https://verskucko.com

Címke: várakozás

  • Károlyi Amy: Ad notam W.S.

    Álmod ajtajában álldogálsz,
    álmod ablakában üldögélsz.
    Ablak, ajtó nyitva, sohse félsz.

    Álmod ablakában üldögélsz,
    álmod ajtajában álldogálsz.
    Valaki belessen, arra vársz.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Konsztantinosz Kavafisz: A barbárokra várva

    „Mire várunk, tolongva mind a fórumon?”

    Hogy végre ma a barbárok betörjenek.

    „A szenátus mért ily tétlen s tanácstalan?
    Miért nem ülnek törvényt a szenátorok?”

    Mert várják, hogy a barbárok betörjenek.
    Mily törvényt hoznának még a szenátorok?
    Majd hoznak a barbárok, csak betörjenek.

    „Mért kelt fel császárunk ma ily korán, s miért
    ült ki a legfelső városkapu elé
    trónjára, koronával, ünnepélyesen?”

    Mert várja, hogy a barbárok betörjenek.
    S a császár méltóképp készül fogadni fő
    emberüket. Külön pergament íratott,
    hogy átnyújtsa neki, dicső címekkel és
    jelzőkkel is kicirkalmazta ékesen.

    „Miért jő két konzulunk s a prétorok vörös
    hímzett tógában, melyben ünnepen szokás?
    Mért díszítik őket ametiszt-karkötők,
    és szikrázó smaragd-gyűrűk az ujjukat?

    Miért vették ma éppen arany és ezüst
    művekkel gazdagon mintázott botjukat?”

    Mert várják, hogy a barbárok betörjenek,
    és a barbárt az ilyesmi elbűvöli.

    „Mért nem gyűltek össze a tisztes rétorok,
    hogy szóljanak s elmondják, ami lelkünkön?”

    Mert várják, hogy a barbárok betörjenek,
    s a barbárokat untatják a szép szavak.

    „De mért egyszerre ez a zűrzavar, ez a
    felbolydulás? (Milyen sötét lett minden arc!)
    Mért néptelenednek el utcák és terek,
    s mért siet ki-ki otthonába komoran?”

    Mert éj lett, és a barbárok nem jöttek el.
    S futárok érkeztek a limesek felől,
    jelentve, hogy barbárok többé nincsenek.

    „S most – vajon barbárok nélkül mi lesz velünk?
    Ők mégiscsak megoldás voltak valahogy…”

    Somlyó György fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csorba Győző: Megfelelések

    A még nagyobb hideg
    ellen hideggel. –
    Hó… hó… Ki érti meg,
    hogy mit közöl szivemmel?

    Lám, rajta szigorú
    aszkéta-leplek:
    fél-életemmel egykorú
    kötelmek.

    A várhatót s a vártat
    szivem mint régi-régi
    újrataláltat
    fogadja, éli.

    S a dér-gyöngy-lepte fák
    hegyén azért is angyal ül,
    azért is egy-virág
    a puszta táj köröskörül.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kányádi Sándor: Új esztendő

    Új esztendő, új esztendő,
    nem tud rólad a nagy erdő,
    sem a hó alatt a határ,
    sem a határ fölött szálló
    árva madár.

    Új esztendő, új esztendő,
    nem volt a nyakadban csengő,
    nesztelenül érkeztél meg,
    lábad nyomát nem érezték
    az ösvények.

    Csak a hold, az elmerengő,
    csak a nap, az alvajáró,
    jelezték, hogy újra megjő
    éjfélkor az esedékes
    új esztendő.

    Csak mi vártunk illendően,
    vidám kedvvel, ünneplőben,
    csak a népek vártak téged,
    háromszázhatvanöt napi
    reménységnek.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Czóbel Minka: Napraforgó királyné

    Szolgálóim szürke pókok,
    Fonjatok gyorsan serényen,
    Hogy a fátyol lenge fátyol
    Még vasárnap készen légyen.

