https://verskucko.com

Címke: vallomás

  • Ady Endre: Beteg szívemet hallgatod

    Téged keresve útján, harcán,
    Milyen bátor, erős szivem volt,
    Milyen muzsikás, milyen harsány.

    Milyen beteg most, milyen vásott:
    Dobbanását nem tartja más, csak
    Te nagy, szerelmes akarásod.

    Ha még egyszer vadul fölzengne,
    Himnusza a kíné s a kéjé,
    Himnusza a himnuszod lenne.

    Himnusz, hogy mégis rád találtam,
    Nagy vétkekkel, nagy kerülőkkel,
    De élve és nem a halálban.

    S mindent megér, ha csak egy óra
    Dalolta el dalát melletted
    S nem nyílhat a szám átok-szóra.

    Beteg szívvel, istenes ember,
    Vallok neked, ím, kicsi párom,
    Áhitatos, bús szerelemmel:

    Ne hallgasd rossz, beteg zenéjét,
    Jó a szivem, mert benne vagy te
    S sziveink az órákat éljék.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Koltay Gergely – És úgy

    És úgy, s csak annak ki velem van, gyönyörű szerelmem,
    Nők, kik kísérnek, kikben az igazat kerestem,
    s neked is még, csak neked, gyönyörű szerelmem,
    lehet, hogy mindent elrontottam, mikor neked üzentem.
    Másképp kellett volna, gyönyörű szerelmem,
    de felhők szakadtak az égen és kinyílt a holnap, a jövő,
    melyet hibás napjainkból megkapunk előre,
    mit rég elvesztettem, a pillanatok,
    mint korhadt fa kidőlnek, gyönyörű szerelmem,
    villám sújtotta életünk még így is szép, mert mindent érted tettem,
    te gyönyörű, te kedves, te vagy az kiben az igazit kerestem.

    És most, utoljára, s csak annak ki nem láthat, de bármit annak,
    ki sohasem sírt, csak egyszer, az engem sírva nem láthat,
    csak egy igaz pillanat legyen, mit régóta kerestem,
    légy te az, ki lehetnél, gyönyörű szerelmem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Elizabeth Barrett Browning: Hogy hogyan szeretlek?

    Hogy hogyan szeretlek? Hadd soroljam el.
    Ameddig lelkem ér, oly messze forr
    szerelmem, s mélybe és magasba, hol
    a Lét s a Menny határaira lel.
    Szeretlek, mint ha hétköznap lehel
    békét – ha nap süt, gyertya haldokol.
    Ahogy a jogért harcol, robotol
    a hős, akinek dicséret se kell.

    Oly lángolón szeretlek, oly vadul,
    mint búm tüzelt, mint hisz-vall kicsi lány,
    s ahogy szerettem vesztett, szomorú
    szentjeimet – szeretlek én vidám
    vagy könnyes arccal, mindig! – s ha az Úr
    hagyja, még jobban halálom után.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Adam Mickiewicz – Bizonytalanság

    Ha messzire mégy, nem búsulok érted,
    nem bolondulok, ha szemedbe nézek,
    mégis, ha tartósan nem keresel, már
    sajog a lelkem, valakit igen vár,
    s epedve magamtól megkérdezem:
    mi ez: barátság? Mi ez: szerelem?

    Ha elváltunk, hasztalanul idézem,
    röpke vonásod se bukkan elébem,
    máskor meg napokig, nem kell akarnom,
    érzem, ahogyan szép arcod kibontom;
    s tanácstalan ismét megkérdezem:
    mi ez: barátság? Mi ez: szerelem?

    Nehéz volt már, de nem jutott eszembe,
    hogy terhemet éppen nálad tegyem le;
    magam sem értem, céltalan bolyongva,
    hogyan érkezem, csak úgy, hajlokodba;
    s küszöböd átlépve megkérdezem:
    mi hozott el? Barátság – szerelem?

    Életedért magamat nem kímélném,
    nyugalmadért poklok tüzét se félném;
    bár szívemet a hév el nem ragadja,
    életed volnék, békéd – egy szavadra.
    S tűnődve ismét csak megkérdezem:
    mi ez: barátság? Mi ez: szerelem?

    Ha mellemen parányi kezed töpreng,
    valami nyugalom fátyla körülleng,
    súlytalan álomnak tetszik halálom,
    de fölébredek, magam itt találom,
    s riadt szívvel, fönnhangon kérdezem:
    mi ez: barátság? Vagy már szerelem?

    Amikor neked vallottam e verssel,
    látnokok tiszta lelke nem lepett el;
    észre se vettem a nagy ámulatban,
    honnan a szó, rímére mint akadtam,
    s miért hogy a végén megkérdezem:
    mi ihletett? Barátság – szerelem?

    (Kalász Márton fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Baranyi Ferenc: Elfognám szél-szerelmedet

    Mióta biztosan tudod
    hogy létezésed éltet engem:
    képzelt fölény duruzsoló
    biztonságát se szítja bennem
    kétségeid sóhaj-szele –
    hamuvá lett lobogó gőgöm,
    elfognám szél-szerelmedet,
    hogy örökké nálam időzzön.

    Már gyermekláncfű-bolyhait
    lefújtad mind a kétkedésnek,
    a „szeret – nem szeret” pihék
    úgy fogytak el, ahogy remélted;
    szeret – vallott a sorsvirág
    s lehet: e vallomás a veszte…
    Talán szeretlek? – megszeretsz.
    Szeretlek! – s talán nem szeretsz te.

