Nem érhet kétségbeesés,
míg csillag gyúl az éjben,
míg harmatos az alkony és
reggel arany nap ég fenn.
Kétség nem győzhet rajtad itt,
hulljon bár könnyek árja:
akit szerettél, nincs-e mind
veled, szívedbe zárva?
Sírsz, mint más. Kínod sóhaját
kettőzi szél nyögése,
s bús tél hint sápadt zúzmarát
az őszi holt levélre.
Mégis száz friss virág virul:
sorsod a sorsuk, hidd el.
Menj hát tovább. Járj szótlanul,
de soha megtört szívvel.
Fordította: Csengery Kristóf
Forrás: Vers mindenkinek
A büszkeség elfáradt bennem,
s nem érdekel az érvelés,
hadd üljek le, és szóljak csendben,
ahogy beszél a szívverés.
Nagy szavak nem jönnek majd számra,
csak nézni vágylak hallgatag,
sok sebemet nem veszem számba,
nevetek – hallom hangodat.
Csak egyszer még, s úgy lássam lelked,
ahogy az Úr megalkotott,
s szóljak hozzád, mint elfelejtett
jó baráthoz, ki rég halott.
Feledni, mit azóta éltem,
amit tudok, s mindent, mi ért,
lelkesülni egy semmiségen,
és sírni, nem tudom miért.
Szeretni jött földre az ember,
és ki ne adná boldogan
pár ilyen megszerezhetetlen
percért mindazt, mi hátra van,
mikor minden keserűségre,
minden kín, mit szerelme ád,
lelkében tombol, tűzben égve,
s egy nő lelkébe ömlik át?
Ádám apánk! Nagyot hibázott
benned Emberi Lényeged,
mikor választott hiúságod
tudást a boldogság helyett!
Mert a boldogság mi más volna:
nem tudni, mi a félelem,
s élni, Évádat átkarolva,
tudatlanul s szerelmesen.
De hisz semmivel nincs ez másképp;
minden elvész e földtekén:
ifjúság, haza, honi tájék,
ártatlanság és hű erény.
Amíg miénk, nem tartjuk sokra,
csak akkor ejtünk könnyeket,
csak akkor siratjuk zokogva,
ha mindörökre elveszett.
Dobos Éva fordítása
Forrás: Lélektől lélekig
Csak az él, ki társra talál.
(Hervay Gizella)
Összegző imára kulcsolom a kezem,
de nem tudom a szöveget,
mert hiszékenyen sodródtam a világban,
s többet hittem, mint rendelve volt.
Csak egyet kellett volna,
akkor most nem hajlanék a bárd alá.
Nem tudom, mi volt velem,
valaha még elhittem:
értelmet kaphat a létezés
abban a formában is,
ahogy én gondoltam.
Sokszor becsapódtam,
vagy magamnak hazudtam.
Most itt vagyok
imához készülő tenyerekkel,
remegő szívvel,
s nem tudom, kitől kérjem
az utolsó szavakat,
amelyeket rábízhatok
erre a márciusi éjszakára,
amely végleg kifosztja belőlem,
aki valaha voltam,
aki még lehettem volna.
A szerelem kitépte a nyelvemet,
engemet meg kilökött az egetlen ég alá.
A boncmesterek talán megfejtik
ezt a találós kérdést is.
Forrás: Lélektől lélekig
Rettenetes, ha a reménytelenség megköti az ember tetteit, gondolkodását, életösztöneit. Ilyenkor nem futja másra az erejéből, mint hogy egymás mellé teszi a lábait, ha egyáltalán útnak indul.
De inkább a helyét keresi, mert hirtelen kiüresedett az élete, eltűnt, aminek – hol nagyobb, hol elgyengülő akarattal – nekifeszült. Arra törekedett, hogy átrendezze az elmúlt évtizedeket. Lehet még valami, ha ketten akarják.
Mene, tekel, ufarsin – megmérettél és könnyűnek találtattál. Ezt mondja az ember legelőször magának. Felkínáltam magam; kézbe vettél, megforgattál, gyönyörködtél bennem, aztán elejtettél.
– Olyan, mint egy lila színű kavics, én pedig mostanában megszerettem az aranyat – mondtad.
Nem ad hiába, aki úgy ad, hogy közben magának is örömöt szerez vele. Szép gondolat.
– Elég lesz a halálig.
Forrás: Lélektől lélekig
A Nagykőhavason
Egy kicsi kőhalom.
Ez emberkézre vall
Simára csiszolt oldalaival.
S mért, mért nem: ez még áll.
Határkő. Elment tőle a határ.