    Szivárványos lágy ezüstből
    Légyen fonva minden szála,
    Szőjétek a tündérfátyolt
    Szép leányom homlokára.

    Napraforgó palotámba
    Szombat este készen várom
    Lenge fátyolt – mert menyasszony
    Kis leányom, szép leányom.

    Százezer pók nagy serényen
    Fátyol vékony szálát fonja,
    Nagy szövő szék – széles tarló
    Vékony szállal már bevonva.

    De nem tudják össze szőni,
    Mert a szálat minden éjjel
    Irigy csintalankodással
    Hűvös szellő tépi széjjel.

    Lágyan össze gombolyitja,
    Röpiti a tarlón végig,
    Föl egész a napsugáros
    Kékben uszó magas égig.

    Kékben uszó magas égen
    Fehér szálak megragadnak,
    Foszlányos kis felhő képen
    Távol kékben fenn maradnak.

    Napraforgó palotában
    Szép menyasszony mindig várja
    Hogy a fátyolt, lenge fátyolt
    Homlokára tűzi párja.

    De ellebben minden éjjel
    Fehér fátyol, lenge fátyol,
    Tépett szála játszik, csillan
    Széles tarlón közel, távol.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • József Attila: Fák

    Puha szántások esõvert, leves
    gerezdjei között
    csüggedten várják a fák a sebes,
    apadt mellû ködöt.

    Sárga levelük lefele konyul,
    törzsük vizes, ragyog.
    Kisírtan állnak – gyorsan alkonyul
    s e fák magányosok.

    Még gallyas, vágatlan, sudár alak
    mind: hántatlan dorong.
    Fényes gyümölcsük helyén hallgatag,
    zömök varjú borong.

    Görcsösen fogja ijedt gyökerük
    az elmálló talajt.
    Nedvük sebesen kering, tüdejük
    még zörren, még sohajt.

    Rügyre gondolnak mormolva e fák.
    S a tág ég tiszta, nagy –
    reggel az erkölcs hûvös, kék vasát
    megvillantja a fagy.

    Forrás: Lélektől lélekig

  •  Somlyó György: Ahhoz aki jönni fog

    1
    Hogyan képzeljem el őt
    aki óriás marokkal fogja össze
    azt ami széthullt
    s egyetlen mozdulattal széthasítja
    ami recseg de nem akar engedni

    Hogyan merjem felidézni őt
    aki most már mindent mer ami van

    2

    Kitörjük a konok és ragyogó
    tornyok kapuit miket magunkra zártunk
    még mielőtt ránkomlanának

    És feltépjük a nyomor
    mind szélesedő karámjait
    még mielőtt barommá hajszolnának

    És széthajigáljuk
    a vállunkon hegyekbe rakott pénzt
    még mielőtt eltemetne

    Nem csodáljuk többé a hercegek
    csillogó térdszalagján a gyöngyöt
    nem remegünk kerekkalapú papok
    szentsége előtt a zsámolyon
    nem perdülünk parfőm és vér
    szagától szédelgő katonák
    gáláns és állati szavára
    és nem maradunk meg a csendes megvetésnél
    kalmárok nagyképü üzelmei előtt

    De még nem hánytunk le magunkról mindent

    Úgy állunk itt mint a vetkőző nő
    egy perccel a gyönyörűség előtt

    3

    Csak dal vagyunk mely a jövőből csendül

    4

    Hogy énekeljelek ki engem énekelsz

    Dadogva próbálom a zengő
    dalt mely elárad rajtam mint a tenger
    és mint a tenger otthagy hirtelen

    Mondd meg ki vagyok
    hogy megmondhassam én is
    rákiálthassam
    mint egy képet a felmeredő falakra
    kirakhassam
    a levegő ropogó vásznára tömör betűkből
    hogy te ki vagy

