https://verskucko.com

Címke: vágyakozás

  • Reményik Sándor: Vissza

    Én nem tudom: hova.
    Én nem tudom: mire.
    Én nem tudom, hogy ki után.
    Csak vágyom, vágyom – –
    Talán egykor élt életem,
    Talán sosem élt életem után.
    Vágyom, vágyom –
    És nem tudom, e vágy
    Előre néz, vagy vissza:
    A reménység, vagy az emlékezet
    Felbuzgó talajvizét issza.
    Vágyom, vágyom – –
    Én azt hiszem, hogy vissza.

    Így vágyhatik a kinyílt és csalódott
    Virág bimbókorába –
    Így vágyhatik a meglett és megrendült
    Férfi gyermekkorába –
    Így a kipattant rügy a fába vissza –
    Így a fa gyökerébe –
    Így nemzet a talán valaha volt,
    Talán sosem volt ősi dicsőségbe –
    Így vissza, vissza
    Egyetlenegy nagy fehér békességbe
    Az össze-vissza tarka sokaság –
    Istenbe vissza,
    Vissza, vissza
    A teremtett és megromlott világ.

    1935 április 18

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Parancs János: A szó maradt

    a szó maradt ez még megmaradt
    a szó maradt minden más hazug
    a melled a combod a hasad csak látomás
    képzelgés tűnő kép a cella falon
    átüt a víz nyirkos éj vergődő bogár
    kiáltozom a szavakat egymás után
    sorban a szótár szavait konokon újra
    nincs ami kötne bukó angyal zokog
    nem értem nem érted kiabálunk
    egymásnak minden jót kívánunk
    a közelgő találkozó csak szó marad?
    négy éve kérlek naponta vártalak
    mi lesz ha itt leszel félek néma az ajkam
    segítsél az első kétkedő mozdulatban
    látomás voltál csak a szavak maradtak
    védj meg magamtól van rá hatalmad

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Benyó Judit: Véget nem érő monológ az emberi vágyakozásról

    Vágyakozom az adakozásra,
    a jóságra és az örökkévalóságra –

    a tiszta csendre, melyben a kiscsikókat kiviszik a mezőre,
    az áhítatos csendre, melyben minden kivirágzik!

    Vágyakozom a táncra, mely szívemből szakad ki,
    a meleg ritmusra, mely a körben, a táncban érik!

    Vágyakozom a virágágyak virító színére,
    az esőre, melyet a szél loccsant rám,
    a micisapkás zsokéra, ki elmondja, hogyan él,
    hogy mindig elkölti, amije van.

    Vágyakozom a vágtató „Hold-Szekérre”,
    a trappoló, a csattogó, izmos gyerek után,
    az álmodó, a friss szemű éjszakákra,
    melyek egyszerre több élettel kecsegtetnek!

    A körbe keringő, sugaras nappalokra,
    melyek a ruganyos földeken lépésre késztetnek,
    a lélegző, a felemelkedő, a kurjantó reggelekre,
    mikor az ember csendes és engedelmes.

    Vágyakozom a szélcsendes órákra az Alföldön –
    a mérges, hegyi fák társaságára,
    a babrálgató, a meleg hasú szél közelségére,
    a vigasztaló és a haragos szélre!

    Vágyakozom a fázós, a bukdácsoló messzeségre,
    ahol pókok tanyáznak,
    a táltos ló emberre tekintő szemére!

    Vágyakozom anyám erős szívébe bújni!

    Vágyakozom a titáni erejűek XXI. századára!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Safárik Gabriella: Holdlélek

    Keresem
    az elveszett időt.
    Néha álom-valóság
    puha karmán
    megpillantom őt –

    szólnék, rádobott
    kiáltással kérlelni
    az elmenőt –

    volt idők roppant fala
    árny-fényén
    kardjába dől…

    *

    Szemei napot játszanak
    üveggyöngyök ujjain –
    melengető félelmek
    üldögélnek kispadok
    kint felejtett álmain…

    Nagy fekete szárnyú ember
    repül be nyitva hagyott
    szívemen –

    nagy remények csókolják
    meg arcomat oly hirtelen…

    Égetnek levetkőzött csókok,
    édesem –

    égetnek elevenen izzó
    kételyben.

