https://verskucko.com

Címke: ünnep

  • Szabó Magda: Karácsony

    Oldják iszákjukat a csendesülő,
    alacsony fellegek,
    omlik az ártatlan, együgyű hó
    a háztetők felett.
    A füst elkapja derekát,
    együtt forognak,
    úgy imbolyodik a világ,
    ahogy ők imbolyodnak.

    Húzzák már komoly szarvasok
    az ünnepet,
    szájuk körül az esti pára
    s az eltűnt gyermekkor lebeg.
    Omlik a hó, ömlik a hó,
    nem nézi, hova hull,
    csak bámulnak a szarvasok,
    szarvukon gyertya gyúl.

    Ömlik a hó, omlik a hó,
    leng, surrog és kering,
    eltemeti a surranó
    december lépteit,
    meztelen, ezüst lábnyoma
    nem villan már sehol,
    a szarvas békén lépeget,
    bizakodik, dalol.

    „Honnan jössz?” – kérdezem a hótól.
    „Te hova mégy?” – a hó ezt kérdezi.
    Rám néz, én meg rá. Hallgatok.
    Mit feleljek neki?

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Ady Endre – Kis, karácsonyi ének

    Tegnap harangoztak,
    Holnap harangoznak,
    Holnapután az angyalok
    Gyémánt-havat hoznak.

    Szeretném az Istent
    Nagyosan dicsérni,
    De én még kisfiú vagyok,
    Csak most kezdek élni.

    Isten-dicséretre
    Mégis csak kiállok,
    De boldogak a pásztorok
    S a három királyok.

    Én is mennék, mennék,
    Énekelni mennék,
    Nagyok között kis Jézusért
    Minden szépet tennék.

    Új csizmám a sárban
    Százszor bepiszkolnám,
    Csak az Úrnak szerelmemet
    Szépen igazolnám.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Benedek Elek – Jövel, jövel!

    Hallom már, angyal szárnya lebben,
    Szívem, mint régen, meg-megrebben,
    Itt vagy közel!
    Itt vagy közel, óh, szép karácsony,
    Rajtad csüng lelkem, semmi máson,
    Jövel, jövel!

    Jövel, jövel, én várva várlak,
    Még itt se vagy, már áldva áldlak,
    Vidul szívem.
    Az ég alatt bárhová térsz be,
    Öreg szívet gyermekké téssz te
    Mindenkiben.

    Jövel, jövel, mint egykor, régen,
    Hadd éljem újra gyermekségem
    Szép esteiét,
    Mikor a földet hó megeste,
    Dal s mese közt karácsonyeste
    Vígan telék.

    Dió meg alma, más se kellett,
    Szegénynek is, óh, erre tellett!
    Volt asztalán.
    Karácsonyfák nem ragyogtak bár,
    Angyalok akkor is voltak már…
    De voltak ám!

    Hallom már, angyal szárnya lebben,
    Szívem, mint régen, meg-megrebben,
    Itt vagy közel.
    Itt vagy közel, óh, szép karácsony,
    Rajtad csüng lelkem semmi máson,
    Jövel, jövel!

    Forrás: Szeretem a verseket

  • József Attila: Karácsony

    Legalább húsz fok hideg van,
    szelek és emberek énekelnek,
    a lombok meghaltak, de született egy ember,
    meleg magvető hitünkről
    komolyan gondolkodnak a földek,

    az utcák biztos szerelemmel
    siető szíveket vezetnek,
    csak a szomorú szeretet latolgatja,
    hogy jó most, ahol nem vágtak ablakot,
    fa nélkül is befűl az emberektől –

    de hová teszik majd a muskátlikat?
    Fölöttünk csengőn, tisztán énekel az ég,
    s az újszülött rügyező ágakkal
    lángot rak a fázó homlokok mögé.

    Forrás: József Attila versei

  • Babits Mihály: A felnőtt karácsony

    Mit akarsz? Hová sietsz? Talán
    azt várod, hogy a fal, aminek nekirepülsz,
    mint gyermekjátékot rugója, visszadob
    utadnak elejére, ahelyett,
    hogy az Idő fenéktelen
    gödrébe suhintana?

    Karácsony csenget a szörnyű télben.
    Alig hallom csengését. Sárga
    arcokat látok a hóverésben
    s koldus kezeket reszkedni, ujjaikon
    kékül a gyűrűk nyoma, s torkomat
    fojtja az ünnepek kalácsa.

    Nézd ezt a kort, amelynek legnagyobb
    s elérhetetlen éden-álma, hogy
    enni legyen kinek-kinek
    elég! Nézz a gonosz nyájra, mely
    naiv báránykora múltán
    nem vél többé magáról semmi jót.
    Nem kell neki szalag és csengő.
    A gyermek megnőtt s szép játékjait
    elrúgta. Nézd, milyen üres ünnep ez!
    A szív hideg és kemény, mint a föld.
    Tudjuk már, hogy ölni s halni születtünk.

