https://verskucko.com

Címke: várakozás

  • Ecsedi Éva – Igaz – szerelem

    Nem akarom gondolataim szavakba folyását
    Nem akarom álmaim ébrenlétemmé válását
    Nem akarom véres verítékkel megalázni magam
    Nem akarom már megtenni a kiszabott utam

    Hallom a csengettyűszót fenn a magasban
    Hallom ahogyan zúgnak a habok a folyóban
    Hallom álmomban a félelem kiáltását
    Hallom a haldokló madarak szárnycsattogását

    Látom a villámot fába csapódni
    Látom a tegnapi pofonok nyomait lilulni
    Látom mennyire lobog a tűz lángja
    Látom hová vezet az út néma magánya

    Érzem hideg szavaid lecsorogni arcomon
    Érzem nem lehet többé innen elindulnom
    Érzem mennyire sokat tévedtem
    Érzem sokkal jobb sosem volt régen sem

    Aztán ha mégis változik valami
    Csupán az idő csúszik alólam ki
    Egyensúlyom vesztve a mélybe zuhanok

    Tudom egy új világba szorult a hurok

    S mint lélekharang kong az üres terem
    Hidd el szép lesz a mélyhűtött szerelem

    Alszunk vagy száz évet s nem vénülünk
    Ha minden elmúlik csak akkor ébredünk

    Akkor majd szeretni fogsz mint Rómeó Júliát
    Akkor majd szedsz nekem egy csokor orgonát
    Akkor majd lehozod a csillagokat is nekem
    Akkor majd akkor válik valóra az igaz szerelem

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Rákos Sándor – Dal a várakozásról

    várlak még el se mentél
    máris várlak haza
    ha kettesben magammal
    az a pokol maga

    várlak mint bezárt állat
    a gazdájára vár
    várlak mint a rab várja
    hogy ideje lejár

    várlak mint várban várta
    az ostromlott csapat
    vágtasson a segítség
    mert falak omlanak

    várlak miként a hívő
    égi csodára vár
    gyorsan belépsz az ajtón
    s kizárod a halált

    várlak s kérlelhetetlen
    szívem dobajjal int
    úgy menj el hogy ne menj el
    s úgy jöjj vissza megint

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Magda – Szonett

    Ha eljössz, összezúgnak a komoly fák,
    és felrettentik lombjukon a csöndet,
    a síró felhők halkan rádköszönnek,
    fürge csikók zablájukat kioldják.

    Piros gyertyáit lobbantja az ünnep,
    a lepkék szomjas csápjuk mézbe tolják,
    minden vízen feszülnek a vitorlák,
    torony körül vad csillagok keringnek.

    Ha jössz, villámmal gyúlnak messzi fáklyák,
    álmos virágok kelyhüket kitátják,
    az érhetetlen égből gyöngy pereg,

    a napraforgók szirmuk fényre tárják,
    az Óra összecsukja csöndbe szárnyát,
    lábadhoz ejti arcát s szendereg.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Somlyó Zoltán – Várlak

    A sárkányfejű szigonyos kályhát
    befűtöm. Dél van. Fütyörészek.
    Meleg lesz, csöndes, buggyanó meleg
    ez a bolond boszorkányfészek.

    Szorosan összekötözök
    két unatkozó bársonyszéket:
    itt te fogsz ülni, itt meg én…
    Rendezgetek. És fütyörészek…

    Itt te fogsz ülni, itt meg én;
    zimankós szívem összerázod,
    bolond fejem öledbe hull,
    s a könnyeidet magyarázod…

    Zimankós szívem megpendül,
    mint éle jó, hevert acélnak –
    Sok ránc lesz majd a szőnyegen
    s a bársonyszékek elalélnak…

    És átkozol majd és gyűlölsz
    s a csókjaidat megtetézed…
    … A sárkányfejű szigonyos kályha
    ropog. Várlak. És… és fütyörészek.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Grigo Zoltán – Levél a Kedvesnek

    Nélküled már némák a reggelek,
    varjú kiált a csupasz fák között,
    itt nálunk már a hó is leesett,
    szürke füst száll a kémények fölött,
    magányosan hallgat kint a határ,
    üres tarlón birkóznak a szelek,
    kertek alján osonva róka jár,
    én meg itt ülök, hogy írjak neked.

    Lassan telnek nélküled a napok,
    nem te ébresztesz hanem az ösztön,
    üres a ház is, csak magam vagyok,
    mint fagyott levél a puszta földön,
    este amikor a tűznél ülök,
    a szobámban suttognak a lángok,
    mint megannyi parányi kis tücsök,
    úgy játszanak nekem szerenádot,

    amíg nézem, hogy izzik a parázs,
    hozzám sóhajt téged az esti csend,
    a sötétben mint lángoló varázs,
    felmelegíted magányos szívem.
    Megírom neked ezt a levelet
    és várlak, hátha már eljössz holnap,
    addig hallgatom ahogy a kertben,
    a kutyáink ugatják a holdat.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Őri István: Tündérálom

    (Vigi: Messze fenn északon első sorára)

    Ott, messze fenn északon
    túl gomolygó ormokon
    ott, ahol a madár se jár,
    lakik egy Tündér és kedvesére vár.

    Minden reggel ablakhoz suhan,
    s tekint világok felé
    bejár eget, földet, poklokat,
    de kire vár, nem lelé.

    Kezét nyújtja, hátha jön –
    éneke hegyeknek köszön
    ajkán mosoly, mert remél –
    napra nap, éj éjre kél.

    Nem fárad minden nap kelni fel
    hinni erővel: a nap közel,
    mikor megnyílik a felhők óceánja,
    s a ködön át feltűnik szerelmes párja.

    Hiszi akarattal: itt van az óra,
    bár százévek teltek el azóta,
    hogy Ő elment, messze el,
    de mégis hiszi: az idő közel.

    S akkor a felhőóceánon át
    meghallja kedvese dalát,
    s már repül is felé…
    Tündéralakját a sötét völgy elnyelé.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Puskin

    ELŐÉRZET

    Villám gyúl megint, az égre
    barna fellegraj kúszik;
    végzetem vak rendelése
    régi bánattal búsit.
    Lesz-e bennem dac, keményen,
    sorsom, véled víni még?
    most, hogy meglassul a vérem,
    s szenvedélyem is kiég.

    Hány vihart megvívtam én már!
    Orkántól sem rettegek.
    Bárkám biztos part felé száll,
    futnak szét a fellegek.
    Ám szivembe nemsoká új,
    éles fájdalom hasít:
    lám, a lágy öböl kitárul,
    s ott utunk szétágazik.

    Add kezed, súgd: “Isten áldjon!”
    Gyönge tested mint remeg!
    Rebbentsd rám mégegyszer áldón
    tündöklő tekinteted!
    Bár erőm megtörve régen,
    hogyha csak rád gondolok:
    vérem felgyúl, s szenvedélyem
    ifjan, újra fellobog.

    Képes Géza fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kaffka Margit – Erdőn

    Nincs messze még! – Tán egy szavamra vár! –
    Smaragdlevelek rezgő mélyiben
    Halk fényeső. – Ejh, áruló köpeny!
    Mért lesked ott? El van végezve már!

    Szél zörren át. Futkos tétova nesz. – –
    – Most mozdul!… Oh, korhadt fatörzs az ott!
    Hát el bírt menni mégis, – itthagyott!
    Fülembe cseng: „Utolsó szavad ez?” –

    Szörnyű, – e sok fa hogy útamba áll!
    Szeret, – szeret! Tudom, megbánta már,
    Szeszélyem űzte el, s most nem talál.
    Nem válhatunk mi így el! Oh – megyek!

    – Már szétsimúlnak mind a levelek,
    Az ösvény. – Csitt, ő az! Hunyt szemmel áll,
    Az arca ónszínű, mint a halál…
    – Most várok még! – néznem kell; hogy remeg!…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Rab Zsuzsa – Dúdoló

    Felhővé foszlott az erdő,
    söprik nyers szelek.
    Heggyé tornyosult a felhő.
    Hol keresselek?

    Korhadt tönkön üldögélek,
    nyírkos fák alatt.
    Nem tudom már, merre térjek,
    honnan várjalak.

    Virrasztom a fák tövében
    szunnyadó telet.
    Éneklek a vaksötétben
    lámpásul neked.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Komáromi János: Én várok rád

    Mikor már elfogyott
    az agyadból minden gondolat.
    Mikor a fejed
    csak üresen bólogat.

    Én várok rád!

    Mikor vad árnyak
    várnak az utca sarkokon.
    Mikor már mosoly
    sincs az arcodon.

    Én várok rád!

    Mikor fekete lesz
    minden, ami színes volt.
    Mikor már leírtad
    az utolsó sort.

    Én várok rád!

    És elmúlnak majd
    a lidérces évek.
    Könnyes percek helyébe
    boldog órák lépnek.

    Forrás: Lélektől lélekig