    Itt vagy – ahol nem lehetsz.
    Levetsz minden énedet –
    leveted nyugalmam
    ruháját –
    leveted gyermekszívem
    imáját…

    Nem tudlak átölelni.
    Nem tudok hozzád bújni.
    Nem tudlak megszokni.
    Nem tudok megszökni.
    Nem tudlak szenvedni.
    Nem tudok nem lenni.

    Soha.
    Soha.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ady Endre: Bolyongás Azur-országban

    Menton, november, Azur-ország
    nem volt soha kékebb.
    Menjünk el innen, integetnek
    a rózsaszínű párázatban
    csodálatosabb, azurabb vidékek.

    Mentünk tovább, méla Cap-Martin,
    mindjárt itt az este.
    Menjünk el innen, amott várnak
    alkonyos, áldott, enyhe csöndben
    szűz, nagy tájak, amott messze, messze.

    És mentünk a csillagos éjben,
    s megyünk, amíg élünk.
    Óh, csodálatos Azur-ország:
    óh, Élet, milyen nagy és szép
    minden tájad, melyet el nem érünk.

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Ady Endre: Várnak reánk délen

    Sikongnak a meleg szelek
    messze Délen, messze Délen,
    várnak reánk, várnak reánk
    valahol egy tengerszélen.

    Ott hallgattuk valamikor
    lármáját nagy, kék vizeknek.
    Nem hallunk mi, nem hallunk mi
    soha szebbet, soha szebbet.

    Bárka áll a kék vízen most,
    útra indul talán már ma,
    ha lekésünk, ha lekésünk,
    sohse tér meg az a bárka.

    Sikongnak a meleg szelek.
    Kék tengernek kék vizében
    üresen úszik a hajónk
    messze Délen, messze Délen.

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Idézet

    „A türelmetlenek boldogtalanok, mert mindig akarnak valamit, s mindig azt kapják, amit nem akartak. Ezért a boldogság a legszebb asszonyhoz hasonlítható. Titok.”

    Nádas Péter

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nadányi Zoltán: Így látlak

    Mint római kút szobra, tenyered
    magasra tartod mozdulatlanul,

    a tenyeredből zuhatag ered,
    ezüst sugárral a válladra hull.

    Aztán melledre hull. Aztán aláfoly.
    Izgalmasan, áttetszőn, mint a fátyol.

    Aztán térdedre hull. Szikrázva hull.
    És egyre hull, hull, nappal, éjszaka.

    Szépség és szerelem zuhataga.
    És te mosolyogsz. Mozdulatlanul.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Juhász Gyula: Muzsika

    A házban, ahol az olcsó mámor vár,
    A zongorához ült le valaki,
    És fölsírtak sóvárgón, lágyan, tompán
    A nagy Chopin holdfényes dalai.

    Egymásra néztek a szegény leányok,
    Tág karikára nyílt mindnek szeme,
    Az idegen ujjongva zongorázott,
    És mint egy álom, úgy fájt e zene.

    A tánc megállott, a kacaj elállott;
    Némán, fehéren állottak a párok,
    És kipirult a sápadt idegen.

    S a kopott szalon úgy érezte mostan,
    Hogy valami bús, óriás szív dobban
    A sántalábú, ócska hangszeren.

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Áprily Lajos: L’heure exquise

    Az ég redőtlen, kék vizében
    a halvány hold némán evez.
    A földön ingó fák nagy árnya,
    az árnyak éjszakája ez.

    Emlékezés harangja kondul
    s te megjelensz mint silhouette,
    mit múltam halvány holdvilága
    lelkem fényes tavára vet.

    Kolozsvár

    Forrás: Lélektől lélekig