https://verskucko.com

Címke: vallomás

  • Kassák Lajos – Négy

    I.
    Te vagy az, aki után lámpással futottam.
    Te vagy az, akit vakon is megtaláltam.
    Te vagy az, akiért érdemes az élet.
    Te vagy az, akibe egyszer majd belehalok.

    II.
    Ó szerelem, milyen szesszel itattál meg engem.
    Ó szerelem, börtönbe zárnak a te karjaid.
    Ó szerelem, egyképp csúnya vagy te és gyönyörű.
    Ó szerelem, eltakarom előtted az arcom.

    III.
    Kedvesem mosolyáért dicsérlek, ó Élet.
    Kedvesem ízével érinted az ajkam.
    Kedvesem ágyát te veted meg előttünk.
    Kedvesem mérgezi meg a borod, ó Élet.

    Forrás: Szívzuhogás

  • Illyés Gyula – Jó érezni

    Jó érezni azt, hogy szeretlek
    nagyon és egyre-egyre jobban.
    Ott bujkálni a két szemedben,
    rejtőzködni mosolyodban.

    Érezni, hogy a szemeid már
    szemeimben élnek és néznek,
    s érezni azt, hogy szép, veled szép,
    és csak veled teljes az élet.

    Mit el nem értünk,
    külön tévelyegve;
    talán egy kis fészek adja meg
    nekünk,
    hol ajk az ajkon egymást
    átölelve,
    nevetve-sírva boldogok leszünk.

    Forrás: Szívzuhogás

  • Buda Ferenc: Ne rejtőzz el…

    Ne rejtőzz el, úgyis látlak!
    Rádcsukom a szempillámat.
    Benn zörömbölsz a szívemben,
    s elsimulsz a tenyeremben,

    s elsimulsz az arcom bőrén,
    mint vadvizen a verőfény.
    Nagyon jó vagy, jó meleg vagy,
    nagyon jó így, hogy velem vagy.

    Mindenekben megtalállak,
    s öröm markol meg, ha látlak.
    Nézz rám, szólok a szemednek,
    ne fuss el, nagyon szeretlek!


    Forrás: PIM

  • Kosztolányi Dezső: Vallomás

    Teljes világi életemben
    szelíd a-mollban udvaroltam;
    nem volt sosem merész frivolság,
    pajzán enyelgés a dalomban.

    A jour-okon nem egy koros szűz
    érzelmesen szólott szivemhez,
    bíztatva egyre, hogy maradjak
    továbbra is jó, illedelmes.

    Az ablakon át csókolóztam,
    de akkor is nagyon szerényen:
    álom-reményt, képzelt szerelmet
    szívtam magamba holdas éjen.

    Az ideál arany hajára
    költői lázban verset írtam,
    s más csókolgatta hamvas arcát,
    míg ünnepeltem dalaimban.

    Sóhajtozó nagy mélabúmért
    a lánynép oldalamra pártolt;
    dicsért is sok, de a szívében
    azt mondta mind:
    „De nagy szamár volt!”

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Vallomás a szerelemről

    Hetedhét országban
    Nem találtam mását:
    Szeretem szép, beteg,
    Csengő kacagását,
    De nagyon szeretem.

    Szeretem, hogy elbujt
    Erős, nagy voltomban,
    Szeretem hibáit
    Jóságánál jobban,
    De nagyon szeretem.

    Szeretem fölséges
    Voltomat e nászban,
    S fényes biztonságom
    Valakiben, másban,
    De nagyon szeretem.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre

    A magunk szerelme

    Bántott, döfött folyton a Pénz is
    S szép humanitások játsztak velem,
    De lelkemből más sohasem érdekelte
    Fölszánt poéta-ceruzámat,
    Csupán Politika és Szerelem.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Léda ajkai között

    Az ajkaid közt rejtőznék el,
    De a szemeid reám nyílnak:
    Meglátnak az én cimboráim,
    Nagyon holdas most minden éjjel.

    Lédám, meddig tart a bujósdi,
    Ez az ős, húnyó, csalfa játék?
    Tudom, hogy a nyomomban vannak
    S nem szabad nyögni, sírni, szólni.

    Szomorú, zöld, nagy szemeidben
    Dőzsölnek az én cimboráim,
    Kikukucskálnak, leskelődnek
    A Mámor, a Halál s az Isten.

    Ha akarják, szivemre szállnak,
    Csókolj, Lédám, semmivé csókolj,
    Hogy hiába jöttenek légyen,
    Ha ajkaid közt megtalálnak.

    Forrás: eternus.hu – Ady Endre versei

  • Ágai Ágnes: Levél Y-nak

    Szeretlek.
    Csak így, ilyen köznapian,
    ilyen egyszerűen, ha úgy tetszik: semmitmondóan,
    hisz a legtöbb levélben így írják: szeretettel,
    és ez nem súlyosabb, mint a kérdés:
    mi újság, hogy vagy és effélék.

    Pedig milyen kevés ember iránt vagyunk szeretettel,
    mennyi közöny, rosszallás, idegenség,
    gyanakvás, harag, meg nem értés,
    mennyi odvas, rossz indulat fűz bennünket egymáshoz
    kis és nagy közösségünk zárt rendszerében.

