https://verskucko.com

Címke: várakozás

  • Csorba Győző: Ünnep előtt

    Csak lassan múljék, sok időm legyen
    fölkészülni: maga a készülődés
    az is jó, s készen lenni jó ugyancsak.
    Évente több a vendég messziről
    s közelről egyaránt, illik tanulnom,
    hogy valóban tisztességgel fogadjam
    a társaságot.

    Nem csekély dolog,
    hogy gyermekcsapatoktól vénekig
    annyian érkeznek, nem is tudom,
    élők-e még mind, mert mind élni látszik,
    s mind jókedvű és jóakaratú,
    az ünnep örömétől csillogó.

    Csak lassan múljék, hisz jobb is talán
    a várás, mint a beteljesülés.
    Advent… Ó, mennyi holmimat kinőttem
    s ledobtam… ezt még nem, sőt még nem is
    kényelmetlen… Érzelgősség? Öregkor?

    Fehér a kert, áldom, fehér a város,
    áldom, s elindulok titokzatos ösvényeken
    (kint? bent? milyen irányban?)
    jutok melegbe, fenyőszagba, gyertya-
    fénybe, s remélt ajándékokhoz is.

    Fehér a kert, a város is fehér,
    s elindulnak szintén felém seregben
    lábak és tárgyak. Advent. Nem tudok
    semmit, de mindent könnyen elhiszek.
    Kell a meglepetés, kell, kell az ünnep.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ady Endre: Valami még készül

    Ha szívem bomlott, bús malom
    S várok rémes pozdorja-sorsra:
    Jön hirtelen egy nyugalom.

    Ha így szólok: már mehetek,
    Nem jöhet már új, sem jó, sem rossz,
    Ütő vágy éri szívemet.

    Az élet már adott sokat,
    Bódítót, furcsát és keservest,
    De még valamit tartogat.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Dsida Jenő: Tündéri éjben érkezel!

    Várlak reggel.
    Várlak délután.
    Este
    fehér zivatar rázza az ősfenyőket.

    Csillogó buckák
    zizegve rohannak.
    A szél
    hörögve lengeti hosszú hósörényét.

    Zuzmarás utakon át
    tündéri éjben
    érkezel
    kunyhóm elé, északifény leánya.

    Prémek vattáznak
    bolyhosan, fehéren,
    szájad
    piros melegén pihék halódnak,

    zöldfényű csillag
    reszket hajadban
    s szánad előtt
    felhőt zihálnak a rénszarvasok.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Kamarás Klára: Egy szürke vers

    Szemed helyett nézem a monitort.
    Kezed helyett a billentyűkhöz érek.
    Hol a sok sziporkázó gondolat?
    Nincs üzenet. Kikapcsolom a gépet.

    Ez a reggel is olyan, mint a többi.
    Kinézek, hátha kisütött a nap.
    Benn szürke falak, kinn szürke ég.
    Szürke közel és szürke messzeség…

    Szürke szivárvány szürke táj fölött?
    Hát nincs remény, a tavasz megszökött?
    Csak hiány van, mely egyre jobban éget,
    s én bámulom e tenger szürkeséget.

    Forrás: Facebook

  • Rákóczi Karola: CSENDBEN REMÉLNI

    Néha jó csendben maradni,
    Semmit nem mondani,
    Meg sem szólalni,
    Órákig hallgatni.

    Néha jó csendben maradni,
    Emlékeket betakarni,
    Fájni, kívánni, vágyni,
    Egy helyben, mozdulatlan várni.

    Néha jó csendben maradni,
    Senkit, semmit hallani,
    Túlélni, élni, remélni
    Egyedül félni, s örökké remélni.

  • Kálnoky László: Várakozás

    Öregedőben a szív egyre várja,
    hogy valami kimondhatatlan,
    szem és homlok mögötti virradatban
    kezdődjék ég és föld színváltozása,
    s éjek, napok titkukról valljanak.
    Lassan száll fel a fakó boltozatra
    az elmosódott, lomha nap,
    s lenn a lapályra sárga fényt vet.
    Bozótosukban kushadnak az évek,
    s falánk vadállatarcuk eltakarják.
    A fölrepedt föld gyűrődéseit
    a sugarak mint hogyha kivasalnák.
    Az idő nagy békességben telik.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hatos Márta: Ha jönnél most…

    “… Szótlanul Szeretnélek Szeretni…˝

    Ha jönnél most halvány holdsugáron,
    hullámzó éjben, ezüst szálakon,
    vagy langyos széltől sodrott pókfonálon,
    vagy illat könnyű szárnyán szótlanon…

       Most: hogy százéves fák alatt várlak árván.  
       Most: hogy az áradó folyót nézem csendesen.  
       Most: hogy szívem már teljesen kitártam.  
       Most: mikor lelked már eggyé vált velem.  
       Most, ha jönnél, a hullámzó éjben…  
       Most…

    Szótlanul Szeretnélek Szeretni.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fecske Csaba: Várlak kisherceg

    Lurkó, merre kószálsz
    melyik csillagon?
    Hol lehetsz? A vándor
    szelet faggatom.

    Bárcsak fölbukkanna
    szöszke szép fejed
    megláthatnám újra
    akit szeretek.

    Azt mondanám akkor…
    Mit is mondanék?
    Nem tudom, csak érzem
    ragyogna az ég.

    Mint a kiscsikó
    úgy ugrálna szívem
    még álomnak is szép
    hát el sem hiszem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Mihail Eminescu: S ha ág dobol az üvegen…

    S ha ág dobol az üvegen
    és megremeg a nyárfa,
    mintha jönnél lábujjhegyen
    s én ülök várva, várva.

    S ha tó vizébe kábítón
    a csillagfény aláhull,
    mintha zsongulna száz kínom
    és minden megvidámul.

    S ha sűrű fellegek közül
    a hold lenéz a földre,
    a lelkem benned üdvözül
    és rád gondol örökre.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kovács Anikó: Várlak – a lélek öröme

    Szeretek várni rád.
    Az „akkor” és a „most” rögtön
    egyensúlyba billen,
    ha csendben elfordítod majd
    fényesre kopott sárgaréz-kilincsem, –
    belépsz az ajtón,
    többet már nem vagyok lélekegyedül,
    s mint kamra mélyén véletlenül
    ott hagyott mandulabefőtt :
    a tegnapok hiányjeleket-villogó íze
    számban ikrás mézzé csendesül.
    Szemedben ottfelejtett utcák
    és hátrahagyott nappalok,
    könyvek fölött álmatlanul
    átvirrasztott éjszakák
    emelnek
    dísztelenül fenséges,
    sárgafalú, ódon templomot.

    Elég csak annyi,
    hogy magam mellett tudlak,
    így nem kell helyet szorítanom
    a torkomban megbújó,
    feltörni vágyó síró-panasznak;
    ha itt vagy, – minden helyére kerül
    és nyugvópontra,
    a röpke pillanatot sem kell
    elengednem
    egy halk búcsúszóval.

    Van időnk egymás felé kitárni
    a kettősszárnyú, szent oltárkaput,
    és míg nálam felejted magadat,
    boldogan bízom okos tekintetedre
    minden kimondott szavamat, –
    beszédünk és hangunk
    suttogóan halk lesz
    és olyan lágy,
    melyből egyszerre megérted
    az érett, csöndes férfikor szavát;
    borostás magányodra puhán hull a fény,-
    mit magadból nekem szánsz,
    csak annyi, – de az mind legyen az enyém.

    Forrás: Lélektől lélekig