    Úgy vagyok, mint aki magát
    megadta épp a harcmezőkön,
    s várja, hogy ellensége most
    elfogja vagy szívébe lőjön,
    rejtélyességem fegyverét
    önként, feladva félredobtam,
    s hogy foglyul ejts – azt várom én
    végleges-kiszolgáltatottan.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hajnal Anna – Mondd, mit adjak Neked

    Mondd mit adjak neked, mi lenne méltó?
    mondd mi lenne elég?
    boldog vagyok szegényes kincsemmel,
    legalább mind tiéd.

    Az első légy, ki mélyen vándorolva
    a múltba jöjj velem,
    gyerekkoromba míg csak visszalátok,
    a táj tied legyen.

    Járj bennem úgy, mint ismerős vidéken,
    hol nem riaszt sötét,
    ahol öröm a patak halk folyása,
    a tündéri nevetés.

    Neked adom az erdők lehellését,
    érezd arcodon
    a várakozó csöndet, amely ébreszt
    s mely veled oly rokon.

    Az el nem jött csodákért mind a könnyet,
    a sok gyerekpanaszt,
    eltitkolt kínt előtted mind kimondom,
    te megbocsátod azt.

    Ismerj meg így: a tisztaság csak vágyam,
    s a rend csak ideál,
    csak fegyelem, hogy nem inog a lábam,
    bár roskadoz a váll.

    S most kincsemmé vált minden, ami bűn volt,
    mert neked vallhatom,
    ítéletedre – vess el, avagy tarts meg –
    magamat megadom.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Dsida Jenő: Dal az elmaradt vallomásról

    Úgy vágyna hozzád
    ezer puha szó,
    ezer csudaszó,
    színes, szomorú
    szerelemmel lázadozó.
    Úgy beborítna,
    mint földet az ég,
    mint fénnyel az ég
    a remegő rózsát,
    mely lengve, lobogva ég.

    S meghal mind, mire
    kinyíló ajkamhoz ér,
    mosolygó ajkamhoz ér,
    csomóba alvad,
    mint fagyban a földön a vér.

    S megkopva lassan
    megyek egy hűs gödörig,
    megyek a sírgödörig
    s a vallomás is
    fakul és üszkösödik,

    csak mélyül a csend
    s őszibb lesz mind a vidék,
    november lesz a vidék
    s az egyetlen szép szerelemre
    késik a bizonyíték.

    …Míg aztán én leszek
    fölötted a reggeli fény,
    fürtödön alkonyi fény.
    szó, ami néma
    és mégis költemény,

    minden magam leszek,
    emlék és friss levegő,
    szentség és tág levegő
    s az édesbús öröm,
    a testeden átremegő,

    házad fölött a csillag,
    mely álmaidba rezeg,
    csillog és szívedbe rezeg,
    szerelem, szerelem,
    karácsonyfádon gyertya leszek.

    Viharban dörgés,
    mely lángoló csodákra hív,
    háborgó csodákra hív
    s egy világnak zengi, mire
    kicsi volt s gyönge a szív.

    Karom a földre cikázik
    haragos villám gyanánt,
    csattanó villám gyanánt
    s lesújt körülötted
    mindenkit, aki bánt…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hatos Márta – Felelet

    Azt kérdezed, van-e lelkem?
    Van-e szívem, kristálytiszta,
    hogy a fellegeket járjam?
    Van-e kincsem, olyan, ami másnak nincsen?

    Mert csak így hozod a lelked,
    hogy örökre nekem adjad?
    Kell, hogy tudd, kell, hogy érezd!
    Nem lehet, hogy kétkedj benne,
    hogy az, ami rád vár most itt,
    valóságos kincs ne lenne!

    De ha mégis kételkednél,
    fogd fel egyszer hulló könnyem,
    s meglátod, hogy valamennyi
    mélyből hozott igazgyöngyszem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kányádi Sándor – Viseltes szókkal

    vannak vidékek ahol a szerelem
    akár a harmat az árnyékos helyen
    tavasztól őszig őrizgeti magát
    szerény hasonlat de illik rám s terád
    félszeg is mint az iménti asszonánc
    de időt-jelző mint arcunkon a ránc

    vannak vidékek ahová nehezen
    vagy el sem ér a környezetvédelem
    kimossák sóid kasza is fenyeget
    csupán a harmat táplálja gyökered
    tisztások széle északos vízmosás
    ha annak vennéd hát legyen vallomás

    vannak vidékek ahol csak úgy lehet
    megmaradnunk ha kezemben a kezed
    és a viseltes szónak is hamva van
    ha félárnyékban s ha nem is boldogan
    száríthat szél és süthet hevet a nap
    míg a harmatból egy csöppnyi megmarad

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Máté Péter – Vallomások

    Te légy a párnám, ha fáradt vagyok
    Te légy az ágyam, ha elszunnyadok
    Te légy az árnyék, ha bánt már a fény
    És te légy a sírom, ha meghalok én!

    Te légy az írás, és te légy a szó
    Te légy a friss méz, és te légy a só
    Te légy a csónak az idő vizén
    És te légy a sírom, ha meghalok én!

    Te légy a jókedv és te légy a gond
    Te légy a vessző és te légy a pont
    Te légy a léggömb a múltam egén
    És te légy a sírom, ha meghalok én!

    Te légy a virág, ha elmúlt a nyár
    Te légy a mécses, ha későre jár
    Te légy a tűzhely az élet telén
    És te légy a sírom, ha meghalok én!

    Forrás: Lelektöredék – blog.hu