    5

    Vedd óriás ónodat
    s rajzolj meg engem megyek az utcán
    folyton készülve az elmondandó szavakra
    egy idegen város bűvös útjain
    hol nem ismerek senkit nincs semmi dolgom
    mégis érzem mindenki rámnéz
    egy pillantással az enyémbe
    kötözi sorsát
    és várja hogy elmondjam neki
    mi lesz velünk

     
    7

    És rajzold fel a roppant ünnepélyeket
    hová majd elmegyünk vele
    a többiek közé
    ahol mindenki felmutatja majd mit mívelt
    mivé formálta a mindig megújulni áhító
    anyagot a kimeríthetetlen évszakokban
    nyár forró kelméit téli szikrázó
    érceket az ősz sugárzó áramait
    s a földet forgató tavaszt
    mivé a nappalok kinyíló végtelenét
    s a mélységbe záruló éjeket
    Hol könnyű táncok vonalain
    rajzolódik ki az újuló évre a terv
    mely síma betonba rohanó vasba feszül majd
    és énekben fogan a törvény

    8

    Lássátok
    roskadásig tele voltam mindennel
    oly tele hogy közelíteni se tudtak
    hozzám hogy közelíteni se tudtam
    senkihez
    De most kiloccsantottam a földre mindent
    nem kár érte hagyjátok nem sajnálom
    fényesre csiszolt a várakozás
    és meg-megcsendülve
    csillogó cseppekben hull belém
    a jövendő

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csoóri Sándor: Csokonai

    Üdvözlet neked, te, szegény,
    a búsképű költők
    halhatatlan bandájában is elárvult!

    Lángoló méhkas volt a melled
    s viola-légbe épített
    kastély a koponyád.

    Meghajigált az Isten tulipánokkal,
    nárciszokkal,
    dobtad volna vissza kővel,
    betyár-baltával,
    ólombottal –
    remény szegénylegénye,
    sárga viasz-király,
    a földönfutó füst volt a te országutad.

    Feküdtél rózsalevelek
    alá,
    hová nem folyhatott be vér,
    hová a hóhér
    nem dughatta el kardját.
    Nyájas nimfáid farsangoltak ott és hangyák
    s a jövő indult világgá
    a fűszálak a hegyén.

    Tündérek és diákok poétája,
    somogyi kanászoké!
    hiába volt szép, bársonyos beszéded:
    hamvas folyóid a pokolba folytak
    és gyöngylepkéid
    sírokra petéztek.

    Se haza,
    se király,
    se szerelem,
    csak a megváltó láz
    s a Holdba fölszálló test
    uralta a világot, mint az Isten.

    De az is elveszett, szétszóratott.
    Fekszel, csitíthatatlan halott –

    Kár volt várnod boldogabb korokra,
    korán meghalnak,
    akik várakoznak.

    Forrás: Digitális Irodalmi Akadémia

  • Boda Magdolna: (ha)

    Ha egy napon eljössz,
    megkínállak kandírozott szeretettel
    és borsmentateával.
    Ha eljössz,
    és ha lesz teám.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Marc Alyn: Én ott leszek

    Ha megpillantsz hazafele
    egy ajtót éppen rádtekint
    s egy gyík üvegroncsolta teste

    a felforrósult országútra esve
    ha mormolva a sövény levele
    feléd mutat
    én vagyok aki vár reád

    Ha suttog nyári délben
    az árnyék füledbe
    ha a méhek ezüst függönye szemedet
    befedte
    ha felhősarkain az égbolt kapuja
    csikorogva kifordul
    én vagyok aki vár reád

    Én vetésemet életednek
    minden percébe tettem
    és már csupán az ismeretlen
    ki rajzolja kalitkád rácsait

    Szemem nyitva szemem lezárva
    a rózsában vagy a búzában
    minden dalodban évszakodban
    minden éved szögezve át
    én ott leszek várok reád.

    (Rába György fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig