https://verskucko.com

Címke: várakozás

  • Boda Magdolna: (ha)

    Ha egy napon eljössz,
    megkínállak kandírozott szeretettel
    és borsmentateával.
    Ha eljössz,
    és ha lesz teám.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Marc Alyn: Én ott leszek

    Ha megpillantsz hazafele
    egy ajtót éppen rádtekint
    s egy gyík üvegroncsolta teste

    a felforrósult országútra esve
    ha mormolva a sövény levele
    feléd mutat
    én vagyok aki vár reád

    Ha suttog nyári délben
    az árnyék füledbe
    ha a méhek ezüst függönye szemedet
    befedte
    ha felhősarkain az égbolt kapuja
    csikorogva kifordul
    én vagyok aki vár reád

    Én vetésemet életednek
    minden percébe tettem
    és már csupán az ismeretlen
    ki rajzolja kalitkád rácsait

    Szemem nyitva szemem lezárva
    a rózsában vagy a búzában
    minden dalodban évszakodban
    minden éved szögezve át
    én ott leszek várok reád.

    (Rába György fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Anna Ahmatova: Hajnaltájban felriadni

    Hajnaltájban felriadni

    édes, fullasztó örömre
    és a kajüt ablakából
    elnézni zöld vizet,
    vagy fedélzeten, viharban,
    puha prémbe burkolódzva,
    motor dohogása mellett
    nem gondolni semmire.

    Mégis, találkozást sejtve
    azzal, ki csillagom lett,
    sós szelektől, gyöngyös víztől
    ifjulni szemlátomást.

    (Rab Zsuzsa fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gergely Ágnes: Orfeusz

    Eltakarják a partot a fehér olajágak
    a homoksima vízen nem lengenek vitorlák
    Valahol erre járhatsz néha érzem
    hogy az óriási eol-hárfán végigfut a szél
    A sziklák közt ilyenkor egy-egy pillanatra
    fellélegeznek a fűcsomók
    Ötezer éve várlak

    Hiába ring az utcán a csillogó karének
    hiába vibrálnak a szürkületi fények
    ha nem vagy itt minek a naplemente
    minek kezdődik újra a vizek mormolása
    minek bámulnak rám a jámbor állatok
    és a szelíd kövek

    Terített asztal várhat kobaltkék ég alatt
    dalok széplábú nők nagy bűvölések
    egy korsó vízben is szád hűvösét keresném
    ó ifjúság egyetlen és utolsó jaj utolsó
    ibolyántúli lobbanása
    minden fajankó nagy szavakkal vár rád
    ha megfordulok egy március estén
    vedd el a szemem világát

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sík Sándor: A várakozó

    Egy ablakban, egyedül, árván,
    Egyvalakire várván,
    Úgy-e hogy álltál már te is!

    Szemedet egy pontra szegezvén,
    Oda, hol kanyarul az ösvény,
    Úgy-e hogy néztél már te is!

    Messzebb e pontnál, egyetlennél,
    Akárha mágnes rabja lennél,
    Úgy-e hogy akkor nem néztél te sem!

    S ha ilyenkor valaki rádszólt,
    Csak nézted, mint egy megvarázsolt,
    De nem láttad te sem!

    S ha úgy esnék, hogy sohasem,
    Hogy szűk lenne az élet is:
    Úgy-e, hogy nem adnád te sem,
    Hogy állnád, várnád akkor is!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Dsida Jenő: Pünkösdi várakozás

    Kész a világ,
    feszült, ünnepi várás
    tereng felette.
    Halotti csend. Csak néha néha
    sóhajt az Isten lelke.

    Kimérve minden pálya
    megtöltve minden lélek-lámpa,
    ahol csak úr a lét…
    De jaj, sötét van,
    mélységes iszonyú sötét!

    A zordon tömeg-árnyék
    némán zokogva kering utjain,
    s csak egyet tud és egyet érez…
    …Most váratlanul vágyon megvonaglik
    és felzug Istenéhez:

    Betelt az idő!
    Sugarat, fényt, szint adj nekünk,
    mert epedünk!
    Fényesség nélkül oly sivár az élet!
    Nagy Alkotónk, oh mondd ki szent igédet
    Legyen világosság!…

    És ismétlik mindig erősebben
    a felviharzott étheren keresztül
    és felharsan az egek harsonája
    s a végtelennek zsolozsmája zendül
    zsibongva, zsongva…

    Forrás: internet

  • Nadányi Zoltán: Üzenet

    Gyors a madár és gyors a felhő,
    gyorsposta nem kell most nekem,
    a kis csigára bízom inkább,
    vigye el az üzenetem.