    Nézd a bedugult időt s hazug tereket:
    a földet, mely a sírok rothadását
    s csontok pőreségét takarja,
    s az eget, a Mennyek csillagos
    homlokzatát, a kivilágított
    Potemkin-frontot, mely mögött
    nincsen még levegő sem…

    Forrás: Babits Mihály versei

  • Kosztolányi Dezső: Húsvét

    Már kék selyembe pompázik az égbolt,
    tócsákba fürdenek alant a fák,
    a földön itt-ott van csak még fehér folt,
    a légen édes szellő szárnyal át.
    Pöttön fiúcskák nagyhasú üvegbe
    viszik a zavaros szagos vizet,
    a lány piros tojást tesz el merengve,
    a boltokat emberraj tölti meg.
    S míg zúg a kedv s a víg kacaj kitör,
    megrészegül az illaton a föld,
    s tavasz-ruhát kéjes mámorban ölt –
    kelet felől egy sírnak mélyiből,
    elrúgva a követ, fényes sebekkel
    száll, száll magasba, föl az isten-ember.

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Kaffka Margit – Pezsgő dal

    Fehér galagonya, – beh virágos!
    Semmi közöm a szomorúsághoz!
    Gyöngy a kedvem, Isten, ember lássa –
    Kölcsön is vehet belőle, aki megkívánta.

    Tudod-e, hogy letépem a húrod,
    Ha még azt a keserveset húzod?
    Beteg tán a hegedűszerszámod,
    Add, kötök rá orvosságot, sok fehér virágot.

    Vén csavargó! Kósza éjfélóra,
    Hova sietsz? Ülj le hát egy szóra.
    Boros fővel is odajutsz máma,
    Úgy lassacskán, minthogyha csak a szeretőd várna.

    Töltsetek! Vagy várjatok csak, mégse!
    Meg találnak haragunni érte…
    Legelőször a színébül porba öntsetek le.
    – Köszöntöm az elfelejtett, régi Istenekre!

    Forrás: www.eternus.hu – Kaffka Margit versei

  • Juhász Gyula: Vízkeresztre

    Jövének távol, boldog Napkeletről
    Három királyok, híres mágusok,
    Mert hírt hallottak a csodás Gyerekről,
    Kiről legenda és jóslat susog.

    Ki született szegényen Betlehemben,
    Kit megöletne Heródes király,
    S aranyat, tömjént, mirrhát lelkesedve
    Hoz néki Gáspár, Menyhért, Boldizsár!

    Szerecsen, indus, perzsa, mind csodálja
    A Kisdedet, ki a jövő királya,
    S a csillagot, mely homlokán ragyog.
    Ő édes, kedves. Bájolón gagyog,
    S egy pintyőkét néz, mely szent szelíden
    A Szűz Mária vállán megpihen…

    Forrás: MEK

  • Áprily Lajos: Karácsony-est

    Tegnap harangszó hívogatott,
    fény-zuhatagban állt az oltár,
    míg lent a csendben, hó alatt
    aludt a temető, a holt ár.

    A város hangja messze szállt,
    s én ott ültem a szentmisében,
    szívemre hullt a fény, a csend,
    mint áldás Isten tenyerében.

    S most, hogy hazatértem, hallgatok,
    s a gyertyák lángja rám ragyog,
    s szemembe könnyet szór a fény:
    kincses kezem hogy lett szegény?

    A régi csillag rám nevet,
    de nem nevet úgy, mint régen,
    s a múltból int felém egy arc,
    s én sírok – halkan, szégyenlőn, mélyen.

    Forrás: Áprily Lajos összes versei (PIM, 1975); magyar-versek.hu

  • Benedek Elek: Jövel, jövel!

    Hallom már, angyal szárnya lebben,
    szívem, mint régen, meg-megrebben,
    itt vagy közel!
    Itt vagy közel, óh, szép karácsony,
    rajtad csüng lelkem, semmi máson,
    jövel, jövel!

    Jövel, jövel, én várva várlak,
    még itt se vagy, már áldva áldlak,
    vidul szívem.
    Az ég alatt bárhová térsz be,
    öreg szívet gyermekké téssz te
    mindenkiben.

    Jövel, jövel, mint egykor, régen,
    hadd éljem újra gyermekségem
    szép esteit,
    mikor a földet hó megeste,
    dal s mese közt karácsonyeste
    vígan telék.

    Dió meg alma, más se kellett,
    szegénynek is, óh, erre tellett!
    Volt asztalán.
    Karácsonyfák nem ragyogtak bár,
    angyalok akkor is voltak már…
    De voltak ám!

    Hallom már, angyal szárnya lebben,
    szívem, mint régen, meg-megrebben,
    itt vagy közel.
    Itt vagy közel, óh, szép karácsony,
    rajtad csüng lelkem, semmi máson,
    jövel, jövel!

    Forrás: magyar-versek.hu