

  • Nagy László, Halálig tiszta

    Nagy Lajos emlékének

    Csöndet parancsoltak rád is a kínok,
    s jelesek sorába lefeküdtél.
    Becsaptál bennünket: érzem, a sírod
    nekem a nehezebb, aki fönt él.

    Többé nem ijeszt a jégfehér-színű
    klinika s a magány már sose bánt.
    Eldajkál már téged, te kisded-szívű,
    e föld, e holtunkban kedves anyánk.

    Bizony, az érzékek: az ötös szentség
    jegyében vetettél igaz betűt.
    Hallottad döngeni törtetők lelkét
    dobokon, hogy a fül megsiketült.

    Tudtad, az atléta-termet, a szív is
    elromlik idővel s jön a halál.
    Miért hát a kincsek, minek a hír is!
    Halálig árva és tiszta valál.

    Ez volt a te sorsod. Növendékeknek,
    nekünk is bajos, mert visszük igád,
    vért amíg bírnak pumpálni a szívek
    s nem jegesednek az artériák.

    Bölcs öreg, elmentél, nem tudtál élni.
    Ne tudj már sírni a virág alatt.
    Emléked gyönyörű birtokunk, s védi
    vashűség, álkulcsra néma lakat.


    ,

  • Baranyi Ferenc: FOHÁSZ

    Ne csak magyarul,
    de magyarán is
    engedj szólni, Uram,
    azaz egyenesen,
    mint a kaszasuhanás.

    Vágjon rendet a szó a
    dudvarostú beléndek-beszédben,
    hogy szárban bátorodva égre szökjön
    az értelem aranyfejű kalásza.

    Hozz bénakórt nyelvemre, hogyha méreg-
    be mártott heggyel döfni készül
    s nem rendet vágni ezüst suhogással.

    Métely tőrének, sandaság nyilának
    ne légyen barlangbiztos arzenálja –
    míg szólni tud – a szám.

    Magyarul úgy s
    uttogjak és kiáltsak,
    hogy mindig magyarán!


    🕊️

  • Ady Endre: Jóság síró vágya

    Meleg karokban melegedni,
    Falni suttogó, drága szókat,
    Jutalmazókat, csókolókat:
    Milyen jó volna jónak lenni.

    Buzgóságban sohsem lohadni,
    Semmit se kérni, el se venni,
    Nagy hűséggel mindent szeretni:
    Milyen jó volna mindig adni.

    Még az álmokat se hazudni,
    Mégis víg hitet adni másnak,
    Kísérő sírást a sírásnak:
    Milyen jó volna áldni tudni.

    Meleg karokban melegedni,
    Falni suttogó, drága szókat,
    Jutalmazókat, csókolókat:
    Milyen jó volna jónak lenni.

  • Radnóti Miklós: Őrizz és véd

    Álmomban fú a szél már éjjelente
    s a hófehéren villanó vitorlák
    csattogva híznak messzi útra készen.
    Úgy írom itt e lassu költeményt,
    mint búcsuzó, ki újra kezdi éltét,
    s ezentúl bottal írja verseit
    szálló homokra távol Áfrikában.

    De mindenünnen, Áfrikából is
    borzalmas sírás hallik; rémitő
    gyermekét szoptatja nappal, éjjel
    szederjes mellén a dajka idő.

    Mit ér a szó két háború között,
    s mit érek én, a ritka és nehéz
    szavak tudósa, hogyha ostobán
    bombát szorongat minden kerge kéz!

    Egünkre láng fut és a földre hull
    az égi fényjelekből olvasó,
    fájdalom kerít körül fehéren,
    akár apályidőn tengert a só.

    Őrizz és védj, fehérlő fájdalom,
    s te hószín öntudat, maradj velem:
    tiszta szavam sose kormozza be
    a barna füsttel égő félelem!

    1937

  • Radnóti Miklós: Járkálj csak, halálraítélt!

    Járkálj csak, halálraítélt!
    bokrokba szél és macska bútt,
    a sötét fák sora eldől
    előtted: a rémülettől
    fehér és púpos lett az út.

    Zsugorodj őszi levél hát!
    zsugorodj, rettentő világ!
    az égről hideg sziszeg le
    és rozsdás, merev füvekre
    ejtik árnyuk a vadlibák.

    Ó, költő, tisztán élj te most,
    mint a széljárta havasok
    lakói és oly bűntelen,
    mint jámbor, régi képeken
    pöttömnyi gyermek Jézusok.

    S oly keményen is, mint a sok
    sebtől vérző, nagy farkasok.

    1936

  • Pilinszky János: Fabula

    Hol volt, hol nem volt,
    élt egyszer egy magányos farkas.
    Magányosabb az angyaloknál.

    Elvetődött egyszer egy faluba,
    és beleszeretett az első házba, amit meglátott.
    Már a falát is megszerette,
    a kőművesek simogatását,
    de az ablak megállította.

    A szobában emberek ültek.
    Istenen kívül soha senki
    olyan szépnek nem látta őket,
    mint ez a tisztaszívű állat.

    Éjszaka aztán be is ment a házba,
    megállt a szoba közepén,
    s nem mozdult onnan soha többé.

    Nyitott szemmel állt egész éjszaka,
    s reggel is, mikor agyonverték.