Ha messzire mégy, nem búsulok érted,
nem bolondulok, ha szemedbe nézek,
mégis, ha tartósan nem keresel, már
sajog a lelkem, valakit igen vár,
s epedve magamtól megkérdezem:
mi ez: barátság? Mi ez: szerelem?
Ha elváltunk, hasztalanul idézem,
röpke vonásod se bukkan elébem,
máskor meg napokig, nem kell akarnom,
érzem, ahogyan szép arcod kibontom;
s tanácstalan ismét megkérdezem:
mi ez: barátság? Mi ez: szerelem?
Nehéz volt már, de nem jutott eszembe,
hogy terhemet éppen nálad tegyem le;
magam sem értem, céltalan bolyongva,
hogyan érkezem, csak úgy, hajlokodba;
s küszöböd átlépve megkérdezem:
mi hozott el? Barátság – szerelem?
Életedért magamat nem kímélném,
nyugalmadért poklok tüzét se félném;
bár szívemet a hév el nem ragadja,
életed volnék, békéd – egy szavadra.
S tűnődve ismét csak megkérdezem:
mi ez: barátság? Mi ez: szerelem?
Ha mellemen parányi kezed töpreng,
valami nyugalom fátyla körülleng,
súlytalan álomnak tetszik halálom,
de fölébredek, magam itt találom,
s riadt szívvel, fönnhangon kérdezem:
mi ez: barátság? Vagy már szerelem?
Amikor neked vallottam e verssel,
látnokok tiszta lelke nem lepett el;
észre se vettem a nagy ámulatban,
honnan a szó, rímére mint akadtam,
s miért hogy a végén megkérdezem:
mi ihletett? Barátság – szerelem?
(Kalász Márton fordítása)
Forrás: Lélektől lélekig