    Milyen kevesen figyelnek szavainkra,
    ha azt mondjuk: elvtársam, kedves barátom,
    egyetlen szerelmem – mikor mit ír elő konvenciónk,
    miközben szavaink tartalma rég kihullott,
    és ezt nem kéri tőlünk senki számon,
    hisz megszoktuk: őszinte részvétem, szívből gratulálok,
    és a szeretlek, ha egyáltalán kiejtjük,
    nem több közhely szavaink egyikénél,
    ami kéznél van, mint a papír zsebkendő, vagy a golyóstoll.

    De hát én szeretlek, salakmentesen, forrástisztán,
    őrzöm hangod emlékezetem kazettájában,
    és őrzi a testem kezed simítását,
    őrzi pulzusom felgyorsult ritmusa
    a visszapergetett filmszalagon
    az egyszerit, a megismételhetetlent,
    az egymásra talált test ünnepét,
    az egymást dajkáló lélek hétköznapjait.

    Szeretlek,
    és folytathatnám: szeretlek, mint…,
    és bizonyára jutna eszembe még friss hasonlat,
    jól hangzó, kevéssé kopott,
    de így mondom pőrén, dísztelen,
    vedd vallomásnak vagy tényközlésnek,
    akár messze vagy,
    akár a szomszéd szobában,
    akármi volt, van vagy lesz velünk,
    igémet hirdetem, vállalom, vissza nem vonom:

    Szeretlek!

  • Baranyi Ferenc: Elmondhatatlan vallomás

    Van szerelem bevallhatatlan,
    vállalt nyugalmad őrzöd abban,
    te döntöttél ekként magadban:
    titok legyen. Bevallhatatlan.

    Azt dédelgeted, ami gátol,
    ami megóv a kimondástól,
    úgy őrzöd, mint koldus a rongyát,
    hogy tested pucérnak ne mondják.

    Észrevétlenebb a fedettség,
    a megtagadott meztelenség,
    a félbenyelt döbbentő-mondat,
    ára behódolt nyugalomnak.

    Elhessegetsz sok sas-szerelmet,
    ha kotlós-biztonság melenget,
    moccanna vágyad bár: cseréld el
    a meleget a repüléssel…

    A szárny alatt a szárnyalás-vágy:
    gyutacsát-vesztett bamba gránát,
    sorsától fél: robbanni reszket,
    magát alázza játékszernek.

    Élve maradt, szomorú bomba,
    egykedvű csirke, puha tollban,
    szélárnyékban delelő koldus,
    vigyázatodban egyszer fölbuksz!

    Félelmed rongyod-óva koldul –
    szabályos koldus. Sose fordul
    senki feléd. Nincs szava, élce,
    nincs tetteden meghökkenése.

    Örülsz, ha rád se pillant senki,
    ha nem kényszerül észrevenni,
    tekintetek pergőtüzének
    körében kényelmetlen élned.

    Magaddal is hitetve vallod,
    hogy bőröddel egy már a rongyod,
    kínok nélkül letéphetetlen,
    benne szíved elérhetetlen.

    Miről titkon vallod: bolondság –
    őrzöd, akár koldus a rongyát,
    talpig beléje-öltözötten
    lapulsz ártalmatlan közönyben.

    Van szerelem bevallhatatlan,
    vágyol rá – s benned van, magadban,
    ragyogását rongy alá loptad,
    magad előtt is letagadtad.

    (Hát ki-ki éljen párja mellett,
    nem vallom be, ha tán szeretlek,
    nem állom, ha szemek aláznak,
    s ha – mint a sast – szelek tépáznak.)

  • Baranyi Ferenc: Fogadom

    Kíméletlenségemmel becsüllek én –
    olykor gyilkol a simogatás.
    Fogadom, hogy bántani mindig igazságtalanul igyekezlek,
    mert „igazságos hántást” nem ismer az őszinteség,
    fogadom: úgy ütlek meg én, hogy fájjon erősen,
    mert szép missziója az ütésnek, hogy fájdalmat okozzon.

    Fogadom: gátat nem vetek én az agyamba rohanó vérnek,
    midőn szoknyát lebbentve a szél lányok felé lök,
    nehogy a nosztalgiává sokasodó apró lemondások
    alattomos bújtogatásaival ellened fordítson a visszafogottság.

    Fogadom, hogy sorsod plüssébe rajzszöget csempészek én,
    hogy minden lélekhájasító ernyedésből felhessentselek,
    s a konszolidáltság marasztalóan kellemes sírboltjából
    kemény életre trombitáljalak.

    Fogadom, hogy gyűlölni is foglak,
    fogadom, hogy határtalan önzéssel tüntetlek ki,
    mert csak a nagy szerelem bírja el az önzést,
    fogadom, hogy csúnyán hagylak el majd,
    mert szépen búcsúzni csak ismerőssé hűlt szeretők
    egykedvűsége képes,
    és fogadom: legigazabb vágyam, hogy sose hagyjalak el,
    hogy veled végre magammá lehessek,
    és nem fogadom, hogy iszonyúan szeretlek.

    Csak szeretlek.