    Fűszálon kúszva, porban csúszva,
    csigabiga menj, hírvivő,
    a nagy tavat kell megkerülnöd,
    a nagy hegyet, ott lakik ő.

    Évek múltán, ha odaérsz majd,
    lesd meg, mikor a kertben ül,
    mikor nincs senki a közelben,
    csendesség van a ház körül.

    Csigabiga, bújj elő akkor,
    add át a bús üzenetem,
    mondd meg neki, te vagy a postás,
    tőled üzenem: szeretem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Balla D. Károly: Amikor Elektra megérkezett

    (egy későbbi regényhez)

    Oresztész tudta,
    hogy Elektra eljön hozzá.
    Nem tudta, mikor,
    azt sem, miről ismeri majd fel,
    Oresztész mégis tudta:
    Elektra eljön hozzá.

    Talán nem is annyira tudta, mint érezte.
    Hol ébrednek benne ezek a jelzések,
    mely ösztönök súgják oly állhatatosan
    – nem sejtette,
    de Oresztész érezte:
    Elektra eljön hozzá.

    Talán nem is annyira azt érezte,
    hogy Elektra jön el hozzá
    hiszen azt sem tudta,
    hogy Elektra létezik;
    inkább csak azt érezte,
    hogy Valaki eljön hozzá.
    Oresztész érezte,
    hogy valaki eljön hozzá.

    Talán nem is annyira azt érezte,
    hogy épp hozzá jön el ez a valaki,
    esetleg máshoz,
    de hogy Valakihez eljön
    – ez az érzése éles volt.
    Oresztész érezte,
    hogy valaki valakihez eljön.

    Nem is biztos,
    hogy épp Oresztész érezte ezt,
    lehet, hogy más.
    De hogy Valaki érezte, az bizonyos:
    valaki érezte, hogy valaki valakihez eljön.

    Mégis:
    Amikor Elektra megérkezett,
    Oresztész biztos volt benne: ő az,
    akiről mindig is tudta,
    hogy eljön hozzá.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Illyés Gyula: Gyönyörű, gyönyörű

    Hátam mögött – szívem is hallja –
    törik az őszi fű;
    te jössz, tudom. Miről? A lépted
    nesze is gyönyörű.

    Gyönyörű lesz, ha megjelensz;
    már csak egy pillanat.
    Gyönyörű rögtön a világ,
    mihelyt része vagy.

    Fásult volt, borús a szívem
    szomorú, keserű.
    Ha benne vagy, a szívem is
    ragyogó, gyönyörű!

    Ködös őszi táj ez a szív,
    de ha nap besüt,
    üveges lombja fölragyog,
    tündöklik mindenütt.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ana Blandiana: Esőbűvölő

    Szeretem az esőket, szenvedéllyel
    szeretem őket,
    A dühöngő és a csendes esőket,
    A szüzies záport és a féktelen asszonyos zivatart.
    A felfrissítő esőt és a végnélküli
    elálmosító kopogást.

    Szeretem az esőket, szenvedéllyel
    szeretem őket,
    Szeretek hemperegni hosszú szárú
    fehér füvekben,
    szeretek letépni és fogam közé
    venni egy-egy szálat,
    hogy megpillantván ilyenkor,
    elszédüljenek a férfiak.

    Tudom: csúnya dolog ezt mondani:
    „A legszebb asszony én vagyok”.
    Illetlenség, s talán nem is igaz.
    De mikor esik,
    Csupán akkor amikor esik,
    Engedd kimondanom e bűvös szavakat.

    „A legszebb asszony én vagyok.”

    A legszebb asszony vagyok, mert eső zuhog,
    És fénylő rojtjai csillognak hajamban.
    A legszebb nő vagyok, mert szél fúj,
    És kétségbeesetten vergődik szoknyám,
    hogy eltakarja térdeimet.

    A legszebb asszony vagyok, mert te messze vagy tőlem,
    És én várlak,
    S te tudod, hogy várlak.

    A legszebb asszony vagyok és mégis várlak,
    Mert tudok várni.

    És az elhaladók az esőből szippantják fel az illatot.
    Ilyen esőben villámcsapásként sújt rád a szerelem.
    Itt minden ember szerelmes,
    És minden ember belém szerelmes,
    És én várok rád.

    Csak te tudod egyedül,
    Szeretem az esőket, szenvedéllyel
    szeretem őket.

    Forrás: Lélektől lélekig