S tulajdonkép minek
Ezen akadni meg?
Megakadnak a vándorfellegek?
Ledülnek töprengeni a szelek?
Mi lehet, mi e magasban is fáj?
Innen s túl egy az ég és egy a táj.
Innen s túl egyformán szegényesen
Gyalogfenyő és boróka terem.
A Nagykőhavason
Egy kicsi kőhalom.
Egy kicsi kőhalom.
Egy kicsi sírhalom.
Alatta mégis egy világ pihen.
Láttam, ahogy valaki ráborult
És sírt keservesen.
Forrás: Vers mindenkinek
Szívedbe gyűlt, kincstárba, mind a szív,
Mit, vesztve, holtnak hittem: egymagad
Őrzöd a szerelmet, s gyönyöreit,
És sírbaképzelt sok barátomat.
Szememből a szerelem álma hány
Szent gyászkönnyet lopott, adóul, a
Sok halottnak, kit, ím, éltet s csupán
Messze múltban rejt szíved otthona!
Tűnt vágyaim éltető sírja vagy,
Volt kedveseim száz jele díszít,
Amim övék volt, most mind rád maradt;
A sokak kincse már csak a tiéd:
Benned látom szeretett arcukat,
És te (ők mind) mindenem ura vagy.
Fordította: Szabó Lőrinc
Forrás: Lélektől lélekig
Ha a merengés édes ünnepén
Együtt ülök a múlt árnyaival,
Sóhajt bennem a sok vesztett remény
S elmúlok: sír újra a régi jaj:
És noha nem szoktam, megkönnyezem
Egy-egy barátom, kit időtlen éj fed,
S felzokog a rég-megölt szerelem
S köddé vált arcok fájnak, messzi képek,
És tűnt bánatok új bánata hasgat
S ahogy kín kínra feltámad megint,
Bús számláját sok panaszolt panasznak,
Nem először, fizetem újra mind.
De ha közben eszembe jutsz, barátom,
Nincs veszteségem és a gyász csak álom.
Szabó Lőrinc fordítása
Forrás: Lélektől lélekig
Kiskutyám, hogy vergődtél az ólban,
már bomlottan félig. De ha szóltam,
megismertél. És vártad és kérted,
hogy segítsek. Nem tettem meg érted.
És reggelre a halál megváltott
és rámhagytál egy bús tanulságot:
annak szabad csak nagyon szeretni,
aki ölni is tud és temetni.
Kapuban már nem várnak, vigyáznak.
Üdvözlete jött elém a háznak,
ha te jöttél. Lelke és hűsége
és szerelme. Most már vége, vége.
Gyanakodva fordulok be, fázva
a közömbös, néma, hűtlen házba.
És az ajtót lassabban teszem be.
Ha bejönnél, az jutott eszembe.
Kiskutyám, hogy sajnáltalak, látod,
hogy oly lentről nézed a világot.
De azóta te vagy magasabban.
Nagyranőttél. Mert én hiszek abban.
Szabadultál a furcsa hüvelyből,
nagy hűséged a kis kutyafejből.
Bejöhetsz az ajtón, elkísérhetsz
a kapun túl. És hozzám is érhetsz.
Kóborkutyák járnak és az éjek
oly ijesztők néha. De nem félek.
Nekem mindegy. Járom a világot
és nem félek. Csak neked kiáltok.
Forrás: Lélektől lélekig
Minek bántottad? Rosszul tetted.
Keservesen fogod megbánni.
A szép pillangót leütötted.
Virágoknak volt a bolondja,
azt hitte, hogy te is virág vagy,
körülkeringett hát rajongva.
Szép volt aranyos tündöklése,
szép voltál az aranykörökkel,
de te nem hagytad élni mégse.
Te a pillangót leütötted.
Most már ki fog köröket írni,
aranyköröket körülötted?
Körüllebeg majd új imádat,
de aranypillangó csak egy volt,
csak ő gyújthatta glóriádat.
Neki már vége, szárnya csorba,
búcsúzik egy utolsó körrel,
aztán lábadhoz hull, a porba.
Forrás: Lélektől lélekig
Amikor elmégy,
gondolj a nyárra,
utak homlokán
lázrózsa-fákra.
Arcunk éjjelére
egy legendás nyárban,
elszánt ölelésre
egy kipróbált ágyban.
Tudod, hogy félek.
Fáznak a fák is.
Tudom, hogy gyűlölsz.
Te vagy a Másik.
Hiszed, nem hiszed,
így élek régen:
neved suttogom
térdeplős éjben.
Forrás: Szeretem a verseket
