https://verskucko.com

Címke: vallomás

  • József Attila: JÓZSEF ATTILA

    József Attila, hidd el, hogy nagyon szeretlek, ezt még anyámtól örököltem,
    áldott jó asszony volt, látod, a világra hozott
    Az életet hiába hasonlítjuk cipőhöz vagy vegytisztító intézethez, mégiscsak
    másért örülünk neki
    Naponta háromszor megváltják a világot, de nem tudnak gyufát se gyujtani,
    ha igy megy tovább, nem törődöm vélük
    Jó volna jegyet szerezni és elutazni Önmagunkhoz, hogy bennetek lakik,
    az bizonyos
    Minden reggel hideg vizben fürdetem gondolataimat, igy lesznek frissek és
    épek
    A gyémántból jó, meleg dalok nőnek, ha elültetjük a szívünk alá
    Akadnak olyanok, akik lovon, autón és repülőgépen is gyalog vannak, én a
    pacsirták hajnali énekében heverészek, mégis túljutottam a szakadékon
    Igazi lelkünket, akárcsak az ünneplő ruhákat gondosan őrizzük meg,
    hogy tiszta legyen majd az ünnepekre.

    1924 ősze

  • BARANYI FERENC Vallomás

    Belátom, nincs menekvés. Veled kell végigélnem
    – ha van még – hátralévő harminc vagy negyven évem,
    s ez nem beletörődés. Törvény, mit – félredobván
    hűlt viszonyok receptjét – létezésed szabott rám,
    kenyérhéj vagy, mit éhes vándor szorít a zsebben:
    kevés és íze-vesztett – de nélkülözhetetlen

    Miért léptél be orvul szeretteim sorába?
    Szükségem úgy tapad rád, mint kisdedként anyámra,
    ó, lennél már közömbös! Elválnánk, mint sokezren
    teszik e kontinensnyi érzelmi jégveremben,
    akadna magyarázat: a költő szárnyalását
    ódon kalitba zárja kicsinyes monogámság…

    Nem a közös nyomorral kiböjtölt kedves otthon
    ölel panel-falával, hogy véled összefonjon,
    nem kényelem bilincsel, meleg fészek-közösség,
    miért a csontig ázott madár felejti röptét,
    nem is hála láncol, miért esett koromban
    szegődtél életemhez, amikor senki voltam,
    és nem a megszokás tart, amely lázadni pattant
    idegeket csitítva nem vállal már szokatlant,
    s a meglevő csekélyért – mit marka bizton érez –
    a többnek csöpp esélyét gyáván feladni képes.

    Beléptél – mit tehetnék? – szeretteim sorába,
    anyámmal és húgommal egy sorban állsz – hiába,
    ezernyi összenőtt szál kötöz az életemhez,
    mégsem merném mesélni olykor susogva: Kedves,
    megint beleszerettem egy röpkevágyú lányba,
    haja akár a tűzláng, gazellaláb a lába –
    mert már az ösztönökben szavam bátortalan kong,
    mert bűn ma még alázni baráti szóval asszonyt,
    szokásból sem viselnéd. Mégha rosszul sem esne,
    törvénysértő beszédem elmenni kötelezne,
    s én meghalnék utánad. Inkább heves szerelmest
    mímelek éjjelente, csak végleg el ne kergess,
    hidd el: rakéta-korban a frigy még ősi, félvad.
    Te nélkülözhetetlen, de kár, hogy feleség vagy!